Megőrül az, aki állandóan félelemben él - mondták a Pussy Riot orosz punkegyüttes tagjai a Sziget fesztiválon pénteken; a rendszerellenes performanszukért a börtönt is megjárt Nagyezsda Tolokonnyikova és Marija Aljohina, valamint Pjotr Verzilov egy interaktív beszélgetésen közölték: a művészet mellett már civil szervezettel is harcolnak a putyini rezsim ellen.

 
A feminista-punk-aktivista, Putyin-ellenes performanszairól elhíresült Pussy Riot zenekar tagjai nem sokkal az idei Sziget kezdete előtt jelezték, hogy Glastonburyből hazafelé a budapesti fesztiválra is ellátogatnának - közölték a Sziget szervezői.
  
Mint az együttes tagjai felidézték, a Pussy Riotot 2011 szeptemberében, Putyin újraválasztásának estéjén alapította néhány orosz fiatal, akik közül Nagyezsda Tolokonnyikovát, Marija Aljohinát és egy társukat 2012 februárjában az orosz rendőrség egy Putyin-ellenes performanszuk közben letartóztatta. A Szigetre ellátogató két művész-aktivistát a bíróság két év börtönre ítélte, ahonnan csak a szocsi téli olimpia előtt meghirdetett amnesztiának köszönhetően szabadulhattak 2013 decemberében.
  
"Oroszországon kívül csak Magyarországon találkoztam olyanokkal, akik még mindig azt hitték, hogy mi meztelenül táncoltunk a templomban, pedig ez egyáltalán nem így volt, még a fejünkön is maszk volt" - szólt Nagyezsda Tolokonnyikova a letartóztatásukat előidéző performanszról, hozzátéve: nem kell ahhoz meztelennek lenni, hogy radikális politikai akciókat hajtson végre az ember.
  
Nagyezsda Tolokonnyikova felidézte: diákkorában újságírónak készült, a média feletti erős cenzúra miatt azonban végül a művészetet választotta.
  
Pjotr Verzilov kiemelte, hogy Oroszországban ma nincsenek független médiumok, az ellenzék nehezen tudja megszervezni magát, ezért döntöttek a rendszerellenes politikai aktivizmus mellett. Nyugat-Európában ez nehezen felfogható, de a magyarok talán jobban értik, mert Orbán Viktor kormányzása sokban emlékeztet a putyini Oroszországra - vélekedett.
  
Marija Aljohina beszámolója szerint a putyini rendszer igen konzervatív, az orosz ortodox egyház szerint például a nők legfőbb hivatása a szülés kellene legyen, hogy gyarapodjon a népesség. Egy kismama azonban 50 dollárt kap az államtól havonta, ami még élelemre sem elég; nincs megfelelő szociális védőháló a gyermekvállaláshoz.
  
Szabadon engedésüket Nagyezsda Tolkonnyikova "PR-akciónak" nevezte, szerinte a putyini rezsim ezzel is jobb színben kívánt feltűnni a szocsi téli olimpia előtt, ahol azonban korbáccsal felfegyverzett kozákok támadták meg őket egy performanszuk közben. "Amikor kijöttünk a börtönből, úgy döntöttünk, nemcsak a művészethez térünk vissza, hanem civil szervezetet is alapítunk, amely a politikai foglyokért küzd" - idézte fel.
  
Mint elárulta, performaszaikra edzésekkel is készülnek, hiszen néha csak néhány másodpercük van az előadásra az előtt, hogy elfognák őket a rendőrök. Éppen ezért sem igaz a propagandának az az állítása, hogy a Pussy Riot tagjai alkohol és drogok hatása alatt adnák elő performanszaikat: "soha nem léptünk fel részegen vagy bedrogozva, ha akcióba mész, tisztának kell lenned" - fogalmazott Nagyezsda Tolokonnyikova, aki egy orosz újságíró kérdésére kifejtette: ha folyton az életét féltené, abba beleőrülne.
  
Arra a kérdésre, hogy színpadon miért nem lépnek fel soha, az együttes nőtagjai nevetve azt felelték: ehhez még túl félénkek, de majd gyakorolnak.
  
