Több mint 250 ezer látogatója volt az első negyedévben az auschwitzi náci német haláltábor helyén létesített múzeumnak, ez negyven százalékos növekedést jelent a tavalyi év első három hónapjához képest – közölte szerdán a múzeum honlapja, amely az új online jegyfoglaló rendszerről is tájékoztat.
Piotr Cywinski, a múzeum igazgatója a közleményben úgy értékelte: a magas látogatottság arról tanúskodik, hogy "ez az autentikus hely az egész világ számára jelképpé vált". A tábor felszabadításának 70. évfordulója alkalmából megrendezett januári megemlékezések élő internetes közvetítését az igazgató szerint világszerte több mint félmilliárd ember nézte.
Biztonsági okokból és a muzeológiai követelményekre való tekintettel minden órában csak meghatározott létszámú látogatót engednek be az emlékhelyre. Ezért a múzeum visit.auschwitz.org címmel jegyfoglaló rendszert hozott létre, amely segítséget nyújt az egyéni és a csoportos látogatók előzetes jegyvásárlásához. A múzeum honlapján egyúttal figyelmezteti a vendégeket: amennyiben nem rendelkeznek jegyfoglalással, nem tudják szavatolni, hogy bejuthatnak tervezett látogatásuk napján.
A közlemény szerint a legmagasabb – más években csak a nyári hónapokra jellemző - látogatottságot idén márciusban jegyezték, amikor a múzeumban 130 ezer ember járt. Tavaly az auschwitzi múzeumot rekord számú, az európai történelmi emlékhelyek közül is a legtöbb látogató kereste fel, az egykori lágert egymillió 534 ezer érdeklődő tekintette meg.

Rekordokat dönt az auschwitzi múzeum látogatottsága
Lengyel motorosok "biztonságot és vendégszeretet" ígértek hétfőn a Vlagyimir Putyin orosz elnököt támogató Éjszakai Farkasok nevű orosz motoros klub tagjai számára, akik a második világháborúban aratott szovjet győzelem évfordulóján akarnak keresztülhaladni Lengyelországon.
A lengyel Katolikus Hírügynökség (KAI) hétfői beszámolója szerint az erről szóló nyilatkozatot mintegy 30 ezer motoros az egyik legfőbb lengyelországi motoros zarándoklat színhelyén, Czestochowában fogadta el. A Rajd Katynski (Katyni Vonulás) motorosklub elnöke, Wiktor Wegrzyn azt mondta, a lengyel motorosok jövő hétfőn Fehéroroszország határán várják majd az Éjszakai Farkasokat, és kíséretet biztosítanak nekik Lengyelország területén.
A nyilatkozat szerint - amit a zarándoklat résztvevői dudálással fogadtak el - „a lengyel nyelvű sajtó és televízió funkcionáriusai, hazugsághoz folyamodva, lengyelellenes célokat megvalósítva, a lengyel hagyományban és kultúrában eddig ismeretlen hajszát indítottak a vendégek – az orosz motorosok - ellen”.
A Putyin-párti Éjszakai Farkasok a Moszkvából induló és Berlinig tartó, Lengyelországon is keresztül vezető úttal terveznek megemlékezni a második világháborúban aratott szovjet győzelem 70. évfordulójáról.
Az átvonulás tervét Lengyelország és Csehország miniszterelnöke provokációnak minősítette. A Die Welt német napilap egy magas rangú német tisztségviselőre hivatkozva azt írta, hogy az Éjszakai Farkasok nem kapnak engedélyt arra, hogy Berlinen átvonuljanak.
A Katyni Vonulás tagjai rendszeresen tisztelegnek a nyugat-oroszországi Katynban a szovjetek által tömegesen legyilkolt lengyel tisztek sírjainál, ennek ellenére támogatják az orosz motorosok akcióját. A klub képviselői Lengyelországban vitát váltottak ki azon álláspontjukkal, hogy tiszteletben kell tartani a lengyelek és az oroszok történelmi emlékezete közötti különbségeket.

