A devizahitelek eltörlését, a hitelesek kártalanítását és a felelősök megbüntetését követelték mintegy ötvenen Budapesten, az Országház előtt pénteken, az Országgyűlés ülésével egy időben.
A tüntetők egy része a Bankcenter elől vonult a Parlamenthez, többségük pedig forgalomlassító autósdemonstrációt tartott, az 56-osok terétől a Kossuth térig.
A résztvevők transzparensein más feliratok mellett "a bankok csaltak", "bankárkasztnak börtönkosztot", illetve "követeljük minden végrehajtás betiltását" volt látható.
forrás: MTI
Devizahitelesek tüntettek a Parlament előtt
Hatalmas mamutfog akadt egy amerikai rákhalász hálójába New Hempshire szövetségi állam partjainál, Rye Harbor közelében.
A több mint tizenöt centiméter hosszú, háromszög alakú, barázdált felületű "tárgyat" kavicsok és kagylók között fedezte fel a rákhalászathoz használt kotróhálóban. A LiveScience hírportálon olvasható riport szerint tüstént sejtette, hogy mit fogott ki, mert a "tetején látni lehetett az idegvégződés nyílását".
Mike Anderson elárulta, hogy már korábban is húzott ki furcsa dolgokat vízből, köztük egy bálnacsigolyát, teknőskoponyát és egy hatalmas üzemanyagtartályt, amelyről először azt hitte, hogy valami kincsesláda.
Daniel Fisher, a Michigani Egyetem evolúciós biológusa megerősítette, hogy a szokatlan zsákmány valóban mamutfog, és valószínűleg egy gyapjas mamuté lehetett.
A hatalmas termetű állatok csaknem százötvenezer éven át kóboroltak Eurázsia és Amerika jéggel és hóval borított tájain, füves sztyeppéin. Különösen Észak-Amerika keleti részében szaporodtak el a jégkorszakban, amikor a tengerszint jóval alacsonyabb volt a jelenleginél, és a mai kontinentális talapzat még szárazföld volt.
Az óriási, hat-nyolc tonnát is nyomó mamutok, amelyek marmagassága elérte a 4,2 métert, agyaruk hossza pedig az öt métert, tízezer évvel ezelőtt pusztultak ki.
A több mint tizenöt centiméter hosszú, háromszög alakú, barázdált felületű "tárgyat" kavicsok és kagylók között fedezte fel a rákhalászathoz használt kotróhálóban. A LiveScience hírportálon olvasható riport szerint tüstént sejtette, hogy mit fogott ki, mert a "tetején látni lehetett az idegvégződés nyílását".Mike Anderson elárulta, hogy már korábban is húzott ki furcsa dolgokat vízből, köztük egy bálnacsigolyát, teknőskoponyát és egy hatalmas üzemanyagtartályt, amelyről először azt hitte, hogy valami kincsesláda.
Daniel Fisher, a Michigani Egyetem evolúciós biológusa megerősítette, hogy a szokatlan zsákmány valóban mamutfog, és valószínűleg egy gyapjas mamuté lehetett.
A hatalmas termetű állatok csaknem százötvenezer éven át kóboroltak Eurázsia és Amerika jéggel és hóval borított tájain, füves sztyeppéin. Különösen Észak-Amerika keleti részében szaporodtak el a jégkorszakban, amikor a tengerszint jóval alacsonyabb volt a jelenleginél, és a mai kontinentális talapzat még szárazföld volt.
Az óriási, hat-nyolc tonnát is nyomó mamutok, amelyek marmagassága elérte a 4,2 métert, agyaruk hossza pedig az öt métert, tízezer évvel ezelőtt pusztultak ki.
forrás: MTI
Mamutfogat fogott egy amerikai rákhalász
Brit kutatóknak sikerült megfejteni a vadon élő csimpánzok kommunikációjának - karmozdulatainak - jelentését: az állatok "lexikonjában" 66 karlejtés van, amellyel 19 különféle üzenetet képesek küldeni egymásnak.