A Krím-félsziget helyzetéről Pjotr Verzilov mint "extrém bonyolult kérdésről" beszélt, Nagyezsda Tolokonnyikova azonban egyértelműbben fogalmazott, szerinte a Krímnek Ukrajnához kell tartoznia. "Elítéljük az orosz hadsereg ukrajnai jelenlétét, Luganszkban minden utcán orosz katonák vannak" - fogalmazott.
  
Nagyezsda Tolokonnyikova az esetleges jövőbeli politikai pályáját firtató kérdésre leszögezte: bármilyen politikai változást olyan kulturális változásoknak kell megelőznie, amelyek megmozgatják az embereket, ezt követik a politikai reformok. "Büntetett előéletűként egyébként tíz évig nem vagyunk megválaszthatók" - emlékeztetett a Pussy Riot tagja.

Sziget - Pussy Riot: megőrül, ki állandóan félelemben él



A négy nap alatt 186 ezer néző látogatott ki a Hungaroringre a 30. Forma-1-es Magyar Nagydíjra, amely Gyulay Zsolt, a létesítményt üzemeltető cég elnök-vezérigazgatója szerint a vártnál is jobban sikerült.

   
A Hungaroring Sport Zrt. vezetője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában azt mondta, tavaly sportszakmai szempontból a szezon legjobb futama volt a mogyoródi, de idén azt is sikerült felülmúlni.
   
"Az F1-nek éppen ilyen elképesztően izgalmas hétvégékre van szüksége, hogy ne lehessen azt mondani, a száguldó cirkusz válságban van" - jelentette ki Gyulay Zsolt, aki a nézőszámról azt mondta, a tavalyihoz képest 10 százalékos növekedést tapasztaltak, az időjárással pedig szerencséjük volt, mert a péntek-szombati hőség vasárnapra jelentősen enyhült.
   
Az elnök-vezérigazgató emlékeztetett rá, hogy a Hungaroring 2021-ig érvényes szerződésének 2026-ig tervezett meghosszabbításáról Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, Szijjártó Péter külügy- és külgazdasági miniszter, valamint vasárnap Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is egyeztetett a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone-nal, de a tárgyalások folytatásáig mindkét félnek mérlegelnie kell.
   
"Az biztos, hogy gazdasági szempontból nem járunk rosszul" - mondta Gyulay Zsolt, hozzátéve, az évből 210-220 napot hasznosít a Hungaroring. A következő komoly rendezvény a szeptember elején sorra kerülő kamion Európa-bajnoki forduló lesz.

Magyar Nagydíj - 186 ezren voltak a Hungaroringen



Az olaszországi nyári főszezon jelképes napjának számít az augusztus 15-i Nagyboldogasszony ünnepe, amikor azok az olaszok is elmennek vakációzni, akik eddig még nem vették ki szabadságukat.

 
Péntektől vasárnapig több milliós forgalommal kell számolni az olasz autósztrádákon, repülőtereken és az olasz szigetek felé tartó hajójáratok kikötőiben is. Karácsony és húsvét után Nagyboldogasszony napja számít a harmadik legjelentősebb egyházi és egyben állami ünnepnek Olaszországban.
  
Augusztus 15-re majdnem teljesen kiürülnek az olasz városok, amelyekben többnyire már csak turistákat látni. Ilyenkor legalább egy hétre bezárnak az üzletek és a gyárak termelése is leáll.
  
Vito Riggio, az olasz légiforgalmi hatóság (Enac) elnöke elmondta, hogy szombaton telt ház várható az összes olaszországi repülőtéren: a római Leonardo Da Vinci repülőtéren több mint 150 ezer utas érkezik vagy indul, de 110 ezres utasforgalmat várnak a szardíniai Cagliari légikikötőjében is. Az Enac adatai szerint a római repülőtéren januártól mostanáig több mint 25 millió utast számoltak, ami nyolc százalékponttal több a tavalyi év ugyanezen időszakához képest.
  
Nagyboldogasszony ünnepén jelentős forgalom várható az olasz városokból a tengerpartra tartó összes útvonalon, valamint az olasz határszakaszokon is Ausztria, Szlovénia, Franciaország irányában és fordítva is. A Szicíliába, Szardíniára és a többi olasz szigetre tartó komphajóknál akár több órás várakozási idővel kell számolni. Az olasz vasutak kétmillió utassal számolnak a hétvégén.
  
Ami az időjárást illeti, az előrejelzések szombattól a hőség után újabb heves viharokat és jelentős lehűlést ígérnek, majd a jövő hét közepétől a nyári meleg visszatérését.

