Gyermekmolesztálási üggyel hozták összefüggésbe Edward Heath néhai konzervatív brit kormányfőt.
A rendőrség elleni panaszok ügyében illetékes független bizottság (IPCC) hétfőn közölte, hogy vizsgálatot indít annak kiderítésére, megfelelően kezelte-e a wiltshire-i rendőrség az 1990-es évekbeli ügyet, amelyben állítólag kiskorúak szexuális zaklatásával hozták összefüggésbe Nagy-Britannia korábbi miniszterelnökét.
Az IPCC szerint felmerült a gyanú, hogy a politikus érintettsége miatt a hatóság ejtette az ügyet.
A testület azt követően döntött a vizsgálat mellett, hogy egy nyugalmazott rendőrtiszt panaszt tett a wiltshire-i rendőrségnél.
Sir Edward Heath 2005-ben hunyt el salisburyi otthonában, 89 éves volt. Sokáig élt ott, ezért a wiltshire-i rendőrség arra kérte a környékbelieket, hogy ha rendelkeznek érdemi információval, amely segíthetné a nyomozást, álljanak elő vele. Az esetleges áldozatok jelentkezését is várják.
"Néhányan talán soha nem beszéltek az őket ért bántalmazásról, de arra buzdítjuk őket, hogy lépjenek kapcsolatba velünk, és ne szenvedjenek tovább csendben" - írta közleményében a hatóság.
Edward Heath 1970 és 1974 között volt Nagy-Britannia kormányfője. A szigetország az ő miniszterelnöksége idején, 1973. január 1-jén csatlakozott az Európai Unió elődszervezetéhez, az Európai Gazdasági Közösséghez.
A Konzervatív Párt éléről tíz év után Margaret Thatcher taszította le 1975-ben, ezt soha nem tudta neki megbocsátani, ezért később nem vállalt szerepet a Thatcher-kormányban. Szerzőként is sikeres volt, műgyűjtőként és vitorlázóként is számon tartották.
Gyermekmolesztálási üggyel hozták kapcsolatba Edward Heath néhai brit kormányfőt
Az előre meghatározott ütemterv szerint, hétfőn rendben megkezdődött az iskolákba a tankönyvek kiszállítása; az országban az első szállítmány Székesfehérvárra, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolába érkezett meg.
Czunyiné Bertalan Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára az első tankönyvcsomag megérkezését követő sajtótájékoztatón elmondta: augusztus 3. és 25. között eljutnak az iskolákba a megrendelt tankönyvcsomagok, így szeptember elsején minden diák átveheti tankönyveit.
Hangsúlyozta, hogy a tankönyvek megfelelő minőségben készültek el, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) jóvoltából több modern könyvvel egészültek ki, továbbá idén négy térkép ingyen érkezik a gyerekekhez.
Az államtitkár szólt arról is, hogy az OFI a tankönyvekhez kapcsolódó jelentős digitális fejlesztésen van túl: egy az ősszel induló köznevelési portálon elérhető tartalmak nemcsak pedagógusoknak, hanem szülőknek, diákoknak is segítenek majd.
Czunyiné Bertalan Judit fontosnak nevezte, hogy a kiszállított tankönyvekért nem augusztus 15-ig, hanem az átvételt követően, szeptember 15-ig kell fizetni. Megemlítette, hogy a 2015/2016-os tanévben már az általános iskolák három teljes évfolyama (1-3. osztályok) ingyenesen kap tankönyveket, de ezen túlmenően is az alap- és a középfokú oktatásban részt vevő tanulók 63 százaléka jut térítésmentesen vagy támogatott formában tankönyvekhez.
Tőczik Zsolt, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) ügyvezető igazgatója közölte: idén 12 millió 200 ezer tankönyvet rendeltek meg az iskolák 11,85 milliárd forint értékben, ezek mintegy 12 500 raklapon férnek majd el.
Megjegyezte, hogy naponta 300 iskola kapja meg tankönyvcsomagját országszerte a Magyar Posta jóvoltából. Pótrendelésre augusztus 21-től van lehetőségük az intézményeknek, akkortól küldhetnek visszárut is a könyvtárellátónak, a pótrendeléseket szeptember végéig leszállítják – mondta.
Vargha Tamás (Fidesz), Székesfehérvár országgyűlési képviselője, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára örömének adott hangot, mert szerinte régebben nem volt ritka, hogy az iskolakezdést követő napokban vehették csak kézbe a gyerekek az új tankönyveket, most pedig egy hónappal a becsengetés előtt már megkezdődött azok kiszállítása.
Brájer Éva (Fidesz), Székesfehérvár alpolgármestere elmondta, hogy szeptemberben 15 ezer diák kezdi meg a tanévet alap- és középfokon Székesfehérváron. Az önkormányzat az oktatási intézmények fejlesztésére az idén csaknem 700 millió forintot fordít - tette hozzá.
