A nyár utolsó napjaiban színes programokkal és koncertekkel várja a látogatókat a fővárosi Várkert Bazár, ahol augusztus 20-án egész napos ünnepi rendezvény keretében Magyarország tortáját is felvágják.

   
Az állami ünnepen a Várkert Bazár főbejáratához látogatók részt vehetnek a díjtalanul megtekinthető egész napos rendezvényen, melynek keretében délelőtt tíz órakor felvágják Magyarország Tortáját, mely idén Szó Gellért Pannonhalmi sárgabarack-pálinkás karamelltortája lett.
   
A helyszínen délelőtt fellép a Kolompos zenekar, délután játékos gyermekprogram indul a Buborék együttessel, a nap végéhez közeledve pedig koncertet ad a Hot Jazz Band, az Irie Maffia és a Csík Zenekar - tájékoztatták a szervezők szerdán az MTI-t.
   
A bejárat előtti, forgalomtól elzárt, a Clark Ádám tér és a Döbrentei tér közötti útszakasz egész nap a Magyar Ízek Utcájának ad otthont, melynek látogatói többek között csimbókos levest, paradicsommal készített kukoricakását, szilvalekváros csavartfánkot, barackos süteményeket és sparhelten sült lepényeket kóstolhatnak a Magyarország tortája, a Szent István-napi tönkölyös kenyér, a honvédségi Tessedik mézes körtetorta és a cukormentes Barackos buboréktorta mellett. A kínálatban emellett lekvárok, gyümölcslevek, sajtok és kézműves italok is szerepelnek.
   
A programok az ünnepnap után is folytatódnak a Várkert Bazárban, amely augusztus 23-án ad otthont a KLASSZ a pARTon elnevezésű rendezvénysorozatot záró zongoraestnek Ching-Yun Hu és Érdi Tamás zongoraművészek fellépésével.
   
A KLASSZ a pARTon eddigi koncerthelyszínei – Balatonfüred, Alsóörs, Csopak és Paloznak – a balatoni táj jellegzetes gasztronómiai finomságait is elhozzák a Duna-parti közönségnek. 
   
A nyár utolsó hetében, augusztus 26-án a Minimyst énekes, dalszerző és producer ad élőzenekaros, akusztikus jellegű koncertet a Várkert Bazárt Szárazárok színpadán. Az est vendége Kozma Orsi énekes.

Zenés programsorozattal zárja a nyarat a Várkert Bazár



Kétmillió éve az emberi kéz már egyáltalán nem fejlődött - vélik egy nemzetközi kutatócsoport tagjai a tanzániai Olduvai-szurdokban feltárt 1,84 millió éves ujjcsontmaradvány vizsgálata alapján, a fosszília szerintük a legkorábbi "modern emberszerű kéz" részét képezheti.

   
A madridi székhelyű Afrikai Evolúciós Intézet (IDEA) kutatócsoportja a Nature Communications című folyóiratban publikált tanulmányában arra kereste a választ, hogy mikor szállt le az ember elődje a fáról és hogyan kezdett el kőeszközöket használni - írta szerdán az iflscience.com tudományos portál.
   
Az emberek és a csimpánzok általános vélekedés szerint egy közös őstől származhatnak, amely úgy 13 millió évvel ezelőtt élt. De az, hogy az ember különálló evolúciós fejlődése miként zajlott le, a részletek tekintetében még mindig rejtély. A kutatás egyik fontos része a csimpánzok és az emberek kezének tanulmányozása, hogy kiderüljön, hogyan változott a végtag az idők múlásával.
   
Az IDEA tudósai a legkorábbi "modern emberszerű kéz" maradványát fedezték fel a tanzániai Olduvai-szorosban: a csont 1,84 millió éves. A kutatók szerint egy meg nem határozott modern megjelenésű emberszabású leszármazott csontja lehetett, amely hasonló a Kelet-Afrikából származó Homo erectushoz és olyan más ősi emberszerűekkel élt együtt, mint a Paranthropus boisei és a Homo habilis. A fellelt kézcsont azonban jobban hasonlított a modern emberére, mint a többieké.
   
Az olduvai emberféle (OH) ujjperccsontja arra utal, hogy az emberi kéz már az evolúció elején elnyerte mai formáját, és azóta alig változott. A 3,6 centiméter hosszú lelet az egyik kéz kisujjából származik, és azért kiemelkedő a jelentősége, mert a csont egyenes.
   
Akadnak korábbi kézleletek, ám azok ujjai görbültek - tehát alkalmasabbak a fákon zajló életre. "A felfedezés azt mutatja, hogy ez a faj százszázalékosan a földi élethez kötődött" - közölte Manuel Domínguez-Rodrigo, az IDEA szakembere.
   
