A veszélyes sportokra szóló utasbiztosítások drágábbak ugyan hagyományos társaiknál, a felár mértéke azonban jóval elmarad a baj esetén felmerülő költségektől, ezért az extrém vagy veszélyes sportot űzőknek érdemes kiegészítő utasbiztosítást kötniük - hívja fel a figyelmet a K&H Biztosító.
Külföldi utazásnál az utasbiztosítás az átlagos turistáknak kellő biztonságot nyújt, ám az extrém vagy veszélyes sportot űzőknek, például a sziklamászóknak, vadvízi evezőknek, vadászoknak a szimpla utasbiztosítás nem elég, egy esetleges balesetből adódó költségek ugyanis a többszörösére is rúghatnak egy átlagos utasbalesethez képest, például, ha helikopterrel kell menteni egy bajba jutott sziklamászót.
Ennek megfelelően a biztosítási díjak is magasabbak: míg egy átlagos utasbiztosítás díja 3548 forint volt, addig a veszélyes sportra kötött utasbiztosításoknál 42 százalékkal magasabb, 5041 forint volt az átlagos díj - ismerteti a K&H Biztosító közleményében Kaszab Attila, a társaság nem életbiztosításokért felelős vezérigazgató-helyettese.
Kaszab Attila szerint a biztosítottak száma alacsony a veszélyes sportokra szóló kiegészítő biztosítások esetén, hiszen alapvetően kevesen űznek extrém sportokat, a veszélyesség miatt azonban indokolt az extra figyelem.
A K&H biztosítójánál az idén a több mint 114 ezer biztosítottnak a 2 százaléka (közel 2400 biztosított) igényelt veszélyes sportokra fedezetet nyújtó biztosítást, a legtöbben januárban, februárban, valamint júniusban és júliusban.
A biztosító szerint egyre tudatosabbak, egyben óvatosabbak a magyar turisták. A K&H biztosítójánál 2014-ben 13,2 százalékkal, 499 millió forintra emelkedtek az utasbiztosításból származó bevételek, míg 2015 első negyedévében 128 millió forintot tettek ki. A kárkifizetések összege 54 millió forint volt 2014-ben, és 4,5 millió forint 2015 első negyedévében.
A növekedés a teljes piacon is látható. A Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint 2015 első negyedévében az utasbiztosítások értékesítéséből 2,44 milliárd forint bevétele volt a társaságoknak, ami 8,3 százalékos növekedést jelentett az előző év azonos időszakéhoz képest - ismerteti közleményében a társaság.
A veszélyes sportok híveinek érdemes kiegészítő utasbiztosítást kötniük
A bankkártyával visszaélőknek a mágnescsík adataira és a PIN-kódra együttesen van szükségük ahhoz, hogy hozzá tudjanak férni az ügyfelek pénzéhez, ezért is fontos, hogy készpénzfelvételnél minél kevésbé legyen látható, amikor a PIN-kódot beütjük az ATM-be - hívta fel a figyelmet Jakab Péter bankbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
A szakembert arról kérdezték, hogy magyar bankkártya-tulajdonosok adataival éltek vissza ismeretlenek júliusban, száztíz ügyféltől összesen mintegy egymillió forintot loptak el indonéziai és dominikai bankterminálokon keresztül.
Jakab Péter elmondta: a feltételezések szerint ebben az esetben a csalók egy vagy néhány ATM-re szereltek fel olyan speciális készülékeket, amelyekkel meg lehet szerezni a számlatulajdonosok adatait.
Kifejtette, hogy a mágnescsík adattartalmának és a kártya PIN-kódjának birtokában úgynevezett nyers kártyát gyártva élnek vissza a csalók az adatokkal. A kártyaadatoknak bejáratott feketepiaci kereskedelme van - jegyezte meg a szakember.
Hozzátette, hogy ezekben az esetekben az ügyfelek vétlenek, így a pénzintézetek megtérítik a bankkártyacsalók által okozott károkat.
Ugyanakkor Jakab Péter elmondta azt is: sok millió szabályos tranzakcióra esik egy-egy ilyen jellegű visszaélés.
A bankkártya mágnesadataira és a PIN-kódra is szükségük van a csalóknak
Aláírta a szerződését a Bursaspor labdarúgócsapatánál Dzsudzsák Balázs, a magyar válogatott csapatkapitánya, akit délután mutatnak be hivatalosan Bursában.
A török klub a Facebook-oldalára feltöltött egy képet, amelyen a 28 éves futballista az együttes nevével és színeivel díszített sálat tart a kezében.
A 69-szeres válogatott Dzsudzsák 2008-ig a Debrecen játékosa volt, majd a PSV Eindhovenben szerepelt három éven át. Oroszországba előbb 2011-ben az Anzsi Mahacskalához igazolt, majd egy évvel később a Dinamo Moszkvához került.
A Bursaspor 2010-ben bajnok volt Törökországban, az előző idényben pedig a hatodik helyen zárt.
Dzsudzsák aláírt a Bursasporhoz, délután bemutatják
Több késszúrással megölték Morgan Freeman filmsztár mostohaunokáját vasárnap New Yorkban - számolt be az esetről a Variety.com.
