Újabb gerincműtétet hajtottak végre Bunckozi Lászlón, Szalay Balázs tereprali-versenyző navigátorán, és az orvosok a szeptember 9-re tervezett felülvizsgálaton döntik majd el, hogy a másodpilóta folytathatja-e pályafutását.
Az Opel Dakar Team pénteki közleménye szerint a tavaly december végén, az Africa Race elnevezésű viadalon elszenvedett csigolyatörése miatt Bunkoczi már 19 órát töltött a műtőben, legutóbb két fémlemezt tettek a gerincébe, amelyet tíz titáncsavar rögzít.
"Folyamatosan járok vízi edzésekre, és egyre jobban érzem magam, kivéve azt a huszonöt centis vágást, ami a hátamon van, mert az még húzódik" - idézte a közlemény a navigátort, aki azt mondta, azért kellett újra megoperálni, mert fájt a dereka, és a már műtött gerincét még inkább stabilizálták. "Úgy készülök, hogy januárban újra autóba ülhetek.
Öt hónapom van addig, ami ha akarom sok, ha akarom kevés, de minden nap teszek valamit azért, hogy vissza tudjak térni a versenyzéshez, mert ez mindennél jobban motivál."
Szalayék győzelemre esélyesnek számítottak az autósok között a Dakar-rali korábbi útvonalán rendezett Africa Race-en, de december 30-án, a marokkói rajttól 14,6 kilométerre nagy sebességgel homokfalnak ütköztek, az Opel Mokka pedig előbb a tetejére, majd az oldalára borult.
A baleset után Bunkoczit vákuumágyba fektetve, mentőhelikopterrel vitték kórházba, ott derült ki, hogy két csigolyája eltört, emiatt kellett megműteni.
Szeptemberben dől el, folytathatja-e pályafutását Bunkoczi László
Steven Spielberg eladja 184 millió dolláros (51 milliárd forintos) jachtját, mert egy nagyobbra van szüksége - számolt be a hétvégén a Business Insider.
A The Seven Seas elnevezésű, 85 méter hosszú jacht helyett egy olyan hajót szeretne a hollywoodi filmmogul, ahol egy kicsit több a hely.
A filmrendező egyik barátja arról mesélt a The Daily Mailnek, hogy Spielberg nagyon megkedvelte a hajózást és szeretne több időt tölteni a tengerek felfedezésével, de néhány barátját is magával akarja vinni. Ezért nagyobb tengerjáróra van szüksége.
Az Oceanco holland hajóépítő műhelyből kikerült The Seven Seas minden kényelemmel fel van szerelve. A fedélzeten úszómedence, 4,5 méteres üvegfal, amelyre filmet lehet vetíteni, helikopter-leszállóhely, tornaterem és masszázsszoba is található. A fő lakosztályon kívül két VIP-lakosztály, két kétágyas kabin és egy franciaágyas kabin is van a hajón, amelyen összesen tucatnyian alhatnak kényelmesen.
A rendező jelenleg havi 1,2 millió dollárért (335 millió forintért) adja bérbe a jachtot.
Spielberg új hajója 91 méter hosszú lesz és a becslések szerint 250 millió dollárból (70 milliárd forintból) épül.
http://www.businessinsider.co.id/this-184-million-yacht-isnt-enough-for-steven-spielberg-2015-8/#.VdCyU7cw_cs
Steven Spielberg nagyobbra cseréli 184 millió dolláros jachtját
A Nemzetközi (FIFA) és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA), továbbá a Real Madrid elnöke is levélben nyilvánította ki részvétét Puskás Ferencnének, a legendás Aranycsapat kapitánya özvegyének halála miatt.
A Puskás Ferenc emlékét ápoló intézet és alapítvány igazgatójának, Szöllősi Györgynek címzett és a puskas.com emlékoldalon közzétett levélben Michel Platini UEFA-elnök egyebek mellett arra kéri a vezetőt, hogy továbbítsa részvétét a volt futballcsillag családjának.
