Új Winnetou-filmeket készít a német RTL televízió Karl May indiánregényei alapján - írja a The Hollywood Reporter.


Kevés információ látott eddig napvilágot a készülő filmekről, de az már bizonyosnak tűnik, hogy Wotan Wilke Mohring, a Tetthely című krimisorozat egyik főfelügyelője fogja játszani Winnetou igaz barátjának, a fehérbőrű Old Shatterhandnek a szerepét.

Emellett Milan Peschel, Jürgen Vogel és Fahri Yardim is szerepelni fog a filmekben. Egyelőre nem tudni biztosan, ki fogja az apacs törzsfőnököt megszemélyesíteni.

Sajtóinformációk szerint már meg is kezdődött három 90 perces tv-film forgatása, amelyek idén karácsonykor kerülhetnek adásba. Az új, tévés adaptációk készítésében Christian Becker (Fák jú Tanár úr!) és Philipp Stölzl (Az orvosdoktor) működik közre.

A Winnetou-történeteket a német irodalom legsikeresebb és leggyakrabban megfilmesített alkotásai között tartják számon, a regényekből világszerte mintegy 100 millió példányt adtak el. A könyvek szerzője, az 1912-ben elhunyt Karl May minden idők legolvasottabb német szerzőjének számít.

Az 1960-as években egész sor nyugatnémet Winnetou-film született, amelyeket még ma is sikerrel adnak le a német televíziócsatornák. Ezekben a mozikban Winnetou szerepét a francia Pierre Brice, Old Shatterhandet pedig az amerikai Lex Barker alakította.

http://www.hollywoodreporter.com/news/germany-reviving-winnetou-westerns-tv-783595

Új Winnetou-filmek készülnek Németországban

A legújabb DNS-elemzések alapján mégis Nofertiti királyné lehetett a leghíresebb egyiptomi fáraó, az aranymaszkjáról közismert gyerekkirály, Tutanhamon anyja - állítja egy francia archeológus.
  

A korábbi DNS-tesztekből és komputeres tomográfiai vizsgálatokból (CT) az már egyértelműen kiderült, hogy Tutanhamon apja Ehnaton fáraó volt, ám anyját illetően az a közkeletű felfogás alakult ki, hogy nem az uralkodó felesége, Nofertiti (más írásmóddal: Nefertiti) volt, hanem a király öt lánytestvérének egyike, de hogy melyik közülük, arról erősen megoszlottak a vélemények. A feltételezést a tudósok egyrészt arra alapozták, hogy bár Ehnatonnak és Nofertitinek - aki amúgy az uralkodó elsőfokú unokatestvére volt - született közös gyermeke, de mind a hat lány volt; másrészt pedig arra, hogy a Tutanhanon múmiáján elvégzett DNS-elemzések anyai ágon eltérő családfára utaltak. Az uralkodói dinasztiákban egyáltalán nem ritka vérfertőző vonalat támasztotta alá a gyerekfáraó számtalan betegsége és testi fogyatékossága is.

Marc Gabolde francia régész, aki az Université Paul-Valéry Montpellier III megbízásából ásatásokat vezetett Egyiptomban, az el-amarnai királyvárosban, a Harvard Egyetemen elhangzott előadásában most azt mondta, hogy meggyőződése szerint a DNS-vizsgálatok eredményeit helytelenül értelmezték. Elemzése alapján a tesztekben kimutatott genetikai közelség nem Ehnaton és lánytestvére viszonyából vezethető le, hanem abból a tényből, hogy a fáraódinasztián belül három nemzedéken át elsőfokú unokatestvérek házasodtak egymással.

"Az igazság az, hogy unokatestvérek harmadik generációjának a DNS-e épp úgy néz ki, mint egy fiú- és lánytestvér DNS-e - fejtette ki. - Úgy vélem, hogy Tutanhamon valójában Ehnaton és Nofertiti fia volt, mint ahogy utóbbiak unokatestvérek is voltak."

Tutanhamon az egyiptomi Újbirodalom rendkívül zavaros időszakában élt, a 18. dinasztia tizenkettedik fáraója volt. Vélhetőleg Kr.e. 1354-ben született; kilencévesen került a trónra, amelyen csak kilenc évet töltött. Sírkamráját 1922-ben fedezték fel.

A köztudatban fenséges uralkodóként él, a valóságban azonban a törékeny, bicegő fiatalember számtalan fejlődési rendellenességben szenvedett: farkastorka volt, dongalába miatt bottal járt, és egyéb betegségek is gyötörték. Mindeddig rejtély, pontosan mi okozta korai halálát: feltételezhetően a legyengült immunrendszerű fiút maláriával kombinált csontkór vitte a (szikla)sírba.

