Továbbra is
jelentős esőzésekre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Három északkeleti megye kivételével az egész országban figyelmeztetések
vannak érvényben.
A
meteorológiai szolgálat vasárnap hajnalban az MTI-hez eljuttatott
veszélyjelzése szerint Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyére,
valamint Budapestre másodfokú figyelmeztetést adtak ki, mivel ezeken a
területeken 24 óra alatt több mint 30 milliméter csapadék
hullhat. Ugyancsak a nap folyamán várható jelentős csapadékmennyiség
miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Fejér, Heves, Nógrád, Somogy, Tolna,
Veszprém és Zala megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Emellett
az ország nagy részére a felhőszakadás veszélye miatt is kiadták az
elsőfokú figyelmeztetést. Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér,
Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom,
Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyében, valamint a
fővárosban egy-egy zápor, zivatar során rövid idő alatt is több mint
25-30 milliméternyi eső hullhat.
Mint írták: vasárnap területi
átlagban a legtöbb csapadékra elsősorban a Duna-Tisza-közén, a
Dél-Alföldön és az Északi-középhegység nyugati felén lehet számítani. Az
elszórtan előforduló zivatarokhoz (a sok csapadék mellett) erős vagy
viharos (45-70 kilométer/órás, kis eséllyel 70 kilométer/óránál is
erősebb) szél és jégeső társulhat – tették hozzá.
Az előrejelzés
szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagy részén 16-22
Celsius-fok között várható, de északkeleten ennél néhány fokkal melegebb
lesz. Késő estére 13-20 fok közé hűl le a levegő.
forrás: MTI
kép:
Továbbra is jelentős esőzésekre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat
Drasztikus, egyúttal elegáns fordulatot vett a Porsche 911 GT3 modellekre az elmúlt hónapban bejelentett visszahívási akció: mind a 785 eladott modellben lecserélik a teljes motort.
Az AutoWeek hírportál hétfőn arról számolt be, hogy a Porsche a visszahívásban érintett modell tulajdonosainak fórumán adott tájékoztatása szerint az autók teljesen új motort kapnak.
Az elmúlt hónapban a Porsche azért hívta vissza mind a 785 eladott 2014-es 911 GT3 modellt, mert tisztázatlan ok miatt két példánynak kigyulladt a motorja.
A Porsche a múlt héten közölte, hogy közel áll a 469 lóerős, 3,8 liter lökettérfogatú soros hathengeres motornál fellépett probléma okának azonosításához.
Az AutoWeek értesülése szerint a tulajdonosok fórumán hétfőn közzétett levélben a Porsche közölte, hogy a problémát egy dugattyúszár-rögzítő csavar meglazulása okozta, ami megrongálta a forgattyúház burkolatát. A Porsche jelenleg egy új rögzítőcsavart tesztel.
"A Porsche nagy gondot fordít a lehető legjobb műszaki megoldások alkalmazására. A teszt sikeres lezárása után minden egyes 2014-es Porsche 911 GT3 modellbe egy, az optimális hengerszár-rögzítő megoldással készült új motort építünk be" - írja a közlemény.
Új motort kap minden visszahívott Porsche 911 GT3 modell
Új békafajt, egy dobhártya nélkül élő és a korhadó levelek mintázatát "viselő" varangyot azonosítottak a kutatók Peruban.
A szakemberek a perui Andok keleti lejtőjén elterülő erdős területen (perui Yungas) bukkantak rá a varangyra, amely felfedezésének helye után a Rhinella yunga nevet kapta. A jelek szerint az újként azonosított faj képviselőit a kutatók korábban a Rhinella margaritifera nevű fajhoz sorolták, egészen addig, amíg fel nem fedeztek néhány példányt, amelynek rejtélyes módon hiányzott a dobhártyája. További vizsgálatok bebizonyították, hogy genetikailag különböző fajról van szó.
A varangyoknál a dobhártya kör alakú, vékony szövet, amely jellemzően a szemek mögött helyezkedik el. A Rhinella yunga nem az egyetlen békafaj, amelynek nincsen hallószerve. A Seychelle-szigeteken honos Sooglossus gardineri nevű faj képviselőinek sincs dobhártyája, és egy tavaly megjelent tanulmány szerint ezek a teremtmények a szájukat használják a halláshoz.
A szakemberek a ZooKeys című folyóiratban számoltak be az új varangyról, ám azt nem részletezték, hogy az állat miként kommunikál. A teremtmények színe a narancssárgától és vörösbarnától egészen a sárgáig, illetve sárgásbarnáig terjed, míg a mintázatuk "a már részben elkorhadt, lehullott leveleket" idézi - írták a szakemberek a beszámolójukban.
