Gleccserkutatók tanulmányozzák azt az óriási jégtömeget, amely a minap vált le a grönlandi Jakobshavn gleccserről, amelyből a feltételezések szerint annak idején kialakult az Atlanti-óceánban a Titanic katasztrófáját előidéző jéghegy.

   
A szakemberek szerint a mintegy 12,4 kilométernyi jégtömeg a legnagyobb jégtömbleválás, amelyet a világ leggyorsabban haladó gleccsere esetében észleltek. Műholdfelvételek szerint a leválás valamikor augusztus 13. és 19. között történt.
   
A Washingtoni Egyetem kutatói tavaly megállapították, hogy Jakobshavn a leggyorsabb gleccser a világon; 2013-as műholdfelvételek szerint naponta 46 métert, évente mintegy 17 kilométert halad előre a tenger felé, és 35 milliárd tonnányi jég törik le róla a nyílt  óceánba. A szakemberek szerint ez a gyors előrenyomulás a szárazföldről a tengerbe példanélküli, soha egyetlen grönlandi, észak- vagy déli-sarki gleccsernél vagy jégfolyónál nem tapasztalták ilyet. A Jakobshavn az Atlanti-óceáni jéghegyek 10 százalékát teremti elő.
   
Az Európai Űrügynökség (ESA) Sentinel műholdjai követik a jégtömb leválását.
   
Ekkora jégtömeg leválása grönlandi méretekben ugyan nagy, de az antarktiszi jégleválásokhoz képest kicsi, ott több ezer négyzetkilométernyi lapos jéghegyek válhatnak le az antarktiszi jégtakaróból.

http://www.bbc.com/news/science-environment-34041531

Az eddig legnagyobb jégtömeg leválást észlelték a Jakobshavn gleccserről



Útinformációs mobilapplikációt fejlesztett ki a rendőrség, a keddtől letölthető ingyenes alkalmazás baleseti értesítésekkel és egyéb közlekedési információkkal segíti az úton levőket - jelentette be Pető János rendőr ezredes sajtótájékoztatón Budapesten.

 
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) rendszertervezési és fejlesztési osztályának vezetője az MTI kérdésére elmondta: a rendőrség belső erőforrásból készített alkalmazása jelenleg Android, de pár napon belül iOS és Windows Phone operációs rendszereken is elérhető lesz.

Hangsúlyozta: a fejlesztéssel a rendőrség szolgáltató jellegét kívánták erősíteni, a balesetek mellett a korlátozásokat és az alternatív útvonalakat is jelölik a programban.

Az alkalmazást ismertetve kifejtette: két alpontot jelenítettek meg, az egyik az útinformációs adatokat tartalmazza, a másik pedig a határinformációs értesítéseket. Az applikációban digitális térképen is bejelölik piros piktogrammokkal a baleseti helyszíneket, illetve a felhasználó területi szűrőket is beállíthat, valamint GPS alapon a közlekedő a közvetlen környezetére vonatkozó útinformációs adatokhoz is hozzájuthat.

A közelben lévő balesetekről hangjelzéssel ad értesítést a program, de külön jelölik azt is, ha egy adott útszakaszon lassú a haladás. A határforgalmi adatok között az átkelők nyitva tartási ideje mellett azt is feltüntetik, hogy mennyit kell várakozniuk a közlekedőknek a határállomáson.

Az információk közösségi portálon is megoszthatóak, de akár e-mailben, SMS-ben is továbbíthatóak.

Hablicsek Nikoletta, az ORFK ügyeleti főosztályának vezetője arról beszélt, hogy a Rendőrségi Útinformációs Rendszerben (RUTIN) megjelenő baleseti információk forrásai elsődlegesen a rendőrség megyei és fővárosi tevékenységirányítási központjaiba érkező lakossági bejelentések, amelyek adatai alapján küldik ki az ügyeletesek az első értesítést. A helyszínre irányított rendőrök visszajelzései alapján új, pontosabb értesítések jelenhetnek meg az applikációban. Ekkor már konkrét információkat közöl a rendőrség a forgalomkorlátozó intézkedésekről, így például a félpályás vagy teljes útlezárás várható időtartamáról, illetve a terelési útvonalakról. A program azt is jelzi, ha az adott korlátozás megszűnt.