Közölte, a gyerekek 82 százaléka étkezik az adott oktatási intézményben, közülük mintegy 30 százalék támogatott étkeztetésben részesül. Kitért arra, hogy szeptembertől a másik kiskorú gyereket is nevelő szülők - jövedemi helyzetüktől függően - teljes étkezési díjmentességet kapnak az óvodás vagy bölcsődés gyerekük után. Ez a bölcsődések és óvodások 90 százalékát érinti majd a városban.
Megkezdődött a tankönyvek kiszállítása az iskolákba
Kétszáz hátrányos helyzetű gyermek sajátíthatja el játékos formában a közlekedésbiztonsági ismereteket a mogyoródi Miniringen a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői adásában.
Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a helyszínről jelentkezve a műsorban elmondta: az első ötven gyerek hétfőn megérkezett, birtokba vették a területet és a zászlófelvonással megkezdődött a tábor a Hungaroringen.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) közreműködésével írta ki a mintegy 100 millió forintos keretösszegű közlekedésbiztonsági pályázatot általános iskolák számára - közölte Tasó László, hozzátéve: ennek keretében tíz iskolai csoportot hívtak meg a táborba, ahol a gyerekek négy turnusban ügyességi vetélkedőkben, akadálypályákon és gokartpályán tehetik próbára ügyességüket, játékosan sajátíthatják el a közlekedési szabályokat és megismerkedhetnek többek között a rendőrök és a mentősök munkájával is.
A pályázathoz kapcsolódó monitoring felmérések szerint az önálló közlekedésre alkalmas életkorú gyermekek nagy hányada nem rendelkezik megfelelő ismeretekkel a biztonságos és felelős közlekedéshez. "Nem szabad rábízni a véletlenre, tanítani kell őket folyamatosan, ez a tábor ezt szolgálja" - hangsúlyozta az államtitkár, hozzáfűzve: a minisztérium a következő tanévre is kiírta a pályázatot, amelynek keretösszegét szeretnék tovább növelni és minél több iskolás csoportot bevonni.
kép: autonavigator.hu
Jótékonysági tábor nyílt a mogyoródi Miniringen
Hatalmas érdeklődés mellett indult el a jegyértékesítés hétfőn délelőtt a Magyarország-Románia Európa-bajnoki selejtezőre - tájékoztatta a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) az MTI-t.
Az igénylés a vártnak a többszöröse volt, emiatt akadozott az internetes értékesítés.
"Az MLSZ jegyértékesítési partnerének jelzése szerint már reggel 9-kor a várt terhelés 15-szöröse irányult a szerverekre, ennek következtében az online jegyértékesítés lelassult.
Ennek ellenére a rendszer kiszolgálta az első 1500 szurkolót, akik az első másfél órában juthattak kártyával, illetve kártya nélkül jegyhez.
Az eladás azóta is folyamatos, ezáltal biztosított, hogy a magyar válogatott teltházas mérkőzésen fogadja a csoport legnagyobb riválisát a Groupama Arénában" - áll az MLSZ közleményében, amely kitér arra is, hogy "a helyszíni jegyértékesítés óriási érdeklődés mellett zavartalanul zajlik 10 óra óta" a Bálna Budapest kereskedelmi és kulturális centrumban és a Syma Csarnokban.
A mérkőzést szeptember 4-én rendezik.
Magyar-román - Rendkívüli roham a jegyekért
Olvasók millióinak dolgát könnyítették meg brit kutatók azzal, hogy megfejtették Agatha Christie regényeinek titkát: állításuk szerint könnyedén kiszámítható, ki a gyilkos a világhírű brit író bűnügyi történeteiben.
Tudósok és elemzők Dominique Jeannerod, a belfasti Queen's University munkatársának vezetésével göngyölítették fel az ügyet. Agatha Christie 26 regényét, köztük a Halál a Níluson és a Gyilkosság az Orient-expresszen című krimiket elemezve arra a következtetésre jutottak, hogy a cselekmény helyszíne, a könyvben használt közlekedési eszközök és a gyilkosság módja, valamint egyéb jellemzők révén meg lehet fejteni, ki a tettes.
A szakemberek megállapították azt is, hogy amennyiben Hercule Poirot nyomoz az ügyben, és az áldozatot leszúrták, gyakoribb, hogy a gyilkos már a könyv elején feltűnik. Ha viszont Miss Marple a főszereplő, és a gyilkosság indítéka pénz vagy egy viszony, a tettes jellemzően a regény későbbi szakaszában bukkan csak fel.
A kutatás egyik résztvevője, James Brenthal szerint Agatha Christie regényeiben szinte mindig van egy "fő nyom", amely általában a kötet felénél bukkan fel, méghozzá olyan módon, hogy az olvasó emlékezetébe vésődjön.
