Kétszáz hátrányos helyzetű gyermek sajátíthatja el játékos formában a közlekedésbiztonsági ismereteket a mogyoródi Miniringen a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői adásában.
Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a helyszínről jelentkezve a műsorban elmondta: az első ötven gyerek hétfőn megérkezett, birtokba vették a területet és a zászlófelvonással megkezdődött a tábor a Hungaroringen.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) közreműködésével írta ki a mintegy 100 millió forintos keretösszegű közlekedésbiztonsági pályázatot általános iskolák számára - közölte Tasó László, hozzátéve: ennek keretében tíz iskolai csoportot hívtak meg a táborba, ahol a gyerekek négy turnusban ügyességi vetélkedőkben, akadálypályákon és gokartpályán tehetik próbára ügyességüket, játékosan sajátíthatják el a közlekedési szabályokat és megismerkedhetnek többek között a rendőrök és a mentősök munkájával is.
A pályázathoz kapcsolódó monitoring felmérések szerint az önálló közlekedésre alkalmas életkorú gyermekek nagy hányada nem rendelkezik megfelelő ismeretekkel a biztonságos és felelős közlekedéshez. "Nem szabad rábízni a véletlenre, tanítani kell őket folyamatosan, ez a tábor ezt szolgálja" - hangsúlyozta az államtitkár, hozzáfűzve: a minisztérium a következő tanévre is kiírta a pályázatot, amelynek keretösszegét szeretnék tovább növelni és minél több iskolás csoportot bevonni.
kép: autonavigator.hu
Jótékonysági tábor nyílt a mogyoródi Miniringen
Hatalmas érdeklődés mellett indult el a jegyértékesítés hétfőn délelőtt a Magyarország-Románia Európa-bajnoki selejtezőre - tájékoztatta a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) az MTI-t.
Az igénylés a vártnak a többszöröse volt, emiatt akadozott az internetes értékesítés.
"Az MLSZ jegyértékesítési partnerének jelzése szerint már reggel 9-kor a várt terhelés 15-szöröse irányult a szerverekre, ennek következtében az online jegyértékesítés lelassult.
Ennek ellenére a rendszer kiszolgálta az első 1500 szurkolót, akik az első másfél órában juthattak kártyával, illetve kártya nélkül jegyhez.
Az eladás azóta is folyamatos, ezáltal biztosított, hogy a magyar válogatott teltházas mérkőzésen fogadja a csoport legnagyobb riválisát a Groupama Arénában" - áll az MLSZ közleményében, amely kitér arra is, hogy "a helyszíni jegyértékesítés óriási érdeklődés mellett zavartalanul zajlik 10 óra óta" a Bálna Budapest kereskedelmi és kulturális centrumban és a Syma Csarnokban.
A mérkőzést szeptember 4-én rendezik.
Magyar-román - Rendkívüli roham a jegyekért
Olvasók millióinak dolgát könnyítették meg brit kutatók azzal, hogy megfejtették Agatha Christie regényeinek titkát: állításuk szerint könnyedén kiszámítható, ki a gyilkos a világhírű brit író bűnügyi történeteiben.
Tudósok és elemzők Dominique Jeannerod, a belfasti Queen's University munkatársának vezetésével göngyölítették fel az ügyet. Agatha Christie 26 regényét, köztük a Halál a Níluson és a Gyilkosság az Orient-expresszen című krimiket elemezve arra a következtetésre jutottak, hogy a cselekmény helyszíne, a könyvben használt közlekedési eszközök és a gyilkosság módja, valamint egyéb jellemzők révén meg lehet fejteni, ki a tettes.
A szakemberek megállapították azt is, hogy amennyiben Hercule Poirot nyomoz az ügyben, és az áldozatot leszúrták, gyakoribb, hogy a gyilkos már a könyv elején feltűnik. Ha viszont Miss Marple a főszereplő, és a gyilkosság indítéka pénz vagy egy viszony, a tettes jellemzően a regény későbbi szakaszában bukkan csak fel.
A kutatás egyik résztvevője, James Brenthal szerint Agatha Christie regényeiben szinte mindig van egy "fő nyom", amely általában a kötet felénél bukkan fel, méghozzá olyan módon, hogy az olvasó emlékezetébe vésődjön.