Milliók az olasz utakon Nagyboldogasszony ünnepén



Az eddigi legkisebb szupermasszív fekete lyukat fedezték fel amerikai csillagászok.

 
A Michigani Egyetem kutatóinak tanulmányát az Astrophysical Journal Letters című szaklap fogadta el közlésre.
  
A nagyon nagy tömegű (szupernagy vagy szupermasszív) fekete lyukak tömege százezer és tízmilliárd naptömeg között van. A legtöbb galaxis centrumát egy-egy ilyen gigantikus képződmény uralja.
  
A 340 millió fényévre lévő RGG118 katalógusjelű törpegalaxis "vendégszeretét" viszont egy mindössze ötvenezer naptömegű fekete lyuk "élvezi", amely feleakkora, mint a korábban ismert legkisebb szupermasszív fekete lyuk - olvasható a Sci-News.com hírportálon.
  
A képződmény százszor kisebb, mint a Tejútrendszer közepében terpeszkedő fekete lyuk, és a szó szoros értelmében eltörpül a leghatalmasabb fekete lyukak mellett, amelyek kétszázezerszer szárnyalják túl az RGG118 galaxis központjában elhelyezkedő objektumot.
  
Az RGG118 törpegalaxisban lévő fekete lyuk tömegét a Michigani Egyetem kutatói a Chilében működő Las Campas obszervatórium Clay-teleszkópjára szerelt színképelemző segítségével állapították meg, amikor a műszerrel a fény látható tartományában vizsgálták az objektum körüli gázok örvénylését.
  
A továbbiakban a tudósok felhasználták a NASA Chandra röntgencsillagászati műholdjának adatait is. A röntgentartományban ugyanis megállapítható a fekete lyuk körüli anyagok fényessége, amely elárulja, hogy milyen ütemben habzsolja fel az objektum a közelébe kerülő anyagokat. Az RGG 118 a maximális sebesség 1 százalékát kitevő ütemben "falatozik", ami a fekete lyukakra jellemző átlagos "étvágynak" felel meg.
  
"Ez az apró szupermasszív fekete lyuk úgy viselkedik, mint sokkal +testesebb+ fajtársai. Ebből arra következtetünk, hogy a fekete lyukak hasonlóan fejlődnek, függetlenül attól, hogy mekkora a tömegük" - emelte ki Amy Reines, a tanulmány társszerzője.

http://www.sci-news.com/astronomy/science-rgg118-smallest-supermassive-black-hole-03122.html

Az eddigi legkisebb szupermasszív fekete lyukat fedezték fel



A jégkorong MOL Liga és a román bajnokság menetrendjének összehangolását kezdeményezik a nemzetközi pontvadászatban érdekelt klubok.

 
A pénteki, dunaújvárosi ligaülésre azért került sor mind a kilenc érdekelt - DVTK-Jegesmedvék, Dunaújvárosi Acélbikák, Corona Brasov, Debrecen, UTE, Ferencváros, HSC Csíkszereda, Fehérvár AV19 és a MAC Budapest - részvételével, mert a román szövetség ugyan engedélyezte a brassóiaknak és a csíkszeredaiaknak a szereplést a MOL Ligában, azonban a román bajnokság kiírásán nem változtatott.
  
Így utóbbi két együttes határon átnyúló szereplése szinte ellehetetlenülne, mert amint a MOL Liga csapatai közleményükben jelzik: a két sorozat menetrendje jelentős fedésben áll.   
  
A liga résztvevői megállapodtak, hogy a következő munkanapon megkezdik a megbeszéléseket a román szövetséggel, és javaslatokkal élnek az ügy megoldása érdekében.
  
A MOL Liga következő szezonja a tervek szerint szeptember 11-én rajtol.

Megoldást keres a bajnoki menetrendre a jégkorong MOL Liga



Újabb embert öklelt halálra egy bika Spanyolországban, ahol ezen a nyáron már ő a hagyományos bikafuttatások hatodik áldozata - közölte pénteken a The Local angol nyelvű spanyol hírportál.

   
Az 53 éves férfit lakóhelye, a dél-spanyolországi Blanca fesztiválján döfte meg a rátámadó bika hatszor is a szarvával csütörtök este. A lottóárus Rafael Ibánez Minano megpróbált kitérni a bika elől, amely egyenesen feléje tartott, ám lecsúszott a kordonról, és éppen a feldühödött állat szarvára esett. Miután a földre került, a bika még többször beledöfött. Minano a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe.
   
