Az Apple ismét megelőzte a Google-t és ezzel visszaszerezte vezető pozícióját a világ legértékesebb márkáinak Top 100-as listáján - áll a WPP és a Millward Brown által az MTI-hez eljuttatott közleményben.



Az Apple márkaértéke évről-évre 67 százalékos növekedést mutat, így 2015-re elérte a 247 milliárd dollárt. A második helyet elfoglaló Google 9 százalékos növekedésével jelenleg 173,3 milliárd dollárt ér.

A Microsoft márkaértéke 115,5 milliárd dollár, 28 százalékos növekedéssel, egy helyet előreugorva jelenleg harmadik a listán.

Bár az AppleWatch igen népszerűnek bizonyult, a sikert mégis az iPhone 6 hozta meg az Apple számára. "Az Apple továbbra is uralni tudja kategóriáját, köszönhetően annak, hogy fejlesztéseivel időről időre valós értéket teremt fogyasztói számára. Egyesíti racionális és érzelmi szükségleteiket, ezzel szórakoztató módon egyszerűbbé teszi az életet. Az Apple tisztában van a helyzetével, s kiválóságának folyamatosan hangot is ad" - mondta Petra Prusova, a Millward Brown Central Europe ügyvezetője.

A Top 100-as lista jelenlegi teljes összesített márkaértéke 3,3 ezer milliárd dollár. Ez 2014-hez képest 14 százalékos, míg a lista tíz éves fennállása óta 126 százalékos növekedést jelent.

A BrandZ Top 10 globális listán a negyedik helyen az IBM áll, amelyet a Visa, az AT&T, a Verizon, a Coca-Cola, a McDonald's és a Marlboro követ.

A technológia a leggyorsabban növekvő kategória, a szektor értéke (több mint 1 ezer milliárd dollár) az előző évhez képest 24 százalékos növekedést mutat, és ezzel az összérték több mint egyharmadát teszi ki.

A Facebook hihetetlenül gyorsan nő, 99 százalékos növekedést ért el a sikeres stratégiájának köszönhetően, amellyel megszerzett és integrált más közösségi alkalmazásokat (Instagram, WhatsApp), valamint jól működő üzleti modellt dolgozott ki felületeinek kereskedelmi célú értékesítésére.

Az e-kereskedelem növeli a kiskereskedelmi márkák értékét, az Alibaba belépett a 100-as rangsorba és jelenleg megelőzi az Amazont. A kínai e-kereskedelmi vezető Alibaba belépésének köszönhetően a szektor értéke 24 százalékkal növekedett. Több mint 66 milliárd dolláros értékével maga mögé utasítja az Amazont és a Walmartot is. Jelenleg az Amazon és az Alibaba a két legértékesebb kiskereskedelmi márka, együtt lekörözik a Walmartot, annak ellenére, hogy ez utóbbi világszerte 11 ezer üzlettel rendelkezik, míg előbbiek eggyel sem.

A BrandZ Top 100 tanulmány immár 10. születésnapját ünnepli. Elemezve a márkák 10 éves pályafutását a rangsorban, kiderül, hogy az európai márkák helyzete stagnál, míg a kínai márkák erősödnek az amerikai márkák pedig visszatértek korábbi pozíciójukba. A kínai márkák száma 2006 óta 1-ről 14-re emelkedett a Top 100-as listán, 1004 százalékos márkaérték növekedéssel. Az amerikai márkák értéke az elmúlt évben 19 százalékkal, míg az elmúlt 10 évben 137 százalékkal emelkedett. Ehhez képest Európa jelenleg csak 24 résztvevővel jelenik meg a rangsorban (2006-ban 35 európai eredetű márka volt a rangsorban), melyek összesített értéke 9,3 százalékkal csökkent egy év leforgása alatt. A legtöbb kieső európai márkát valamelyik kínai márka taszította le a Top 100-as listáról.

A vezető márkák nagyobb eredménynövekedést és részvényeseik számára magasabb értékeket képesek biztosítani. Az elmúlt 10 évben, a Top 100 márkából álló "részvényportfólió" azt mutatja, hogy a részvények árfolyama több mint háromszorosára emelkedett az MSCI World Index-hez képest és csaknem kétharmaddal magasabb, mint az S&P500.

A BrandZ Top 100 tanulmányt a WPP marketing és márkatanácsadója - a Millward Brown - készíti. Ez a világon az egyetlen rangsor, amely potenciális és jelenlegi fogyasztók értékelését is felhasználja - a pénzügyi adatok mellett - a márkaértékek meghatározásához.

Az Apple ismét a világ legértékesebb márkája

Hozzávalók :

- 10 dkg áfonya
- 10 dkg málna
- 10 dkg magozott meggy
- 2 dl cukorszirup
- 2 dl vodka
- 1 narancs leve
- kb 40 dkg jégkocka

 A hozzávalókat két adagban leturmixolkjuk (jó minőségű turmixgép szükséges a jégkockák turmixolásához, ha ez nincs, használjatok tört jeget) és azonnal fogyasztjuk.


