Változik a közösségi közlekedés menetrendje Budapesten szeptemberben, hétfőtől a tanítási időszakban érvényes rend szerint közlekednek majd a járatok, de új buszjáratot is indít a Budapesti Közlekedési Központ, 110 vonalon lép életbe valamilyen változás.
A BKK szombati, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a tanítási időszakban érvényes menetrend szerint sűrűbben közlekednek a járatok elsősorban a reggeli és a délutáni csúcsidőben.
Már vasárnaptól ismét teljes vonalán közlekedik a 28-as villamos, amely az 1-es villamos meghosszabbítása miatt járt rövidebb szakaszon. A 28A járatot beolvasztották a 28-asba, így az a Blaha Lujza tér és a Kozma utcai izraelita temető között közlekedik. Új buszjáratot indít a BKK 154-es jelzéssel Újbudán a Gazdagréti tér és a Neumann János utca között, amelynek útvonala nagyrészt azonos a 153-as buszéval, és amely csak hétköznap 6 és 20 óra között közlekedik, 20-30 percenként, a 153-as busszal összehangolva. Az új járaton elsőajtós felszállási rend lesz érvényben. A 4-es metró elindulása miatt megváltozott utazási szokásokra hivatkozva a BKK módosítja a Rákóczi úti buszok menetrendjét is: a 7E sűrűbben, a többi járat viszont ritkábban közlekedik majd, a dél-budai villamosjáratokon a 18-as és a 49-es villamos 7-8, a 19-es villamos 15, a 47-es pedig 3-4 percenként indul, míg a 41-es villamos a reggeli csúcsidőben 7-8 percenként jár majd.
További változás, hogy az Újpesten közlekedő 147-es, 220-as, valamint a József Attila lakótelepet kiszolgáló 181-es és 281-es járaton csak alacsonypadlós buszok közlekednek szeptembertől, a Budaörsre közlekedő 40-es és 240E buszon a csúcsidőben nem lesz elsőajtós felszállás, a 26-os busznál, a D11-es, D12-es és D13-as hajóknál pedig ÉLETBE LÉP A TAVASZI-ŐSZI IDÉNYMENETREND.
A BKK kitért az 1-es és 3-as villamosvonal felújítására is, mint írták, a 3-as villamosok vasárnaptól az Újpalota, Erdőkerülő utca és az Ecseri út közötti szakaszon már elindulnak, ezzel együtt változik a pótlóbuszok menetrendje is. Az 1-es villamosok várhatóan szeptember 7-től közlekednek a Puskás Ferenc stadion és a Közvágóhíd között.
forrás: MTI
kép: http://hir.ma
Változik a közösségi közlekedés menetrendje Budapesten szeptemberben
Idén szeptemberben lesz 35 éve, hogy Ridley Scott sci-fi klasszikusa, az Alien az európai mozikba került. Az évforduló tiszteletére A nyolcadik utas: a Halál egy rövid vetítéssorozaton visszatér a mozivásznakra Magyarországon is.
Budapesten a Corvin moziban, országszerte több mint harminc filmszínházban láthatják a nézők a kultfilm rendezői változatát - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Ridley Scott brit rendező 1979-ben készítette el A nyolcadik utas: a Halál című filmet. A sokak által minden idők legfélelmetesebb mozijának titulált alkotás Alien-címszereplőjét és az idegen világot az idén elhunyt svájci szürrealista képzőművész, H.R. Giger, a biomechanikus művészet nagymestere álmodta meg.
Az Oscar-díjjal elismert látványvilágnak, a rendező által mesterien alkalmazott feszültségkeltésnek és a jól felépített sztorinak köszönhetően a filmet a mai napig kultikus népszerűség övezi, bár a fiatalabb generációnak eddig nem volt lehetősége mozivásznon látni. 2003-ban Ridley Scott elkészítette a film rendezői változatát: az Alien - Director's Cut az új jelenetek ellenére egy perccel rövidebb lett az eredetinél. A rendező ugyanis a digitális felújítás mellett számos jelenetet rövidebbre, feszesebbre vágott, illetve néhányat kihagyott, hogy a mai igényeknek megfelelően kicsit felpörgesse a filmet.
