Különösen a szívén viseli a háborús területeken élő emberek sorsát Angelina Jolie.
Az Oscar-díjas színésznő és filmrendező a Welt am Sonntag című lapnak adott interjújában kifejtette: "Meg kell változtatni azt, ahogyan a menekültekre tekintünk. Nem redukálhatjuk őket puszta számokká".
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) különleges nagyköveteként Jolie számos háborús menekülttel találkozott. Ez a munkáját is befolyásolta. "Sok időt töltöttem ezekkel az emberekkel. Nagyon a szívemre veszem mindazt a szenvedést, amellyel rajtuk keresztül szembesülök. Rendszeresen találkozom olyanokkal, akik a háborútól és a konfliktusoktól szenvednek. Kiemelten fontosnak tartom, hogy felhívjuk a figyelmet arra, ami ezekkel az emberekkel szerte a világon történik."
A menekültekre vonatkozó vitáknak Angelina Jolie szerint nincs egyszerű megoldása. "Nyomást kell gyakorolnunk kormányainkra, hogy foglalkozzanak a konfliktusok megoldásával, hogy a menekültek visszatérhessenek hazájukba. Az addig eltelő időben őriznünk kell a békét és együttérzésünkről kell biztosítani ezeket az embereket" - fogalmazott a színésznő.
Azokról a híresztelésekről, miszerint az Egyesült Államokban politikai hivatal betöltésére készülne, Jolie kifejtette: "ha valaki meggyőzne arról, hogy egy más szerepben valóban változtathatnék valamit, látnám a felelősségemet és vállalnám. De nem keresek aktívan politikai munkát".
Angelina Jolie legújabb, Rendíthetetlen című filmje a színésznő második rendezése. A magyar mozikba február 5-én kerülő életrajzi dráma Louis Zamperini amerikai olimpikonról és második világháborús hősről szól. Az 1936-os olimpián feltűnt olimpikon élettörténetét megfilmesítő Jolie közeli barátja lett az idős embernek a produkció előkészítése során, és halálát mélyen meggyászolta.
http://www.focus.de/kultur/vermischtes/angelina-jolie-ich-bin-immer-noch-sehr-schuechtern_id_4396136.html
Angelina Jolie szívén viseli a háborús területeken élők sorsát
Többféle könnyű, alumínium karosszériás Jaguar és Land Rover modellt gyárt majd 2018-tól a JLR tervezett szlovákiai üzeme - számolt be kedden a Birmingham Post brit hírportál.
Robert Fico szlovák miniszterelnök a kabinet keddi ülése után jelentette be, hogy kormánya szándéknyilatkozatot írt alá az indiai Tata Group tulajdonában lévő Jaguar Land Rover (JLR) autógyárral egy évi 300 ezres gyártási kapacitású üzem megépítéséről Szlovákiában.
A Birmingham Post értesülése szerint a szlovákiai üzem a JLR könnyű járművek modellválasztékának növelése mellett vállalt elkötelezettségét valósítja meg és többféle alumínium karosszériás Jaguar és Land Rover modellt fog gyártani.
"A már megtelepedett autóiparával Szlovákia kiváló fejlődési lehetőséget kínál számunkra. Az üzem nagyszerűen kiegészíti majd már meglévő brit, kínai és indiai, valamint az épülő brazíliai üzemeink kapacitását" - mondta Ralf Speth, a Jaguar Land Rover (JLR) vezérigazgatója.
A vezérigazgató ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a JLR üzleti modelljének központi eleme változatlanul Nagy-Britannia marad. "A globális terjeszkedés kulcsfontosságú része hosszú távú növekedési stratégiánknak. A gyártási kapacitás növelése mellett lehetővé teszi számunkra új modellek és új technológiák kifejlesztését, új munkahelyek teremtését Nagy-Britanniában" - fogalmazott.
http://www.birminghampost.co.uk/business/business-news/jaguar-land-rover-unveils-slovakia-9831540
Könnyű karosszériás modelleket gyárt majd a JLR szlovákiai üzeme
A C-vitamin gátolja a melanóma és a mellrák növekedését egy amerikai kutatócsoport szerint, amelynek tagjai a legrangosabb onkológiai szakfolyóirat, az International Journal of Oncology idei első számában közölték megállapításaikat.