Feltételezések szerint a mai ember ősei 2,6 millió évvel ezelőtt kezdték el az eszközhasználatot, bár egyes kutatások egészen 3,3 millió évig tolják ki ezt a korszakhatárt. Mindenesetre erre az időszakra a kéznek már alkalmasnak kellett lennie az eszközhasználatra. Erre azonban nagyon nehéz bizonyítékot találni, így aztán a mostani felfedezés ebből a szempontból is jelentőséggel bír.
   
A modern ember kezéhez való hasonlatosság azt a korábbi kutatást erősíti, amely arra az eredményre jutott, hogy a kezeink viszonylag egyszerűek. A fosszíliából ítélve kétmillió éve az emberi kéz egyáltalán nem fejlődött - jelentette ki Domínguez-Rodrigo.
   
Az egyenes kézcsontok kifejlődése lehetővé tette őseink számára, hogy könnyebben megfogjanak tárgyakat, amiben az is segített, hogy a hüvelykujj szembefordíthatóvá vált a többi ujjal.
   
Az emberi kéz evolúciójának pontosabb megértéséhez a felfedezett kézcsont mellett az ugyan ahhoz a kézhez tartozó további csontokat is meg kellene találniuk a kutatóknak vagy egy több mint kétmillió éves hasonló leletet - mondta Domínguez-Rodrigo.
    
http://www.iflscience.com/environment/oldest-modern-looking-human-hand-bone-could-shed-light-our-evolution

A kéz evolúcióját vizsgálja egy új tanulmány



Napsütésre és záporokra is számítani lehet az augusztus 20-val kezdődő négynapos hosszú hétvégén. A leghidegebb órákban akár 10 Celsius-foknál is hidegebb lehet, a maximumok néhol 20, másutt 25 fok körül alakulnak - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzésében.

 
Augusztus 20-án, csütörtökön nagyobb területen felszakadozhat a felhőzet, a Dunántúl középső területein valószínű a legtöbb napsütés. A nyugati, déli határvidéken, a Tiszántúlon még napközben is valószínű eső, zápor, egy-egy zivatar, de mind előfordulásában, mind mennyiségében kevesebb lesz a csapadék. Több helyen megélénkül, elsősorban az Észak-Alföld térségében, valamint zivatarok környezetében meg is erősödik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 13-18, a legmagasabb hőmérséklet 19-25 fok között valószínű.
  
A veszélyjelzés szerint csütörtökre a nap folyamán várható sok eső miatt Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Emellett Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében felhőszakadásra is figyelmeztet a meteorológiai szolgálat. Ezekben a megyékben csütörtökön az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadékmennyiség is hullhat.
  
Pénteken általában gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de az ország keleti, északkeleti harmadán több lesz a felhő, és a Dunától keletre elszórtan zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Napközben megélénkülhet a szél. A minimumhőmérséklet 11-16, a maximumhőmérséklet 20-25 fok között alakul.
  
Szombaton napos idő várható sok gomolyfelhővel. A középső és keleti megyékben lesz felhősebb az ég, nagyobb eséllyel ezeken a helyeken fordulhat elő elszórtan záporeső. A leghidegebb órákban 11-16 fok lehet. Napközben 20-25 fokig melegszik a levegő.
  
Vasárnap is túlnyomóan napos idő várható, kevés gomolyfelhővel, legfeljebb egy-egy zápor fordulhat elő. A minimumhőmérséklet 9-14, a maximumhőmérséklet 22-26 fok között alakul - olvasható az előrejelzésben.

Változékony idő várható a négynapos hosszú hétvégén



Országos internetsebesség-mérő oldalt indított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), a szerdától működő szelessav.net honlap valós információkat ad az előfizetőknél ténylegesen tapasztalt hazai internetsebességek mértékéről - közölte a hatóság szerdán.

 
A magyar nyelvű felületen az ügyfelek független, szakmailag megbízható mérések alapján ellenőrizhetik internetszolgáltatásuk minőségét, a le- és feltöltési sebességet, késleltetést, valamint a hálózatsemlegességet, amely alapján minden internetes tartalomnak, szolgáltatásnak egységes, megkülönböztetés nélküli sávszélesség jár.
  
A hatóság a fogyasztóvédelmi célú weboldallal, a szolgáltatóknál tapasztalt hiteles adatok közzétételével növeli az internet-előfizetési piac átláthatóságát. Mivel egy helyen, közvetlenül összehasonlíthatóak a versenytársak eredményei, ez a hatóság várakozásai szerint élénkítheti majd a hírközlési szolgáltatók közötti piaci versenyt is.
  