Az európai bemutató 35. évfordulója alkalmából ezt a rendezői változatot láthatja a közönség a hazai mozikban: szeptember 4-től egy hónapon át vetítik, vadonatúj digitális kópiáról, eredeti nyelven, magyar felirattal. A limitált vetítéssorozathoz országszerte számos filmszínház csatlakozott: a szeptember 4-i bemutató hetében Budapesten minden nap játsszák a Corvin mozi nagytermében, valamint látható lesz többek közt Szolnokon, Jászberényben, Szombathelyen, Szegeden, Békéscsabán, Debrecenben és Egerben is.
A filmet forgalmazó, eddig főleg színpadi produkciók - például a londoni Shakespeare's Globe előadásai vagy a Queen 1986-os Népstadion-koncertje - mozibemutatójával foglalkozó Pannonia Entertainment tájékoztatása szerint a legfrissebb bemutatók mellett a közeljövőben további legendás alkotásokat vetítenek a hangosfilmtörténet előző évtizedeiből.
forrás: MTI
kép: artnews.hu
A nyolcadik utas: a Halál 35 év után újra mozivásznon
A Mol bruttó 2 forinttal emelte a gázolaj és 4 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken.
Az emeléssel a gázolaj literenkénti átlagára 424-425 forintra, a 95-ös benziné 414-415 forintra nőtt.
A
Mol legutóbb hétfőn változtatott az árakon, akkor a benzin literenkénti
nagykereskedelmi árát bruttó 3 forinttal, a gázolajét pedig 4 forinttal
csökkentette.
A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát,
akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012.
január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.
Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.
forrás: MTI
kép:
Emelkedett az üzemanyagok ára
A tankönyvek
rendben érkeznek az iskolákba, áruk átlagosan húsz százalékkal csökkent
és a diákok hatvan százaléka ingyen kapja azokat - közölte az Emberi
Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelésért felelős államtitkársága
ellenzéki sajtónyilatkozatokra reagálva kedden az MTI-vel.
A
minisztérium közleményében megkérte az ellenzéki pártokat, hogy
iskolakezdés előtt a gyermekeket és szüleiket "ne használják fel
kampánytémára, és ne terjesszenek hazugságokat a tanévkezdésről".
Az
Emmi azt írta: a tankönyvek kiszállítása rendben zajlik az iskolákba, a
tankönyvpiac átalakítása miatt a szeptemberben kezdődő tanévben a
diákok hatvan százaléka ingyen kapja a tankönyveket, amelyek átlagosan
húsz százalékkal lettek olcsóbbak.
Hozzátették: a szülőknek a
tankönyvcsomagok átvételéig van lehetőségük arra, hogy az árat
befizessék csekken, akik pedig új csekket szeretnének igényelni,
megtehetik az iskolákban és a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello)
infopontjain.
Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció (DK)
szakpolitikusa keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, az új tanév újabb
tankönyvkáoszt hozhat, sajtóinformációk szerint a pedagógusok néhány
nappal a tanévkezdés előtt még nem kapták meg példányaikat az új
tankönyvekből.
Kunhalmi Ágnes (MSZP) keddi, az MTI-hez
eljuttatott közleményében a közoktatás mérlegét egy héttel a tanévkezdés
előtt a túl drága és értelmetlen laptopbeszerzésben, a késve történő
tankönyvkiszállításban, az elmaradó tanári tankönyvekben vonta meg.
Szabó
Szabolcs, az Együtt-PM politikusa keddi közleményében azt írta, hogy a
tankönyvellátás esetében kizárólag a központosítás érdekében verte szét a
Könyvtárellátó Nonprofit Kft. az évek óta működő rendszert.
forrás: MTI
kép: napiTopik
A tankönyvek rendben érkeznek az iskolákba
"Lehetetlen" kettős csillagrendszereket fedeztek fel a hawaii Mauna Kea csúcson üzemelő brit infravörös teleszkóp, az UKIRT (United Kingdom Infrared Telescope) segítségével, a párosok tagjai ugyanis kevesebb, mint négy óra alatt kerülik meg egymást.
A felfedezésről a Monthly Notices of the Royal Astronomy Society legújabb számában jelent meg tanulmány.
A Naptól eltérően a Tejútrendszer csillagainak fele kettős (bináris) rendszerhez tartozik. Olyan csillagpárosokról van szó, amelyek egymáshoz közel alakultak ki, és születésük óta egymás körül keringenek - olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon (http://phys.org/news/2012-07-ukirt-impossible-binary-stars.html#ajTabs).
Mindeddig azt feltételezték az asztronómusok, hogy nem létezhet olyan bináris rendszer, amelyben öt óránál kisebb a keringési idő. A tudósok úgy vélték, hogyha a két csillag ennél közelebb kerül egymáshoz, egy idő után óhatatlanul összeolvad.