A morfológiai vizsgálatok során kiderült róla, hogy a jobb lábán a normálisnál kevesebb lábujjal rendelkezett, a bal - miként
nagyapjának - dongaláb volt. Öröklődő csontbetegségtől is szenvedett.

(http://news.harvard.edu/gazette/story/2013/02/a-different-take-on-tut/)

forrás: MTI

A legújabb DNS-elemzések szerint mégis Nofertiti lehetett Tutanhamon anyja


Egy kis játék...

A tavaszköszöntő teljesítménytúrával rajtol szombaton a nyolc állomásból álló "Szabadidő, szeretem! Újratöltve" elnevezésű ingyenes óbudai sportrendezvény-sorozat, amely októberig tart.


 A keddi sajtótájékoztatón Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere emlékeztetett arra, hogy a sorozat 2012-es indulásakor az egészségmegőrzés volt a cél, aztán pedig az, hogy minél több sporteseményt rendezzenek, közösséget építsenek. Az eltelt időszak alatt - az önkormányzat támogatásával - az Óbudai Sport és Szabadidő Nonprofit Kft. szervezésben megrendezett eseményeken összesen 21 550 fő sportolt a harmadik kerületben, s hívta fel ezzel a figyelmet az aktív életmód fontosságára. Bús Balázs büszkén említette meg, hogy önkormányzatuk elnyerte a "kerékpárosbarát intézmény" címet.
  
Az idei sorozat újdonsága, hogy a legnépszerűbb eseményeket, a futófesztivált, a teljesítménytúrát és a Tour de Óbudát "megduplázzák", azaz tavasszal és ősszel is megrendezik.
  
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy tavaly az egyik gyermekével együtt futott, és az idén is igyekszik beilleszteni a programjába valamelyik sporteseményt.
 
 "A kormány a kultúra és a sport területére kiemelt figyelmet fordít, e mellett ösztönzi, hogy legyenek helyi, kerületi programok is. Helyi képviselőként és kormánytagként is támogatom az óbudai sporteseményeket" - tette hozzá.
 
 A sorozat fővédnöke Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a világbajnok férfi válogatott szövetségi kapitánya, aki elmondta, nagyon örül annak, hogy gyerekei a kerületben megtalálják a sportolási lehetőségek széles választékát. Az eseményen részt vettek a korábbi évek fővédnökei, Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó és Sinkó Andrea ritmikus gimnasztikázó olimpikon is.
 
 Az eseménysorozat ingyenes, ugyanakkor ezúttal is szerveznek jótékonysági gyűjtést. A bevétellel az Összefogás Óbudáért Egyesületet támogatják.

Nyolc állomásos sportrendezvény-sorozat indul Óbudán

Tankcsapda koncertjével kezdődik az idei Feszt! Eger fesztivál.


A május 28. és 30. közötti zenei fesztivál fellépői között lesz a Depresszió, a Kiscsillag, a Quimby, a Kowalsky meg a Vega, az Anna and the barbies, a Heaven street seven, a Road, Szabó Balázs és bandája, a Halott pénz, a Vad fruttik, az Irie maffia és a Péterfy Bori & Love band. A koncerteket diszkó követi - jelentették be keddi sajtótájékoztatójukon a szervezők Egerben, hozzátéve, hogy a feltörekvő zenekaroknak teret adó ÉTER tehetségkutatóra még zajlik az előválogatás.

 Berényi Tamás, a Music Hungary Zeneipari Konferenciát és az ÉTER zenei tehetségkutatót is magában foglaló rendezvény egyik főszervezője elmondta, hogy az eseményt a tavalyinál jóval nagyobb érdeklődés kíséri, az első száz "early bird", azaz "villámjegy" már el is kelt. A szervezők szerint 2014-ben 6-7 ezer látogató vett részt a koncerteken, idén a három nap alatt 10 ezer látogatóra számítanak.

  A Feszt! Egernek, csakúgy mint tavaly, idén is a Bolyki-pincészet ad otthont.

A Tankcsapda koncertjével kezdődik az idei Feszt! Eger

A ZONA érdemelte ki az Év Étterme címet 2014-ben, az elismerést Huszár Krisztián séf vette át hétfő este a Hennessy-Dining Guide Év Étterme díjátadó gálán, amelyen idén először a street food helyeket is díjazták.


A budapesti ZONA étterem "ételeit a maximális tisztaságra törekvő ízlés és a műremekekre jellemző harmónia jellemzi" - méltatta a zsűri a győztes éttermet. Az elismerést az étterem csapatának Daniel Sebe, a Hennessy regionális értékesítési igazgatója adta át a hétfő este rendezett gálán.
 
