Összesen 51 ember állított elő a rendőrség szombatra virradó éjszaka a magyar-román labdarúgó Európa-bajnoki selejtező helyszínének környékén történt rendbontások miatt, a történtek során a szurkolók és a rendőrök közül összesen 38-an sérültek meg - mondta Csiszér-Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton sajtótájékoztatón.
Elmondta: a mérkőzés előtt alatt és utána is egy 1500-2000 fős csoport tagjai rendszeresen és tartósan támadták a biztosításban résztvevő rendőröket. Üvegeket, pirotechnikai eszközöket, köveket és a földből kitépett közlekedési jelzőoszlopokat dobáltak feléjük.
A rendőrség a közrend és a közlekedés rendjének helyreállítása, valamint a jogellenes cselekmények megakadályozása érdekében kényszerítő eszközöket, például könnygázt, szolgálati kutyákat, lovakat és vízágyút is alkalmazott.
Az előállítások többségében garázdaság, hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, pirotechnikai eszközzel való visszaélés, illetve jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt történtek. Bűnügyi őrizetbe 20 embert vettek, 22-őt pedig szabálysértési őrizetbe.
A rendbontók közül 15-en sérültek meg, a rendőrség állományából 23-an, utóbbiak közül többeket kórházban ápolnak. A garázda szurkolók 21 szolgálati járművet és egy vízágyút is megrongáltak - ismertette a szóvivő.
Az MTI rendőrségi forrásból úgy tudja, négy román szurkoló is van az előállítottak között, náluk pirotechnikai eszközöket találtak. Előállításukat követően szabálysértési bírsággal sújtották őket.
A gól nélküli döntetlennel végződött Eb-selejtező során több atrocitás történt a környéken. A zavargásokat nem sokkal éjfél után sikerült felszámolni a Groupama Arénánál.
Több mint ötven embert állítottak elő, mintegy negyvenen megsérültek
A Mars felszínén tehetnek körutazást az érdeklődők annak a panorámafotónak köszönhetően, amelyet az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) képeiből állítottak össze.
A felhasznált képeket 17 kamera vette fel a Curiosity Rover fedélzetéről, majd sugározta vissza több millió kilométer távolságba a Földre.
A panorámakép nagy részét 100 milliméteres lencséjű kamerákkal rögzítették, de további felvételeket készítettek 34 milliméteres lencséjű kamerákkal is - közölte a projekt kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel.
"Ez a legnagyobb panoráma tájkép fotó, amelyet világűrben készült felvételekből állítottak össze. Nagyon izgalmas másoknak is megadni a lehetőséget, hogy eddig soha nem látott közelségből és részletességgel megcsodálhassák a Marsot" - idézi a közlemény Jeffrey Martint, a 360Cities alapítóját.
A képet a http://www.360cities.net/image/mars-gigapixel-panorama-curiosity-solar-days-136-149#-112.44,30.00,99.3 linken tekinthetik meg az érdeklődők.
forrás: MTI
Panorámafotón látható a Mars
Franciaország nem zárja ki, hogy légi csapásokat hajt végre az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen Szíriában is, nem csak Irakban - írta szombat délután megjelent számában a Le Monde.
A vezető francia napilap szerint a szíriai légi csapások lehetősége a szíriai válság miatt a francia elnöki hivatalban pénteken összehívott védelmi tanács ülésén kerültek szóba. Eddig a francia diplomácia ezt egyértelműen kizárta. A francia hadsereg kizárólag Irakban vett részt eddig az Egyesült Államok által a dzsihadista szervezet ellen indított légi csapásokban. Szíriában a mérsékeltnek tartott ellenzéki erőket fegyverekkel és stratégiai tanácsokkal segítette, mert attól tartott, hogy a légi csapások Bassár el-Aszad elnök rezsimjét erősíthetik.
A szíriaiak felgyorsult exodusa, a kudarc, hogy nem sikerült megállítani az Iszlám Államot, és az orosz katonai jelenlét esetleges megerősítése módosították a Le Monde szerint a francia álláspontot.
"Mindenki megértette, hogy ez nem folytatódhat tovább" - idézett egy meg nem nevezett forrást a lap, amely szerint Francois Hollande államfő a döntést már meghozta. Az viszont nem ismeretes, hogy mikor és mekkora mértékben kívánja a francia légierő megkezdeni az első felderítő repüléseket Szíriában a Jordániában állomásozó Mirage 2000-es, illetve az Abu-Dzabiba telepített Rafale típusú bombázókkal.
A részletekről az elnöki hivatal szerint az államfő fogja tájékoztatni a közvéleményt hétfőre meghirdetett szokásos féléves sajtótájékoztatóján.
