Polgári peres esküdtválogatásra idézték be hétfőn New Yorkban Doland Trumpot, a Republikánus Párt jelenleg legnépszerűbb elnökjelölt-aspiránsát.
Az ingatlanmilliárdos és valóságshow-sztár limuzinnal érkezett a bíróság elé, ahol már vagy száz újságíró várta. Trump nap folyamán, amikor nem kellett bent ülnie a 172 jelöltet érintő esküdtválogatáson és űrlapokat kitöltenie, nyilatkozott, autogramot osztogatott és szelfit készített.
Végül nem válogatták be, ezáltal hat évre felmentetve őt az esküdti kötelezettség alól. A testületbe bekerülő állampolgárokat egyébként arra készítik fel, hogy legalább egy hetet kell tárgyaláson eltölteniük, ám az is előfordulhat, hogy egy-egy per akár hónapokig elhúzódhat.
A 69 éves Trumpot korábban, 2006 óta ötször is beidézték már esküdtválogatásra, de ő korábban ennek még sohasem tett eleget, amiért idén 250 dollár bírságot szabtak ki rá. Ezt végül elengedték, amit az elnökjelölt kampánystábja ezt azzal indokolt, hogy az értesítéseket mindig rossz címre küldték. Trump csapata egyúttal pedig elutasította azt a feltételezést, hogy a milliárdos nem kívánt eleget tenni állampolgári kötelezettségének.
New Yorkban korábban olyan hírességeket idéztek be esküdtválogatásra, mint Caroline Kennedy, Woody Allen, Spike Lee, Madonna és Michael Bloomberg. New York államban 1996-ban törölték el azt a törvényt, amely az orvosokat, ügyvédeket és néhány más szakma gyakorlóit, valamint a választott tisztségviselőket mentesítette az esküdti munka kötelezettsége alól.
Áprilisban Marylandben John Robertset, a Legfelsőbb Bíróság főbíróját, augusztus elején pedig Texasban George W. Bush volt elnököt rendelték be hasonló eljárásra, de végül egyiküket sem válogatták be.
Donald Trumpot esküdtválogatásra idézték be
Számos megyére keddre is figyelmeztetést adott ki a várható sok eső miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A kedd reggel az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a nap folyamán több mint 20 milliméternyi csapadék hullhat Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megyében.
Az ország nagy részén felhőszakadásra is készülni kell. Emiatt Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megyére, valamint Budapestre a felhőszakadás veszélye miatt elsőfokú, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki.
Kedden a Dunától keletre lesz záporos, zivataros az idő, arrafelé hullhat rövid idő alatt 20-40 milliméternyi eső. Az Észak-Alföldön és az Északi-középhegységben néhány helyen ennél is több, akár 40-60 milliméternyi csapadék is lezúdulhat.
Az előrejelzés szerint kedden a hőmérséklet délután 20-26, késő este 16-21 Celsius-fok között valószínű.
Vihar - Kedden is sok esőre kell készülni
A szennyezett ivóvíz megtisztítására alkalmas könyvet készítettek a kutatók, akik szerint a fejlesztés hatékonynak bizonyult az első terepen végzett teszteken.
A "iható könyv" lapjai ezüst, illetve réz nanorészecskéket tartalmaznak, amelyek végeznek a baktériumokkal, amikor a víz keresztülfolyik a szűrővé alakított papíron. A könyvben használati utasítás és a víztisztítás fontosságára vonatkozó információk is szerepelnek.
A Dél-afrikai Köztársaság, Ghána és Banglades 25 területén végzett tesztek során a kezelt papír a baktériumok több mint 99 százalékát eltávolította, az egyesült államokbeli csapokból folyó vízéhez hasonló minőséget produkálva. A szakemberek szerint kis mennyiségű ezüst vagy réz is került ugyan a vízbe, ám ezek szintje jóval a határérték alatt volt.
A pittsburgh-i Carnegie Mellon Egyetem kutatója, Teri Dankovich évek óta dolgozik a technológia kifejlesztésén és tesztelésén. "A fejlődő országok közösségei jelentik a célközönséget" - mondta a szakember, hozzátéve, hogy ma a világon 663 millió embernek nincs hozzáférése tiszta ivóvízhez.
"Mindössze annyit kell tenni, hogy kitépünk egy lapot, belehelyezzük egy sima szűrőtartóba és beleöntjük a folyókból, patakokból, kutakból és egyéb forrásokból származó vizet, és már jön is a tiszta víz - és az elpusztult baktériumok" - idézte a szakembert a BBC News.
Az elmúlt két évben végzett tereptesztek eredményei szerint egyetlen papírlap akár száz liter víz megtisztítására is elegendő. Egyetlen könyv négy éven át biztosíthatja egy ember ivóvízellátását.
Dankovich és kollégáinak reményei szerint sikerül beindítaniuk a jelenleg kézzel készített papírlapok gyártását, és olyan teszteket indítaniuk, amelyek során a helyiek maguk használják a szűrőket.
Más kutatók is ígéretesnek tartják az eredményeket, ugyanakkor rámutattak, egyelőre nem tudni, hogy a baktériumokon kívül a kezelt papír más betegségokozó mikroorganizmusokat is képes-e eltávolítani.
