A következő egy-másfél évben a nemzetközi piacokon, a kereslet-kínálat alapján, továbbra is 100 dollár körül ingadozik az átlagos olajár, az üzemanyag árakat Magyarországon azonban a forint és a dollár árfolyama is meghatározza - mondták az MTI által megkérdezett szakértők.  

Az elemzők szerint a válság kezdete óta globálisan túlkínálat alakult ki az energiahordozók, főként a földgáz piacán, amelynek következtében nyomott árak érvényesülnek a világpiacon. A tartós kínálati nyomás alacsony nyersanyagárakat eredményez, így hosszú távon az átlagos olajár 100 dollár körül várható.
    
Vágó Attila, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője jelezte: az utóbbi időben a Közel- és Távol-Keleten egyaránt bővülnek a finomítói kapacitások, s ezzel párhuzamosan az Oroszországban a 2-3 éve meghirdetett, a magasabb feldolgozottságú késztermék piacra vitelét támogató szabályozás eredményeként is megindult egyfajta fejlesztés, így jelentős mennyiségű orosz finomított termék kerül Európa nyugati felébe.
    
Hangsúlyozta: a termelői piac bővülése, az amerikai, ázsiai és orosz szállítók megjelenése az európai piacokon ugyan a fogyasztóknak kedvez, ugyanakkor az üzemanyagárakat az olaj árán kívül befolyásolja a szegmens gazdasági aktivitása, a finomítók kapacitáskihasználtsága és profitabilitása, illetve a magyar piacon a forint deviza árfolyama is.
    
Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató ügyvezető igazgatója szintén a piacon fennálló kettősséget emelte ki. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években egyre lassabb ütemben, de folyamatosan csökkent a nyersanyag ára a válság utáni időszakhoz képest. Úgy vélte azonban, hogy az energiahordozók árára nagy és hirtelen hatással lehetnek az elhúzódó orosz-ukrán, iráni és más háborús konfliktusok, csakúgy mint 2011-ben, amikor a geopolitikai feszültségek miatt a kőolaj világpiaci ára kiugróan magas, 140 dollár körüli értéket ért el.
    
A szakértő szerint, amennyiben a forint tovább gyengül, a magyar lakosság a stagnáló nyersanyagárak ellenére azt érzékeli majd, hogy az üzemanyagárak emelkednek. Az elkövetkező időszakban tehát a kőolaj és finomított termékek árát elsősorban nem gazdasági tényezők, hanem az éleződő háborús helyzetek, a globális és a magyar gazdaságpolitikai döntések határozzák majd meg - mutatott rá az ügyvezető igazgató.

forrás: MTI

Jövőre is 100 dollár körüli olajárat várnak az elemzők

Teltházasak a kempingek a Sziget fesztivál területén, a legtöbb kempingező Hollandiából érkezett - tájékoztatta Tóth Tibor, a Sziget fesztivál szolgáltatás-fejlesztési vezetője szombaton az MTI-t.
    

A szabad kempingezési lehetőséget biztosító erdősávokban lehet még helyet találni. Az emelt szolgáltatásokat nyújtó kempingekben mindegy nyolcezer vendég van - mondta el Tóth Tibor.
    

Vető Viktória, a fesztivál sajtófőnökének tájékoztatása szerint 32-35 ezer az összes kempingező férőhely a Sziget fesztivál területén.
    

A zárt kempingekben a legtöbb vendég holland, őket követik a franciák, az Egyesült Királyságból érkezett vendégek, majd az olasz és német állampolgárok.

forrás: MTI
kép: http://rockbook.hu/

Sziget - Teltházasak a kempingek, a legtöbb kempingező holland

Törökország a díszvendége a szombaton kezdődő Mesterségek Ünnepének, amelyen a Yunus Emre Enstitüsü Budapesti Török Kulturális Központ különleges könyvkészítő műhellyel várja az érdeklődőket.   

A rendezvényre ellátogatók bepillanthatnak az oszmán kori szerájokban található könyvkészítő műhelyek művészeti tevékenységeibe. A korszak zenéjét, ruháit és légkörét megjelenítő dekoráció mellett az érdeklődők workshopokon és élő bemutatókon ismerkedhetnek meg a hagyományos könyvkészítő művészettel, a papír és a tinta készítésével, a színek előkészítésével, a kalligráfiával, az oldalak díszítésével és aranyozásával, a borító belső oldalának díszítésével és a könyvkötéssel, valamint néhány kész példányt is megtekinthetnek - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
    
Az augusztus 20-ig tartó fesztivál kiemelt témája a fémművesség, tehát kovácsok, ékszerkészítők, harangöntők, késesek, rézművesek, tojáspatkolók és ólomkatona-készítők is bemutatják tudásukat a kosárfonók, mézeskalács-készítők, gyertyaöntők, fazekasok és egyéb ősi szakmák képviselői mellett.
    
