A várható hőség miatt keddre hét megyére és Budapestre figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat, és az erős UV-sugárzásra is felhívták a figyelmet.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megyére, valamint Budapestre adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. E szerint ezeken a területeken a napi középhőmérséklet 25 Celsius-fok felett alakulhat.
A meteorológiai szolgálat arra is felhívta a figyelmet, hogy kedden nagyon erős UV-B sugárzás várható. A napon akár 15-20 perc alatt is le lehet majd égni. Emiatt mindenkitől azt kérik, hogy fokozottan védekezzen a napsugárzás által okozott leégés ellen, aki teheti délelőtt 11 és délután 3 óra között kerülje a napozást.
A várható UV-B értékek területi eloszlása megtekinthető ahttp://www.met.hu/idojaras/humanmeteorologia/uv-b/ weboldalon – tették hozzá.
Az előrejelzés szerint kedden nagyrészt derült, napos, csapadékmentes időre lehet számítani. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, de keleten, északkeleten néha megélénkül a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet többnyire 13-18 fok között, a legmagasabb hőmérséklet 31-35 fok között várható.
forrás: MTI
Hét megyére és a fővárosra figyelmeztetést adtak ki keddre
Idén is felkeresik az iskolákat a Henkel "nagykövetei", hogy felhívják a diákok figyelmét arra, hogyan lehet takarékoskodni a vízzel vagy az árammal.
A Henkel Magyarország MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a "nagykövetek" Magyarországon a főváros iskolái mellett a vegyipari cég körösladányi és környei telephelyei közelében lévő általános iskolákba is ellátogatnak. A diákok megtanulhatják például, hogyan takarékoskodhatnak a vízzel és az energiával a fürdőszobában vagy a mosás során. A mosószerek és a háztartási tisztítószerek környezetterhelésének ugyanis akár 70 százaléka a felhasználáshoz kötődik.
A Henkel globális vállalatként a Fenntarthatósági Nagykövet programot világszerte működteti: 2012 júliusa óta 2000 önkéntes munkatársa, "nagykövete" segítségével 32 országban mintegy 17 ezer diák ismerkedhetett a környezettudatos szemlélettel.
Közel három évtizedes magyarországi működése óta a Henkel Magyarország árbevétele tavaly először haladta meg a 100 milliárd forintot: a 2009-es 84 milliárd forintról 2013-ban 112 milliárd forintot ért el. A Henkel az elmúlt 5 évben több mint 22 milliárd forintot ruházott be Magyarországon.
forrás: MTI
Diákokat tanít takarékosodásra a Henkel
Fegyverrel fenyegette meg az egyik 12-es villamos vezetőjét egy férfi Budapesten - írta a BKV-figyelő blog a BKV tájékoztatására hivatkozva.
A közlekedési társaság azt közölte a bloggal, hogy péntek délután egy gépkocsi nagy sebességgel érkezett meg a villamos XV. kerületi, Sződliget utcai megállóhelyéhez, veszélyeztetve ezzel az ott várakozó utasokat (a villamosnak ezen a szakaszán nincs járdasziget). Ezt a villamos vezetője szóvá tette, vitatkozni kezdett az autó sofőrjével, majd szerelvényével elindult a megállóból.
A következő kereszteződésnél ismét szóváltásba keveredtek, ekkor az autó vezetője kiszállt, és egy fegyvernek látszó tárggyal megfenyegette a villamos vezetőjét. A konfliktus a jelzőlámpa szabad jelzéséig tartott, ezt követően mindkét jármű elhagyta a helyszínt, tettlegesség nem volt, személyi sérülés nem történt.
Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI megkeresésére vasárnap közölte: az autó sofőrje egy gázriasztófegyverrel fenyegette meg a villamos vezetőjét, lövés nem dördült el. A rendőrség a 42 éves budapesti férfi ellen garázdaság miatt eljárást indított.
forrás: MTI
Fegyverrel fenyegettek meg egy villamosvezetőt Budapesten
Vlagyimir Putyin orosz elnököt, Franz Beckenbauert, a német labdarúgás egykori világsztárját és Joseph Blattert, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökét is "megkörnyékezte" Katar egykori legmagasabb rangú sportvezetője, Mohamed bin Hammam - írta a The Sunday Times.
A tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lap a múlt héten kezdett feltáró riportsorozatot arról, hogy a birtokába került adatok szerint Hammam, az ázsiai konföderáció (AFC) volt elnöke, a FIFA egykori alelnöke - akit korrupciógyanús ügyeiért a szövetség már korábban eltiltással sújtott - kenőpénzekkel "megvásárolta" hazája számára a 2022-es labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát. A lap közölte, hogy hatalmas mennyiségű, több milliónyi olyan dokumentumhoz - köztük email-üzenetekhez, bankszámla-kimutatásokhoz, átutalási bizonylatokhoz - jutott hozzá, amelyek a korrupt ügyleteket bizonyítják.
A riport vasárnap közölt második részéből kiderül, hogy a katari üzletember és egykori sportvezető az Oroszország által elnyert - Anglia által is megpályázott - 2018-as és a Katarnak ítélt 2022-es vb-ről szóló döntések előtt Moszkvában járt Putyin vendégeként. A látogatást Vitalij Mutko, az orosz pályázati bizottság elnöke szervezte.
A The Sunday Times birtokába jutott adatok szerint Putyin - aki akkoriban az orosz miniszterelnöki tisztséget töltötte be - nem csupán Hammammal, de a katari emírrel is találkozott, akivel "a közös földgázkitermelés lehetőségeit" tekintették át.
A brit lap által megszerzett dokumentumok szerint a katariak is "felfigyeltek" arra, hogy a 2018-as világbajnokság orosz pályázati csapatát a "Putyin környezete által ellenőrzött" gázipari óriáscég, a Gazprom korábbi illetékesei irányítják.
Az adatokból kiderül az is, hogy Hammam "diszkrét találkozókat" szervezett Blatter számára a katari királyi családdal és "üzleti együttműködési tárgyalásokra" Katarba invitálta Franz Beckenbauert, a FIFA végrehajtó bizottságának egykori tagját annak a német olaj- és gázszállító cégnek a vezetőivel együtt, amely Beckenbauert tanácsadóként alkalmazta.
Hammam mindemellett 1,7 millió dollárt fizetett több ázsiai, afrikai és karibi futballszövetség tisztviselőinek támogatásuk elnyerése végett - írja a lap.
A FIFA egyik főszponzora, a Sony elektronikai vállalatcsoport a The Sunday Timesnak eljuttatott közleményében a lap értesüléseinek "alapos és megfelelő" kivizsgálását követelte.
A The Sunday Times által megszerzett terhelő dokumentumok alapján máris sportági vezetők, politikusok, korrupcióellenes szakértők szorgalmazzák a 2022-es világbajnokság rendezési jogát odaítélő eljárás újraindítását.
John Whittingdale, a brit parlament sport-, média- és kulturális ügyekért felelős alsóházi bizottságának elnöke már a riport első részének múlt heti közzététele után kijelentette, hogy véleménye szerint "elsöprő erejű" indokok vannak a döntési folyamat újbóli elkezdésére.
Whittingdale a BBC-nek nyilatkozva kijelentette azt is, hogy az ügy miatt Joseph Blatter FIFA-elnök helyzete "tarthatatlanná" válhat.
Ed Miliband, az ellenzéki brit Munkáspárt vezetője a riport második részének vasárnapi ismertetése után szintén azt mondta, hogy "erőteljesen indokolt lenne" a pályázati eljárás "azonnali" újraindítása, ha a lap "megdöbbentő" értesülései bebizonyosodnak.
forrás: MTI
kép: http://u.goal.com/116300/116342.jpg
Vb 2022: Putyint, Beckenbauert és Blattert is megkörnyékezték
Kilenc bank ment csődbe az idén az Egyesült Államokban, tavaly 24 bankot zártak be a tengerentúlon.
Az állami betétbiztosítási alap (FDIC) szerint a csődhullám négy éve tetőzött; a bezárt bankok száma 2010-ben 157-re nőtt az egy évvel korábbi 140-ről. Három éve 92 bank ment csődbe, két éve 51. A 2007 vége óta csődbe jutott bankok száma közelít az ötszázhoz.
Az FDIC honlapjára felkerült adatok szerint legutóbb a Maryland szövetségi állambeli Bel Airben található Slavie Federal Savings Bank ajtajára került lakat.
A betéttulajdonosokat fejenként 250 ezer dollárig (mintegy 55,45 millió forint) biztosítja az amerikai betétbiztosítási alap.
Elemzők szerint a bankcsődök fokozatosan csökkenő száma azt jelzi, hogy az ágazat már kiheverte a 2008-as válságot.
