Továbbra is a keskenytörzsű gépek, az Airbus A320-a és a Boeing 737-ese a legnépszerűbb repülőgéptípus a világon - derül ki a Flightglobal légügyi szaklap júliusi adataiból.
A világ légitársaságainál szolgálatban lévő típusok összesítése szerint 2015 júliusában 26 350 repülőgép volt forgalomban, a legnépszerűbb típus közel 6 ezer példánnyal az Airbus A320-asa, ezt követi a Boeing 737-ese 5100 példánnyal. Ezekre a típusokra 7,9, illetve 9,1 százalékkal nőtt a kereslet.
A szélestörzsűek között a Boeing 777-es a legnépszerűbb több mint ezer szolgálatban lévő példánnyal, a második helyen az Airbus A330-asa áll szintén valamivel ezer fölötti darabszámmal.
A regionális gépek piacán a brazil Embraer a legnépszerűbb közel ezer szolgálatban lévő géppel, a második a francia-olasz ATR, 940 géppel.
A gépek földrajzi eloszlásában nem következett be jelentős változás 2014-2015-ben a korábbiakhoz képest: a legtöbb repülőt továbbra is Észak-Amerikában üzemeltetik, 31 százalékos részesedésük 1 százalékponttal mérséklődött. Ázsia-Óceániában a gépek 27 százalékát, Európában pedig 24 százalékát helyezik forgalomba.
Nem változott jelentősen a rendelésállomány sem: a keskenytörzsűeknél továbbra is jelentős előnnyel az Airbus A320 neo típusa vezet 3800 rendeléssel, ami az összes rendelés 38 százaléka, a Boeing 737 MAX típusára eddig 2800 rendelés érkezett. A szélestörzsűeknél a Boeing 787 Dreamlinerre adták le a legtöbb rendelést, 781-et, az Airbus az A350-esre eddig 775 darabos igényt rögzített.
Flightglobal: továbbra is a keskenytörzsű gépek a legnépszerűbbek
Tizennégy klasszikus zenei hangversennyel, dzsessz- és gospelkoncertekkel, cigányzenével és kiállításokkal várja vendégeit az augusztus 13. és 19. között hatodik alkalommal megrendezett Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál, a Kaposfest.
Az új művészeti vezetők, Baráti Kristóf hegedű- és Várdai István csellóművész által összeállított programban fellép mások mellett Andreas Ottensamer, Koh Gabriel Kemada, Würtz Klára, Farkas Gábor, Finghin Collins, Perényi Miklós, Dudu Carmel, Zempléni Szabolcs és az Erkel Ferenc Kamarazenekar.
A diákokat a "Kaposfest párnával" próbálják megnyerni, amellyel egy koncertjegy áráért mind a 14 klasszikus koncertet meghallgathatják. A hangversenyek a fesztivál indulása előtt már majdhogynem teltházasak - írták közleményükben a szervezők.
A fesztiválon a könnyűzenét sem hanyagolják el. Az esemény teljes ideje alatt esténként ifj. Sárközi Lajos és zenekara játszik a Kapos Hotelben. A cigányzene egyik legkiválóbb képviselője nem először mutatkozik be a Kaposfesten, a korábbi években a fellépő művészek óriási lelkesedéssel, éjszakába nyúlóan zenéltek együtt a zenekarral - idézik fel a beharangozóban.
Augusztus 14-én este a Hang-Árban ad koncertet a Blahalouisiana, másnap a Headbengs, 16-án este a Random Trip, majd 17-én a Bolyki Balázs vezette Bolyki Soul and Gospel kórus lép színpadra. A könnyűzenei koncertek látogatása ingyenes.
A csönd ideje címmel a fesztivál ideje alatt nyílik meg Baksai József Munkácsy-díjas festőművész kiállítása a Vaszary Képtárban. A Rippl-Rónai-teremben Szigeti Tamás fotóművész neves klasszikus és dzsesszzenészekről, karmesterekről, énekesekről készült, da Capo című portrésorozatát is megtekinthetik az érdeklődők. A képeken mások mellett Babos Gyula, Eötvös Péter, Kobajasi Kenicsiro, Kocsis Zoltán, Plácido Domingo, Rolla János és Szakcsi Lakatos Béla tartja kezében évtizedekkel korábban készült fiatalkori fotóját.
Komolyzene, dzsessz és gospel a hamarosan kezdődő Kaposfesten
A következő napokban is folytatódik a hőség, többfelé 40 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok. A hét második felében várható csak csapadék, a hétvégén akár heves zivatarok is lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Hétfőn az ország nagyobb részén hosszú időre kisüt a nap, csapadék nem valószínű. A legalacsonyabb hőmérséklet 16-21 fok között alakul, a magasabban fekvő helyeken, a vízpartokon és a nagyobb városok belsejében akár 22-23 fok is lehet, ugyanakkor a keleti, északkeleti országrészen helyenként 15 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet. A legmagasabb hőmérséklet általában 33-37 fok között várható.
Kedden és szerdán is sok lesz a napsütés, csapadék nem várható. A leghidegebb órákban általában 14-22 fok lehet. A maximumhőmérséklet kedden 33-37, szerdán 33-38 fok között valószínű.
Csütörtökön a sok napsütés mellett elvétve lehet egy-egy zápor, zivatar. A minimumhőmérséklet 15-23, a legmagasabb hőmérséklet 35-38 fok között alakul.
Pénteken a Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé valószínű zápor, zivatar, másutt csak helyenként lehet csapadék. A szél helyenként megélénkül, de zivatarok környezetében átmenetileg erős, viharos széllökések is lehetnek. A leghidegebb órákban 16-24 fok várható. Napközben 33-38 fokig melegszik a levegő, északkeleten lesz a legmelegebb.