A 33 éves E'Dena Hinest, a filmsztár mostohaunokáját helyi idős szerint hajnali 3 órakor találták meg a lakása közelében egy New York-i utcán, rendőrség tájékoztatása szerint számos késsel szúrt sebtől vérzett a teste. A nőt a Harlem Kórházba szállították, de sérüléseibe belehalt.
A helyszínen egy 30 éves férfit vettek őrizetbe, akit elmeállapota megfigyelése céljából kórházba szállítottak. Az ügyben nyomozás kezdődött.
A The Daily Mail értesülése szerint a férfi, Lamar Davenport rapper Hines barátja volt, aki kokainos állapotban támadt rá és szemtanúk szerint azt kiabálta, hogy "Kifelé ördögök, Jézus Krisztus nevében kiűzlek benneteket!".
"A világ már sohasem fogja megismerni művészi tehetségét és hogy mit tudott volna adni. Barátai és családja szerencsések voltak, mert tudták micsoda személyiség volt ő" - fogalmazott közleményében Freeman, aki gyakran mutatkozott a vörös szőnyegen mostohaunokájával.
Hines Freeman első felesége, Jeanette Adair Bradshaw unokája volt. Házasságuk 1967-től 1979-ig tartott. A fiatal nő honlapja szerint Hines színésznő és író volt. A New York Egyetemen tanult színjátszást, majd Memphisben hátrányos helyzetű fiatalokat tanított. Később visszaköltözött New Yorkba.
http://variety.com/2015/film/news/morgan-freemans-step-granddaughter-stabbed-dead-edena-hines-1201571254/
http://www.dailymail.co.uk/news/article-3200180/Morgan-Freeman-s-step-granddaughter-stabbed-death-crazed-ex-boyfriend-Manhattan-sidewalk.html
Halálra késelték Morgan Freeman mostohaunokáját New Yorkban
A Ferencváros nem jutott főtáblára a női labdarúgó Bajnokok Ligájában.
A Hollandiában rendezett négycsapatos selejtezőtorna keddi nyitómérkőzésén az FTC kikapott a későbbi csoportgyőztes házigazda Twentétől, így hiába győzött csütörtökön az izraeli ASA Tel-Aviv, majd vasárnap a luxemburgi Jeunesse Jonglënster ellen, másodikként zárt a négyesben, s nem jutott a BL 32-es főtáblájára.
Eredmények (az uefa.com alapján):
kedden játszották:
Twente-Ferencváros 2-0 (0-0)
csütörtökön játszották:
Ferencváros-ASA Tel-Aviv 2-1 (1-1)
vasárnap játszották:
Ferencváros-Jeunesse Jonglënster 11-0 (7-0)
kép: fradi.hu
A Ferencváros nem jutott főtáblára a női labdarúgó BL-ben
A zárónapi pontos adatok még hiányoznak, az azonban biztos, hogy több mint 430 ezren látogattak ki az idei Sziget fesztiválra. Gerendai Károly főszervező az MTI-nek vasárnap este elmondta: újabb rekord született, és a végső szám akár a 440 ezret is elérheti.
"A változások jól működtek, a nagyszínpad előtti területen idén a korábbi 55-60 ezer ember helyett 75-80 ezren fértek el, a mintegy 6000 négyzetméteres A38 sátorban pedig akár 17-18 ezren szórakozhattak egyszerre. Egy eddig lezárt rész parkosításával kempingterületet is tudtunk növelni" - sorolta Gerendai Károly.
Mint kiemelte, bár az egyhetes fesztivál napi maximális befogadóképessége 90 ezerre emelkedett, és soha ennyien még nem voltak benn a Szigeten, háromszor is telt ház volt (hétfőn Robbie Williams, pénteken Avicii, szombaton a Kings of Leon miatt), nem voltak különösebben problémás vagy tumultuózus jelenetek. Gerendai Károly a keddi Florence + The Machine koncertet is a legsikeresebbek közé sorolta, és fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a nem zenei programhelyszínek szintén remekül működtek, például a különböző színházi és cirkuszi előadásokat nagy érdeklődés mellett tartották.
"A mínusz egyedik napi Robbie Williams-koncert költségei emelkedtek, így 4,7 milliárd forintra duzzadt a fesztivál költségvetése, ennek ellenére úgy számolunk, hogy a látogatócsúccsal nyereséges lett az idei Sziget. Szerencsére a zamárdi Balaton Sound és a soproni VOLT fesztivál is jól sikerült, így jó szezont zárt a Sziget Kft." - fejtette ki a főszervező.
Kitért arra, hogy a fesztivál látogatószámának növekedése már csak úgy képzelhető el, ha kicsit kiegyenlítettebb lesz a látogatottság és minden nap teltház közeli állapotot sikerül kialakítani, miután ebben idén azért voltak jelentős ingadozások. "Ettől eltekintve a Szigetet már belaktuk, a napi 90 ezer főn nem tudunk növelni, nincs hová tenni újabb programhelyszínt vagy sátorozóhelyet. A szolgáltatásokat, a programokat persze mindig lehet még színvonalasabbá tenni".