Idén nyáron ő a hatodik halálos áldozat a Spanyolországban népszerű bikafuttatásokon. Múlt vasárnap egy okostelefonjával a futtatást filmező férfit öklelt fel egy bika, a férfit súlyos sérülései miatt már szintén nem tudták megmenteni a kórházban.
   
Egy héttel korábban egy bikafuttatást a kerítés mögül néző 89 esztendős férfit nyársalt fel egy bika. Két további áldozat júniusban egy hét alatt hunyt el bikaökleléstől, egy francia turistával pedig júliusban végzett egy bika.

http://www.thelocal.es/20150814/another-man-dies-after-horrific-goring-at-fiesta

Újabb embert öklelt halálra egy bika Spanyolországban, a nyáron ő már a hatodik áldozat



Megerőszakolta Kayla Mueller amerikai túszt Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vezetője, az amerikai kormány pedig értesítette erről a nő szüleit - közölte pénteken az amerikai ABC televízió híradója meg nem nevezett terrorelhárítási forrásokra hivatkozva.

 
Kayla Mueller segélymunkás 2013-ban tűnt el Szíriában. Idővel az Iszlám Állam fogságába került, ott pedig Bagdadinak "ajándékozták". Egy amerikai terrorelhárító az ABC-nek azt mondta, hogy az IÁ-vezér a nőt személyesen szállította egy Abu Szajjáf nevű, a terrorszervezethez tartozó férfi lakására. Bagdadi mindannyiszor megerőszakolta Muellert, amikor felkereste Szajjáfot.
  
"Azt mondták nekünk, hogy feleségül vette, és mindannyian tudjuk, hogy ez mit jelent" - nyilatkozott az ABC egyik informátora.
  
Mueller szülei az AP hírügynökségnek cáfolták, hogy a lányuk férjhez ment volna Bagdadihoz. Az ABC Newsnak elmondták: "Közölték velünk, hogy Kaylát megkínozták, és hogy Bagdadi tulajdona volt. Ezt júliusban közölte a kormány."
  
Az Iszlám Állam szerint Mueller 26 évesen, februárban életét vesztette a terrorszervezet ellen szíriai területen végrehajtott koalíciós légicsapások egyikében. Szajjáffal Szíriában májusban végzett az amerikai Delta kommandó, a feleségét, Umm Szajjáfot pedig foglyul ejtette. A Mueller megerőszakolásáról szóló értesülés tőle származik, és beszámoltak róla az amerikai tússzal együtt rabszolgaként tartott, de kiszabadult jazidi lányok is.
  
A Fehér Ház nem kommentálta az értesülést. Az ABC News egyébként éppen Kayla Mueller születésnapján számolt be az esetről.
  
A The New York Times című napilap pénteken 21, az Iszlám Állam fogságából kiszabadult - a szunnita terrorszervezet által eretneknek tekintett - jazidi lány és asszony vallomására építve, terjedelmes riportban számolt be arról, hogy az önmagát államnak tekintő terrorista formációban részletes szabályrendszert dolgoztak ki a szexuális rabszolgaság kezelésére. Az adásvételi szerződéseket iszlám bíróságok hitelesítik.
  
A lap szerint a 2014-ben rendszerszerűen bevezetett szexrabszolgaság gyakorlata "bevált toborzóeszközzé vált", hogy az Iszlám Állam a soraiba csábítsa a férfiakat az erősen konzervatív muszlim társadalmakból, ahol az alkalmi szex tabu, randevúzni pedig tilos.
  
Az Iszlám Állam kutatási és vallási rendeletekért felelős "minisztériuma" júliusban kézikönyvet adott ki a témában, amely a Korán és korábbi vallási ítéletek szűk és szelektív értelmezése alapján a nemi erőszakot lelkileg üdvös, sőt erényes cselekedetnek állította be.
  
Az áldozatok elmondása szerint megerőszakolóik az aktus előtt és után is imádkoztak. A szexrabszolgák - köztük kiskorúak - adásvételének, elszállásolásának és szállításának külön infrastruktúrája épült ki.

A terrorszervezet vezetője megerőszakolt egy amerikai túszt