A magyar népművészek mellett idén Törökországból is érkeznek kézműves mesterek, így gyöngy, üveg- és borostyán ékszerkészítők, fazekasok, selyem- és gyapjúművészek alkotásait is megtekintheti a közönség. A látogatók megismerhetik azt a cipőkészítő mestert is, aki hagyományőrző török cipőivel hollywoodi szuperprodukciókban (Harry Potter, Trója) is bizonyíthatott már. Emellett több kirgiz és üzbég kézműves mester is részt vesz az eseményen.
     
A rendezvényen fellépnek mások mellett a Felszállott a páva! című tehetségkutató verseny díjazottjai, a közönség ízelítőt láthat a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és a Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója programjából, az Oroszlános Udvar színpadán divatbemutatókat tartanak. Hrivnák Tünde kalocsai kollekcióját szombaton láthatják az érdeklődők, 18-án, 19-én és 20-án pedig "Akinek inge vegye magára!" A magyar hagyomány inspirálta divat - alcímmel készül műsor, amelyen megjelennek az Igéző egyedi ruhái, az Örökség Alkotóműhely kézzel hímzett és vintage öltözékei, a Harmony Art stilizált főúri ruhái, Szaniszló Judit és Klátyik Melinda gyönyörű nemezelt kalapjai és stólái.
    
A török Erdal Salikogl és Kobzos Kis Tamás közös produkciója mellett Szokolay Dongó Balázs, Balogh Kálmán és a Parno Graszt, a Meszecsinka, a Zűrös Banda, Palya Bea, a Vujicsics Zenekar, Pál István Szalonna és bandája szórakoztatja a közönséget.

forrás: MTI
kép: http://stilblog.hu/

Mesterségek Ünnepe - A fesztivál díszvendége Törökország

Rossini operát írt A tolvaj szarka címmel, és az értelmező szótárakban is szarkaként emlegetik azokat, akik ellopnak apróbb dolgokat. Az európai folklórban ismert hiedelemmel szemben azonban a szarkák nem is lopnak csecsebecséket, sőt, valójában tartanak a fényes tárgyaktól - állítják brit szakemberek egy új kutatás eredményeire hivatkozva.   

A széles körben elterjedt vélekedés szerint a szarkák a fészkükhöz lopnak csillogó dolgokat. Az Exeteri Egyetem tudósai azonban arra a megállapításra jutottak, hogy a faj képviselői valójában tartanak az ilyen tárgyaktól, vélhetően azért, mert azok újak számukra és veszélyesnek bizonyulhatnak.
    
A kutatáshoz fényes tárgyakat - csavarokat, gyűrűket és ezüstfólia-darabokat -, valamint ezek matt kék változatát használták fel. A tudósok 30 centiméterre a tárgyaktól magvakat szórtak ki. A madarak etetése során a 64 vizsgált alkalomból a szarkák mindössze kétszer csíptek fel csillogó tárgyat, de azonnal el is dobták. A madarak alapjában véve nem vettek tudomást elkerülték mind a csillogó, mind pedig a kék dolgokat vagy elkerülték őket, és inkább kevesebbet ettek, ha ki voltak téve a tárgyak.
    
"Nem találtuk bizonyítékát a szarkák csillogó tárgyak iránti olthatatlan vonzalmának. Sőt, a dolgok inkább a neofóbiára - az új dolgoktól való félelemre - utaló jeleket váltottak ki náluk" - idézte a BBC hírportálja Toni Shephardot, a tanulmány vezető szerzőjét.
    
"Néhány madár, például a barna kánya a párzás után, azért rak fényes tárgyakat a fészkébe, hogy elijessze a ragadozókat. Mi azonban belenéztünk tucatnyi szarkafészekbe, de nem láttunk csillogó tárgyakat, így ez a szarkákra vélhetően nem igaz" - jegyezte meg a szakember.
    