Lengyel motorosok védelmet ígértek az országon áthaladó Putyin-párti orosz motorosoknak
A megyei kormányhivatalok munkatársai hétfőtől azt is ellenőrizhetik, hogy a gazdák megtesznek-e mindent a parlagfű ellen - hangzott el az M1 aktuális csatorna déli híradójában.
Az úgynevezett határszemleprogram idén a parlagfű elleni védekezés helyszíni ellenőrzésével folytatódik, így júliustól már jelentős bírságra számíthatnak azok, akiknek a földjén allergiát okozó gyomnövényt találnak - tették hozzá.
Parlagfüves területről magánszemélyek, civil szervezetek is tehetnek bejelentést a hatóságoknál - hangzott el az M1 híradójában.
A Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t, hogy a helyszíni ellenőrzések júliustól október közepéig tartanak majd. A határszemlékről szóló tájékoztatót az ország összes önkormányzata megkapta.

A kormányhivatalok megkezdték a parlagfű elleni védekezés ellenőrzését
A Jobbik múlt heti tapolcai választási győzelmét kommentáló terjedelmes véleménycikket közölt hétfőn a Wprost és a DoRzeczy lengyel politikai hetilap, a két írás a Jobbik növekvő népszerűségének okaira keresi a választ.
A Wprost Jaroslaw Gizinski írásában "minőségileg teljesen új jelenségként" értelmezte a Jobbik győzelmét. Gizinski magyar elemzőkre hivatkozva azt írta, hogy a Jobbik a második legfontosabb politikai erő lett Magyarországon, a "hatalom megszerzésért küzdhet meg" a következő parlamenti választáson. "Az, ami néhány hónapja még gyerekeket ijesztgető magyar mesének tűnhetett, nyugtalanító valósággá lett" - jegyezte meg.
A Jobbik erősödésének okait Gizinski abban látja, hogy a "művelt, jól fogalmazó" jogászokból álló pártvezetőség képes volt a "hatékony és türelmes" építkezésre.
A szerző szerint a Jobbik "paradox módon" a Fidesznek köszönheti megalakulását, mely kezdetben segítette a szervezetet annak reményében, hogy az erősödő magyar jobbközép ilyen módon tesz szert ifjúsági tagozatra. Az utóbbi időben pedig a Fidesz "a saját, egyre nyilvánvalóbb botlásaival" járult hozzá a Jobbik népszerűségéhez.
http://www.wprost.pl/ar/503241/Jobbik-u-bram/
A DoRzeczy hetilap véleménycikke úgy látja, a Jobbik népszerűségének a növekedésében fontos szerepet játszott az az "Orbán-ellenes hisztéria” is, mely a 2011-es magyar uniós elnökség előestjén tört ki Brüsszelben. Ez nemcsak csökkentette a magyaroknak az Európai Unióba vetett bizalmát, hanem egyenest "a Jobbik malmára hajtotta a vizet", mivel a párt "teljesen jogosan újgyarmatosító gyakorlattal vádolhatta meg Brüsszelt". A DoRzeczy kommentárja úgy látja, hogy a Jobbik emellett az amerikai diplomácia Magyarországgal szemben elkövetett "melléfogásait" is kihasználja saját megerősödéséhez azzal a követelésével, hogy a magyar külpolitika szakítson az "egyoldalú euroatlantizmussal".

A lengyel hetilapok a Jobbikról
A marosvásárhelyi önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrség tagjai hétfőn becsengettek azokba a házakba, amelyekre korábban önkéntesek kétnyelvű utcanévtáblát tettek ki, és tetemes bírságot helyeztek kilátásba, ha a háztulajdonosok nem távolítják el az utcanévtáblákat.
Simény Éva, az egyik felkeresett háztulajdonos az MTI-nek elmondta, a rendőr szóban szólította fel a tábla eltávolítására. Amikor közölte, hogy ragaszkodik a házára kitett táblához, a rendőr távozott, és felszólítást hagyott a postaládájában.