A nyilvánosságra hozott kutatási eredmény alapján a C-vitamin-pótlás 98 százalékkal csökkentette a daganatok növekedéséért felelős érképző faktor, az úgynevezett VEGF szintjét. Amennyiben a jelenleg folyó humán vizsgálatok is jó eredményt hoznak, akkor a C-vitamin az egyik alappillére lehet a kemoterápiát egyre inkább felváltó célzott daganatellenes terápiának. Az amerikai kutatóintézetben végzett állatkísérletben sikerült az áttétképződést is hatékonyan gátolni.
A C-vitamin nem csodaszer, ezért a klinikusok rendre felhívják a figyelmet a többi létfontosságú vitamin és mikrotápanyag komplex biztosításának fontosságára.
Mándi László belgyógyász szakorvos, családorvos, a Debreceni Orvostudományi Egyetem tutora a felfedezés jelentőségéről szólva az MTI-nek elmondta, hogy az elmúlt évek klinikai eredményeinek köszönhetően az Országos Gyógyszerészeti Intézet már engedélyezte a nagydózisú C-vitamin kezelést a rákgyógyításban.
"Mint belgyógyász és családorvos évek óta foglalkozom a magas dózisú C-vitamin alkalmazásával előrehaladott daganatos betegségek kezelésében. Elsősorban olyan embereknél alkalmaztuk a módszert, akiknél már a szokványos kemoterápiás és sugárkezelés hatástalan volt, vagyis úgynevezett hospice állapotban lévő betegeknek kezdtük el fokozatosan szájon át, illetve intravénásan - infúzióban - adni a C-vitamint" - magyarázta.
"Ennek van egy megfelelő algoritmusa, amellyel a külföldi szakirodalom kiterjedten foglalkozik. Rendelői körülmények között, nagyon szigorú sterilitás és laboratóriumi kontroll mellett alkalmaztuk az eljárást" - tette hozzá.
A szakember, aki több munkatársával együttműködve alkalmazza sikeresen a módszert, elmondta: volt olyan betege, akinél másfél éven át alkalmazták az eljárást drámai javulást elérve: a páciens tele volt áttéttel, már az onkológia sem rendelte vissza, ám a C-vitaminos kezeléssel "másfél, jól elfogadható évet" tudtak neki adni a szakemberek. A beteg végül anyagi okok miatt hagyta abba a kezelést, ám mint azt a szakember elmondta, ma már az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) is támogatja a módszert.
Mándi Lászlónak jelenleg három páciense van, és most kezdte el alkalmazni a módszert egy heretumoros betegnél is. A kezelés minden egyes fázisban részletes adatrögzítéssel és az úgynevezett tumormarkerek, tehát a ráksejtek szintjének mérésével, komoly kontroll mellett folyik.
Mándi László azt nem tudta megmondani, hogy Magyarországon hány helyen alkalmazzák a módszert. Individuális kezelésről van szó, amely minden leletet és daganattípust figyelembe véve emelkedő, óvatos dózisokkal zajlik. Hangsúlyozta, teljesen tisztában kell lenni a nagy dózisú C-vitamin adagolásának fokozatossági feltételeivel és mellékhatásaival.
Eddig két esetben alkalmazta az eljárást vastagbél-daganatos páciensnél, ahol már máj- és tüdőáttét is volt, egy esetben pedig tüdődaganatos betegnél. A módszer kifejezetten redukálja az áttétképződést - emelte ki a szakember.
forrás:MTI
c-vitamin
,
egészség
,
érdekesség
,
melanóma
,
mellrák
,
táplálkozás
.
szeptember 03, 2015
.
sörbarát
A C-vitamin hatásos a melanóma és a mellrák ellen
A manchesteri Nemzeti Futballmúzeumban szerdán megnyílt minden idők egyik legnagyobb góllövője, Puskás Ferenc tiszteletére létrehozott kiállítás, emellett a Futballszakírók Fesztiváljának keretein belül bemutatták Szöllősi György angol nyelvű életrajzi könyvét.
A puskas.com beszámolója szerint a kiállítás megnyitója előtt tartották a könyvbemutatót, de a kötetlen hangulatú, felejthetetlen emlékeket felidéző beszélgetést megelőzően egyperces néma főhajtással emlékeztek az augusztus 12-én elhunyt Puskás Ferencnére.