A felfedezés csak szarkapárok, és nem "egyedülálló" példányokat vizsgálva született, ezért nyitva hagyja azt a kérdést, hogy mi a helyzet azokkal a példányokkal, amelyek még nem találtak párt maguknak. Halvány esélye van annak, hogy ezek talán valóban lopnak, hogy így szerezzenek párt.

http://www.bbc.com/news/science-environment-28797519

forrás: MTI
kép:  http://www.bbc.com/

A szarkák nem is lopnak egy új tanulmány szerint

Halálra gázoltak egy idős nőt a Pest megyei Pomázon péntek este, a sofőr elhagyta a helyszínt, de szombat hajnalban elfogták - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.   

A közlemény szerint a 32 éves helyi férfi péntek este 9 óra körül Pilisszentkereszt felől Szentendre felé haladt gépkocsijával, amikor a pomázi Kossuth Lajos utcában elütött egy 70 éves nőt. A sofőr segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Az elgázolt nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.
    
A rendőrök szombat hajnalban elfogták Pomázon F. Pétert, akit közúti baleset okozásának és segítségnyújtás elmulasztásának alapos gyanúja miatt hallgattak ki.
    
A baleset pontos okát és körülményeit a Szentendrei Rendőrkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja, a gyanúsított szabadlábon védekezik - írta a rendőrség.

forrás: MTI

Halálra gázoltak egy idős nőt Pomázon, elfogták a cserbenhagyót

Mintegy húszezren vettek részt szombat délután Prágában a melegek felvonulásán, amely a cseh fővárosban most záruló szexuális kisebbségek hetének - a Prague Pride 2014-nek - a csúcspontja volt.

A homoszexuálisok és a másságot támogatók délben a cseh főváros központjában, a Vencel téren gyűltek össze, ahonnan színes menetben a Letná parkba vonultak, ahol vasárnap reggelig zenei koncertek lesznek. A néhány órás menetet karneváli hangulat, színes, kosztümös öltözetek, sok zene, tánc, több tucatnyi szivárványos zászló jellemezte. A menet elején Vlagyimir Putyin orosz államfő karikatúráját vitték, annak kifejezésére, hogy támogatják az oroszországi homoszexuálisok küzdelmét jogaikért.
    
Rendőrségi becslés szerint a felvonuláson mintegy 15 ezren vettek részt, míg a szervezők azt állítják, hogy a résztvevők legalább 20 ezren voltak. Prága belvárosában a felvonulás miatt több mint három órán át korlátozták a közlekedést.
    
A felvonulás kezdete előtt a Vencel téren néhány tucatnyi fiatal kereszténydemokrata és konzervatív tüntetett a melegek rendezvénye ellen. A rendőrség nyolc embert őrizetbe vett, mert a hatóságok szerint a homoszexuálisok felvonulásának megzavarására készültek. Nagyobb rendzavarás ugyanakkor késő délutánig nem történt.
    
A Prague Pride fesztivált az idén immár negyedik alkalommal tartották meg a cseh fővárosban. A rendezvény felett - annak történetében első ízben - Jirí Dienstbier cseh emberi jogi miniszter vállalt védnökséget. A fesztivál rendezvényei az idén elsősorban a kelet-európai melegek jogainak megsértésére kívánták felhívni a figyelmet.
    
A Prague Pride fesztivál rendezvényein a héten több mint 65 ezer ember vett részt. A résztvevők majdnem fele külföldről érkezett Prágába.

forrás: MTI
kép: http://www.parameter.sk/

A prágai melegfelvonuláson mintegy húszezren vettek részt

Augusztus 15-én ugyan lejárt a tankönyvcsomagok árának befizetési határideje, de a szülőknek lehetőségük van arra, hogy a tankönyvek átvételéig befizessék a pénzt - tájékoztatott az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelésért felelős államtitkársága szombaton az MTI érdeklődésére.

   
Közlésük szerint a szülőknek lehetőségük van arra, hogy később fizessenek, és az átvételkor bemutassák a csekket, illetve hitelt érdemlően bizonyítsák a befizetést.
    
"Így tehát a határidő technikailag a tankönyvcsomagok átvétele" - áll a közleményben.
    
Azok a szülők, akik nem kapták meg a befizetésre szolgáló csekket, az iskoláktól vagy a Könytárellátó Nonprofit Kft. (Kello) infopontjain kérhetik a pótlást - írták.

forrás: MTI
kép: http://static.fidesz.hu/

A befizetést igazoló csekket elég a tankönyvek átvételénél bemutatni