Átmenetileg lassult az OTPdirekt web-fizetési rendszer hétfő reggel, a működést helyreállították - közölte az OTP Bank az MTI érdeklődésére.


    A tájékoztatás szerint műszaki hiba okozta a lassulást 8 és 9 óra között, de a rendszer elérhető volt, és azóta hibamentesen működik.
    Szombaton délelőtt szintén voltak fennakadások, akkor egy órán át akadozott az OTP POS-terminálok működése és a bank web-fizetési rendszere.

Akadozott az OTP web-fizetési rendszere

A Budapest Honvéd nyerte a Nike Manchester United Premier Cup elnevezésű utánpótlástorna magyarországi sorozatát, így a kispesti csapat ott lehet az európai döntőben, amelyet május 7. és 11. között Koppenhágában rendeznek meg.


A szervezők tájékoztatása szerint az U15-ösök számára kiírt 12 csapatos budapesti viadal fináléjában a Honvéd 2-0-ra győzte le a Vasas Kubala Akadémia együttesét. A sorozatban nyolc vidéki és egy budapesti selejtezőt követően alakult ki a 12 csapatos mezőny.
   
A koppenhágai európai döntőben húsz együttes szerepel majd, innen az első kettő jut be az úgynevezett világdöntőbe, amelynek a legendás manchesteri Old Trafford Stadion ad otthont.

A Budapest Honvéd képviselheti Magyarországot a Nike Premier Cup európai döntőjében

Első hétvégéjén máris megszerezte első futamgyőzelmét a formaautók világában Mick Schumacher. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia a harmadik futamon a második rajtkockából diadalmaskodott.

Ezen a hétvégén Oscherslebenben rendezték meg az idén bemutatkozó német Forma–4-es bajnokság idénynyitó futamát. A Van Amersfoort Racing színeiben most mutatkozott be az együléses versenyek világában a Forma–1 hétszeres világbajnokának, Michael Schumachernek a fia, Mick is.
A német tehetség szombaton az első versenyen a 19. rajthelyről a 9. pozícióba jött fel, s ezzel a legjobb újonc lett a mezőnyben. A vasárnap délelőtt rendezett második futamon Mick Schumacher a 20. rajtkockából lett 12. – majd délután következett a harmadik verseny. Ezt az ifjabb Schumi a második rajthelyről várhatta, s kihasználva kedvező helyzetét, azonnal át is vette a vezetést. A verseny végén aztán csapattársa, az ausztrál Joey Mawson ott loholt a nyakában, ám egy késői biztonsági autós fázisnak köszönhetően az utolsó körben már nem jelentett veszélyt rá: Mick Schumacher élete első formaautós hétvégéjén máris futamgyőzelmet ünnepelhetett.
„Ez egyszerűen hihetetlen, hogy így nyertem meg egy versenyt. Egyszerűen hihetetlenül boldog vagyok! Leírhatatlan az érzés. Az első hétvégém igazán remekül sikerült. Nagyon elégedett vagyok a versenyem alakulásával. Három biztonsági autós fázisunk is volt, jók voltak az újraindítások is. Nagyon élveztem, hogy formaautóval versenyezhetek” – nyilatkozta a 16 esztendős versenyző. Mick Schumacher mai sikerével egyébként máris az összetett bajnokság ötödik helyén találta magát.

Mick Schumacher: Győzelem a harmadik versenyen!

A magyar emberek legnagyobb része leggyakrabban szupermarketben vásárol csemegeárut, tejet és tejterméket, míg szaküzletben húst és baromfit, kenyeret vagy péksüteményt, zöldséget-gyümölcsöt. Többek között ezt tárta fel az a nemzetközi kutatás, amit a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat végzett.
   
A Nielsen elemzése szerint a friss áruk közül kenyeret vagy péksüteményt vásárolnak a magyar fogyasztók leggyakrabban; a megkérdezettek 68 százaléka hetenként legalább négyszer vagy többször. További 28 százaléka pedig hetenként egyszer-háromszor. Tejet vagy tejterméket legalább négyszer vagy többször a válaszadók 45, egyszer-háromszor pedig 44 százaléka.

