Árverésen vásárolta meg egymillió euróért a kínai Ideal Team Venture befektetési társaság az olasz De Tomaso sportkocsi márkához fűződő jogokat - idézte az Automobilwoche hírportál az olasz Ansa hírügynökség jelentését.


A De Tomaso autógyár 2004-ben ment csődbe. Azóta több befektető is megpróbálta talpra állítani, de sikertelenül.

Az autógyárat az olasz-argentin származású Alejandro De Tomaso 1959-ben alapította a Ferrari és a Maserati gyáraknak is otthont adó Modenában. A gyár leghíresebb terméke a De Tomaso Pantera modell volt.

A De Tomaso márkához fűződő jogokat tavaly márciusban vásárolta meg az L3 Holding befektetési társaság, de az idő közben felmerült pénzügyi nehézségei miatt ismét aukcióra vitte.
    Giampaolo Salsi, az Ideal Team Venture olaszországi képviselője az Ansa hírügynökségnek elmondta, hogy a kínai befektetési társaság De Tomaso márkajelű autók kínai gyártásának szándékával vásárolta meg a márkát.

Kínai kézbe került a De Tomaso olasz sportkocsi márka

Kétszázmillió forintból újított meg két háziorvosi rendelőt a XVII. kerületi önkormányzat a rákoscsabai városrészben.


Riz Levente (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az 1960-as évek végén emelt épületből a felnőttrendelőt egy üresen álló, felújított önkormányzati épületbe költöztették, az eredeti létesítményt pedig egészében a gyermek háziorvosi ellátás és a védőnői szolgálat kapta meg. A rendelők mintegy tízezer embert látnak el.

 Egyebek mellett napkollektoros rendszert szereltek fel, szigetelték a falakat és kicserélték a nyílászárókat.

A polgármester fontos célként jelölte meg az egészségügyi alapellátás infrastruktúrájának és eszközparkjának korszerűsítését.

 Riz Levente arról is beszámolt, hogy a kerület saját fenntartásba veszi a járóbeteg-szakellátást is, s ha lezárul az átadás-átvételi folyamat, akkor emeletráépítéssel bővítik és felújítják a szakrendelőt.

Kétszázmilliós rendelőfejlesztés Rákosmentén

Elfogadta kedden strasbourgi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) azokat a szabályokat, amelyek szerte az Európai Unióban jelentősen visszaszorítanák a környezetszennyező, 50 mikronnál vékonyabb anyagból készült nejlonzacskók használatát.


Az új szabályozás értelmében az unió tagállamai két lehetőség közül választhatnak: 2019 végére 90-re, 2025 végére pedig 40-re szorítják le az egy főre jutó éves zacskófelhasználást, vagy 2018-tól vállalják, hogy a vásárlók ne kaphassanak ingyen ilyen zacskót. Az EP 2010-es adatai szerint minden uniós polgár fejenként csaknem kétszáz ilyen zacskót használt el abban az évben. Ezeket általában nem lehet újra felhasználni, így a kukában végzik, hatalmas terhet róva a környezetre.
   
Hölvényi György, a KDNP EP-képviselője szerint ezzel Európa egy rossz szokástól szabadulhat meg. A politikus arra is emlékeztetett, hogy Magyarország már most is teljesíti az új előírásokat.
   
Magyarországon a 2011-ben bevezetett környezetvédelmi termékdíjról szóló törvénynek köszönhetően jelenleg az egy főre jutó éves nejlonzacskó-felhasználás 30 darab. Ezzel az Európában is példamutató eredménnyel hazánk már most teljesíti a 2025-re kitűzött célszámokat - hangsúlyozta Hölvényi.
   
A KDNP-s politikus közleményéből az is kiderül, hogy a szigorítás a pénztárnál kapott szatyrokra vonatkozik elsősorban, a tagállamok kivételt tehetnek azokkal a zacskókkal, amelyekbe a boltokban a többi között halat, húskészítményeket, tejtermékeket, zöldséget, gyümölcsöt csomagolnak.

Száműzné az EU a vékony műanyagzacskókat

Olyan elektronikus segélyhívó kerülhet az Európai Unióban forgalomba helyezendő új személygépkocsikba és kisteherautókba 2018-tól, amely baleset esetén automatikusan hívja a mentőket - erről fogadott el jogszabályt az Európai Parlament (EP) kedden.


A rendelkezés célja a halálos kimenetelű közúti balesetek számának csökkentése. Tavaly 25 700-an haltak meg az Európai Unió útjain, az automata segélyhívó becslések szerint 10 százalékkal mérsékelheti ezt a számot.
  