"Senkinek nem volt ilyen bal lába, mint neki" - mondta Gordon Taylor, az angol profi labdarúgók szakszervezetének igazgatója. Jimmy Armfield 43-szoros angol válogatott futballista szerint pedig Puskás "Magyarország hőse, de ugyanúgy hőse Angliának is".
Ezt követően a Puskás-kiállítás megnyitóján Szabadhegy Péter, Magyarország londoni nagykövete és Mravik Gusztáv, a Puskás Intézet archívumvezetője Domonkos Béla szobrászművész Puskás domborművét ajándékozta a múzeum képviseletében David Pearson igazgatóhelyettesnek.
A futballmúzeumban kiállítottak mintegy hetven felbecsülhetetlen értékű ereklyét, köztük azt a zászlót, amit David Wright angol csapatkapitány adott a Népstadion kezdőkörében Puskás Ferencnek a 7-1-re végződött magyar-angol találkozón 1954. május 23-án. Emellett kiállították többek között Puskás olimpiai aranyérmét, vb-ezüstérmét, a helsinki olimpiai döntőben viselt cipőjét, Puskás által viselt Real Madrid-mezt, a spanyol bajnokság gólkirályának járó Pichichi-trófeákat, spanyol bajnoki címért járó kupákat, BEK-serlegek kicsinyített másolatát, FIFA-érdemrendet, a FIFA Puskás-díjat.
A tárlatot január közepéig tekinthetik meg az érdeklődők.
Puskás-nap Manchesterben
A francia hatóságok elegendő bizonyíték hiányában lezárták a Jasszer Arafat halála után emberölés gyanúja miatt indított vizsgálatot - közölte szerdán az ügyészség és a néhai palesztin vezető özvegye.
A három vizsgálóbíró az ügyészség indítványának megfelelően úgy ítélte meg, hogy a vizsgálatok nem tudták bizonyítani, hogy Arafat polóniummérgezés áldozata lett, és nincs elégséges bizonyíték arra, hogy az életét veszélyeztető külső beavatkozás történt - olvasható a Párizs közeli Nanterre ügyészségnek közleményében.
A palesztin elnök 2004 novemberében a Párizs melletti Percy katonai kórházában hunyt el 75 éves korában, miután gyorsan romlott az állapota.
Az Arafat személyes tárgyait vizsgáló svájci szakértők nem zárták ki annak a lehetőségét, hogy a politikust radioaktív anyaggal megmérgezték. A lausanne-i egyetemi kórház sugárfizikai intézetének szakértői szerint a vért és vizeletet tartalmazó leletek a normál értékekhez képest megmagyarázhatatlan és magasabb radioaktivitást mutattak a 210-es polóniumból.
A francia hatóságok 2012 augusztusban indítottak vizsgálatot Arafat özvegyének ismeretlen tettes ellen tett feljelentése nyomán, miután az özvegy polóniumot talált a férje személyes holmiján.
Egy évvel később francia szakértők, valamint egy orosz szakértőcsoport is teljességgel kizárta, hogy a palesztinok történelmi vezetőjét megmérgezték volna. A francia szakértők újabb megállapításai márciusban is kizárták azt a feltételezést, hogy akut polóniummérgezés okozta volna a Jasszer Arafatnál észlelt tüneteket. Úgy ítélték meg, hogy a Jasszer Arafat sírjában, illetve az exhumálásakor vett mintákban talált polónium 210 és ólom 210 a környezetből származnak.
A francia szakértők szakvéleményükhöz felhasználták a hadsereg sugárvédelmi osztálya által a Jasszer Arafat kórházi ápolásakor 2004-ben levett vizeletmintákon végzett komplett gamma-spektrométeres elemzés adatait is, és azokban nem találtak polóniumot - közölte márciusban az ügyész.
Az ügyészi vizsgálat végén, májusban, az özvegy ügyvédjei azzal vádolták az igazságszolgáltatást, hogy sietve és sürgősen akarják lezárni az ügyet. Júliusban kérvényezték a kiegészítő francia szakértői vizsgálat megsemmisítését. Ez az eljárás még folyamatban van, de nem bír felfüggesztő jelleggel az ügy lezárását érintő döntésre.
Arafat halála - Bizonyíték hiányában a francia hatóságok lezárták a mérgezés gyanúja miatti nyomozást
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)