Mélyhűtőben néhány órát tárolhatjuk, a vodka miatt nem fagy azonnal kőkeményre, érdemes villával óránként átkeverni.

Tökéletes kerti party ital!

 forrás: http://streetkitchen.blog.hu/

Erdei gyümölcsös jégkása vodkával

Budapest, Budapest te csodás...



Kannabisz nyomára bukkantak dél-afrikai tudósok a William Shakespeare kertjében talált négyszáz éves pipákban. A felfedezésről beszámoló brit lapok szerint elképzelhető, hogy a nagy drámaíró nem csak egyszerű dohányt szívott, amikor leghíresebb műveit alkotta.

 
A szerző kertjének földjében és Stratford-upon-Avonben máshol talált 17. századi pipák vizsgálata során elemzésre alkalmas mintákat találtak, amelyeket Pretoriában a legfejlettebb módszerekkel vizsgáltak meg.
 
Az úgynevezett gázkromatográfiás tömegspektrométeres technikával végzett analízis eredménye szerint a drámaíró szülőházát gondozó Shakespeare Birthplace Trust által a dél-afrikai Witwatersrandi Egyetemnek kölcsönadott 24 pipadarab közül nyolcban találták kannabisz nyomát, ebből négy a szerző kertjéből került elő. Két továbbiban kokain nyomait találták, de ezek a pipák nem Shakespeare birtokáról származnak.
 
A költő, drámaíró szonettjeiben irodalomtudósok szerint vannak árulkodó jelei annak, hogy a mester ismerte mindkét kábítószer hatásait. A hetvenhatodik szonett eredeti angol szövegében az áll: "invention in a noted weed", amit a felfedezésről elsőként író The Independent című brit lap szerint azt is jelentheti, hogy Shakespeare "füvet", azaz kannabiszt akart használni az íráshoz. Ugyanebben a szonettben szerepel a "compounds strange" kifejezés is, ami a lap szerint furcsa anyagokra, talán a kokainra utal.
 
A 17. századi Angliában számos dohányfélét töltöttek a pipákba, volt köztük észak-amerikai nikotinos és a perui kokalevelekből nyert kokainos is. A kokaleveleket állítólag Francis Drake vitte magával a szigetországba perui útjáról, míg a dohányleveleket Walter Raleigh Virginiából, Észak-Amerikából.

Kannabisz nyomára bukkantak a Shakespeare kertjében talált 400 éves pipákban



Versenybalesetben életét vesztette Berto Camlek a gyorsasági motoros Alpok-Adria bajnokság hétvégi, hungaroringi viadalán.

 
A Hungaroring Sport Zrt. vasárnap arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Superbike kategória futamának első körében ütközéses baleset történt, amelyben a 77-es rajtszámú szlovén versenyző súlyos sérüléseket szenvedett.
 
A rendezvényt biztosító mentőegységek és a technikai gyorsbeavatkozó szolgálat tagjai másodperceken belül a helyszínre érkeztek, és azonnal megkezdték a versenyző újraélesztését, melybe a perceken belül kiérkező mentőhelikopter személyzete is bekapcsolódott. A szakemberek majdnem egy órán keresztül küzdöttek a versenyző életéért, de olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy minden beavatkozás eredménytelen maradt.
 
A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Halálos motorosbaleset a Hungaroringen

Már vasárnap, a hétfői első hivatalos (mínusz egyedik) nap előtt ezrek érkeztek a Szigetre. A fesztiválozók túlnyomó többsége - a bérletesek 90 százaléka - idén is külföldi, és jó esély van a tavalyi 415 ezres látogatórekord megdöntésére.

 
"A nagyszínpadot mintegy 30 méterrel előre hoztuk, ezzel az eddigi 55-60 ezer ember helyett 75-80 ezren férnek el a legnagyobb zenei helyszínen. Az egyhetes fesztivál napi befogadóképessége is nőtt, idén 90 ezer főben maximalizáltuk ezt a látogatószámot" - mondta Gerendai Károly főszervező a vasárnapi sajtóbejáráson.
 
A Sziget fesztivált augusztus 10. és 17. között immár 23. alkalommal rendezik meg az óbudai Hajógyári-szigeten. Az idei legnagyobb sztárfellépő egyértelműen a brit popcsillag, Robbie Williams, akinek hétfő esti koncertje a fesztivál történetének legdrágább eseménye lesz, a hírek szerint több százmillió forintba kerül.
 
Negyvenhét országból érkeznek fellépők, a legnagyobb nevek közé tartozik a Florence and the Machine, Avicii, Ellie Goulding, az alt-J, a Kings of Leon, Martin Garrix, a Kasabian, a Limp Bizkit, a Foals, a Marina and the Diamonds, a Gogol Bordello, a Maccabees és az AWOLNATION.
 