A kutatók eddig 1800 és 2230 méter közötti magasságokban találkoztak a Rhinella yunga faj egyedeivel, de úgy vélik, hogy az állat elterjedési területe valószínűleg jóval nagyobb. A szakemberek továbbá arra gyanakodnak, hogy a Rhinella margaritifera fajba sorolt békák alaposabb vizsgálata révén, további új fajokat fedezhetnek fel - olvasható a LiveScience című tudományos-ismeretterjesztő portálon.
(http://www.livescience.com/42721-leaf-patterned-toad-discovered.html)
forrás: MTI
kép: http://www.livescience.com/
Dobhártya nélküli, levélmintás varangyot fedeztek fel a kutatók Peruban
- Hazamegyek ledobom a kabátom
- Gépfegyverrel kergetem a családom
- Anyámat bedobom a sütőbe
- Apámat felbaszom a null. űrbe
- Öcsémnek lebaszok egy akkorát
- Hogy keresztbe lenyeli a fogsorát.
- Gépfegyverrel kergetem a családom
- Anyámat bedobom a sütőbe
- Apámat felbaszom a null. űrbe
- Öcsémnek lebaszok egy akkorát
- Hogy keresztbe lenyeli a fogsorát.
Iskolai mondóka...
Saját halottjának
tekinti a szombaton elhunyt Avar István színművészt, a nemzet színészét
az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
Az
Emmi kultúráért felelős államtitkársága az MTI-hez szombaton
eljuttatott közleménye szerint Avar István temetéséről később
intézkednek.
Felidézték, Avar István 1931-ben, Egercsehiben
született. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1954-ben végzett, majd a
Pécsi Nemzeti Színház művésze lett. 1960-tól a Madách Színház, 1966-tól
a Nemzeti Színház, 1985-től ismét a Madách Színház, 2000-től pedig a
Pesti Magyar Színház társulatának tagja volt. A Színház- és
Filmművészeti Főiskolán színpadi beszédet tanított.
Erőteljes,
szép orgánuma, egyéni játékstílusa szakmai és a közönségsikert hozott
számára. Számos magyar filmben is játszott, többek között Jancsó Miklós
Oldás és kötés valamint Szegénylegények című filmjében. Színpadi
alakításai közül kiemelkedik Stanley (Tennesse Williams: A vágy
villamosa), illetve Madách Mózesében, valamint Szigligeti Liliomfijában
a főszereplő megformálása - olvasható a közleményben.
Avar
Istvánt 1975-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 2001 óta a Nemzet
Színésze, 2003-ban a Halhatatlanok Társulatának tagjává választották.
Avar Istvánt életének 84. évében hosszú betegség után, családja körében érte a halál szombaton.
forrás: MTI
kép: 7ora7.hu
Avar István halála - Az Emmi saját halottjának tekinti a színművészt
A magyar női
labdarúgó-válogatott gólgazdag mérkőzésen 4-3-as vereséget szenvedett az
osztrák csapat vendégeként a világbajnoki selejtezősorozat szombati
mérkőzésén.
Eredmény (az európai szövetség honlapjáról):
Ausztria-Magyarország 4-3 (3-2)
gólszerzők: Makas (12., 20.), Tóth (14., öngól), Burger (67.), illetve Zeller (27.), Sipos, (42.), Rácz (51.)
A februárban kinevezett Markó Edina szövetségi kapitány csapata a sorozat zárómérkőzésén, jövő szerdán Bulgáriában lép pályára.
Az európai selejtezősorozatból a hét csoportgyőztes jut ki a kanadai vb-re, a négy legjobb csoportmásodik pedig rájátszással dönt a két fennmaradó helyről.
forrás: MTI
kép: mixonline.hu
Női labdarúgó vb-selejtező - Ausztriában kikapott a magyar csapat
Egyedül lépett be
Ferenc pápa szombaton az északkelet-olaszországi Fogliano Redipuglia
osztrák-magyar első világháborús temetőjébe, és csendes imát mondott.
Az
egyházfő kíséret nélkül mintegy tíz percig imádkozott az egykori olasz
frontvonalon elesett osztrák és magyar katonák sírjainál, majd
virágcsokrot helyezett el a temetőben, ahol mintegy 15 ezer, többségében
ismeretlen katona nyugszik.
Az osztrák-magyar katonai temető az
első állomása volt Ferenc pápának az első világháború egykori
olaszországi helyszínein tett látogatásának.
Az egyházfő a helyi olasz katonai temetőben misét mutat be.
Az esős idő ellenére Fogliano Redipugliába tízezrek érkeztek, közöttük magyar zarándokok is.
forrás: MTI
kép: www.parameter.sk
Ferenc pápa az első világháborús osztrák-magyar katonai temetőben imádkozott
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)
