Kovács Ágnes, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó hivatalosan is bekerült a vizes sportok legkiválóbbjait tömörítő nemzetközi hírességek egyesült államokbeli csarnokába.
"Nagyon örülök, hogy nemzetközileg ilyen formában is elismerik az úszásban elért eredményeimet. Szeretnék köszönetet mondani a családomnak, edzőimnek, csapattársaimnak és mindenkinek, aki bármilyen formában segítette a pályafutásomat, akik nélkül én sem állhatnék ma itt" - nyilatkozta az MTI-nek a 2000-ben Sydneyben ötkarikás aranyérmes, amellett a különböző mellúszó távokon két vb- és hét Eb-elsőséget is szerzett Kovács, aki jelenleg a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) nemzetközi igazgatóságának tagja, kommunikációs vezetője.
A hírességek csarnokába (hivatalosan ISHOF, International Swimming Hall of Fame) most 14 sportembert iktattak be, Kovács Ágnes mellett az utóbbi években a tengerentúlon dolgozó, úszóedző Nagy József is ezúttal került be a Hall of Fame-be, amelynek - besorolásuk szerint "halhatatlan" - tagjai között kettejükkel együtt már 36 magyar van. Az úszás, a vízilabda, a szinkronúszás, a műugrás és a hosszútávúszás, továbbá a média egyetemes kiválóságait magába foglaló ISHOF-ba, amely 1964 óta működik Fort Lauderdale-ben, a magyarok közül legutóbb, 2012-ben éppen Kovács egykori mesterét, Kiss Lászlót, az úszóválogatott jelenlegi szövetségi kapitányát, és Szabó Józsefet, a 200 méteres mellúszás szöuli ötkarikás aranyérmesét, világ- és Európa-bajnokot iktatták be.
Kovács Ágnes, aki 13 évig volt a magyar válogatott tagja, a héten idehaza is rangos elismerésben részesül: csütörtökön veszi át a Budapest díszpolgára kitüntetést, mely címet a főváros közgyűlése adományozta neki példamutató sportpályafutásáért, a sport és tanulmányok területén nyújtott kimagasló teljesítményéért.
Kovács Ágnest beiktatták az úszóhírességek csarnokának tagjai közé
Már mintegy 280 tonna használt sütőolajat gyűjtött össze a Mol a három éve indult kezdeményezésével, amellyel a lakosság környezettudatosságát szeretné ösztönözni.
A használt a sütőolajat a Mol kijelölt benzinkútjain lehet leadni, az országos begyűjtésben az olajvállalat 178 kútja vesz részt.
A begyűjtés ösztönzésére a Mol időről-időre nyereményjátékot is indít, az idei májusi kampányban rekordmennyiségű, több mint 20 tonna használt sütőolajat adtak le az ügyfelek, ami a megszokott havi átlag háromszorosa - közölte az olajtársaság vasárnapi közleményében.
A lefolyóba öntött használt sütőzsiradék a folyóvizekbe jutva élőlények pusztulását is okozhatja, egy csepp sütőolaj akár ezer liter folyóvíz károsodásához is vezethet. A leadott zsiradékot a Mol tisztítás és feldolgozás után bioüzemanyag összetevőként használja fel, így újrahasznosított, környezetbarát termék lesz belőle.
Már 280 tonna használt sütőolajat adtak le a Mol-kutaknál
Most először egész héten át tartó programsorozattal várja az érdeklődőket a hétfőn kezdődő, tizedik alkalommal megtartandó tihanyi Levendula Fesztivál.
Tósoki Imre, a település polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy a Németh László Művelődési Ház és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szervezésében megrendezett Levendula Fesztiválnak ezúttal is a Belső-tó partja lesz a központja.
Hozzátette: a kirakodóvásár és a kulturális programok mellett a nemzeti park szakemberei gyalogtúrákat szerveznek, amelyek közül a legizgalmasabbnak ígérkező kirándulás az öreg levendulásba vezet.
A fesztivál névadó növénye többféle formában megtalálható lesz a forgatagban: lekvárként, szépítőszerként, házi sör aromájaként lehet majd kipróbálni - fogalmazott a település vezetője.
Kiemelte: az elmúlt évtől kezdődően a program "szedd magad" akcióval bővült, ami az egyik legnépszerűbb program.
Hozzátette: a számos rendezvény közül kiemelkedik a magyar parasztság egykori hangszereit megszólaltató szombat délutáni hagyományőrző koncert a Kákics együttes előadásában. A jubileumi fesztivál színfoltja a Pózolj levendulával elnevezésű fotópályázat, amelyre amatőr fotósok alkotásait várják.