Szombaton és vasárnap több órára kisüt a nap, de többfelé kell záporra, zivatarra számítani, néhol heves zivatar is kialakulhat. Emellett helyenként megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg erős, viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet szombaton 16-24, vasárnap 16-23 fok között alakul. Szombaton napközben 29-37, vasárnap 29-36 fokig melegszik a levegő, továbbra is északkeleten, keleten lesz a legmelegebb - olvasható az előrejelzésben.
Hőség - Folytatódik a száraz, meleg idő
Összesen 52 ezer doboz csempészett cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei, amikor két kisteherautót ellenőriztek a 8-as főúton - közölte a NAV vasárnap az MTI-vel.
A pénzügyőrök a két magyar rendszámú jármű utastérben, plédekkel letakart kartondobozokban különféle márkájú, magyar adójegy nélküli cigarettákat találtak, összesen több mint 27 millió forint értékben. A sofőrök a dohánytermékek származását nem tudták igazolni.
A NAV munkatársai a cigarettát és a kisteherautókat lefoglalták, a két sofőr ellen költségvetési csalás bűntett elkövetése miatt feljelentést tettek - olvasható a közleményben.
Több mint ötvenezer doboz csempészett cigarettát talált a NAV
Ehhez a fagyihoz egy jó teljesítményű turmixgépre lesz szükség, ami képes megbírkózni a fagyaztott gyümölcsökkel.
- 1/2 kg fagyasztott eper
- 6 db fagyasztott banán
- 2,5 dl lecsepegtetett joghurt
- 1 ek porcukor
Az összes hozzávalót turmixgépbe tesszük és 6-8 perc alatt krémesre turmixoljuk.
Frissen fogyasztva a legjobb.
Ha mélyhűtőbe tesszük, fogyasztás előtt hagyjuk 5-10 percig felengedni.
forrás: streetkitchen.blog.hu
- 1/2 kg fagyasztott eper
- 6 db fagyasztott banán
- 2,5 dl lecsepegtetett joghurt
- 1 ek porcukor
Az összes hozzávalót turmixgépbe tesszük és 6-8 perc alatt krémesre turmixoljuk.
Frissen fogyasztva a legjobb.
Ha mélyhűtőbe tesszük, fogyasztás előtt hagyjuk 5-10 percig felengedni.
forrás: streetkitchen.blog.hu
Epres banános joghurtfagyi - egyszerűen!
Oroszország állhat az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának nem titkosított számítógépes hálózata elleni júliusi hackertámadás mögött - közölte csütörtökön meg nem nevezett hivatalos forrásokra hivatkozva az NBC amerikai televízió.
Az NBC informátorai szerint ugyanakkor nem tudni, hogy az orosz kormány embereihez, vagy magánszemélyekhez köthető a "gyanús tevékenység", amely miatt a számítógépeket lekapcsolták.
A tévétársaság szerint a július 25-én elkövetett behatolás az összfegyvernemi vezérkar 4 ezer katonai és polgári alkalmazottját érintette. A hackereknek ugyanakkor titkos információt nem sikerült szerezniük.
A Pentagon az értesülést nem kívánta kommentálni.
A Reuters ugyancsak amerikai tisztségviselőktől úgy értesült, hogy a "kifinomult támadás" valószínűleg egy külföldi államhoz köthető.
A hírügynökséget tájékoztató illetékesek nem árulták el, hogy mely országot tartják felelősnek a behatolásért.
Washingtonban Moszkvát sejtik a vezérkar számítógép-hálózata elleni hackertámadás mögött
Az MSZP vagyonosodási vizsgálatot sürget Andy Vajna filmügyi kormánybiztos ellen, akit a szocialisták "Magyarország legkártékonyabb gazdasági vándorlójának" tartanak.
Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője fogalmazta ezt meg szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, arra hivatkozva, hogy szerinte Andy Vajna "mindig oda megy lakni, ahol több pénzt lehet zsebre rakni".
Hangsúlyozta, miközben a kormány korábban az emberek és családok védelmére hivatkozva betiltotta a nyerőgépeket, addig két üzletembernek, Andy Vajnának és Szima Gábornak megengedte a kaszinók üzemeltetését és így ők évről évre nagyobb bevételekre tehetnek szert.
Andy Vajna kaszinóinak játékadóalapja a 2011-es 6,3 milliárd forintról 2014-re 19,4 milliárd forintra nőtt - mondta az ellenzéki politikus, aki szerint ekkora összegből minden évben meg lehetne oldani "Magyarország legégetőbb problémáját, a gyermekszegénységet".
Bangóné Borbély Ildikó szavai szerint ugyanakkor az Országgyűlés olyan törvényeket hozott, amelyek értelmében Andy Vajnának áfát sem kellett fizetnie, ráadásul játékgépei a kiskereskedelmi pénztárgépekkel ellentétben nincsenek bekötve az adóhatósághoz sem. A kormányoldalt emellett az sem zavarja, hogy Andy Vajna offshore cégekbe viszi nyereségét - tette hozzá az MSZP képviselője.
Mindez felveti azt a kérdést, hogy az üzletembernek tízmilliárdos bevételéből "mennyit kell a Fidesznek visszacsorgatnia" - fogalmazott Bangóné Borbély Ildikó, majd hozzátette, Andy Vajna esete is jól mutatja, hogy a kabinet reformjai - a kormányzati propagandával szemben - kizárólag a "fideszes haverok gazdagodását szolgálják".
Az MSZP vagyonosodási vizsgálatot sürget Andy Vajna ellen
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)