Arra a kérdésre, hogy számos hasonló applikáció elérhető már, miért volt szükség erre az új alkalmazásra, Csiszér-Kovács Viktória, az ORFK szóvivője azt mondta: a rendőrség nem kíván versenyezni egyetlen hasonló fejlesztéssel sem, a RUTIN a rendőrség saját terméke, amelyben az információk hitelesek és pontosak, illetve első kézből, a rendőrségtől származnak.

kép: Marjai János

Útinformációs mobilapplikációt fejlesztett ki a rendőrség



Csökkenti bruttó 7 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.

 
A csökkentéssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 351-352 forintra, a gázolajé 346-347 forintra csökken. Legutóbb múlt pénteken változtak az árak, akkor bruttó 2-2 forinttal csökkent a gázolaj és a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi ára.
  
A benzin literenkénti átlagára tavaly szeptember és 2015 január között mintegy 100 forinttal csökkent, majd idén július közepéig fokozatosan több mint 70 forinttal emelkedett. Az utóbbi egy hónapban viszont 32 forinttal ismét olcsóbb lett a benzin.   

A gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára február eleje óta mintegy 30 forinttal lett magasabb, az utóbbi négy hétben viszont már csaknem 20 forinttal csökkent.   

A benzinár 2012 április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012 január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.   

Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.

Csökken az üzemanyagok ára



Mintegy hatszáz embernek kellett ideiglenesen elhagynia otthonát a főváros II. kerületében, a Széll Kálmán téren talált gránát vizsgálatának idejére - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfő este az MTI-t.

   
Kisdi Máté elmondta: 21 tömbházból mintegy hatszáz embert kísértek ki a hatóságok a második világháborús gránát tűzszerészi vizsgálatának idejére. A tűzoltók hat mozgásában korlátozott embernek segítettek - tette hozzá.
   
Közölte azt is, hogy a kerületi önkormányzat két befogadóhelyet jelölt ki: a Mammut bevásárlóközpontot és a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumot.
   
Bátyi Edina, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy gránátot találtak a Széll Kálmán téren, a metróbejárattól 20 méterre, építési munkák közben, ezért a tér egy részét le kellett zárni.
   
A Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldalán közölte, hogy a tűzszerészi munka idején több járat terelve vagy rövidített útvonalon közlekedik. Mint írták, a 2-es metró átmenetileg nem áll meg a Széll Kálmán téren. A 4-es és a 6-os villamos rövidített útvonalon, a Jászai Mari térig közlekedik. A Jászai Mari tér és a Margit híd, budai hídfő között pótlóbusszal lehet utazni.
   
A 16-os busz csak a Bécsi kapu térig jár. A 21-es, a 21A, a 22-es, a 22A, a 128-as, a 129-es, 139-es, a 155-ös, a 156-os és a 222-es autóbusz terelve közlekedik, a Széll Kálmán tér helyett a Déli Pályaudvarig. A 39-es autóbusz nem jár a Batthyány tér és a Széll Kálmán tér között.

Több száz embernek kellett elhagynia otthonát a Széll Kálmán téren talált gránát miatt



A Kensington-palota pénteken felszólította a világsajtót, hogy ne közöljék a György hercegről engedély nélkül született fotókat, amelyek elkészítéséhez a paparazzók egyre többet zaklatják a hercegi családot és környezetét.

 
Vilmos herceg és Katalin hercegnő londoni rezidenciája szerint a lesifotósok "átléptek egy határt", és "taktikájuk egyre veszélyesebbé vált", néhányan közülük "túl messzire mentek": többször is erős teleobjektívet használva fényképezték a kisfiával magánparkokban játszó Katalint, követték a herceget és nevelőnőjét a londoni parkokba, és attól sem riadtak vissza, hogy más gyerekeket felhasználva készítsenek képeket. A nevelőnő mellett a hercegi család személyzetének más tagjait is megfigyelték.
  
Lefotózták a házaspárhoz látogató magánszemélyek gyerekeit is, és a palota szerint előfordult, hogy üldözőbe vették a hercegi család rezidenciájáról távozó autókat. A fotósok magánbirtokra behatolva bújtak meg az erdőben és a mezőn Vilmos és Katalin norfolki otthona körül, hogy lefényképezzék a nagyanyjával játszó kisfiút. Middletonékat sem kímélik, állandó megfigyelés alatt tartják a család berkshire-i otthonát.
  
A palota szerint főként német, francia, ausztrál, új-zélandi és amerikai lapok közölnek György hercegről "elfogadhatatlan körülmények" között készült felvételeket, a brit lapok túlnyomó többsége azonban tartózkodik ettől.
  
