Juhász Roland, a magyar labdarúgó-válogatott védője sérülés miatt nem utazott el Belfastba, az északírek elleni hétfői Európa-bajnoki selejtezőre.

 
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hivatalos twitter-oldalán közölte, hogy Bernd Storck szövetségi kapitány Márkvárt Dávidot, a Puskás Akadémia középpályását hívta be utólag a keretbe.
 
Juhász mellett a sárga lapjai miatt eltiltott Tőzsér Dániel sem léphet pályára a hétfői összecsapáson.
 
A magyar válogatott hét fordulót követően a harmadik helyen áll csoportjában, az éllovas északírektől négy, a románoktól pedig három ponttal lemaradva. A csoportból az első két helyezett jut ki automatikusan az Eb-re, a harmadikok - egy, a legjobb kivételével - pótselejtezőt játszanak.

Juhász nem utazhat Belfastba, Márkvárt a keretben



Oscar-esélyesként emlegetik Michael Fassbendert az új Steve Jobs-filmben nyújtott alakításáért.

   
Bár az általa játszott Jobs nem túl szerethető a filmben, Fassbender teljesen birtokba veszi a filmvásznat - írta a Variety a Telluride Fesztiválon bemutatott alkotásról, amely az alkotók szerint még nem a végleges változat.
   
A The Hollywood Reporter cikkében úgy fogalmazott: "az embernek az az érzése, hogy Fassbender elméje mindig több lépéssel jár mindenki előtt".
   
A brit Danny Boyle filmjének végleges verziója október 3-án debütál a New York-i Filmfesztiválon és a produkció vetítésével zárul majd a Londoni Filmfesztivál október 18-án. 
   
Az Apple-alapító halála, 2011 óta féltucatnyi játék- és dokumentumfilm született róla, ám Boyle művét tartják az egyik legfontosabb munkának. A forgatókönyvet Aaron Sorkin írta, a történet Jobs életének 14 évét fogja át 1984 és 1998 között. Szerkezetileg három fontos csomópont, az Apple Macintiosh, a NeXT "Cube" és az iMac bemutatása köré épül a film.
   
A Gettómilliomossal Oscar-díjat szerző Boyle Jobsról úgy beszélt, mint briliáns, törékeny karakterről, aki még Shakespeare-t is megihlette volna.
   
A The Wrap kritikusa hangsúlyozta, hogy a produkció nem szépíti meg Jobs személyiségét és múltját. A film kendőzetlenül ábrázolja gátlástalan egoizmusát is.
   
A szaklapok mind kiemelik Fassbender remek alakítását: bár a színész közel sem emlékeztet fizikailag Jobsra, mégis kitűnően megragadja személyisége lényegét.
   
A BBC News emlékeztet arra is, hogy a most zajló velencei filmfesztiválon két további kitűnő színészt szintén Oscar-közeliként említettek a napokban. Sokan dicsérték Johnny Depp játékát a Black Mass című gengszterdrámában és a tavalyi Oscar-díjas Eddie Redmayne transznemű nő alakítását a The Danish Girl című produkcióban.

http://www.bbc.com/news/entertainment-arts-34167248

Michael Fassbendert Oscar-esélyesként emlegetik Steve Jobs-alakításáért



A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat, s ezzel 53 pontra növelte előnyét összetettben a most pont nélkül maradt csapattársával, a német Nico Rosberggel szemben.
    
A 30 éves Hamiltonnak ez pályafutása 40., az idei szezonban a hetedik futamgyőzelme, Monzában 2014 és 2012 után harmadszor nyert. A pályafutása harmadik vb-címére hajtó pilóta honfitársa, Damon Hill után az első versenyző, aki egymást követő két évben megnyerte az Olasz Nagydíjat.
    
A második helyen a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel (Ferrari) végzett, míg a harmadik a brazil Felipe Massa (Williams) lett.
    
A rajtnál Hamiltonnak nem kellett izgulnia, ugyanis a második helyen várakozó Kimi Räikkönen (Ferrari) lefulladt, s csak nagy nehezen tudott elindulni, így egészen az utolsó pozícióba zuhant vissza. A brit ezt kihasználva már a legelején ellépett a mezőnytől, első számú üldözőjével, Vettellel szemben alig négy kör alatt közel három másodperces előnyre tett szert. A harmadik helyen Felipe Massa (Williams) haladt.
    