A fedélzeti automatikus e-segélyhívó rendszer súlyos közúti baleset esetén a 112-es segélyhívó számon értesíti majd a mentőket, akik az információk alapján azonnal be tudják azonosítani a szükséges segítség jellegét és nagyságrendjét, így hamarabb a helyszínre érhetnek. A gyorsabb segítség életet menthet, enyhítheti a sérülések súlyosságát és csökkentheti a közlekedési dugók okozta költségeket - tudatja közleményében az EP.
  
Adatvédelmi szempontokból a jeladó nem teszi majd lehetővé a járművek baleset előtti útvonalának visszakövetését. Csak szerencsétlenség esetén küldi el a mentőknek a jármű és az üzemanyag típusát, a baleset idejét és pontos helyét, illetve azt, hogy hányan ülnek az autóban. Emellett az adatokat másnak az érintettek hozzájárulása nélkül nem lehet átadni, és a gyártóknak azt is meg kell oldaniuk, hogy véglegesen törölni lehessen őket.
  
A szabályozás a 2018. március 31. után forgalomba helyezett új autóknál és kisteherautóknál írja elő kötelezően az automata segélyhívó beszerelését. Három évvel később pedig az Európai Bizottság meg fogja vizsgálni, hogy érdemes-e kiterjeszteni a rendelkezés hatályát más járműkategóriákra is.
  
A kedden elfogadott szabályok az autógyártók számára írnak elő kötelezettségeket. A tagállamoknak pedig 2017 októberéig kell kiépíteniük a rendszer működéséhez szükséges infrastruktúrát, amiről egy tavaly hatályba lépett uniós jogszabály rendelkezik.
  
A szavazás eredményét közleményben üdvözölte Pelczné Gáll Ildikó és Kósa Ádám fideszes EP-képviselő, akik arra kérik a tagállamokat, hogy korszerűsítsék infrastruktúrájukat annak érdekében, hogy az e-segélyhívások gyorsan és hatékonyan eljuthassanak a készenléti segélyszolgálatokhoz.
  
"A XXI. században Európa nem engedheti meg, hogy a segélyszolgálatoknak ne legyen egységes informatikai háttérrendszerük vagy, hogy ne működjön az adatkeresés illetve a helymeghatározás" - húzta alá Pelczné.
  
Kósa Ádám, a fogyatékosságügyi munkacsoport társelnöke rámutatott, hogy az automatikus segélyhívó nagy előnye, hogy mindenki számára hozzáférhető lesz, nem jelent akadályt majd az sem, ha a jármű vezetője fogyatékossággal él.

Automata segélyhívó kerülhet minden új autóba 2018-tól az EU-ban

A várakozásoknak megfelelően egyelőre még nem kapta meg az első osztályú induláshoz szükséges licencet a Győri ETO FC labdarúgóklub, amelynek jövője a Quaestor-ügy miatt került veszélybe.


    Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője az M1 aktuális csatornának hétfőn mondta el, hogy a licencadó bizottság első fokon tíz klubnak adta meg az indulási jogot, a többit - köztük a Győrt is - azonban hiánypótlásra kötelezte, ezt május 8-ig tehetik meg az egyesületek.
    "Az ülés során összesen 10 klub kapta meg a kért licencet és 28 klubnak kell további hiánypótlás keretében teljesíteni a Klublicenc Szabályzatban megfogalmazott elvárásokat" - olvasható az mlsz.hu-n. A szövetség hangsúlyozta, hogy a hiánypótlásról szóló döntés nem jelenti a licenckérelem elutasítását. A licencadó bizottság május 12-én hoz végleges döntést.
    A győri klub azután került nehéz helyzetbe, hogy az egyesületet tulajdonló Quaestor Csoport egyik cége március 9-én öncsődöt jelentett. A Győri ETO FC Kft. március 13-án csődvédelmet kért. Az események hatására a csapat főszponzora, az Audi Hungaria Motor Kft. azonnali hatállyal felbontotta a klubbal kötött együttműködési megállapodását.
    Tarsoly Csabát, a Quaestor tulajdonosát előzetes letartóztatásba helyezték, a nyomozó hatóság megkezdte a vagyonvisszaszerzési eljárást, ennek részeként múlt hétfőn a győri ETO Parkot és a stadiont is lefoglalta biztosítási intézkedésként.