A polgármester jelezte: egy helyi vállalkozással karöltve új levendulaültetvények létrehozásán dolgoznak és a tervek között szerepel egy levendula-lepárló építése is a következő fejlesztési ciklus részeként.
forrás: MTI
Egy héten át tart a tihanyi Levendula Fesztivál
Harminchat hazai és külföldi, elsősorban klasszikus gitárost hallhat a közönség június 21. és 28. között a Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztiválon, ahol a koncertek mellett hangszerkiállításokkal, mesterkurzusokkal és előadásokkal is várják az érdeklődőket.
A legnevesebb fellépők közé tartozik Marcin Dylla lengyel gitáros, akit a közlemény szerint a Washington Post a világ legtehetségesebb gitárművészének nevezett, valamint Jamasita Kazuhito japán klasszikus gitáros, aki többek közt arról ismert, hogy átírta szóló gitárra Muszorgszkij Egy kiállítás képei című művét. Jamasita szólóban és zenészekből álló családjával is fellép a Balaton-parti városban.
Szintén hallhatja a füredi közönség a világ egyik legelismertebb hagyományos flamenco-gitárosát, Paco Penát. Fellép a szerb Miroslav Tadic és a macedóniai Vlatko Stefanovski virtuóz duója, a fiatal hölgyekből álló Gitarrissima - Vienna Guitar Quartet, Pavel Steidl cseh gitárművész és Paul O'Dette amerikai lantművész is.
A fesztivál helyszínei közé tartozik a gyönyörűen felújított balatonfüredi Ferencsik János Zeneiskola, a hal- és borünnep Tagore sétány közepén felállított nagyszínpada, az Anna Grand Hotel díszterme, a Hotel Margaréta "Anthemis" terme és a Kisfaludy Galéria.
Az Eötvös József Liszt-díjas gitárművész művészeti vezetésével működő Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztivál elmúlt nyolc évében a közönség több mint kétezer fellépőt hallhatott élőben vagy az interneten keresztül. A rendezvény 2007-ben Japántól elhódítva 192 órával, majd 2008-ban a kanadaiaktól visszahódítva 216 órával felállította a világ leghosszabb koncertjének rekordját is.
forrás: MTI
Mintegy 40 fellépő a Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztiválon
Hagyományos katonai pompával ünnepelték meg szombaton Londonban a 88 esztendős II. Erzsébet királynő "hivatalos" születésnapját.
A nyugati világ legidősebb és leghosszabb ideje - 1952 óta, vagyis 62 éve - regnáló uralkodójának "hivatalos" születésnapi ceremóniája a színpompás Trooping the Colour.
Ezt a tisztelgő katonai parádét mindig június második szombatján tartják, jóllehet a valós születésnap II. Erzsébet királynő esetében április 21.
A Trooping the Colour - a csapatzászlók ceremoniális bemutatása a hadsereg alakulatainak - 1748 óta a mindenkori uralkodó születésnapjának ünnepsége. Azt azonban, hogy a hivatalos királyi születésnapot mindig nyáron ünnepelhessék az alattvalók, VII. Eduárd király, Viktória királynő fia honosította meg a múlt század első évtizedében. VII. Eduárd születésnapja novemberben volt, amikor a brit időjárás általában alkalmatlan bármiféle nagyszabású szabadtéri rendezvény megtartására, ezért helyezték át a júniusi időpontra a hivatalos ünnepséget. Ez a szokás azóta is megmaradt.
Az elgondolás ezúttal nem nagyon vált be: London népe szombaton őszies, felhős, záporokkal tarkított időjárási körülmények közepette köszönthette uralkodóját.
A Trooping the Colour ceremóniája annak a régi katonai gyakorlatnak a stilizált felidézése, amellyel az egyes alakulatok zászlait és jelképeit, vagyis színeit (colour) rendszeresen végighordozták a katonák (troops) előtt, hogy azok a csata zűrzavarában is könnyen felismerhessék, mely színek alatt kell szükség esetén gyülekezniük.
A szombati születésnapi ceremónián jelen volt Fülöp edinburghi herceg, az uralkodó 93 esztendős férje. Fülöp tavaly - hosszú évek óta először - kénytelen volt távol maradni hitvese születésnapi ünnepségéről, mivel az udvar által közelebbről azóta sem részletezett betegség miatt nem sokkal korábban "feltáró jellegűnek" minősített hasi műtéten esett át.