Amennyiben a regényben sok a szárazföldi közlekedési eszköz, a gyilkos jellemzően inkább nő. Ellenben ha inkább vízi járművek és repülőgépek szerepelnek a könyvben, az elkövető nagy valószínűséggel férfi. Ha az áldozatot megfojtják, szinte biztos, hogy a tettes férfi, előfordul azonban, hogy női tettestárssal. Ha vidéki házban játszódik a történet, a gyilkos többnyire nő - állapították meg.
A Halál a Níluson című klasszikus esetében például a következőképpen fejthető meg, ki a gyilkos: az áldozat Linnet Doyle, született Ridgeway. A közlekedési eszköz vízi, tehát az elkövető vélhetően férfi. E szerint Simon Doyle, Tim Alerton, Doktor Bessner, Andrew Pennington, Mr. Ferguson, Jim Fanthorp, Fleetwood és Guido Richetti alkotja a gyanúsítottak körét. Mivel a férfi gyilkosokat az írónő pozitív vagy semleges színben tünteti fel, Fergusont ki lehet zárni. A formula szerint a gyilkos rendszerint közeli kapcsolatban van az áldozattal - házastársa vagy rokona -, így Allerton, Richetti, Bessner nem jöhet számításba, mert nem ismerték Linnet Doyle-t, Pennington, Fanthorp és Fleetwood pedig csak közvetve. A megfejtés tehát, az hogy a gyilkos - ezúttal egy női segítővel az oldalán - nem más, mint Simon Doyle, az áldozat férje.
A kutatók Agatha Christie regényeinek stílusát vizsgálva arra jutottak, hogy a siker titka a nyelvezet egyszerűségében és az ismétlésekben rejlik. A könyvekben leggyakrabban szereplő szó a "mondta" (said).
Megfejtették Agatha Christie regényeinek titkát
Változnak a liftek műszaki felülvizsgálatáról szóló szabályok a kormány honlapján megjelent rendelettervezet szerint, amely kétévente írná elő a fővizsgálatot a 20 évnél nem régebbi liftek esetén.
A tavaly májusi, a felvonókról szóló kormányrendelet szerint a 10 évesnél nem régebbi - vagy pedig a 10 évnél nem régebben felújított - lifteknél évente egy fővizsgálatot kell tartani. Az ennél idősebb lifteknél félévenként felváltva egy fővizsgálatot és egy ellenőrző vizsgálatot kell megrendelni az erre jogosított szervezetnél.
A tervezet szerint a 20 évesnél nem régebbi - vagy 20 évnél nem régebben felújított - berendezés esetében évente felváltva egy fővizsgálatot és egy ellenőrző vizsgálatot kell elvégezni. Az ennél idősebb lifteknél pedig félévenként felváltva, egy fővizsgálatot és egy ellenőrző vizsgálatot kell az arra jogosított szervezettel elvégeztetni.
A tervezet szankciót is tartalmaz arra az esetre, ha valaki megszegi a lift ellenőriztetésére, illetve biztonságtechnikai felülvizsgálatára vonatkozó kötelezettségét. Ha a kötelezett magánszemély, akkor 300 ezer forintig, míg ha jogi személy, akkor 500 ezer forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható.
Változnak a liftek műszaki felülvizsgálatáról szóló szabályok
Elkezdődött az ideiglenes biztonsági határzár kivitelezése a magyar-szerb határon, az Ásotthalom-Királyhalom határátkelő közelében hétfő délelőtt – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
A katonák acélkarókat vernek le az előző héten a honvédség által előkészített, az aljnövényzettől megtisztított és munkagépekkel elegyengetett terepen. A határzár mintaszakaszánál alkalmazott technológiák alapján a karók a NATO-drótból épített háromszintes gúlák tartására szolgálnak majd.
Orbán Viktor kormányfő a közelmúltban az erdélyi Tusnádfürdőn jelentette be: augusztus 31-éig megépül a kerítés Magyarország déli határán, az ettől eltérő időpontok érvénytelenek.
A miniszterelnök a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor július 25-i fórumán kérdésre azt mondta, az eddigi tapasztalatok alapján egyhatodára, egyhetedére csökken azonnal az illegális határátlépők aránya az ilyen határzárak kialakításával. Hozzátette: nagyarányú javulást vár ettől a lépéstől.
A műszaki terveket a kormány jóváhagyta, a határidőket módosította, vegyes technikai megoldást választott – jelezte a miniszterelnök.