A FIFA elnöke, Sepp Blatter pedig egyenesen minden idők legnagyobb gólvágójának nevezi Puskás Ferencet, és megtiszteltetésnek tartja, hogy a FIFA Aranylabda-gáláin többször is személyesen találkozhatott Erzsébet asszonnyal.
Mindketten kiemelik, hogy rendkívüli, különleges asszonyt gyászol a futballvilág „Elizabeth”, a keddről szerdára virradó éjszaka elhunyt Puskás Ferencné személyében.
Puskás egykori csapatának, a Real Madridnak az első embere, Florentino Pérez a világtörténelem legsikeresebb klubjának elnökeként szomorúságának ad hangot, mert - amint írja: - „ugyanúgy, ahogy a férje, Puskás Ferenc – akinek olyan sokkal adósai vagyunk –, Erzsébet is mindig kimutatta szeretetét a Real Madrid iránt”.
Platini, Blatter és Pérez részvétnyilvánítása Puskás Ferencné halála miatt
A hazai ingatlantulajdonosok 70 százaléka a hőség ellen inkább leszigetelné otthonát a légkondicionáló használata helyett, ha tehetné - derült ki egy friss lakossági felmérésből.
Hatszáz ember megkérdezésével - a Szeretlekmagyarország.hu portál bevonásával - készített online kutatást augusztusban a szigetelőanyagokat gyártó Knauf Insulation Kft., hogy felmérje, hogyan védekezik a lakosság a hőséggel szemben.
Az otthoni meleg ellen a megkérdezettek 78 százaléka a helyiségek besötétítésével, 49 százaléka ventilátor használatával, 45 százaléka kereszthuzattal, illetve ezek kombinációjával védekezik.
A lakosság 20 százaléka használ otthon is légkondicionáló berendezést, bár közülük minden harmadik ember betegedett már meg korábban a légkondi túlzott használatától.
A társaság kalkulációja szerint egy kétszobás panellakásban a klíma telepítésének teljes költsége átlagosan 360 ezer, egy családi házban 540 ezer forint. A költségeket tovább emeli a megnövekedő áramfogyasztás.
Egy átlagos teljesítményű, 3,5 kilowattos klímaegység használatának, napi 6 óra működéssel és 42 forintos kilowattóra áramárral számolva havonta átlagosan 7-10 ezer forintos költsége van. Egy panel lakás hűtéséhez legalább két klímaegység, egy családi ház hűtéséhez pedig 3-4 légkondicionáló berendezés is szükséges lehet. Így a nyári hónapokban egy panel ingatlan hűtésének költsége akár 20 ezer, egy családi ház hűtésének költsége pedig 40 ezer forint is lehet havonta - közölték.
Összehasonlításként ismertették, hogy egy hatvan lakásos panelépület szigetelésénél egy 50 négyzetméteres lakásra jutó költség idén tavasszal 587 ezer forint volt. Egy átlagos, 100 négyzetméteres, egyszintes családi ház esetében a szigetelési költség 1,5-1,8 millió forint.
Egy szigetelt ház belső hőmérséklete megfelelő árnyékolás mellett átlagosan 5-7 fokkal alacsonyabb, mint egy nem szigetelt házé. Jelentős áramköltség takarítható meg, és csökkenthető a globális felmelegedést okozó szén-dioxid kibocsátás is - hívta fel a figyelmet a társaság.
A Knauf Insulation valós körülmények között elvégzett épület-energiahatékonysági összehasonlító programjának eredményei szerint emellett egy szigetelt családi ház egy fűtési szezonban 46 százalékkal kevesebb gázt fogyasztott, mint egy ugyanolyan szigeteletlen, így körülbelül 110 ezer forintnyi fűtési célú gázt takarított meg. A szigetelt ház áramfogyasztása a fűtési szezon alatt 10 ezer forinttal csökkent, mivel a kazán és a keringető szivattyú 30 százalékkal kevesebbszer kapcsolt be.