Jelen volt az idei ceremónián Katalin cambridge-i hercegnő, Vilmos hercegnek, a királynő unokájának felesége is, aki a tavalyi ünnepség óta dédunokával örvendeztette meg az uralkodói házaspárt. A tavaly júliusban született György herceg a harmadik a brit trónutódlási sorrendben, és a királynő, valamint az uralkodó elsőszülött fia, Károly trónörökös és Károly elsőszülött fia, Vilmos herceg után majdan ő is az Egyesült Királyság uralkodója lesz.
A királynő - mint minden születésnapján - az idén is magas kitüntetésekben részesítette számos alattvalóját.
Az idei ceremónia előestéjén ismertetett 119 oldalas születésnapi kitüntetési listán 1149 név sorakozik, közülük harmincan részesültek a legmagasabb elismerésben, a Sir előnév viselésére jogosító lovagi rangban. Köztük van a Londonban élő Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, Schiff András is, aki a hivatalos indoklás szerint a zeneművészetért kifejtett tevékenységéért veheti majd át a kitüntetést a Buckingham-palotában, a királyi család első számú londoni rezidenciáján.
forrás: MTI
Londonban megünnepelték a királynő "hivatalos" születésnapját
Robbanás történt egy családi házban csütörtök reggel Táborfalván, egy férfi súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Az épület háromnegyed része összedőlt, a helyszínre a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat, a dabasi és a kecskeméti hivatásosok mellett a lajosmizsei önkormányzati tűzoltók is kivonultak.
Még nem tudni, hogy mi okozta a robbanást, de vezetékes gáz nem volt az épületben - tette hozzá a szóvivő.
forrás: MTI
kép: http://alfahir.hu
Robbanás történt egy családi házban Táborfalván
Négy számban a világ idei legjobb eredménye született az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat szerdai, oslói versenyén.
Férfi 3000 méter akadályon a kenyai Jairus Kipchoge Birech 8:02.37, 5000 méteren, az etióp Yenew Alamirew 13:01.57 perccel, 110 méter gáton pedig a francia Pascal Martinot-Lagarde 13.12 másodperccel győzött olyan eredménnyel, amelynél jobbat még idén senki sem ért el. A nőknél távolugrásban az amerikai Tianna Bartoletta győzött 7,02 méterrel, ami szintén a világ idei legjobbja.
A legizgalmasabb szám a női magasugrás volt: az orosz Marija Kucsina azzal előzte meg a horvát Blanka Vlasicot, hogy előbb vitte át az 1,98 métert.
Győztesek (a viadal honlapja alapján):
férfiak:
100 m: Richard Thompson (Trinidad és Tobagó-i) 10.02 mp
1 mérföld: Ajanleh Szulejman (dzsibuti) 3:49.49 p
110 m gát: Pascal Martinot-Lagarde (francia) 13.12 mp
400 m gát: Ashton Eaton (amerikai) 49.16 mp
3000 m akadály: Jairus Kipchoge Birech (kenyai) 8:02.37 p
5000 m: Yenew Alamirew (etióp) 13:01.57 p
hármas: Will Claye (amerikai) 17,41 m
rúd: Renaud Lavillenie (francia) 5,77 m
súly: Joe Kovacs (amerikai) 21,14 m
gerely: Tero Pitkämäki (finn) 84,18 m
nők:
100 m: Myriam Soumare (francia) 11.18 mp
200 m: Allyson Felix (amerikai) 22.73 mp
400 m: Novlene Williams-Mills (jamaicai) 50.06 mp
800 m: Eunice Jepkoech Sum (kenyai) 1:59.02 p
400 m gát: Kaliese Spencer (jamaicai) 54.94 mp
magas: Marija Kucsina (orosz) 1,98 m
diszkosz: Sandra Perkovic (horvát) 67,17 m
távol: Tianna Bartoletta (amerikai) 7,02 m
A legrangosabb egynapos versenyeket magába foglaló Gyémánt Liga 14 viadalból áll. Minden versenyen a GYL-számokban első helyen végző 10 ezer dollárt (2,2 millió forintot) kap, de még a nyolcadik is 1000 dollárral gazdagodik, pontot viszont csak az első három-három helyezett szerez. A szezon végén valamennyi versenyszám pontversenyének győztese 40 ezer dollárt, illetve egy gyémánt trófeát vehet majd át.
Négy számban a világ idei legjobb eredménye született
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)