Idén 95 országból érkeztek a Szigetre, és most is voltak külföldi piacok, ahol sikerült növekedést elérni.
Gerendai Károly szerint a hatalmas hőség, a végig 35 Celsius fok feletti napi hőmérséklet sem okozott nagyobb bajt, és a Sziget szempontjából kedvező volt, hogy nem esett az eső.
"Nem volt kiemelkedő számban napszúrás vagy rosszullét. A fesztivál egyik alkalmazottját egy infarktus miatt szombaton újra kellett éleszteni, de szerencsére ez azonnal megtörtént és három perc alatt kiért a motoros egészségügyi szolgálat, majd nem sokkal később már a mentő is ott volt, és sikerült megmenteni az életét" - mondta végül a főszervező.
Sziget - Gerendai: újabb látogatócsúcs, több mint 430 ezren voltak
Donald Trump milliárdos ingatlan-befektető és valóságshow-sztár stabilan vezet riválisaival szemben az amerikai republikánus elnökjelölt-aspiránsok első televíziós vitáját követően, a demokratáknál az önmagát demokratikus szocialistának valló Bernie Sanders vermonti szenátor támogatottsága nőtt, és így Hillary Clinton volt külügyminiszter vele szembeni előnye tovább csökkent - derült ki a Fox News amerikai konzervatív tévécsatorna országosan elvégeztetett közvélemény-kutatásának vasárnap nyilvánosságra hozott adataiból.
Trump 25 százalékkal vezet a vita előtt mért 26 százalékkal szemben; követőinek tábora a republikánus női szavazók között 24-ről 21 százalékra csökkent, vélhetően egyebek között azért, mert Twitteren sértő megjegyzéseket tett Megyn Kellyre, a Fox News műsorvezetőjére, aki a vitában kemény kérdéseket tett fel neki. A legnagyobb felháborodást az váltotta ki, hogy Trump, talán az újságírónő műsor közbeni felfokozott izgalmi állapotára utalva, azt állította, hogy Kellynek "vér jött a szeméből, vér jött belőle - akárhol".
A "The Donald" becenévvel illetett politikus a megkérdezett republikánus férfiak körében továbbra is szilárdan 28 százalékon áll. Trump annak ellenére is vezet, hogy a vita részvevői közül az ő teljesítményét ítélték a leggyengébbnek, és őt tartják a legkevésbé szerethetőnek az aspiránsok közül.
A vita eredményeképpen Ben Carson volt idegsebész, Ted Cruz texasi szenátor és Carly Fiorina üzletasszony ázsiója megnőtt, Rand Paul kentucky-i szenátoré, Jeb Bush floridai és Scott Walker wisconsini kormányzóé pedig csökkent a párt támogatói között.
A Fehér Házra pályázó republikánus politikusok közül Carson 12, Cruz 10, Bush pedig 9 százalékon áll (utóbbi politikus esetében ez 6 százalékpontos csökkenést jelent április óta, elsősorban a nézők által átlagon alulinak minősített vitateljesítménye miatt). Őket Mike Huckabee volt arkansas-i kormányzó és Walker követi (6-6%), majd Fiorina (5%), John Kasich ohiói kormányzó és Marco Rubio floridai szenátor (4-4%), valamint Chris Christie New Jersey-i kormányzó és Paul (3-3%) zárja a sort. A többiek támogatottsága 1 százalékos, vagy még azt sem éri el.
Demokrata oldalon Clinton támogatottsága először süllyedt 50 százalék alá, de még mindig 49-30 százalékos arányban vezet a hozzá közelítő Sanders előtt. Két hete még 29 százalékponttal (51-22 arányban), egy hónapja pedig negyvennel (59-19 arányban) előzte meg vetélytársát. Joe Biden alelnök, aki még nem döntötte el, hogy beszáll-e az elnökségért folytatott vetélkedésbe, 10 százalékon áll.
A megkérdezettek szerint egyébként Bush a legkvalifikáltabb az elnöki posztra: 67 százalék tartja őt "nagyon" vagy "valamennyire" alkalmasnak. Rubio esetében ez az adat 63, Clintonéban pedig 62 százalék. Trump 52 százalék szerint "nem" alkalmas az ország vezetésére, 40 százalék szerint pedig "egyáltalán nem". (Megjegyzendő: a Republikánus Párt támogatói 67-32 százalékos arányban képesnek ítélik a milliárdost arra, hogy az Egyesült Államok élére álljon.)
Elméletileg egy választási összecsapásban Bush és Rubio is 2-2 százalékponttal győzné le Clintont, ami belül van a statisztikai hibahatáron. A felmérés adatai egyébként alátámasztották a Trump függetlenként való indulásával kapcsolatos republikánus félelmeket: hármas verseny esetén Clinton Bushra 11, Rubióra pedig 12 százalékot verne rá.
Az 1008 fős mintán, augusztus 11. és 13. között, telefonon elvégzett felmérés statisztikai hibahatára plusz-mínusz 3 százalékpont.
A republikánusoknál Trump stabilan vezet, a demokratáknál tovább csökkent Clinton előnye Sanders-szel szemben
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)