Franciaország 2014 szeptember óta hét Rafale vadászgéppel részt vesz Irakban az Iszlám Állam elleni 22 tagú nemzetközi koalícióban, amely eddig mintegy 4 ezer légi csapást hajtott végre.
A francia elnök júliusban még azt mondta, hogy a francia erők nem fognak Szíriában katonailag beavatkozni, és csütörtökön is a "politikai megoldást" sürgette Szíriában.
"Mindent meg kell tenni a politikai megoldás megtalálása érdekében és azért, hogy jó módszerekkel és jó együttműködéssel vegyük fel a harcot a terrorizmus ellen" - fogalmazott Hollande, amikor bejelentette, hogy Párizs és Berlin támogatja a háborús övezetből érkező menekültek kötelező és méltányos elosztását az uniós tagállamok között, azaz a kvótarendszert. Hozzátette: "Nem csak beszédeket kell tartanunk. Döntéseket is kell hoznunk. És ezeknek a nemzetközi közösség döntéseinek kell lenniük".
Szíria - Le Monde: Franciaország légi csapásokat fontolgat Szíriában
Donald Trump, az amerikai Republikánus Párt jelenleg legnépszerűbb elnökjelölt-aspiránsa egy friss felmérés szerint legyőzné a Demokrata Párt elnökjelöltségére legesélyesebbnek tartott Hillary Clintont, ha most lenne az elnökválasztás.
A Survery USA közvélemény-kutatása szerint ha Trump és Clinton lenne egymás ellenfele, akkor az ingatlanmilliárdos a választók 45 százalékának támogatását szerezné meg, míg a volt külügyminiszternek csak 40 százalék szavazna bizalmat - írta az amerikai törvényhozás lapja, a The Hill.
A szókimondó stílusáról ismert vagyonos üzletember más demokrata vezető politikusokkal szemben is győztesként kerülne ki most a párviadalból: Bernie Sanders szenátort 44-40, Joe Biden jelenlegi alelnököt 44-42, Al Gore korábbi alelnököt pedig 44-41 százalékos arányban győzné le a felmérés pénteken ismertetett eredményei szerint.
A közvélemény-kutatásból az is kiderült, hogy a megkérdezettek 30 százaléka úgy véli, Donald Trump lesz a republikánusok elnökjelöltje a jövő évi választáson. A második legesélyesebb Jeb Bush 20 százalékkal. A volt floridai kormányzót Ben Carson, Ted Cruz és Marco Rubio követi.
A felmérést ezer ember megkérdezésével végezték szeptember 2-án és 3-án, a hibahatár 3,3 százalékos volt.
A Quinnipiac Egyetem augusztus végi felmérése még azt mutatta, hogy Biden és Clinton is jobban szerepelt Trumppal és egyéb lehetséges republikánus jelöltekkel szemben egy akkori hipotetikus elnökválasztáson.
http://thehill.com/blogs/ballot-box/presidential-races/252825-poll-trump-beats-hillary-head-to-head
Trump ma legyőzné Clintont
Húsz-harminc százalékkal nagyobb termésre és a tavalyinál jobb minőségre számítanak a termelők a szekszárdi borvidéken, ahol jelenleg a kisebb területen érő oportót szüretelik.
A 2500 hektáros borvidék borászai arról számoltak be az MTI-nek, hogy a korai fajták - cserszegi fűszeres, rizlingszilváni - egy részét betakarították, és rozébornak szánt zweigeltet, pinot noirt is szedtek már a tőkékről.
Pálos Miklós, a szekszárdi Pálos Borműhely borásza elmondta: bár sem az augusztusi kánikula, sem az azt követő 130 milliméternyi csapadék nem tett jót a szőlőnek, mennyiségben és minőségben egyaránt jók a terméskilátások. A rozénak szánt kadarka és kékfrankos 15-16 mustfokos, ami a jövő hét végi szüretre elérheti a 18-at. (A mustfok az 1 kilogramm mustban levő cukortartalmat jelenti dekagrammban kifejezve.) Egy-egy fajtánál a savösszetétel jelenleg alacsony, így lehetséges, hogy egyes fajtáknál a savakat must állapotban pótolni kell majd a borászoknak.
A mennyiség hektáronként 80-100 mázsa között várható, míg tavaly a kékfrankos és a kadarka termésátlaga 60 mázsa körül alakult - jegyezte meg.
Módos Ernő, a Ferger-Módos Borászat borásza szerint a borvidéken van esély a tavalyinál lényegesen jobb, a legutóbbi kiemelkedő 2012-est megközelítő évjáratra. A kékfrankos, merlot és cabernet szőlőknél a szüret idejére 20-21 mustfokra számítanak, a kadarka cukortartalma, amennyiben októberig lehet várni a betakarításával, elérheti 18-19 mustfokot - mondta.