A kerékcserék megkezdéséig a legnagyobb harcot Rosberg és a finn Valtteri Bottas (Williams) vívta egymással, utóbbi sikeresen őrizte a negyedik helyet. A sorrendet a kerékcserék bolygatták fel, igaz, a győzelemért folytatott "küzdelemben" Hamilton gyakorlatilag csak az órával versenyzett, Vettel nem jelentett rá veszélyt. A boxutca kiállásokból Rosberg jött ki a legjobban, a német ugyanis mindkét Williams-pilóta elé került.    
    
A verseny utolsó 15 körében Rosberg vette üldözőbe Vettelt, folyamatosan közel került hozzá, de két körrel a vége előtt utóbbi megnyugodhatott, ugyanis honfitársa motorja elfüstölt, így feladta a versenyt. Rosberg ezzel idén először fejezett be idő előtt egy futamot. A Mercedes-motor "megadásának" győztese Felipe Massa lett, aki így a dobogón zárt.
    
A legnagyobbat Räikkönen küzdötte, ugyanis a finn végül az ötödik helyen ért célba.
    
A szezon két hét múlva a Szingapúri Nagydíjjal folytatódik.

Olasz Nagydíj - Hamilton karrierje negyvenedik futamgyőzelmét aratta



Történelmi mérföldkőhöz érkezik szerdán az Egyesült Királyság, II. Erzsébet királynő ugyanis aznap átveszi néhai üknagymamájától, Viktória királynőtől a brit monarchia uralkodási időtartamrekordját.

   
Bár Geoffrey Fisher, Canterbury érseke csak 1953. június 2-án helyezte Szent Eduárd koronáját a fiatal uralkodó fejére a londoni Westminster-apátságban, a 27 esztendős királynő akkor már több mint egy éve ült a brit trónon, ahol ugyanolyan hirtelen - jóllehet természetesen nem annyira váratlanul - találta magát, mint bő másfél évtizeddel korábban édesapja, néhai VI. György király.
   
Amikor Erzsébet Alexandra Mária hercegnő 1926. április 21-én világra jött, még senki nem gondolhatta, hogy a csecsemő személyében Nagy-Britannia jövendő rekorder királynőjét kell tisztelni.
   
II. Erzsébet királynő ugyanis kizárólag néhai nagybátyja, VIII. Eduárd "jóvoltából" ülhet több mint 63 éve a brit trónon. Eduárd ugyanis a korona helyett egy elvált amerikai nő, Wallis Simpson kegyeit részesítette előnyben és 1936. december 10-én - nem egészen egyévnyi uralkodás után, a koronázást meg sem várva - távozott a királyság éléről, átadva helyét öccsének, a későbbi VI. György királynak, Erzsébet édesapjának.
   
György király hősiesen teljesítette a váratlanul nyakába szakadt uralkodói feladatokat, amelyekre sohasem készült. A brit történelem legnehezebb háborús éveiben kellett helytállnia a lelki és egészségügyi problémákkal küszködő, zárkózott embernek és ennek megvolt az ára: 1952. február 6-án, alig 56 évesen, a brit uralkodók kelet-angliai vidéki rezidenciáján, Sandringhamben elhunyt.
   
A monarchia szünet nélküli jogfolytonosságának alapelvéből következőleg György halála pillanatától az Egyesült Királyság uralkodója II. Erzsébet királynő. Erzsébet néhány nappal korábban hercegnőként utazott hivatalos látogatásra Kenyába, ahol édesapja halálának híre érte és így királynőként tért haza a gyászoló országba.
   
Szerdán tölti be uralkodásának 23 226. napját, és ezzel átveszi az évezredes angol-brit monarchia uralkodási időrekordját az 1901-ben, 82 évesen elhunyt Viktória királynőtől, aki 63 évet, hét hónapot és három napot töltött a brit trónon.
   
II. Erzsébet királynő - aki három éve ünnepelte gyémántjubileumát, vagyis trónra lépésének 60. évfordulóját - a negyvenedik angol-brit uralkodó azóta, hogy Hódító Vilmos 1066-ban megszerezte az angol trónt, de csak az ötödik olyan, aki több mint fél évszázada viseli a koronát.
   
A 89 esztendős királynő a világ legidősebb uralkodója és az európai történelem legrégebbi, ma is létező monarchiájának élén áll.
   
