A felhőszakadás veszélye miatt tizennégy megyében elsőfokú, négy megyében és Budapesten másodfokú figyelmeztetés van érvényben.
    

Az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint szombaton a hirtelen lezúduló sok eső okozhat gondot. Emiatt másodfokú figyelmeztetést adtak ki Bács-Kiskun, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyére, valamint Budapestre. Ezeken a területeken az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt akár 50 milliméternél is több csapadék hullhat.
    
Ugyancsak a felhőszakadás veszélye miatt Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
    
Átmeneti szünet után délutántól egyre többfelé alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A zivatarokat felhőszakadás és viharos szél (60-80 kilométer/óra) kísérheti. Nagyjából a Budapest-Szeged vonal szélesebb sávjában az esti órákra várhatóan összefüggő csapadékzóna alakul ki "beágyazott zivatarokkal", amelyek egymást követve többször is áthaladhatnak ugyanazon terület felett, így akár több helyen is előfordulhat 30-40 millimétert meghaladó összcsapadék.
    
Legkisebb esélye az ország északkeleti részén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti felén van zápornak, zivatarnak – tették hozzá.
    
Az előrejelzés szerint szombaton a legmagasabb nappali hőmérséklet a Nyugat-Dunántúlon 16 és 20, másutt 21 és 26 Celsius-fok között valószínű, de északkeleten, keleten 27-28 fok is lehet. Késő estére 13-19 fok közé csökken a hőmérséklet.

forrás: MTI
kép: 

Az ország nagy részén első-, néhol másodfokú figyelmeztetés felhőszakadás miatt

Sikkasztással vádolja a rendőrség Retkes Attilát, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) volt elnökét. A nyomozók szerint a politikus a párt pénzéből több mint négymillió forintot saját céljaira fordított - hangzott el a M1 Híradójában péntek este.
    

A gyanú szerint a pénzt Retkes Attila 2010 áprilisában azzal az indokkal vette fel a pártkasszából, hogy azt az SZDSZ Operatív Testületének döntése alapján egy krízishelyzetben lévő gyermekekkel foglalkozó alapítványnak adja. A rendőrök szerint a támogatási szerződés valótlan tartalmú, az alapítvány nem létezik, a pénzzel a pártelnök sajátjaként rendelkezett. Retkes Attila tagadja a sikkasztást és panaszt tett.
    
Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a hírműsornak azt mondta, a nagyobb értékre elkövetett sikkasztás és hamis magánokirat felhasználása miatt indult bűnügyben a volt pártelnök gyanúsítás ellen bejelentett panaszát az illetékes kerületi ügyészség elutasította. A gyanúsított szabadlábon védekezik.
    
Fülöp Tamás, Retkes Attila ügyvédje a Híradóban közölte, a volt pártelnöknek kötelessége volt aláírni a támogatási szerződést, de pénzt nem vett át, nem ő volt az, aki engedélyezte az összeg kifizetését.
    
Retkes Attila volt az SZDSZ utolsó elnöke. 2009 júliusi megválasztása után, alig egy évig töltötte be a posztot. A volt pártelnök ellen a rendőrség augusztusban indított büntetőeljárást. Az Állami Számvevőszék vezetői 2012 szeptemberében jelentették be, hogy az ellenőrzéskor gyanús kifizetéseket, valótlan beszámolókat és hamis bizonylatokat találtak a párt könyvelésében - hangzott el a hírműsorban.

forrás: MTI / M1 Híradó
kép:  www.nyugat.hu

Sikkasztással gyanúsítja a rendőrség Retkes Attilát, az SZDSZ volt elnökét

Jövőre már a mosogatógépbe is képes lesz bepakolni az a harmadik generációs robot, amelyet a birminghami brit tudományos fesztiválon mutattak be fejlesztői.

    
Boris, akit a fesztivál zárónapján tártak a nagyközönség elé, egyike a világ első olyan robotjainak, amelyek az emberekre jellemző mozdulatokat idézve képesek célzottan megmozdítani számukra idegen tárgyakat. A robotot a Birminghami Egyetem kutatói fejlesztették ki. "Ez Boris első nyilvános szereplése" - mondta a rendezvényen Jeremy Wyatt, az intézmény számítógép-tudományi karának professzora. A szakember szerint a robot kifejlesztése öt évükbe és 350 ezer fontba került.
    
A kezein öt-öt ujjal rendelkező Boris az arcán és a csuklóján lévő érzékelőkkel "látja" a tárgyakat. Mindössze tíz másodpercre van szüksége ahhoz, hogy a több ezer lehetőség közül kiválassza az adott tárgy megragadásának legjobb módját, és a cél eléréséhez szükséges karmozdulatokat is pontosan megtervezze, kikerülve az akadályokat - adta hírül a BBC News.
    