Az előfizetők a honlapon térképes és táblázatos verzióban város- és utcaszintű, részletes lebontásban is rákereshetnek arra, hogy milyen átlagos sebesség- és lefedettségi értékek jellemzőek szerte az országban, a teljes hazai piacon. A fogyasztók regisztráció nélkül is háromféle mérés összesített eredményei közül választhatnak a szelessav.net oldalon: megtudhatók az NMHH mérőautói által dokumentált adatok, a regisztrált felhasználók által elvégzett mérések eredményei, valamint azok az értékek is, amelyeket NMHH-s mérődobozok rögzítenek. Az oldalon közérthető magyarázatok is olvashatóak a kapcsolódó fogalmakról.
  
Az internethasználók saját maguk is beküldhetnek adatokat, ehhez csupán regisztrálniuk kell az oldalon, és már indíthatják is a méréseket a számítógép vagy az okostelefon böngészőjéből.
  
Ha a szélessávú internetszolgáltatások minőségi jellemzői a mérések alapján - elsősorban a le- és feltöltési adatsebesség - elmaradnak a szolgáltatók által hirdetett maximális értékektől, az ügyfélnek lehetősége van arra, hogy regisztráció és öt mérés után mérődobozt igényeljen az NMHH-tól.
  
A mérődobozok a fogyasztó otthonában vagy más, általa meghatározott helyen automatizáltan működnek, olyan időpontokban, amikor a helyi hálózaton nincs olyan egyéb forgalom, amely a mérési eredményeket torzíthatná. A mért adatok alapul szolgálhatnak a szolgáltatónak jelzett előfizetői bejelentéshez, esetleges hatósági vizsgálat indításához is, és a honlapon lévő más adatok összehasonlításával jelezhetik azt is, ha érdemes más szolgáltatót igénybe venni - olvasható az NMHH közleményében.

Országos internetsebesség-mérő oldalt indított az NMHH



Napi legalább négy csésze kávé elfogyasztása csökkentheti a vastagbélrák kiújulásának kockázatát - derült ki az amerikai Dana-Farber Rákintézet nagyszabású tanulmányából.

 
A vizsgálat majdnem ezer olyan ember bevonásával készült, akiknél műtétet és kemoterápiát is alkalmaztak a vastagbélrák kezelésére. A Journal of Clinical Oncology című folyóiratban közölt eredmények szerint a kávéfogyasztás azoknál bizonyult a legjótékonyabb hatásúnak, akik napjában négy vagy több csészével fogyasztottak a nedűből - vagyis nagyjából 460 milligrammnyi koffeint vettek magukhoz.
  
Ezeknél a pácienseknél 42 százalékkal kisebb volt a valószínűsége a rák kiújulásának, mint a kávét nem fogyasztóknál és 33 százalékkal kisebb valószínűséggel haltak bele a rákba vagy egyéb betegségbe. Napi két-három csésze kávé jóval szerényebb jótékony hatással bírt, míg napi egy vagy kevesebb csészényi kávé csupán minimális védelmet jelentett.
  
Az ígéretes eredmények ellenére a tanulmányt vezető Charles Fuchs óva inti a nem kávézó pácienseket attól, hogy elkezdjenek kávézni - olvasható a The Daily Mirror című brit napilap internetes oldalán.
  
"Ha valaki rendszeres kávéfogyasztó és vastagbélrák miatt kezelik, akkor ne hagyja abba a kávézást. Ha azonban nem iszik kávét és azon gondolkodik, hogy elkezdjen, először mindenképpen konzultáljon az orvosával" - jegyezte meg a szakember, hangsúlyozva, hogy további tanulmányokra lesz szükség a friss eredmények megerősítéséhez.
  
A mostani tanulmány az első a világon, amely összefüggést mutatott ki a koffeintartalmú kávé és a vastagbélrák kiújulásának kockázata között.
  
Számos közelmúltbeli tanulmány eredményei sugallják, hogy a kávé védelmet nyújthat a rák különböző típusainak, köztük a posztmenopauzális (változókor utáni) emlőrák, a melanóma, a májrák és a prosztatarák kialakulásával szemben.

    (http://www.mirror.co.uk/news/uk-news/bowel-cancer-re-occurrence-slashed-6270645)

Napi négy csésze kávé csökkentheti a vastagbélrák kiújulásának kockázatát



Victor Ponta szerint vannak feszültségek Románia és Magyarország között, de ezek európai módon kezelhetők.

 
Románia miniszterelnöke péntek este az Antena 3 hírtelevíziónak adott interjút, amelyben a román-magyar viszonyról is kérdezték. Ponta kijelentette, hogy Magyarország bukaresti nagykövete "túlzásba vitte az arcátlanságot" a Romania Libera napilapnak nemrégiben adott interjúban.

"Egyetlen ország romániai nagykövete, és egyetlen román nagykövet sem engedi meg magának külföldön, hogy Romániával szemben ilyen arcátlan interjút adjon" - jelentette ki Victor Ponta. Hozzátette, Romániában az államfő feladata, hogy "piros lapot mutasson fel", a kormánynak a külpolitikában csak "partjelző szerepe van".