Amennyiben a regényben sok a szárazföldi közlekedési eszköz, a gyilkos jellemzően inkább nő. Ellenben ha inkább vízi járművek és repülőgépek szerepelnek a könyvben, az elkövető nagy valószínűséggel férfi. Ha az áldozatot megfojtják, szinte biztos, hogy a tettes férfi, előfordul azonban, hogy női tettestárssal. Ha vidéki házban játszódik a történet, a gyilkos többnyire nő - állapították meg.
A Halál a Níluson című klasszikus esetében például a következőképpen fejthető meg, ki a gyilkos: az áldozat Linnet Doyle, született Ridgeway. A közlekedési eszköz vízi, tehát az elkövető vélhetően férfi. E szerint Simon Doyle, Tim Alerton, Doktor Bessner, Andrew Pennington, Mr. Ferguson, Jim Fanthorp, Fleetwood és Guido Richetti alkotja a gyanúsítottak körét. Mivel a férfi gyilkosokat az írónő pozitív vagy semleges színben tünteti fel, Fergusont ki lehet zárni. A formula szerint a gyilkos rendszerint közeli kapcsolatban van az áldozattal - házastársa vagy rokona -, így Allerton, Richetti, Bessner nem jöhet számításba, mert nem ismerték Linnet Doyle-t, Pennington, Fanthorp és Fleetwood pedig csak közvetve. A megfejtés tehát, az hogy a gyilkos - ezúttal egy női segítővel az oldalán - nem más, mint Simon Doyle, az áldozat férje.
A kutatók Agatha Christie regényeinek stílusát vizsgálva arra jutottak, hogy a siker titka a nyelvezet egyszerűségében és az ismétlésekben rejlik. A könyvekben leggyakrabban szereplő szó a "mondta" (said).
Megfejtették Agatha Christie regényeinek titkát
Változnak a liftek műszaki felülvizsgálatáról szóló szabályok a kormány honlapján megjelent rendelettervezet szerint, amely kétévente írná elő a fővizsgálatot a 20 évnél nem régebbi liftek esetén.
A tavaly májusi, a felvonókról szóló kormányrendelet szerint a 10 évesnél nem régebbi - vagy pedig a 10 évnél nem régebben felújított - lifteknél évente egy fővizsgálatot kell tartani. Az ennél idősebb lifteknél félévenként felváltva egy fővizsgálatot és egy ellenőrző vizsgálatot kell megrendelni az erre jogosított szervezetnél.
A tervezet szerint a 20 évesnél nem régebbi - vagy 20 évnél nem régebben felújított - berendezés esetében évente felváltva egy fővizsgálatot és egy ellenőrző vizsgálatot kell elvégezni. Az ennél idősebb lifteknél pedig félévenként felváltva, egy fővizsgálatot és egy ellenőrző vizsgálatot kell az arra jogosított szervezettel elvégeztetni.
A tervezet szankciót is tartalmaz arra az esetre, ha valaki megszegi a lift ellenőriztetésére, illetve biztonságtechnikai felülvizsgálatára vonatkozó kötelezettségét. Ha a kötelezett magánszemély, akkor 300 ezer forintig, míg ha jogi személy, akkor 500 ezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható.
Változnak a liftek műszaki felülvizsgálatáról szóló szabályok
Elkezdődött az ideiglenes biztonsági határzár kivitelezése a magyar-szerb határon, az Ásotthalom-Királyhalom határátkelő közelében hétfő délelőtt – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
A katonák acélkarókat vernek le az előző héten a honvédség által előkészített, az aljnövényzettől megtisztított és munkagépekkel elegyengetett terepen. A határzár mintaszakaszánál alkalmazott technológiák alapján a karók a NATO-drótból épített háromszintes gúlák tartására szolgálnak majd.
Orbán Viktor kormányfő a közelmúltban az erdélyi Tusnádfürdőn jelentette be: augusztus 31-éig megépül a kerítés Magyarország déli határán, az ettől eltérő időpontok érvénytelenek.
A miniszterelnök a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor július 25-i fórumán kérdésre azt mondta, az eddigi tapasztalatok alapján egyhatodára, egyhetedére csökken azonnal az illegális határátlépők aránya az ilyen határzárak kialakításával. Hozzátette: nagyarányú javulást vár ettől a lépéstől.
A műszaki terveket a kormány jóváhagyta, a határidőket módosította, vegyes technikai megoldást választott – jelezte a miniszterelnök.
Kovács Zoltán kormányszóvivő múlt szerdán közölte, hogy a kormány 22,2 milliárd forinttal egészíti ki az ideiglenes határzár építésére, valamint a migránsok átmeneti elhelyezésére fordítható költségvetési keretet; így a korábban az ideiglenes határzár anyag- és technikai költségeire elkülönített 6,5 milliárd forinttal együtt idén összesen mintegy 29 milliárd forint jut a probléma kezelésére.
kép: Kelemen Zoltán Gergely
Elkezdődött a kerítés építése Ásotthalom térségében
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)