Ráadásul az összesen 54 tagállamot számláló, zömmel az egykori brit gyarmatokból álló, önkéntes szerveződésű Nemzetközösség tagállamai közül - az Egyesült Királyság mellett - tizenötnek ma is ő az alkotmányosan elismert államfője, köztük olyan parányoknak, mint Tuvalu és olyan földrésznyi óriásoknak, mint Kanada és Ausztrália.
   
Szűkebb hazájában a 12. miniszterelnökénél tart - az első Winston Churchill, a háborús győző volt -, de azokat a nemzetközösségi országokat is beleszámolva, amelyeknek ő az államfője, eddigi miniszterelnökeinek száma meghaladja a 150-et.
   
A trónra lépése óta eltelt idő hosszúságát találóan jellemezte kilencedik miniszterelnöke, Sir John Major, aki a Mail on Sunday című vasárnapi konzervatív brit lapban írt méltató cikkében felidézte: a világon ma élő hétmilliárd ember közül hatmilliárd nem is ismert más brit uralkodót és legalább 70 évesnek kell lenniük azoknak, akik még emlékezhetnek olyan brit bankjegyekre és postabélyegekre, amelyek nem II. Erzsébet királynő portréját viselték.
   
A királynő a rá jellemző szerénységgel eredetileg elzárkózott bármiféle ünnepségtől, de a közkívánatnak engedve szerdán állítólag mégis szól majd alattvalóihoz, megköszönve lojalitásukat és támogatásukat.

Uralkodási rekordot dönt a jövő héten II. Erzsébet királynő


Így rugdosták le a bicskei peronról az átadott ásványvizet! Íme a hivatalos rendőrségi videó és közlemény!

videó - Így rugdosták le a bicskei peronról az átadott ásványvizet! Íme a hivatalos rendőrségi videó és közlemény!



A hétvégi Szentesi Lecsófesztiválon 200 kilogramm élelmiszert gyűjtött össze az éhezőknek a Mikulásgyár - közölték vasárnap az MTI-vel.

 
Sok adományt gyűjtöttek már a nyáron is, de ezt szerették volna még "megtoldani" néhány száz kilogramm élelmiszerrel és rengeteg játékkal, ruhával, mielőtt elkezdik a decemberi nagy akció szervezését.    

A közlés szerint Zsolnai Endre főszervező úgy vélte, hogy a pénteken és szombaton megrendezett Szentesi Lecsófesztivál "hagyományosan nagyon nagy tömegeket vonzó, sikeres rendezvénye tökéletes" volt arra, hogy rámutassanak, nem pusztán decemberben vannak éhező gyermekek.
  

A Mikulásgyár azt kérte, hogy ha lehetséges elsősorban tartós élelmiszereket (például rizst, konzervet, tésztát, lisztet, olajat), tisztító-és tisztálkodási szereket, másodsorban jó minőségű játékot, ruhát és könyvet vigyenek.

Az adományokat - melyeket az adakozók közvetlenül a nagyszínpad mellett felállított Mikulásgyár lufijánál adhattak le - a Magyar Vöröskereszt szentesi szervezete felügyelte és osztja majd szét, míg szállításukról a Magyar Posta gondoskodik - olvasható közleményükben.

A Szentesi Lecsófesztiválon 200 kilogramm élelmiszert gyűjtöttek

Elindult az autókonvoj Bécsből, a Praterplatznál lévő parkolóból több mint 130 autó gördült ki vasárnap délelőtt, hogy a menekülteket Magyarországról Ausztriába átszállítsák. 

A szervezők tájékoztatása szerint az első állomás Miklóshalma (Nickelsdorf) lesz, ahol a dublini rendelet ellen tartanak rövid tiltakozó akciót. Innen indulnak tovább az osztrák-magyar határhoz és Magyarországra. Várhatóan Budapestig nem mennek el, az útközben vándorló menekülteket felveszik és az osztrák fővárosba szállítják, az autók akár többször is fordulnak.

A menetet az osztrák-magyar határig az osztrák rendőrség biztosítja.





Röszke, 2015. szeptember 6.

Elfogott határsértők várakoznak az új idegenrendészeti előállító bejáratánál Röszkén 2015. szeptember 6-án.

A táborban az illegális bevándorlókat regisztrálják.

forrás: MTI
kép: Kelemen Zoltán Gergely

Illegális bevándorlás - Megnyílt az új idegenrendészeti előállító Röszkén