Ugandában élő csimpánzközösségeket figyeltek meg és vettek filmre a skóciai St. Andrews Egyetem szakemberei, akik több mint 4500 esetet vizsgáltak meg ahhoz, hogy kiderítsék az állatok mozdulatainak jelentését. Kutatásukról szóló tanulmányukat a Current Biology folyóiratban tették közzé.
Az állatvilágban ez a szándékos kommunikáció egyetlen rögzített formája. Csak az embereknek és a csimpánzoknak van kommunikációs rendszerük, amelynek segítségével szándékosan küldenek egymásnak üzenetet. Ezért olyan lenyűgözőek a csimpánzok gesztusai - idézte a BBC honlapja Catherine Hobaitert, a tanulmány társszerzőjét, aki kommunikáció- és közösségimagatartás-fejlődést kutat a skót egyetemen.
Bár korábbi kutatások már kiderítették, hogy az emberszabású majmok és a majmok képesek megérteni komplex információkat más állatok hanghívásából, ezek az állatok valószínűleg nem szándékos kommunikációs üzenetek küldésére használják hangjukat.
"Ez az alapvető különbség a hanghívások és a gesztusok között. Ez valahogy olyan, mint amikor felemelsz egy bögre forró kávét, sikoltasz egyet és megfújod az ujjaidat. Ebből azt értem meg, hogy a kávé forró, de neked nem szükségszerűen állt szándékodban kommunikálni ezt nekem" - magyarázta Hobaiter.
Néhány csimpánz-karlejtés egyértelmű - folyamatosan azt használják egy szándék közvetítésére.
A levélrágást, amikor egy csimpánz kicsiny harapásokat eszik a levelekből, például csak arra használják, hogy értésre adják szexuális udvarlásukat.
Sok más jelzés azonban nem egyértelmű: a megragadással azt fejezik ki, hogy a másik hagyjon fel azzal, amit csinál, de azt is jelentheti, hogy másszon fel rá, vagy menjen el onnan.
Bár sok jelzés megmagyarázhatatlan, a kutatók által készítetett felvételekből egyértelműen kiderült, mit akarnak a csimpánzok kommunikálni.
Egy felvételen az anya lábát nyújtja nyűgős csemetéjének, azt jelzi, mássz fel rá. Az ifjú állat azonnal anyja hátár ugrik, és együtt mennek tovább.
"Ennek a tanulmánynak a nagy üzenete az, hogy van egy másik faj, amelynek értelemmel bíró kommunikációja van, azaz ez nem csak az emberek esetében egyedülálló... Végül is a csimpánzok szorosabb rokonságban állnak velünk, mint a többi emberszabású majommal, ezért van értelme annak, hogy sokféleképpen igen hasonlóak vagyunk hozzájuk - hangoztatta Hobaiter.
www.bbc.com/news/science-environment.280023630
forrás: MTI
kép: http://www.tisztajovo.hu/
Megfejtették a csimpánzok kommunikációját
Újabb autókábel-gyártó vállalatot alapít Romániában a német Draxlmaier Csoport - közölte kedden a cég bejelentésére hivatkozva a román Agerpres hírügynökség.
A temesvári székhelyű, új autóipari vállalkozás pitesti gyárába ötszáz szakembert alkalmazna a közeljövőben, de a csoport brassói, valamint szatmári gyárát is tovább bővíti.
A világszerte ötvenezer embert foglalkoztató, évi három és félmilliárd eurós árbevételt produkáló Draxlmaier 1993 óta van jelen Romániában, ahol összesen 14 ezer embert foglalkoztat. A német cégcsoport fő profilja a kábelgyártás, és a luxusautók enteriőrjének kialakítása.
Az autóalkatrész-gyártás kétszer akkora árbevételt produkál Romániában, mint a Renault-csoporthoz tartozó Dacia pitesti és a Ford krajovai (Craiova) együttvéve - írta kedden a román Hotnews.ro portál a román autóipari szövetség adatait ismertetve. Míg tavaly a két autógyártónak 5,2 milliárd eurós bevétele volt, a romániai autóalkatrész-ipar forgalma 10,7 milliárdra rúgott.