A társaság által ismertetett adatok szerint a mintegy 4 milliós magyarországi épületállomány 80 százalékát kitevő családi házaknak csak 23 százaléka, körülbelül 650 ezer épület, a panel társasházaknak 39 százaléka, mintegy 206 ezer lakás, a nem panel társasházaknak pedig 21 százaléka, körülbelül 160 ezer lakás van leszigetelve.
A családok 70 százaléka szigetelne a kánikula ellen egy felmérés szerint
A világbajnoki címvédő és az összetett pontversenyben élen álló Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Belga Nagydíj szombat délelőtt rendezett harmadik szabadedzésén.
A 30 éves versenyző mögött csapattársa, a pénteki első két tréningen győztes német Nico Rosberg végzett a második helyen.
Harmadikként az egy hónappal ezelőtti Magyar Nagydíjat megnyerő, négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel (Ferrari) zárt, megelőzve márkatársát, a finn Kimi Räikkönent.
A rajtsorrendről döntő időmérő edzés 14 órakor kezdődik.
Eredmények, 3. szabadedzés (élcsoport, az espnf1.com alapján):
-------------------------------------------------------------------------------------
1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:48.984 perc
2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:49.482
3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:49.629
4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:49.864
5. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:49.866
6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:49.930
A további program:
-------------------------
időmérő edzés 14.00
vasárnap:
futam 14.00
autó-motor
,
Belga Nagydíj
,
Forma1
,
Lewis Hamilton
,
Mercedes
,
sport
.
augusztus 22, 2015
.
sörbarát
Belga Nagydíj - Hamilton nyerte a harmadik szabadedzést
A Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint az ősszel meghozhatják azokat a jogszabályokat, amelyek lehetőséget adnak a génmódosításmentes (GMO-mentes) termékek megjelölésére.
Nagy István az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában szombaton azt mondta, később ezt a fajta termékmegjelölést európai szinten is össze kell hangolni, de ha Magyarország "zászlóvivőként" ezt meg tudja lépni, akkor új piaci szegmenst tudnak elhódítani, amellyel piaci előnyre tudnak szert tenni, és a gazdák versenyképességét ezzel is növelni tudják.
Az államtitkár kitért arra, hogy az országok egyetértenek abban, hogy jelölni kell a GMO-mentes termékeket, ezt egy konferencián is megerősítették.
Nagy István elmondása szerint a szakemberek dolgoznak azon, hogy a szóját egy alternatív fehérjével váltsák ki, de a gyakorlati megvalósítás sok kérdést vet fel. Jelezte, hogy csak Magyarországon 750 ezer tonna szóját használnak fel, így a megoldást "nem lehet megúszni".
Ősszel rendeletet alkothatnak a GMO-mentes termék megjelöléséről
Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája autózta a leggyorsabb kört a Forma-1-es Belga Nagydíj pénteki második szabadedzésén is.
A délelőtti gyakorláson ugyancsak legjobb, 30 éves versenyző mögött ismét a csapattársa, a világbajnoki címvédő és az összetettben most is vezető brit Lewis Hamilton végzett a második, s újra Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája a harmadik helyen.
Az egy hónappal ezelőtti Magyar Nagydíjon győztes, négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel (Ferrari) ezúttal csak 10. lett, csapattársa, az ötödikként végzett finn Kimi Räikkönen pedig ezredmásodpercre azonos időt ért el a hatodik Nico Hülkenberggel (Force India).
Eredmények, 2. szabadedzés (élcsoport, az espnf1.com alapján):
1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:49.385 perc
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:49.687
3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:50.136
4. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) 1:50.399
5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:50.461
6. Nico Hülkenberg (német, Force India) 1:50.461
korábban:
1. szabadedzés:
1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:51.082 perc
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:51.324
3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:51.373
4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:51.478
5. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:51.866
6. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) 1:51.960
A további program:
szombat:
3. szabadedzés 11.00
időmérő edzés 14.00
vasárnap:
futam 14.00
autó-motor
,
Belga Nagydíj
,
Forma1
,
Mercedes
,
Nico Rosberg
,
sport
.
augusztus 22, 2015
.
sörbarát
Belga Nagydíj - Rosberg nyerte a második szabadedzést is
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)