A kutatócsoport tagjai úgynevezett vörös törpéket figyeltek meg, olyan csillagokat, amelyek tízszer kisebbek és sok ezerszer haloványabbak, mint a Nap, ennélfogva észlelésük lehetetlen a látható fény tartományában.
Az UKIRT széles látószögű kamerája (WFC) segítségével a tudósok az elmúlt öt évben sok százezer csillag, köztük több ezer vörös törpe fényességét monitorozták a közeli infravörös fény tartományában.
"Legnagyobb meglepetésünkre a vörös törpék több olyan kettősrendszerét is megtaláltuk, ahol kevesebb, mint 5 óra alatt kerülik meg egymást a csillagok. Négy olyan párost is felfedeztük, ahol a keringési idő nem haladja meg a 4 órát, vagyis olyasmit fedeztünk fel, amit korábban lehetetlennek tartottunk" - hangsúlyozta Bas Nefs, a Leideni Obszervatórium csillagásza, a tanulmány vezető szerzője, hozzátéve, hogy e felfedezések fényében újra kell gondolni a szoros kettősrendszerek keletkezéséről vallott nézeteket.
A csillagok kora ifjúságukban "mennek össze", s feltételezhető, hogy csak ezután rövidül meg keringési pályájuk, hiszen fordított esetben összeolvadnának. Mindazonáltal nem világos, hogy miként zajlik a folyamat, amelyben a feltételezések szerint e hideg csillagok igen erős mágneses mezeje játszhat valamiképp szerepet.
A Naptól eltérően a Tejútrendszer csillagainak fele kettős (bináris) rendszerhez tartozik. Olyan csillagpárosokról van szó, amelyek egymáshoz közel alakultak ki, és születésük óta egymás körül keringenek - olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon (http://phys.org/news/2012-07-ukirt-impossible-binary-stars.html#ajTabs).
Mindeddig azt feltételezték az asztronómusok, hogy nem létezhet olyan bináris rendszer, amelyben öt óránál kisebb a keringési idő. A tudósok úgy vélték, hogyha a két csillag ennél közelebb kerül egymáshoz, egy idő után óhatatlanul összeolvad.
A kutatócsoport tagjai úgynevezett vörös törpéket figyeltek meg, olyan csillagokat, amelyek tízszer kisebbek és sok ezerszer haloványabbak, mint a Nap, ennélfogva észlelésük lehetetlen a látható fény tartományában.
Az UKIRT széles látószögű kamerája (WFC) segítségével a tudósok az elmúlt öt évben sok százezer csillag, köztük több ezer vörös törpe fényességét monitorozták a közeli infravörös fény tartományában.
"Legnagyobb meglepetésünkre a vörös törpék több olyan kettősrendszerét is megtaláltuk, ahol kevesebb, mint 5 óra alatt kerülik meg egymást a csillagok. Négy olyan párost is felfedeztük, ahol a keringési idő nem haladja meg a 4 órát, vagyis olyasmit fedeztünk fel, amit korábban lehetetlennek tartottunk" - hangsúlyozta Bas Nefs, a Leideni Obszervatórium csillagásza, a tanulmány vezető szerzője, hozzátéve, hogy e felfedezések fényében újra kell gondolni a szoros kettősrendszerek keletkezéséről vallott nézeteket.
A csillagok kora ifjúságukban "mennek össze", s feltételezhető, hogy csak ezután rövidül meg keringési pályájuk, hiszen fordított esetben összeolvadnának. Mindazonáltal nem világos, hogy miként zajlik a folyamat, amelyben a feltételezések szerint e hideg csillagok igen erős mágneses mezeje játszhat valamiképp szerepet.
forrás: MTI
Csillagászat - kettős csillagrendszereket fedeztek fel
A Budapesti
Közlekedési Központ (BKK) mindig előre, a tárgyhónapot megelőzően fizeti
ki a BKV-nak a szolgáltatási díjakat, így a cég azokat minden hónapban
megkapta.
A BKK ezt arra
reagálva közölte az MTI-vel, hogy a Népszabadság csütörtöki számában
arról írt, "ingyen" üzemelteti a 4-es metrót a BKV, mert arra eddig nem
kapott pénzt a BKK-tól, és a hiteleket a szállítói számlák terhére
törlesztik.