A Dining Guide Év Étterme Díj idén már 11. alkalommal talált gazdára. A szakmai zsűri egész évben látogatta és pontozta az éttermeket: az értékelés az étterem hangulatától az alapanyagok minőségén és az ételek elkészítésén át a kiszolgálásig mindenre kiterjedt. Az így kialakult pontszámok átlagából született meg a végső sorrend.
 
A legjobb tízben döntő többségben idén is budapesti éttermek szerepelnek, a székesfehérvári 67 sorozatban harmadszor az egyetlen vidéki étterem a listán. Az ebben az évben elismert éttermek a ZONA és a 67 mellett az Alabárdos, az Arany Kaviár, a Baltazár, a Csalogány 26, a Laci!Konyha!, a MÁK, az Olimpia és a Salon.

 Az elmúlt évektől eltérően idén kiemelt csoportként kezelték a Michelin-csillagos éttermeket - a Costest, az Onyxot, a Borkonyhát és a Tantit -, és követendő példaként állították őket az utódok elé.

  Első alkalommal díjazták azokat a helyeket is, ahol a legfigyelemreméltóbb street food fogásokat készítik. Győztesnek a zsűri "a különleges vietnami ízeket egyedi hangulattal párosító" Funky Pho éttermet választotta.
 
A legjobb street food ételt kínáló helyek közé került még A Séf utcája, a Bors GasztroBár, a Gyradiko, a Komachi, a Padron, a Pesti Burger és Bár, a Pista bá', a Pizza Me és a Zing.

 Az Év Ifjú Séftehetsége Díjat - amelyet a 30 év alattiak érdemelhetnek ki - ezúttal a Fricska Gasztropub két fiatal séfje, Giczi Andor és Nagy Szabolcs vehette át.

 Az Év Legprogresszívebb Konyhája a klasszikus bisztróvonalat képviselő Olimpia lett: Ádám Csaba séf, tulajdonos étterme többek között "valódi kulináris intelligenciájával, rendkívül izgalmas ízeivel és innovatív párosításaival" győzte meg a zsűrit.

 Baumgartner Zsolt mangalicasonkájáért, Csóll Péter a Stühmer Csokoládéért, Szomor Dezső pedig szürkemarha-szalámijáért vehette át a Magyar Konyha szerkesztősége által odaítélt Az Év Termelője Díjat Lévai Anikótól, a gasztronómiai magazin szerkesztőbizottságának elnökétől.
 
Elismerték a magyar Bocuse d'Or-csapatot is. Az idén Lyonban 13. helyezést elért magyar Bocuse d'Or-csapat tagjai - Molnár Gábor versenyző, séf, Pohner Ádám commis, Vomberg Frigyes coach és Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke - az év gasztronómiai teljesítményéért járó elismerést vehették át.

 Iden nemcsak a húszfős szakmai zsűri, hanem a nagyközönség is szavazhatott a magyar gasztronómia legjobbjaira. Mintegy 8000-en adták le szavazataikat a Facebookon. Legjobb étterem kategóriában a balatonszemesi Kistücsök éttermet, street food kategóriában pedig a Bors GasztroBárt választotta legjobbnak a közönség.
 
A 2004-ben alapított Dining Guide-díj az egyik legjelentősebb elismerés a magyar vendéglátóiparban. 2005-ben a Fausto's, 2006-ban a Lou Lou étterem nyerte a fődíjat, majd 2007-ben ismét a Fausto's étterem kapta az elismerést. 2008-ban a Bock Bisztró, 2009-ben és 2012-ben a Costes, 2010-ben a Chateau Visz, 2011-ben és 2013-ban az Onyx nyerte el az Év Étterme címet.
 
A díjhoz tavaly csatlakozott a világ vezető konyakháza, a Hennessy, így a díj neve Hennessy-Dining Guide Év Étterme Díj lett.

A ZONA lett az év étterme 2014-ben

Az ilyenkor szokásos regeneráló programmal, majd délután átmozgató edzéssel kezdte meg felkészülését a magyar labdarúgó-válogatott a görögök elleni, vasárnapi Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre.


A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint több futballista is sérüléssel érkezett a telki edzőközpontba, volt, akit a helyszínen vizsgált meg az orvosi stáb, de akadt olyan is, akinek MR-vizsgálaton kellett részt vennie.
 
A keret tagjai vérvételen is átestek, ennek eredményeiből kedd délelőttre mindenkiről pontosan tudni fogja a Dárdai Pál irányított szakmai stáb, hogy milyen edzettségi állapotban van.

Magyar-görög - Hétfői átmozgatás