Az ország exportjának 24, GDP-jének 11 százalékát produkálja a mintegy 600 cégből álló román autóipar.
forrás: MTI
Újabb céget alapít Romániában a Draxlmaier
Egy francia turista éhező kukázónak nézte a New Yorkban éppen filmet forgató Richard Gere hollywoodi filmsztárt, és neki adta pizzája maradékát.
A The New York Post vasárnapi beszámolója szerint a jószívű járókelő, Karine Valnais Gombeau nem ismerte fel a szerepéhez beöltözött és utcai szemetesekben turkáló színészt. A 42 éves párizsi nő férjével és 15 éves fiával tért be pár napja egy manhattani pizzázóba, és onnan kilépve ment oda a "hobóhoz", hogy felajánlja neki pizzája maradékát.
Tört angolsággal, francia szavakat keverve a beszédébe mentegetőzött a szatyrot átadva, hogy a pizza már hideg. Gere szemrebbenés nélkül elvette tőle az ételt és ezt válaszolta: "Nagyon köszönöm. Isten áldja meg".
Az asszony csak a Post cikkéből értesült róla pár nappal később, hogy kivel hozta össze a sors. "Őrült sztori. Hihetetlen, hogy ilyesmi megtörténhet" - mondta Valnais Gombeau, és elismerően tette hozzá, hogy Gere a korához képest "nagyon vonzó".
Gere New Yorkban a Time Out of Mind című filmet forgatja, amelyben egy utcán élő férfit játszik.
Még több kép: http://nypost.com/2014/04/27/french-do-gooder-stunned-gere-was-homeless-man-she-helped/
forrás: MTI
kép: http://nypost.com/
Richard Gere-t éhező kukázónak nézte és pizzával traktálta egy turista
Minden harmadik magyart foglalkoztatja a brazíliai labdarúgó-világbajnokság - derült ki a Tárki júniusi felméréséből.
A közvélemény-kutató intézet adatai szerint a vb kezdete körüli napokban a magyarok 35 százaléka érdeklődött a sportági csúcstalálkozó eseményei iránt, s vb a férfiak körében sokkal nagyobb figyelmet váltott ki (58 százalék), mint a nőknél.
Az érdeklődők zömének (83 százalék) van tippje, hogy ki fogja megnyerni a világbajnokságot. A legtöbben (39 százalék) a brazilokra szavaznak, de kisebb arányban tippeltek a németekre (15 százalék), a hollandokra (11), illetve – amint az utólag kiderült: tévesen – az időközben kiesett portugálokra és spanyolokra (13–13) is.
forrás: MTI
kép: http://marosvasarhelyi.info/
Vb-2014 - A magyarok harmadát érdekli a vb
Júliusban minden hétvégén a 3-as metró helyett pótlóbuszok közlekednek Kőbánya-Kispest végállomás és a Nagyvárad tér között a vonal felújítása miatt.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a BKV megkezdi a síncserét a metróvonal déli szakaszán, amelynek keretében 2015. december 31-ig szakaszosan 42 kilométer elhasználódott sínszálat cserélnek ki, így megszűnhetnek a sebességkorlátozások.
A pótlások minden esetben péntek este 10 órától a vasárnapi utolsó járatindulásig tartanak, az M3-as jelzésű pótlóbuszok Kőbányán a 148-as busz helyéről indulnak és a 914-es és 950-es éjszakai buszok megállóiban állnak meg.
A metróközlekedéskor az utolsó metróhoz igazodó járatok néhány perccel később indulnak a Kőbánya-Kispest végállomástól.
forrás: MTI
kép: http://www.magyarhirlap.hu/
Júliusban hétvégente pótlóbuszok járnak a 3-as metró helyett a déli szakaszon
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)