Az állami betétbiztosítási alap (FDIC) szerint a csődhullám négy éve tetőzött; a bezárt bankok száma 2010-ben 157-re nőtt az egy évvel korábbi 140-ről. Három éve 92 bank ment csődbe, két éve 51. A 2007 vége óta csődbe jutott bankok száma közelít az ötszázhoz.
Az FDIC honlapjára felkerült adatok szerint legutóbb a Maryland szövetségi állambeli Bel Airben található Slavie Federal Savings Bank ajtajára került lakat.
A betéttulajdonosokat fejenként 250 ezer dollárig (mintegy 55,45 millió forint) biztosítja az amerikai betétbiztosítási alap.
Elemzők szerint a bankcsődök fokozatosan csökkenő száma azt jelzi, hogy az ágazat már kiheverte a 2008-as válságot.
Kilenc bank ment csődbe az idén az Egyesült Államokban
A magyar labdarúgó-válogatott 3-0-ra nyert a kazah csapat ellen a Puskás Ferenc Stadionban rendezett felkészülési mérkőzésen, amely az utolsó összecsapás volt az átépítés előtt álló, 1953-ban átadott létesítményben.
A magyar csapat a tervek szerint még augusztusban játszik egy felkészülési mérkőzést, majd szeptember 7-én Észak-Írországot látja vendégül a 2016-os Európa-bajnokság selejtezősorozatának nyitányán.
Eredmény:
Magyarország-Kazahsztán 3-0 (1-0)
---------------------------------
Puskás Ferenc Stadion, 10 ezer néző, v.: Alexandre Boucaut (belga)
gólszerzők: Priskin (26.), Varga R. (63.), Engel (90., öngól)
kiállítva: Korobkin (63.)
sárga lap: Abdulin (17.), Korobkin (25., 63.), Malij (77.)
Magyarország:
-------------
Rózsa Dániel - Heffler Tibor, Lang Ádám, Korcsmár Zsolt, Korhut Mihály - Nagy Gábor (Kovács István, 55.), Zsidai László - Gyurcsó Ádám (Simon Krisztián, 77.), Vécsei Bálint (Kalmár Zsolt, 79.), Varga Roland (Nikolics Nemanja, 87.) - Priskin Tamás (Futács Márkó, 81.)
Kazahsztán:
-----------
Andrej Szigyelnyikov - Konsztantyin Engel, Renat Abdulin, Szergej Malij, Alekszandr Kiszlicin (Gafurzsan Szujumbajev, a szünetben) - Ulan Koniszbajev (Sztanyiszlav Lunyin, 78.), Valerij Korobkin, Anatolij Bogdanov (Andrej Karpovics, 87.), Andrej Finoncsenko (Bauirzsan Iszlamhan, 59.) - Szergej Hizsnyicsenko (Alekszej Scsetkin, 70.), Marat Hajrullin (Aszhat Tagibergen, 65.)
I. félidő:
----------
26. perc: egy jobb oldali szögletre Priskin robbant be és öt méterről nagy erővel a kapu közepébe fejelt (1-0).
II. félidő:
-----------
63. perc: Varga Roland végezhetett el szabadrúgást 20 méterről, nagy erejű lövése középre ment ugyan, de a kazah kapus rendkívül ügyetlenül ért a labdába, amely így a hálóba csorgott (2-0).
90. perc: Simon tört be a 16-oson belülre, beadására a kapu előterében Futács érkezett, a labda azonban a menteni igyekvő Engelről a kapuba pattant (3-0).
Az első félidő első említésre méltó eseményére közel fél órát kellett várni, ekkor azonban a szerdán az albánok elleni mérkőzésen győztes gólt szerző Priskin Tamás fejesével meg is szerezte a vezetést a szövetségi kapitányát nélkülöző magyar válogatott. Pintér Attila rosszullét miatt nem ülhetett a kispadra, helyét Farkas József edző vette át. A világranglistán 124. kazah csapat semmilyen nyomást nem tudott gyakorolni a hazai együttesre, amely ennek ellenére csak ritkán veszélyeztetett. A magyarok könnyen növelhették volna előnyüket a szünet előtt, de Varga Roland pontatlanul tálalt a középen üresen érkező Priskin elé.
A fordulást követően is a magyaroknál volt többet a labda, ráadásul a félidő derekán a második sárga lapját begyűjtő Korobkin kiállítása miatt emberelőnybe került. A lehetőséget Varga Roland révén, a kazah kapus főszereplése mellett ki is használta a magyar válogatott. A kezdőként helyet kapott Nagy Gábor mellett a második félidőben pályára lépő Simon Krisztián is bemutatkozathatott a nemzeti csapatban, amely az utolsó pillanatban még megörvendeztette a szurkolókat, igaz, ehhez az kellett, hogy Engel a saját kapujába találjon.