Kovács Zoltán kormányszóvivő múlt szerdán közölte, hogy a kormány 22,2 milliárd forinttal egészíti ki az ideiglenes határzár építésére, valamint a migránsok átmeneti elhelyezésére fordítható költségvetési keretet; így a korábban az ideiglenes határzár anyag- és technikai költségeire elkülönített 6,5 milliárd forinttal együtt idén összesen mintegy 29 milliárd forint jut a probléma kezelésére.
kép: Kelemen Zoltán Gergely
Elkezdődött a kerítés építése Ásotthalom térségében
A Holcim Észak-Duna régió nevű cég szlovák, magyar és osztrák érdekeltségei hétfőn csatlakoztak a CRH Csoporthoz - közölte az építőanyag-ipari cég hétfőn az MTI-vel.
A Holcim Észak-Duna régióba tartozik a Holcim Bécs, a Holcim Szlovákia, a Holcim Magyarország Kft., az ecorec, a Transplus és a Pulltrans.
A Holcin érdekeltségek megvásárlása része egy nagyobb tranzakciónak, amelyben a CRH 6,5 milliárd euró értékben vásárolt meg vagyontárgyakat a Lafarge és a Holcim csoporttól.
A CRH részvényesei még márciusában hagyták jóvá a tranzakciót, az Európai Bizottság jóváhagyása pedig áprilisban érkezett meg.
A CRH - a globális tranzakció keretében - 11 országban és 685 helyszínen szerzett működő egységeket. Így 15 ezer új munkatárssal a CRH létszáma 91 ezerre nő.
A tranzakció megduplázza a CRH cementtermelési kapacitását és kibővíti kavics valamint a készbeton portfólióját. Ennek eredményeképpen a CRH lesz a világon a harmadik legnagyobb szereplő az építőanyag piacon és a második az adalékanyagok területén - áll a közleményben.
A CRH Csoport világszerte 37 országban, 4 ezer telephelyet működtet, a legnagyobb építőanyag vállalat Észak-Amerikában és a harmadik legnagyobb világviszonylatban. A csoport piaci értéke 22 milliárd euró volt 2015. júliusában. A New York-i tőzsdén amerikai letéti jegyekkel jegyzett Fortune 500-as listán szereplő CRH, az FTSE 100 index és az ISEQ 20 állandó tagja.
A Holcim Észak-Duna régió véglegesen a CRH Csoport része lett
Már nem tagja a Jobbiknak a nyékládházi alapszervezet korábbi elnöke, akit a rendőrség pénzhamisítás kísérletével gyanúsít. Az ellenzéki párt vasárnap azt követően adott ki erről közleményt, hogy a Napi Gazdaság online azt írta, Szász István, a Jobbik egyik helyi politikusa az a férfi, akit társával együtt őrizetbe vett a rendőrség.
Az Országos Rendőr-főkapitányság vasárnap honlapján azt közölte: két férfi pénzhamisítást tervezett Miskolcon, elfogták őket, ellenük pénzhamisítás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.
A rendőrségi tájékoztatás szerint M. István 54 éves edelényi és Sz. István 59 éves nyékládházi lakos ezidáig ismeretlen társak megbízását követően az év elején megállapodtak abban, hogy amerikai 20 dolláros bankjegyeket készítenek, amelyeket közvetítőn keresztül Ukrajnában hoztak volna forgalomba. A bankjegyek legyártását M. István vállalta, aki Miskolcon működtetett egy nyomdaipari céget. A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai július 31-én fogták el a két férfit.
A két férfi beismerő vallomást tett, elmondták, hogy a kész hamisítványokat Ukrajnában kívánták forgalomba hozni.
A Napi Gazdaság internetes oldala vasárnap délután azt közölte, hogy az egykori nyomdatulajdonos Szász Istvánt, a Jobbik nyékládházi alapszervezetének elnökét és társát gyanúsítja a rendőrség a hamis dollárok előállításával.
A lap értesülésére reagálva Dobos Zoltán, a Jobbik sajtófőnök-helyettese közleményben tudatta: Sz. Istvánt, a nyékládházi alapszervezet korábbi elnökét elfogadhatatlan életvitele és megnyilvánulásai miatt a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöksége etikai eljárás alá vonta.
Sz. István az eljárást nem várta meg, hanem 2014 végén kilépett a Jobbikból. Ezután a nyékládházi alapszervezetet a Jobbik országos elnöksége feloszlatta - olvasható a közleményben.
Jobbik: már nem tagja a pártnak a pénzhamisítás kísérletével gyanúsított férfi
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)