A herceg és a hercegnő időről időre közzétesz hivatalos képeket gyermekeiről. Ezek egy részét a lelkes amatőr fotós hírében álló Katalin készíti. A Kensington-palota tájékoztatása szerint a házaspár örömmel osztja meg a fotókat, és ez így lesz az elkövetkező hónapokban és években is. "Ennek ellenére a lesifotósok továbbra is üldözik őket."
  
A hercegi pár londoni rezidenciájának kommunikációs titkára szerint bosszantó, hogy ilyen aljas taktikákat alkalmazva, egy kétéves kisfiún nyerészkedve akarnak profitot termelni. Jason Knauf felhívta a figyelmet arra, hogy ez csak veszélyeket rejt magában, a szigorú biztonsági intézkedések miatt ugyanis nem mindig lesz lehetőség arra, hogy felmérjék, ki az, aki csak fotókat akar készíteni és ki az, aki esetleg ártani is akar a család tagjainak.

Vilmos hercegék felszólították a sajtót, hogy ne közöljék György herceg fotóit



Újabb gerincműtétet hajtottak végre Bunckozi Lászlón, Szalay Balázs tereprali-versenyző navigátorán, és az orvosok a szeptember 9-re tervezett felülvizsgálaton döntik majd el, hogy a másodpilóta folytathatja-e pályafutását.

 
Az Opel Dakar Team pénteki közleménye szerint a tavaly december végén, az Africa Race elnevezésű viadalon elszenvedett csigolyatörése miatt Bunkoczi már 19 órát töltött a műtőben, legutóbb két fémlemezt tettek a gerincébe, amelyet tíz titáncsavar rögzít.
 
"Folyamatosan járok vízi edzésekre, és egyre jobban érzem magam, kivéve azt a huszonöt centis vágást, ami a hátamon van, mert az még húzódik" - idézte a közlemény a navigátort, aki azt mondta, azért kellett újra megoperálni, mert fájt a dereka, és a már műtött gerincét még inkább stabilizálták. "Úgy készülök, hogy januárban újra autóba ülhetek.

Öt hónapom van addig, ami ha akarom sok, ha akarom kevés, de minden nap teszek valamit azért, hogy vissza tudjak térni a versenyzéshez, mert ez mindennél jobban motivál."
 
Szalayék győzelemre esélyesnek számítottak az autósok között a Dakar-rali korábbi útvonalán rendezett Africa Race-en, de december 30-án, a marokkói rajttól 14,6 kilométerre nagy sebességgel homokfalnak ütköztek, az Opel Mokka pedig előbb a tetejére, majd az oldalára borult.

A baleset után Bunkoczit vákuumágyba fektetve, mentőhelikopterrel vitték kórházba, ott derült ki, hogy két csigolyája eltört, emiatt kellett megműteni.

Szeptemberben dől el, folytathatja-e pályafutását Bunkoczi László



Steven Spielberg eladja 184 millió dolláros (51 milliárd forintos) jachtját, mert egy nagyobbra van szüksége - számolt be a hétvégén a Business Insider.

 
A The Seven Seas elnevezésű, 85 méter hosszú jacht helyett egy olyan hajót szeretne a hollywoodi filmmogul, ahol egy kicsit több a hely.
  
A filmrendező egyik barátja arról mesélt a The Daily Mailnek, hogy Spielberg nagyon megkedvelte a hajózást és szeretne több időt tölteni a tengerek felfedezésével, de néhány barátját is magával akarja vinni. Ezért nagyobb tengerjáróra van szüksége.
  
Az Oceanco holland hajóépítő műhelyből kikerült The Seven Seas minden kényelemmel fel van szerelve. A fedélzeten úszómedence, 4,5 méteres üvegfal, amelyre filmet lehet vetíteni, helikopter-leszállóhely, tornaterem és masszázsszoba is található. A fő lakosztályon kívül két VIP-lakosztály, két kétágyas kabin és egy franciaágyas kabin is van a hajón, amelyen összesen tucatnyian alhatnak kényelmesen.
  
A rendező jelenleg havi 1,2 millió dollárért (335 millió forintért) adja bérbe a jachtot.
  
Spielberg új hajója 91 méter hosszú lesz és a becslések szerint 250 millió dollárból (70 milliárd forintból) épül.

http://www.businessinsider.co.id/this-184-million-yacht-isnt-enough-for-steven-spielberg-2015-8/#.VdCyU7cw_cs

Steven Spielberg nagyobbra cseréli 184 millió dolláros jachtját