A Puskás Ferenc Stadion közönsége az utolsó perceket állva tapsolta végig, így búcsúzva a legendás stadiontól.
"Mindenek előtt jobbulást kívánok Pintér Attilának" - kezdte a mérkőzés utáni nyilatkozatát Farkas József. "Örülök annak, hogy egy ilyen győzelemmel sikerült elbúcsúznunk a Puskás Ferenc Stadiontól, az eredmény szép, de ez csak egy összecsapás volt, dolgoznunk kell tovább, és készülni az Eb-selejtezőkre."
forrás: MTI
Győzelemmel búcsúzott a csapat a Puskás Stadiontól
A világbajnoki pontversenyben vezető Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat az első rajtkockából.
A 28 éves versenyzőnek ez pályafutása hetedik, idei harmadik kvalifikációs elsősége.
Mögötte csapattársa, a brit Lewis Hamilton végzett a második, a címvédő, négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Red Bull) pedig a harmadik helyen.
A negyedik és ötödik rajtkockát a hétvégén már eddig is kiválóan teljesítő Williams autók vezetői foglalják el Valtteri Bottas, Felipe Massa sorrendben.
A Ferrarik változatlanul távol vannak az élmezőnytől, a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso csak a hetedik, márkatársa, a 2007-ben épp a Ferrarival vb-győztes finn Kimi Räikkönen a 10. pozícióból vág majd neki a 70 körös versenynek.
A futam vasárnap - magyar idő szerint - 20.00 órakor kezdődik.
A teljes rajtlista:
-------------------
1. sor:
Nico Rosberg (német, Mercedes)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
2. sor:
Sebastian Vettel (német, Red Bull)
Valtteri Bottas (finn, Williams)
3. sor:
Felipe Massa (brazil, Williams)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
4. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)
Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso)
5. sor:
Jenson Button (brit, McLaren)
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
6. sor:
Nico Hülkenberg (német, Force India)
Kevin Magnussen (dán, McLaren)
7. sor:
Sergio Perez (mexikói, Force India)
Romain Grosjean (francia, Lotus)
8. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
Adrian Sutil (német, Sauber)
9. sor:
Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus)
Max Chilton (brit, Marussia)
10. sor:
Jules Bianchi (francia, Marussia)
Kobajasi Kamui (japán, Caterham)
11. sor:
Marcus Ericsson (svéd, Caterham)
Esteban Gutierrez (mexikói, Sauber)
A 28 éves versenyzőnek ez pályafutása hetedik, idei harmadik kvalifikációs elsősége.
Mögötte csapattársa, a brit Lewis Hamilton végzett a második, a címvédő, négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Red Bull) pedig a harmadik helyen.
A negyedik és ötödik rajtkockát a hétvégén már eddig is kiválóan teljesítő Williams autók vezetői foglalják el Valtteri Bottas, Felipe Massa sorrendben.
A Ferrarik változatlanul távol vannak az élmezőnytől, a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso csak a hetedik, márkatársa, a 2007-ben épp a Ferrarival vb-győztes finn Kimi Räikkönen a 10. pozícióból vág majd neki a 70 körös versenynek.
A futam vasárnap - magyar idő szerint - 20.00 órakor kezdődik.
A teljes rajtlista:
-------------------
1. sor:
Nico Rosberg (német, Mercedes)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
2. sor:
Sebastian Vettel (német, Red Bull)
Valtteri Bottas (finn, Williams)
3. sor:
Felipe Massa (brazil, Williams)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
4. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)
Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso)
5. sor:
Jenson Button (brit, McLaren)
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
6. sor:
Nico Hülkenberg (német, Force India)
Kevin Magnussen (dán, McLaren)
7. sor:
Sergio Perez (mexikói, Force India)
Romain Grosjean (francia, Lotus)
8. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
Adrian Sutil (német, Sauber)
9. sor:
Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus)
Max Chilton (brit, Marussia)
10. sor:
Jules Bianchi (francia, Marussia)
Kobajasi Kamui (japán, Caterham)
11. sor:
Marcus Ericsson (svéd, Caterham)
Esteban Gutierrez (mexikói, Sauber)
Kanadai Nagydíj - Rosberg rajtol a pole pozícióból
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)