A felszólításban arra figyelmeztetik a háztulajdonost, hogy a háztulajdonosok kihágást követnek el, ha hozzájárulnak ahhoz, hogy építési engedély nélkül reklámokat helyezzenek el az ingatlanaikon, és 30 ezertől 50 ezer lejig (2,1 milliótól 3,5 millió forintig) terjedő bírsággal büntethetők. A felszólítás 48 órás haladékot ad a kétnyelvű utcanévtáblák eltávolítására.
A 84 éves nyugdíjas asszony az MTI-nek elmondta, lehet, hogy férje ma is élne, ha évekkel ezelőtt kint lett volna a házukon az utcanévtábla. Akkor ugyanis a mentő - a címet keresve - késve érkezett ki hozzájuk. Hozzátette, ügyvéddel tanácskozik arról, hogy miként járjon el a felszólítás után, hiszen a bírság a 2-3 évi főkönyvelői nyugdíjával egyenértékű.
A Krónika napilap hétfői számában több marosvásárhelyi civil szervezet képviselői is felháborítónak tartották a kétnyelvű utcanévtáblák elleni hatósági fellépést. Smaranda Enache, a Pro Európa Liga elnöke Valentin Bretfelean rendőrparancsnok felmentését követelte.
Claudiu Maior, Marosvásárhely alpolgármestere a lapnak elmondta, utasította a rendőrparancsnokot, hogy többé ne avatkozzon bele, és főleg ne nyilatkozzon a magyarság és a kétnyelvűség ügyéről.
„Tudtára adtam, szó se lehet arról, hogy a helyi rendőrség pénzbírságot szabjon ki azokra, akiknek a házfalán megjelent a kétnyelvű utcanévtábla. A tanács idénre jelentős összeget különített el a kétnyelvű táblák elkészítésére és kihelyezésére. Emellett a civileknek sem tiltjuk meg, hogy tovább szereljék a tábláikat" – fejtette ki a Krónikának Claudiu Maior.
Romániában az önkormányzati törvény 2001 óta írja elő a többnyelvű feliratozást azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot. A városban az 1990-es - kivándorlási hullámot eredményező - etnikai konfliktusok után került kisebbségbe a magyarság, mely a 2011-es népszámláláson az összlakosság 43 százalékát tette ki. A város élére 2000-ben került először szabadon választott román polgármester az azóta háromszor újraválasztott Dorin Florea személyében.

Tetemes bírsággal fenyegeti a marosvásárhelyi rendőrség a kétnyelvű utcanévtáblás házak tulajdonosait
Stoplámpa, Miniszter, Szemét: ilyen és ehhez hasonló furcsa utónevet visel több száz ember Romániában - közölte szerdán internetes kiadásában az Adevarul című lap, a statisztikai évkönyv adataira hivatkozva.
Ritkább névnek számít a Rendőrség (Politia): ezt csak hárman viselik. Stoplámpa (Semafor) és Patika (Farmacia) néven pedig csak egy-egy gyermek szaladgál Romániában.
A filmsztárok és közéleti szereplők is gyakran megihletik a szülőket: vélhetően Bruce Lee harcművésznek állítottak emléket azok, akik Bruszli-Érzelem (Sentiment-Brusli) nevet adták csemetéjüknek, és talán a hajdani betyárokat övező szimpátia éledt újra azokban a szülőkben, akik a terrorista Bin Ladenről nevezték el gyereküket.
A furcsa romániai utónevekre nemcsak az Adevarul újságírói figyeltek fel. Tavaly két jogász, Paraschiv Petu és Ionel Torja könyvet is megjelentetett a legszokatlanabb romániai nevekről - ugyancsak a statisztikai évkönyvre alapozva. Az ő gyűjtésükben szerepel a Paracetamol, Termopán, Tarzan, Televízió (Televizor), Áru (Marfa), Dohány (Tutun), Liba (Gasca), Fokhagyma (Usturoi), Vihar (Furtuna), Rongy (Carpa) és Q7 utónév.