A központ állásfoglalása szerint a 4-es metró üzemeltetése indokolt
költségként jelentkezik, így azt a közszolgáltatási szerződés szerint
havi rendszerességgel ellentételezik. Megjegyezték, hogy a kifizetés a
szokásokkal ellentétben nem utólag, hanem előre történik.
Minden
alapot nélkülöző híresztelésnek nevezték, hogy a BKV a számlák terhére
törleszt hitelt, mivel - mint írták - a BKV-nak nincs lejárt szállítói
tartozása és általában nem 60, hanem 30 napos határidővel fizet.
A
BKK közölte továbbá: a BKV-nak idén 9,7 milliárd forint hitele jár le,
ennek refinanszírozására 5,5 milliárd forint értékben kapott ajánlatot,
az állami kezességvállalásról szóló döntés meghozatala után ez lehívható
lesz. A hiányzó részre kiírt tender szeptember 8-án zárul.
kép:
A BKV előre megkapja a szolgáltatásért járó díjakat
Elhunyt Lord
Richard Attenborough, a világhírű angol színész és filmrendező. A
halálhírt vasárnap este tudatta a család a BBC-vel.
Lord Attenborough augusztus 29-én töltötte volna be 91. életévét.
A
színész-rendező pályája több mint hat évtizedet ölelt fel, hivatásos
színészként első szerepét 18 évesen játszotta, de már 12 éves korában is
kapott színpadi szerepeket.
Lord Attenborough hosszú ideje egy idősotthonban élt.
Öccsével,
a 88 esztendős Sir David Attenborough világhírű természetfilmessel
együtt a brit televízió és mozi világának legünnepeltebb személyiségei
közé tartozott.
Richard Attenborough 1941-ben nyert felvételt a
világ egyik leghíresebb színiiskolájába, a londoni Királyi Drámai
Művészeti Akadémiára (RADA), s még abban az évben Eugene O'Neill egyik
darabjában debütált a színpadon.
Filmes karrierje alig egy évvel
később, 1942-ben egy háborús filmmel indult, majd 1944-től
megtapasztalta az igazi háborút is, a brit királyi légierő (RAF)
tagjaként.
A filmezéshez 1947-ben A brightoni szikla című bűnügyi
drámával tért vissza. Az alkotás abban az évben a legnézettebb brit
filmnek bizonyult és Attenborought a szakma innentől kezdte
filmsztárként számon tartani.
Rendezőként 1982-ben aratta talán
legnagyobb sikerét, amikor filmre vihette a független India nemzeti hőse
és történelmi legendája, Gandhi életét. A monumentális filmeposz nyolc
Oscar-díjat kapott, Attenborough személyesen a legjobb film és a legjobb
rendezés díját vehette át, és a legjobb színészi teljesítményért járó
Oscarral jutalmazták a főszerepet alakító Ben Kingsleyt is.
Attenborough
a Gandhi Oscar-özöne miatt komoly lelkifurdalást érzett amerikai
kollégájával, Steven Spielberggel szemben, mert saját bevallása szerint
úgy érezte, hogy Spielberg ugyancsak mozitörténeti jelentőségű sci-fije,
az E.T. elől vitte el a díjakat.
E lelkifurdalásának állítólag
nem kis szerepe volt abban, hogy 1993-ban - csaknem másfél évtized után
először - ismét színészi feladatot vállalt: Spielberg kedvéért a
Jurassic Parkban tért vissza a kamera másik oldalára a balvégzetű
őslényparkot kitaláló és felépíttető befektető, John Hammond szerepében,
és megszemélyesítette ugyanezt a figurát az 1997-es folytatásban is.
Tíz
éve súlyos családi tragédia érte: a Délkelet-Ázsián 2004 karácsonyán
végigsöprő szökőárban meghalt leánya és 14 éves unokája, Jane
Attenborough és Lucy Holland. A nagyobbik unoka, a katasztrófa idején 17
éves Alice is súlyosan megsérült.
A család néhány nappal a
szökőár előtt érkezett karácsonyi vakációra a Thaiföld déli részén nem
sokkal korábban vásárolt nyaralójába.
Richard Attenborought
1976-ban emelte a Sir előnév viselésére jogosító lovagi rangra II.
Erzsébet királynő, 1993 óta pedig a főrendi kamara, a Lordok Háza tagja
volt, és innentől tarthatott igényt a Lord megszólításra.
forrás: MTI
kép: www.theguardian.com
Elhunyt Richard Attenborough
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)