A hétfői mínusz egyedik napon Robbie Williams mellett számos hazai előadó produkciója is látható lesz: délutántól a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató első két helyezettje, a Biebers és az Ocho Macho, majd az Irie Maffia, a Sziget-himnusz idei írója játszik, a Petőfi Rádió VOLT Fesztivál színpadon a Babel, a Headbengs, a Supernem, a Péterfy Bori & Love Band és a Cloud 9+, de lesznek programok az elektronikus zenei helyszínen, a Colosseumban, a fiatal nemzetközi tehetségeket bemutató Európa Színpadon és a Budapest Park Tribute Színpadon is.
 
"Idén a legnagyobb magyarországi sátorban, a mintegy 6000 négyzetméteres A38 sátorban akár 17-18 ezren szórakozhatnak egyszerre" - emelte ki Gerendai Károly. A négy fő helyszín, a nagyszínpad, az A38, a Telekom Aréna és a MasterCard Világzenei színpad számos koncertje a YouTube-on is követhető lesz.
 
Erősödik a KultúrZóna, benne e Fidelio Színpad, ami az opera, a komolyzene és a dzsessz otthona lesz. Ebbe a zónába került a színház- és táncsátor, a vándor vurstli, több kis utcaszínház, az afro-latin-reggae falu helyére költöző Hungarikum Falu és a táncházak, valamint ide költözött a múzeumi negyed is.
 
Idén is minőségi nemzetközi produkciókkal várja a közönséget a népszerű cirkuszhelyszín, a Cirque du Sziget és a Nagy Utcaszínház, lesz kreatív zóna a logikai sátorral, Design Zóna a Design Terminállal és a WAMP árusaival, ArtZone képző- és iparművészekkel, Sport Zóna számos sportolási lehetőséggel, Elektronikus Zóna a Colosseum és a Telekom Aréna főszerelőivel.
 
A világzenei helyszín ismét költözött, a korábbi cirkusz helyén lesz a tavalyinál szélesebb programkínálattal és költségvetéssel, mások mellett a cigányzene nemzetközi sztárjai, valamint a Mariza, a LaBrassBanda, a She'Koyokh vagy Noura Mint Seymali koncertjével.

Összesen hét elkerített kempinggel, köztük az olaszoknak, a franciáknak, a családosoknak, a VIP-eseknek kiépített hellyel várják a Szigeten éjszakázókat, de a sátorhelyek kétharmada szabad területen van. A Sziget Beachen már vasárnap százak napoztak a homokon és strandoltak a Dunában - a fürdést csak egy mintegy két méteres elkerített sávban engedélyezik.
 
A főszervező kitért arra, hogy - tekintettel a hatalmas hőségre - nagyjából háromszor annyi vízvételi pontot alakítottak ki, mint tavaly. Folyamatosan locsolják a fesztivál területét, permetkapukat állítanak fel.
 
Egészségügyi központ is vigyázza a látogatókat: az ambulancián húsz orvossal, ötven nővérrel, 12 fős motoros- és 110 fős gyalogos járőrrel, ápolókkal és betegkísérőkkel, valamint egy rohamkocsi, négy esetkocsi és két-három mentőkocsi áll szükség esetén szolgálatba. A mentési feladatokat ellátó Országos Mentőszolgálat a fesztivál csúcsidőszakában kilenc mentőautóval és 120 emberrel teljesít szolgálatot.

Sziget - Már vasárnap ezrek érkeztek a fesztiválra



A hétvégén hozzávetőleg 60 ezer látogatója lehet a budapesti strandoknak, fürdőknek, hasonló látogatószámot az idei szezonban eddig csak egyszer, júniusban mértek - mondta Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. értékesítési igazgatója vasárnap délután az MTI érdeklődésére.

 
A vállalat 12 egységét szombaton több mint 28 ezren, vasárnap 15 óráig pedig még csaknem ugyanennyien látogatták, így hétvégén várhatóan a június 14-15-ei, hőségriadó időszakára eső hétvégéhez hasonló 60 ezres vendégszámot is elérhetik - mondta a szakember.
  
Az idei szezon adatai lényegesen jobbak az előző évinél. Júliusban a tavalyi év azonos időszakához képest 36 százalékkal volt magasabb a 12 strand, illetve állandó fürdő vendégeinek száma. Ezek közül Pünkösfürdőn 91, Csillaghegyen 82 százalékos volt az emelkedés - ismertette Czinege Szilvia.
  
Az előző évben meglehetősen gyenge volt a fővárosi strandok és fürdők forgalma, de a növekedésében a szerényebb anyagi lehetőségekkel bíró családok számára is elérhető, 900, illetve 1200 forintos jegyárak és a javuló turisztikai adatok is szerepet játszhattak - mondta a szakember.
  
A Dagály fürdő nyár végi bezárásával kapcsolatos hírekre reagálva Czinege Szilvia megjegyezte: tudomása szerint a közkedvelt strand az év végéig nyitva lesz.

Rekord-közeli a fővárosi strandok látogatottsága a hétvégén