Hiánypótlásra kötelezték a Győri ETO FC-t

A városháza előtti teret megtöltve, mintegy háromezer szurkoló ünnepelte a Krakkóban A-csoportba jutott magyar jégkorong-válogatott tagjait és a szakvezetőket.

    A színpadra egyesével szólított játékosok közül Rajna Miklós, Kóger Dániel és Sofron István mellett a torna előtt honosított két kanadai játékos, Andrew Sarauer és Frank Banham kapta a legnagyobb tapsot és ovációt.
    Sofron István a színpadon állva kiemelte, nemcsak a játékosok, hanem a drukkerek érdeme is a feljutás. Kóger Dániel szerint "eszméletlen nagy élmény" volt Krakkóban jégre lépni és a szurkolók minden meccsen kihozták a csapatból a maximumot.
    Benk András hangsúlyozta, nincs még egy olyan csapat, amelyiket olyan lelkes szurkológárda segít mérkőzésről mérkőzésre, mint a magyar jégkorong-válogatott. Frank Banham hozzátette: "csodálatos utazás részese" lehetett az elmúlt hét napban, és egy nagyszerű közösség tagjaként, kiváló közönség előtt bizonyíthatott.
    A rendezvényt megelőzően a városházán Cser-Palkovics András polgármester fogadta a válogatott tagjait és vezetőit. Beszédében kiemelte: jó volt magyarnak lenni az elmúlt napokban, ami a jégkorongozóknak köszönhető. Emlékeztetett rá, hogy hosszú-hosszú küzdelem árán jutott el idáig a válogatott, amely "nyitott pályákról indulva sokszor csodának számító eredményeket ér el".
    Ocskay Gábor, a Fehérvár AV19 szakosztály-igazgatója az MTI kérdésére elmondta: a válogatott megérdemelte a feljutást, mert a torna minden percében megdolgozott érte. Reményét fejezte ki, hogy a mostani sikert követően "az eddigi zötyögős útról" letérhetnek a magyar klubok, amelyeknek felnőtt csapatai szinte kivétel nélkül komoly anyagi gondokkal küzdenek, miközben életben maradásukhoz százmilliós nagyságrendű támogatások elegendőek lennének.
    Jelezte, kevés a komoly nemzetközi esemény megrendezésére is alkalmas pálya Magyarországon, s bízik benne, hogy Székesfehérváron hamarosan elkezdődhet a multifunkciós aréna megépítése. Az osztrák bajnokságban is szereplő Fehérvár AV19-ről elmondta: fontos tényező lehet külföldi játékosok szerződtetésekor az A-csoportos tagság, de az igazi előrelépéshez komoly anyagi források is kellenek, ami Krakkó után talán valóság lesz.
    A magyarok szombaton Krakkóban, 2008 után másodszor kerültek fel az elitbe, amelynek vb-jét jövő májusban rendezik Szentpéterváron és Moszkvában.

Háromezren ünnepelték a magyar jégkorongozókat Székesfehérváron

A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki keddre a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.



    Az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd hajnalban az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: a késő délutáni órákban északnyugat felől markáns hidegfront éri el az országot, ezért a Dunántúlon és a főváros térségében nagy területen viharossá fokozódik a szél. A Fertő-tó, a Bakony és a Balaton térségében pedig 90-100 kilométer/órát elérő széllökések is előfordulhatnak, de egy-egy 110 kilométer/órás széllökés sem kizárt.
  
A meteorológiai szolgálat keddre Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy és Veszprém megyére adták ki a narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést. Ezeken a területeken a legerősebb széllökések az óránkénti 90 kilométeres sebességet is meghaladhatják. Baranya, Bács-Kiskun, Komárom-Esztergom, Tolna, Vas, Zala és Pest megyében, valamint Budapesten ugyancsak az erős szél miatt elsőfokú a figyelmeztetés.
 
 Emellett hozzátették, hogy elsősorban a Dunántúlon a fronthoz kapcsolódva várható zivatar, másutt (főként délkeleten) csak elvétve valószínű zivatar kialakulása, viharos széllökés, jégeső, lokálisan felhőszakadás kíséretében. A felhőszakadás veszélye miatt Békés, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Ott az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 milliméternél is több csapadék hullhat.
  
Az előrejelzés szerint kedden a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 17-22 Celsius-fok között alakul, de a Dunántúlon helyenként néhány fokkal hűvösebb lesz. Késő este 7-16 fok várható, keleten lesz enyhébb az idő.

Viharos szélre és sok esőre figyelmeztetnek