Aranyérmet szerzett László Attila a bútorasztalos, ezüstérmes lett Csongrádi Dávid, az informatikai hálózati rendszergazda kategóriában a Sao Paulóban megrendezett szakmák olimpiáján, a WorldSkills versenyen.
Kiválósági érmet vett át a Zilahi Krisztián és Balázs Dávid alkotta mechatronikai csapat, Kunfalvi Melinda virágkötő és Mózer Gergely épületasztalos az 500 pont feletti teljesítményért.
A WorldSkills fiatal szakemberek világversenyén augusztus 11. és 16. között 63 ország több mint 1200 versenyzője mérte össze tudását 50 versenyszámban, Magyarországot 13 szakmában 14 fiatal szakember képviselte, az eredményt helyi idő szerint a vasárnapi záróünnepségen hirdették ki.
Az eredményhirdetést követően Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta: a hagyományos iparágakban meghatározó szerepet játszottak a magyar versenyzők. Az aranyérmet nyert bútorasztalos szakmában nagy hagyományokkal rendelkező, sikeres országok versenyzőit sikerült megelőzni - emelte ki a kamara elnöke.
Figyelemre méltó, hogy a hazai fogalmak szerinti szakképzésen túlmutat az informatikai hálózati rendszergazda kategóriában szerzett ezüstérem mögötti teljesítmény. Jelzi, hogy elengedhetetlen a szakképzés és a felsőoktatás kapcsolatának erősítése, az átjárhatóság biztosítása a két terület között - mutatott rá Parragh László, példaként említve a mechatronika szakterületet is, amelynek szintén vannak felsőoktatást érintő területei.
Fekete Balázs, a Sao Paulóban versenyző magyar csapat vezetője hangsúlyozta, hogy rendkívül erős mezőnyben tudtak a magyar versenyzők érmeket nyerni, eredményesen szerepelni, hiszen a világ több mint hatvan országának jól felkészült 1200 versenyzője között lettek a legjobbak, álltak helyt. A csapat minden tagja, a versenyzők, a felkészítők, a szakértők, szponzorok maximális teljesítményt nyújtottak a versenyen.
Az egész versenyt a szakma iránti tisztelet és alázat kísérte, szinte ember feletti teljesítményt nyújtottak a versenyzők, a magyar csapat résztvevői - mondta Fekete Balázs.
Szilágyi János, az MKIK képzési igazgatója kiemelte, hogy az ázsiai országok által uralt informatikai hálózati rendszergazda versenyben sikerült második helyet elhozni.
A világ legjobbjai között a magyar fiatal szakemberek
A gyed extra is jelentősen hozzájárult a gyermekvállalás növekedéséhez az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint.
Fűrész Tünde az M1 aktuális csatornán ezt azzal indokolta, hogy tavaly minden ötödik gyermek olyan családba született, amelyben a nagyobb testvér három év alatti volt.
A tavaly január 1-jén bevezetett GYED extra egyik része az úgynevezett testvérgyed, ami azt jelenti, hogy az édesanyák a nagyobb gyermekük után nem veszítik el az ellátást. Ezek a családok duplán kapják a támogatást, sőt több példa is van, amikor három gyermek után kap egyszerre gyedet a család - ismertette a helyettes államtitkár.
Beszámolt arról is, hogy eddig 135 ezer nő élt a negyven év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás lehetőségével, amiből leginkább a gyermekes családok profitálnak.
Ugyancsak a családbarát intézkedések között említette, hogy 2010-hez képest másfélszeresére nőtt a bölcsődei férőhelyek száma, s 2014 és 2020 között tovább folytatják a bölcsődék és óvodák bővítését. Emellett állami támogatásban részesülnek a magánszervezetek által fenntartott családi napközik is - jegyezte meg.
Bevált a gyed extra
A napi kétszeri étkezés, vagyis a bőséges reggeli és ebéd, hatékonyabb módja lehet a 2-es típusú cukorbetegség kezelésének, mint a sokszor, de keveset elvére épülő étrend - állítják cseh kutatók.
A prágai Klinikai és Kísérleti Orvostudományi Intézet kutatói 54 önkéntest vontak be a vizsgálatukba. A 30 és 70 év közötti résztvevőket - mindegyikük 2-es típusú cukorbetegséggel küzdött - két 27 tagú csoportba osztották.
Az egyik csoport tagjai napi hatszor étkeztek kis adagokat (A6) tizenkét héten át, majd további három hónapra átváltottak a napi kétszeri, bőséges reggeliből és ebédből álló étrendre (B2). A másik csoport tagjai ennek fordítottját követték. Mindkét étrend átlagosan napi 1700 kalóriát tartalmazott, 500 kalóriával kevesebbet a javasolt napi kalóriabevitelnél.