Hozzátette, Zákonyi Botond nagykövet hétfői interjújára válaszolva a román külügyminisztérium azt jelezte, hogy "van egy határ, amelyen túl már nem fordíthatjuk oda az arcunk másik oldalát is".

A riporter kérdésére, hogy vannak-e feszültségek a román-magyar viszonyban, a kormányfő igenlő választ adott. "Határozottan vannak, de azt hiszem, ezeket európai módon tudjuk kezelni. Úgy, mint két jó szomszéd, mint két olyan ország, amely ugyanazokat a demokratikus normákat vallja, különben nem lehetnénk együtt az Európai Unió és a NATO tagjai. (…) Nekünk egyetlen szomszédunkkal sincs semmi bajunk" - jelentette ki Victor Ponta.

A riporter kérdésére elmondta, semmilyen viszonyban nincsen Orbán Viktorral, és ezt nem tartotta jónak, hozzátévén, hogy általában minden ország miniszterelnökével jó, baráti viszonyt ápol.

"Végül is minden szomszédunkkal jóban kell lennünk, és azt hiszem, hogy a budapesti kormány néppárti tagsága rendben van. Európában vannak néppárti kormányok is, szociáldemokrata kormányok is, de tisztelniük kell bennünket mint országot. És azt hiszem, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikusai azért nem nyitják ki a szájukat, hogy ne vonja kérdőre őket az Európai Néppárt, ez pedig nagyon rossz" - magyarázta a kormányfő. Hozzátette: "míg kölcsönösen tiszteljük az országainkat, a kormányainkat, a népeinket, addig minden rendben van."

Románia és Magyarország között hétfőn robbant ki diplomáciai vita, azt követően, hogy Zákonyi Botond a Romania Liberának adott interjúban egyebek között arról beszélt, hogy a kétoldalú kapcsolatok alakulása az infrastrukturális együttműködésektől is függ, de ezen a téren nem létezik "elegendő jóindulat" a román fél részéről. Példaként említette, hogy a Szeged-Arad gázvezetéken még mindig csak Magyarország felől lehet gázt szállítani Románia felé, és hogy a határon áthaladó tíz út összekapcsolása Románia miatt késik.

Az interjú kapcsán hétfőn bekérették a román külügyminisztériumba Magyarország bukaresti nagykövetségének a képviselőjét, Victor Ponta pedig egy hétfő esti élő televíziós adásban kijelentette, hogy a magyar kormány provokálja Romániát.

Kedden a magyar külügyminisztérium azt közölte, hogy bekérették Románia budapesti nagykövetét, és közölték vele, hogy a Magyarországgal szembeni "román kormányzati kirohanások" már komolyan hátráltatják a magyar-román kétoldalú kapcsolatok és a jószomszédi viszony fejlesztését. A román külügyminisztérium viszont azt közölte, nem kérték be a budapesti román nagykövetet, hanem maga a nagykövet kért kihallgatást, hogy kormánya elégedetlenségét tolmácsolja Zákonyi Botond interjúja miatt.

Victor Ponta: vannak feszültségek Románia és Magyarország között, de ezek kezelhetők



Két nappal a jövő évi 58. Grammy-gála előtt Lionel Richie-t a MusiCares Person of the Year elismeréssel tünteti ki az amerikai lemezakadémia.

 
A 2016-os díj Richie zenei alkotói munkásságát és karitatív tevékenységét ismeri el. A február 13-án - két nappal a Grammy-díjak kiosztása előtt - megrendezett gálavacsora és gálakoncert bevételeit a MusiCares kapja, amely arról gondoskodik, hogy az anyagi, orvosi és személyes segítségre szoruló zenészeknek legyen hova fordulniuk.
  
A Richie tiszteletére szervezett ceremónián több korábbi Grammy-díjas, köztük Lady Antebellum, Pharrell Williams és az énekes-dalszerző Luke Bryan is fellép.
  
"Igazi megtiszteltetés, hogy Lionel előtt tiszteleghetünk, akinek zenei tehetsége és filantróp tevékenysége világszerte milliókra volt nagy hatással" - fogalmazott Neil Portnow, a lemezakadémia elnöke.
  
A 66 éves Richie elmondta: nagyon büszke az elismerésre, hiszen "ez a zeneipar legrangosabbja, mert azt jelenti, hogy az ember karriert csinált", végigjárta az eltervezett utat.
  
A grammy.com tájékoztatása szerint a MusiCares Person of the Year átadása a Grammy-díjak átadásával tetőfokára hágó Grammy-hét egyik legjelentősebb eseménye.

https://www.grammy.com/news/lionel-richie-named-2016-musicares-person-of-the-year

Lionel Richie az év személyiségeként kap Grammy-díjat februárban