A meglehetősen bátor újításokat az magyarázza, hogy Romániában nincs hivatalos utónévjegyzék, 1968 óta pedig rendelet kötelezi a polgármesteri hivatalokat arra, hogy azt írják be az anyakönyvbe, amit a szülők bediktálnak. A fantázia szárnyalásának 2011-ben elvileg véget vetett az új polgári törvénykönyv, amely megtiltotta az anyakönyvvezetőknek, hogy a - szubjektív megítélésük szerint - nevetséges, obszcén, vagy közbotrányt okozó utóneveket bejegyezzék. De a rendelkezésnek vélhetően nem könnyű érvényt szerezni egy, a gyermek születését népes társaságban ünneplő apukával szemben, és arra sem alkalmas, hogy az Izaurák, Ronaldók, Putyinok, és Elviszek számát csökkentse.
http://adevarul.ro/news/societate/video-romanicu-nume-fistichii-flocea-brusli-isi-mai-boteaza-romanii-copiiio-1_517ffea1053c7dd83f619b4e/index.html
forrás: MTI
kép: kuruc.info
kép: kuruc.info
Stoplámpa, Bruszli, Miniszter: furcsa utónevek Romániában
Többmilliárd font éves veszteség bejelentésére készül a Tesco - írta szombaton a Financial Times.
A londoni gazdasági napilap forrásai szerint a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat tavalyi pénzügyi évéről szóló, szerdán esedékes eredményjelentésben akár 5 milliárd font (2100 milliárd forint) adó előtti veszteség is szerepelhet.
A Financial Times értesülései szerint a cég csaknem százéves történetének eddigi legrosszabb éves eredményében kulcsfontosságú tényező az ingatlanvagyon-értékben eszközölt leírás, amely a többtucatnyi bezárásra ítélt nagy-britanniai bolt, illetve a szintén többtucatnyi felhagyott üzletépítési nagyberuházás értékveszteségeit tükrözi.
A Tesco néhány hónapja munkába állt új vezérigazgatója, Dave Lewis teljes gazdálkodási fordulatot hirdetett meg. Ennek jegyében a cég első lépésként bezárta 43 veszteséges nagy-britanniai üzletét, és törölte további 49 új, korábban tervbe vett nagyáruház felépítését.
A Tesco - amely a brit magánszektor legnagyobb foglalkoztatója 320 ezer alkalmazottal - rendkívül nehéz, visszaeső értékesítéssel, könyvelési botrányokkal és bűnügyi vizsgálatokkal súlyosbított pénzügyi évet tud maga mögött.
A cég október 23-án jelentette be, hogy előzetesen kalkulált nagy-britanniai eredményeit összesen 263 millió fonttal (110 milliárd forinttal) becsülte túl.
Ez ráadásul felfelé korrigált adat, amikor ugyanis a téves eredményszámítás gyanúja a tavalyi nyár végén először felmerült, még 250 millió fontos túlbecslésről volt szó.
A Tesco szeptember végén indított átfogó vizsgálatot a Deloitte könyvvizsgáló cég bevonásával annak kiderítésére, hogy miként lehetett ilyen mértékben elnézni a láncolat által a piacnak kiadott eredménybecslést.
Október végén a súlyos csalási bűncselekmények felderítésére szakosodott brit nyomozóhatóság (Serious Fraud Office, SFO) bűnügyi eljárás indított a Tesco negyedmilliárd fontot meghaladó eredménykalkulációs hibájának ügyében.
A botrányok kirobbanása nyomán távozott a Tesco elnöke, Sir Richard Broadbent.
A vállalat néhány hete kiadott köztes eredményjelentése szerint a január 3-ával zárult 19 hétben a nagy-britanniai értékesítés - azonos eladótérre, üzemanyag-forgalmazás nélkül számolva - 2,9 százalékkal csökkent éves összevetésben. Ez már javuló eredmény, mivel a tavalyi második negyedévben még 5,4 százalékos éves visszaesést mértek.
A külföldi érdekeltségek közül Magyarországon a január 3-áig tartó 19 hétben 2,5 százalékkal, az időszak átlagán belül a karácsonyi szezonban 4,2 százalékkal nőtt a Tesco forgalma a cég néhány hete Londonban közzétett időközi beszámolója szerint.

Milliárdos veszteség bejelentésére készül a Tesco
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)