A hőségnapok a savakat az optimálisnál jobban elégették, az alacsonyabb savtartalmat inkább a korai fajtáknál tapasztalták. Véleménye szerint a termelők reménykedhetnek a 80-100 mázsás átlagtermésben.
Nagy István, a bátaszéki hegyközség elnöke elmondta, hogy idén a 2014-es mennyiségnél 20-30 százalékkal több szőlőre számítanak az 1200 hektáros hegyközségi ültetvényeken. Az eddig leszüretelt rizlingszilváni, cserszegi fűszeres és oportó 90-100 mázsás átlagot hozott hektáronként. A legnagyobb területen termő kékfrankostól - az idősebb tőkék alacsonyabb hozama miatt - 85-90 mázsás termést várnak. A kékfrankos rozé szőlő iránt már most nagy az érdeklődés, szeptember 20. után vörösbornak is szedik majd a borvidék legnépszerűbb fajtáját - mondta.
Bátaszéken több fajta esetében várni kell a szürettel, mert az augusztusi hőségben nem képződött elegendő cukor a szemekben.
"Ha a felvásárlási árak nem csökkennek tavalyhoz képest, minden termelő enyhe nyereséggel fog zárni" - mondta a szervezet elnöke.
Több és jobb minőségű szőlőre számítanak a szekszárdi borvidéken
Az Altus Zrt. által elnyert pályázattal kapcsolatos "valótlan állításaik" miatt a cég beperel több fideszes politikust, köztük Lázár Jánost és Deutsch Tamást - közölte Dobrev Klára, az Altus Zrt. vezérigazgatója szerdán az MTI-vel.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, DK-elnök felesége közleményében azt írta: a cég Orbán Viktor miniszterelnök mellett beperli Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, Deutsch Tamás és Pelczné Gáll Ildikó fideszes európai parlamenti képviselőket, Gulyás Gergelyt, a párt országgyűlési képviselőjét "és még sokan másokat".
Közlése szerint nem igaz, hogy az Altus Zrt. másfél milliárd forintos megbízási szerződést nyert el az Európai Bizottságtól (EB): az Altus vezette 11 tagú nemzetközi konzorcium megbízási díja ennek az összegnek kevesebb mint egytizede, amelyet ráadásul a konzorciumban részt vevő többi tíz céggel kell majd megosztania.
A továbbiakban is mindenkivel szemben pert indítanak, aki "nyilvánvalóan valótlan kijelentéseket" tesz a cég által elnyert pályázatról a nyilvánosság előtt - tette hozzá.
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára április 19-én közölte, azt kérték az EB-től, gondolja újra, hogy az Altus Zrt.-t bízza-e meg a fejlesztéspolitika magyarországi működésének ellenőrzésével.
Dobrev Klára akkor úgy reagált: a cég tanácsadói megbízása az EU összes tagországára kiterjed, tárgya pedig a 2014-2020 közötti új programidőszak tervezési dokumentumainak elemzése. A vezérigazgató közölte azt is, hogy a cég működésében Gyurcsány Ferenc személyesen nem vesz részt.
Dobrev Klára kedden jelentette be, hogy a cég beperli Orbán Viktor miniszterelnököt, amiért a kormányfő a múlt héten Strasbourgban skandalumnak nevezte a Gyurcsány Ferenchez köthető Altus Zrt. európai bizottsági megbízását, és azt mondta, üzleti megbízatásnak álcázott formában uniós pénzt adnak egy olyan cégnek, amely egyértelműen pártpolitikai célokra is használja ezeket a forrásokat.
Szintén kedden Gulyás Gergely azt közölte: a Fidesz kormányzati vizsgálatot kér az Altus Zrt. uniós megbízása ügyében. A nagyobbik kormánypárt egyebek mellett az összeférhetetlenségi előírások esetleges változtatásának, valamint az Altus és az EB között kötendő szerződés jogszerűségének áttekintését javasolja a kabinetnek.
Az Altus Zrt. beperel több fideszes politikust
A termelési pálya mindegyik elemét átláthatóvá kívánja tenni a tagjai által előállított termékek esetében a GMO-mentes Magyarországért Egyesület - közölte a szervezet elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Zászlós Tibor, az egyesület egyik alapítójának, a Mezőfalvai Zrt.-nek a vezérigazgatója elmondta: a génmódosítás-mentes tej, hús és hal népszerűsítését is célul tűzték ki, elsőként a tejre koncentrál az egyesület. Fontosnak ítélte, hogy ezen termék se legyen drágább, mint a génmódosított.
Emellett feladatuknak ítélte az ismeretterjesztést is.
GMO-mentes Magyarországért: a szántóföldtől az asztalig legyen nyomon követhető az élelmiszer
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)