Zöldséget vagy gyümölcsöt a magyarok 27 százaléka vesz minden héten legalább négyszer vagy többször, míg 56 százalék egyszer-háromszor.

Csemegeárunál, amibe beletartozik a húskészítmény és a sajt is, 25, illetve 61 százalék az arány.

Hús és baromfi vásárlást tekintve Magyarországon tíz megkérdezettből egy tartozik a heti legalább négyszer vagy többször vásárlók közé. Hatan egyszer-háromszor keresnek fel hetenként hentest, szuper- vagy hipermarketet, kis boltot, piacot, hagyományos élelmiszerüzletet, esetleg diszkontot.

A hal vagy tenger gyümölcseinek megvételekor a leggyakrabban vásárlók aránya 2 százalék, és csak 10 százalék vásárol hetenként legfeljebb kétszer-háromszor.

Amikor a magyar fogyasztók eldöntik, hogy hol vásárolják meg a számukra szükséges élelmiszereket, a boltválasztás öt legfontosabb szempontja között szerepel, hogy a választékban magas minőségű friss termékek legyenek - idézi a közlemény Melisek Esztert, a Nielsen ügyfélkapcsolati igazgatóját egy másik vásárlási szokásokkal kapcsolatos felmérés alapján. Hozzátéve: azokat az üzleteket, ahol a hús, tejtermék, zöldség, gyümölcs és a többi friss áru minősége kielégíti igényeiket, gyakran keresik fel a fogyasztók.

Az Európában vizsgált huszonkilenc ország fogyasztói átlagosan szintén kenyeret vagy péksüteményt vesznek legtöbbször. Hetenként legalább négyszer vagy gyakrabban 45, egyszer-háromszor 44 százalék. A magyarokéhoz képest kevésbé gyakran, ahogyan húsnál és baromfinál is. Utóbbi két friss terméknél az európai átlag 13, illetve 64 százalék. A magyarokhoz képest az európai fogyasztók átlagosan ritkábban vesznek tejet és tejterméket, valamint csemegeárut is. Viszont hozzánk képest sokkal gyakrabban szereznek be halat vagy tenger gyümölcseit, és valamivel többször zöldséget-gyümölcsöt - tartalmazza a közlemény.

forrás: MTI

A magyarok nagy része a szupermarketekben vásárol


A nő olyan mint az olimpiai érem...

Versace Bright Crystal 

Versace Bright Crystal 50 ml tusfürdő 50 ml testápoló 10 ml parfüm (roller) 50 ml parfüm Eredeti dobozában új bontatlan állapotban.

Vegye meg villámáron:  10 000 Ft
 
termék link: http://szepseg-egeszseg.vatera.hu/szepsegapolas_drogeria/parfum_illat/versace/versace_bright_crystal_2065286963.html

Versace Bright Crystal

Tüntetők bénították meg a fővárosi Andrássy út forgalmát vasárnap délután.
   

A mintegy húsz emberből álló csoport miatt az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésében jelenleg áll a forgalom.
    

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pár perccel 18 óra előtt a rendőrségi honlapon azt közölte: a rendezvény szervezője, egy magánszemély a BRFK-ra vasárnap 17 óra 4 perckor jelentette be a VI. kerületi Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződésében lévő demonstrációt.
    

"A rendőrség a forgalmi akadályok megelőzése érdekében a szükséges forgalomterelést és forgalomsegítést megkezdte" - írták.
    

A BRFK azt kéri, hogy a demonstráció körzetében fokozott figyelemmel közlekedjenek.
    

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának beszámolója szerint a tüntetők többek között a kormány leváltását, kormánytagok bíróság elé állítását követelik, "alkotmányt, jogállamot, demokráciát" rigmusokat skandálnak. Európai uniós és nemzeti színű zászlókat lobogtatnak, továbbá "Soha többé maffiaállamot, "Soha többé hazug kormányt", "Soha többé négymillió szegényt" feliratú táblákat tartanak a magasba.

forrás: MTI
kép: Szigetváry Zsolt

Tüntetők bénították meg a fővárosi Andrássy út forgalmát