"Nem arra van beprogramozva, hogy felvegye a tárgyat, hanem arra, hogy megtanulja felvenni azt"- magyarázta Wyatt. "A robot lát valamit, és mivel arra van képezve, hogy egy bizonyos tárgyat egy bizonyos módon fogjon meg, ezért azt mondja magában - oké, ez a felület hasonlít arra, amit ismerek, szóval ezt a fogást fogom alkalmazni" - magyarázta a robot megépítésében segédkező Maxine Adjigble kutatómérnök.
    
Wyatt és a nemzetközi PacMan projekten dolgozó többi kutató célja, hogy 2015 áprilisára Boris képes legyen bepakolni egy mosogatógépbe. "Nem mintha úgy vélném, hogy a mosogatógép-feltöltő robotok égető gazdasági, vagy szociális szükségleteket elégítenének ki" - jegyezte meg Wyatt. "De ez tipikusan olyan feladat, amely odafigyelést igényel az embertől - olyasmi, amelyhez az összes olyan kézi ügyességre szükség van, amelyek kifejlesztésére több százmillió évet szánt az evolúció. Azáltal, hogy mindezt 'beletesszük' egy robotba, reméljük, hogy a jövőben sokkal rugalmasabbá tehetjük őket" - magyarázta a szakember.
    
A fejlesztőcsapat tervei közt szerepel, hogy Boris idővel a bal karját is tudja használni és a tapintás érzékével is gazdagodjon. A kutatók hosszú távú célja, hogy "olyan robotokat építsenek, amelyek emberi környezetben, irodákban, kórházakban és raktárakban is képesek működni".
    
A fesztiválon egy másik intelligens robot, Bob is bemutatkozott, aki Borisszal ellentétben képes helyváltoztató mozgást is végezni és a környezetéről hőtérképet készítve tájékozódik. Bob akár egy héten keresztül is képes megfigyelés alatt tartani egy beltéri környezetet mindenfajta emberi beavatkozás nélkül, miközben kisebb feladatokat is elvégez és önállóan hoz döntéseket. Bob a közelmúltban volt háromhetes gyakorlaton a G4S biztonságtechnikai cég gloucestershire-i irodájában.
    
(http://www.bbc.com/news/science-environment-29168675)

forrás: MTI
kép:  http://www.bbc.com

A mosogatógép feltöltésére is képes robotot ígérnek brit szakemberek

A jótállási kötelezettséggel járó tartós fogyasztási cikkek köre kibővül, és egy kivétellel a 10 ezer forintos eladási ár lesz a jótállás kritériuma - a márciusban született kormányrendeletnek ez a szabálya szeptember 15-én lép hatályba.

A kormány 2005-ben készített egy listát arról, hogy milyen termékekre kötelező jótállást vállalni. Ebben a háztartási gépek többsége értékhatár nélkül szerepelt, most viszont ezeknél is feltétel lesz a 10 ezer forintos eladási ár. Ebbe a körbe tartoznak például a hűtők, a mosó- és mosogatógépek, a porszívók, a varrógépek, valamint a villanybojlerek is.
    
Új termék a listán a 10 ezer forintnál drágább napszemüveg, az elektromos kerékpár, és -roller, a quad, továbbá a motoros vízi jármű is.
    
Felkerültek a listára - a szintén 10 ezer forintnál drágább - gyermekgondozási cikkek, mint például a gyermekfigyelő berendezés, de ide tartozik a hinta és a csúszda is.
    
Végül jótállás jár a lőfegyverre, a sportszerre, továbbá az elektromos szépségápolási eszközre is.
    
Az egyedüli termék, amelynél 50 ezer forint eladási ár a jótállási értékhatár, a nemes- vagy félnemes szőrméből készült ruházati termék.
    
A márciusban megjelent, és áprilistól hatályos kormányrendelet alapján a fogyasztási cikkekre továbbra is egy év jótállás jár, de a dokumentum hangsúlyozza, hogy a határidő jogvesztő, lejártával a jótállás mindenképpen megszűnik.
    
A jótállás lényege, hogy a gyártónak, illetve a kereskedőnek kell bizonyítania azt, hogy a vásárló nem rendeltetésszerűen használta a terméket. Ellenkező esetben köteles kijavíttatni, illetve kicserélni azt. Ezzel szemben áll a szavatosság: ennél a vevőnek kell bizonyítania azt, hogy a hiba már a vásárláskor is "bent volt" a termékben.
    
A vásárolt eszköz szakember általi üzembe helyezését továbbra is előírhatja a forgalmazó, illetve gyártó, de az nem róhat aránytalan terhet a fogyasztóra.
    
A rendelet kiemeli, hogy a jótállási jegynek a jótállási idő végéig jól olvashatónak kell lennie. Ezt a szabályt az indokolta, hogy az olcsó hőpapírra másolt jegyek pár hónap alatt elhalványodtak. Ha a vásárló nem tudja bemutatni a jótállási jegyet, de birtokában van a nyugta vagy a számla, azzal is érvényesítheti a jótállást.
    