Az eredményeket az Amerikai Kémiai Társaság 250. találkozóján ismertették Bostonban.
(http://www.bbc.com/news/science-environment-33954763)
Ivóvíztisztításra alkalmas könyvet készítettek kutatók
A veszélyes sportokra szóló utasbiztosítások drágábbak ugyan hagyományos társaiknál, a felár mértéke azonban jóval elmarad a baj esetén felmerülő költségektől, ezért az extrém vagy veszélyes sportot űzőknek érdemes kiegészítő utasbiztosítást kötniük - hívja fel a figyelmet a K&H Biztosító.
Külföldi utazásnál az utasbiztosítás az átlagos turistáknak kellő biztonságot nyújt, ám az extrém vagy veszélyes sportot űzőknek, például a sziklamászóknak, vadvízi evezőknek, vadászoknak a szimpla utasbiztosítás nem elég, egy esetleges balesetből adódó költségek ugyanis a többszörösére is rúghatnak egy átlagos utasbalesethez képest, például, ha helikopterrel kell menteni egy bajba jutott sziklamászót.
Ennek megfelelően a biztosítási díjak is magasabbak: míg egy átlagos utasbiztosítás díja 3548 forint volt, addig a veszélyes sportra kötött utasbiztosításoknál 42 százalékkal magasabb, 5041 forint volt az átlagos díj - ismerteti a K&H Biztosító közleményében Kaszab Attila, a társaság nem életbiztosításokért felelős vezérigazgató-helyettese.
Kaszab Attila szerint a biztosítottak száma alacsony a veszélyes sportokra szóló kiegészítő biztosítások esetén, hiszen alapvetően kevesen űznek extrém sportokat, a veszélyesség miatt azonban indokolt az extra figyelem.
A K&H biztosítójánál az idén a több mint 114 ezer biztosítottnak a 2 százaléka (közel 2400 biztosított) igényelt veszélyes sportokra fedezetet nyújtó biztosítást, a legtöbben januárban, februárban, valamint júniusban és júliusban.
A biztosító szerint egyre tudatosabbak, egyben óvatosabbak a magyar turisták. A K&H biztosítójánál 2014-ben 13,2 százalékkal, 499 millió forintra emelkedtek az utasbiztosításból származó bevételek, míg 2015 első negyedévében 128 millió forintot tettek ki. A kárkifizetések összege 54 millió forint volt 2014-ben, és 4,5 millió forint 2015 első negyedévében.
A növekedés a teljes piacon is látható. A Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint 2015 első negyedévében az utasbiztosítások értékesítéséből 2,44 milliárd forint bevétele volt a társaságoknak, ami 8,3 százalékos növekedést jelentett az előző év azonos időszakéhoz képest - ismerteti közleményében a társaság.
A veszélyes sportok híveinek érdemes kiegészítő utasbiztosítást kötniük
A bankkártyával visszaélőknek a mágnescsík adataira és a PIN-kódra együttesen van szükségük ahhoz, hogy hozzá tudjanak férni az ügyfelek pénzéhez, ezért is fontos, hogy készpénzfelvételnél minél kevésbé legyen látható, amikor a PIN-kódot beütjük az ATM-be - hívta fel a figyelmet Jakab Péter bankbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
A szakembert arról kérdezték, hogy magyar bankkártya-tulajdonosok adataival éltek vissza ismeretlenek júliusban, száztíz ügyféltől összesen mintegy egymillió forintot loptak el indonéziai és dominikai bankterminálokon keresztül.
Jakab Péter elmondta: a feltételezések szerint ebben az esetben a csalók egy vagy néhány ATM-re szereltek fel olyan speciális készülékeket, amelyekkel meg lehet szerezni a számlatulajdonosok adatait.
Kifejtette, hogy a mágnescsík adattartalmának és a kártya PIN-kódjának birtokában úgynevezett nyers kártyát gyártva élnek vissza a csalók az adatokkal. A kártyaadatoknak bejáratott feketepiaci kereskedelme van - jegyezte meg a szakember.
Hozzátette, hogy ezekben az esetekben az ügyfelek vétlenek, így a pénzintézetek megtérítik a bankkártyacsalók által okozott károkat.
Ugyanakkor Jakab Péter elmondta azt is: sok millió szabályos tranzakcióra esik egy-egy ilyen jellegű visszaélés.
A bankkártya mágnesadataira és a PIN-kódra is szükségük van a csalóknak
Aláírta a szerződését a Bursaspor labdarúgócsapatánál Dzsudzsák Balázs, a magyar válogatott csapatkapitánya, akit délután mutatnak be hivatalosan Bursában.
A török klub a Facebook-oldalára feltöltött egy képet, amelyen a 28 éves futballista az együttes nevével és színeivel díszített sálat tart a kezében.
A 69-szeres válogatott Dzsudzsák 2008-ig a Debrecen játékosa volt, majd a PSV Eindhovenben szerepelt három éven át. Oroszországba előbb 2011-ben az Anzsi Mahacskalához igazolt, majd egy évvel később a Dinamo Moszkvához került.
A Bursaspor 2010-ben bajnok volt Törökországban, az előző idényben pedig a hatodik helyen zárt.
Dzsudzsák aláírt a Bursasporhoz, délután bemutatják
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)