A B2-es étrendben reggel 6 és 10 óra, majd 12 és 16 óra között ettek a résztvevők, míg a A6-os étrend alapján egész nap falatoztak. A B2 étrendnél átlagosan 1,4 kilogrammal többet fogytak a résztvevők és nagyjából 4 centiméterrel többet veszítettek a derékbőségükből, mint az A6 étrendnél. A naponta kétszer étkezőknek a vércukorszintjük is csökkent - adta hírül a BBC News.
A vizsgálatot vezető Hana Kahleova, az intézet munkatársa "nagyon bíztatónak" nevezte az eredményeket. "A páciensek tartottak attól, hogy éhesek lesznek estére, ám az éhségérzetük alacsony volt, mivel napközben addig ettek, amíg jól nem laktak. Amikor azonban napi hatszor étkeztek, nem érezték jóllakottnak magukat, ami meglepő volt" - mondta a szakember, hozzátéve, hogy az eredmények olyanok számára is hasznosak lehetnek, akik nem küzdenek diabétesszel, csupán szeretnének veszíteni a súlyukból.
A Diabetes UK nevű jótékonysági szervezetnél dolgozó Richard Elliott arra hívta fel a figyelmet, hogy a mostani eredményeket hosszabb távú, nagyobb volumenű tanulmányokkal kell alátámasztani, mielőtt megváltoztatnák a 2-es típusú cukorbetegséggel élő emberek számára javasolt étkezési előírásokat.
(http://www.bbc.com/news/health-27422547)
forrás: MTI
kép: http://www.bbc.com/
Napi kétszeri étkezéssel hatékonyan kezelhető a 2-es típusú cukorbetegség
A családok több mint fele közel 20 ezer forintot költ nyári táborozásra, 37 százalékuk azonban nem választ tábort nyáron gyermekének - derült ki a játékkereskedő és importőr Formatex Kft. MTI-hez eljuttatott felméréséből.
A kutatás szerint a szülők 14,5 százaléka iskolai napközis táborban gondoskodik az elhelyezésről, 34,5 százalékuk sport-, tánc- vagy kalandtábort választ, 17,7 százalékuk pedig alkotó, kézműves, kreatív, vagy dráma tevékenységekkel foglalkozó tábor mellett dönt, közel 8 százalék pedig nyelvi tábort választ.
A válaszadók 24 százaléka szerint a gyerekük a nyári szünetben nem foglalkozik tanulással, mintegy 47 százalékuk azt válaszolta, hogy hetente egy-két órát tanul, 17,4 százalékuk pedig hetente 3-5 órát.
Legtöbbjük, közel 40 százalék kötelező olvasmányokat olvas, de majdnem ugyanennyien vannak, akik készségfejlesztő játékokon keresztül tanulnak, egynyolcaduk nyelveket gyakorol, 13,6 százalék pedig azt tanulja, amiből gyengén állt az iskolában.
Valószínű, hogy a gyerekek körében nem túl népszerű a nyári tanulás, de kifejezetten pozitív az, hogy egyre többen - a megkérdezettek közel 40 százaléka -fedezi fel a játékokon keresztüli fejlesztést.
Húszezer forintot költenek nyári táborra a családok egy felmérés szerint
Tizenkilenc ember megsérült, amikor összeütközött két vonat vasárnap reggel az Aszód-Balassagyarmat vonalon - tájékoztatta az MTI-t a Mávinform sajtóügyeletese.
Kavalecz Imre közölte, hogy 17 ember könnyebben, kettő viszont súlyosan megsérült. A sérültek között van az egyik mozdonyvezető is.
A baleset nem sokkal fél kilenc után történt, Acsa-Erdőkürt és Nógrádkövesd állomás között. A menetrend szerint Balassagyarmatra, illetve Aszódra tartó motorvonat ütközött össze. Az első vizsgálatok szerint mindkét vonat 20 kilométer/órás sebességgel közlekedett. A szerelvények egymásba nyomódtak, de nem siklottak ki.
A két vonaton összesen 30-40-en utaztak - tudatta Kavalecz Imre.
Közölte: a helyszíni vizsgálat időtartama alatt Aszód és Nógrádkövesd között vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat. A vonatközlekedés délután indulhat újra a vonalon.
A vasúttársaság biztonsági szolgálatának munkatársai a rendőrséggel közösen megkezdték a baleset okának kivizsgálását - közölte a referens.
Két vonat összeütközött az Aszód-Balassagyarmat vonalon - 19 sérült
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)