A jótállási jegyre rá kell nyomtatni azt is, hogy jogvita esetén a vásárló a kereskedelmi és iparkamarák mellett működő békéltető testületekhez fordulhat. Ez nem kötelező, de az eddigi tapasztalatok szerint a perek többsége megelőzhető ezzel a mediációs eljárással.

forrás: MTI
kép:  www.mukorom.hu

Szeptember közepétől kibővül a kötelező jótállás köre

Meghalt Sztankay István Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze - tudatta a Nemzeti Színház kommunikációs osztálya pénteken az MTI-vel.


Sztankay Istvánt életének 79. évében hosszú betegség után, családja körében érte a halál pénteken. A művész temetéséről később intézkednek.
    
Sztankay István számos emlékezetes alakítást nyújtott színpadon és filmen egyaránt, emellett számos filmhez kölcsönözte a hangját.

forrás: MTI
kép:  www.hevesisandorszinhaz.hu

Meghalt Sztankay István, a nemzet színésze

Jelentős változások lesznek vasárnap délelőtt a közösségi közlekedés menetrendjében Budapesten egy futóverseny miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
    

A rendezvény miatt számos fő közlekedési útvonalat - így az alsó rakpartokat, a József Attila út utca-Széchenyi tér-Lánchíd-Clark Ádám tér útvonalat, a Váci út és a Dózsa György út egy részét teljesen lezárják, ezért az erre közlekedő járatok menetrendje is módosul.
    
A kisföldalatti 7 és 9 óra között sűrűbben, 3 percenként közlekedik, a 15-ös és 115-ös buszok először két szakaszon, az Árpád híd és a Kossuth tér valamint a Boráros tér és a Deák Ferenc tér között járnak, majd 9.45-től a teljes vonalon, de terelt útvonalon. A 16-os buszok az Erzsébet hídon át, a 86-osok pedig az Attila útra terelve közlekednek. A 105-ös járatok két szakaszon, a Gyöngyösi utca és a Mexikói út, valamint az Apor Vilmos tér és a Deák Ferenc tér között járnak, a 20E, a 30-as, a 30A és a 230-as busz a Városligetbe terelve közlekedik.
    
A 2-es villamos 9 és 10.35 között a Közvágóhídtól csak a Boráros térig, majd 11.10-ig a Kossuth térig szállít utasokat, a 19-es és 41-es járatok a dél-budai végállomásukról a Clark Ádám térig közlekednek, a 47-es és 49-es jelzésű szerelvények pedig Dél-Budáról a 18-as vonalán a Széll Kálmán térig járnak.
    
Terelve közlekedik emellett a 70-es, a 75-ös és 83-as trolibusz, a 75-ös járat pedig nem közlekedik.

forrás: MTI
kép:  napiTopik

Változik a közösségi közlekedés Budapesten futóverseny miatt vasárnap

Egyszeri céltartalékképzés miatt a Budapest Bank csoport adózás előtt 20,8 milliárd forint veszteséget ért el az első fél évben, a magyar számviteli szabályok szerint készült konszolidált, nem auditált beszámolója szerint.
    

Az eredményt a fogyasztói kölcsönökkel kapcsolatos új jogszabály miatt konzervatívan képzett 34,3 milliárd forintos kockázati tartalék rontotta radikálisan, a bankcsoport így készült az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítások miatt keletkező esetleges visszatérítési kötelezettségre. Ettől eltekintve a Budapest Bank szinten tartotta volna 13,5 milliárd forintos adózás előtti nyereségét - tájékoztatott a bankcsoport pénteken.
    
A közlemény szerint az elmúlt egy évben a szektor, így a bankcsoport működése és eredményessége szempontjából is kedvezőtlenül alakult a külső környezet. Ennek fő tényezői a csökkenő alapkamat, az alapvetően stagnáló hitelfelvételi kedv, valamint a szektort érintő szabályozások - elsősorban a devizahiteles csomag, a tranzakciós illeték, illetve a kétszeri ingyenes készpénzfelvétel - voltak.
    
A Budapest Bank csoport 2014 első fél évében is stabilan működött, tőkehelyzete erős maradt - közölték. A bankcsoport ügyfelekkel és hitelintézetekkel szembeni követelésállománya 5 százalékkal 632,3 milliárd forintra nőtt, ügyfelekkel és hitelintézetekkel szembeni kötelezettségállománya 4 százalékkal 683,9 milliárd forintra csökkent, mérlegfőösszege pedig szinten maradt, 880,9 milliárd forint volt.
    
A közleményben kiemelték: a Budapest Bank fenntartja véleményét, hogy a bankcsoport mindenkor a hatályos törvényeknek és jogszabályoknak megfelelően működött, az egyoldalú szerződésmódosításokat is megalapozottan és felelősen hajtotta végre, ezt az álláspontot minden lehetséges fórumon képviselni fogja.

forrás: MTI
kép: 

Budapest Bank: veszteség az első fél évben