Az 1971-es Bajnokcsapatok Európa Kupája (BEK) döntőjének 43. évfordulóján a Panathinaikosz labdarúgócsapatának stadionjában felavatták Puskás Ferencnek, a klub egykori sikeredzőjének, az Aranycsapat legendás kapitányának emléktábláját.

A hétfő esti ünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet, majd özvegy Puskás Ferencnével közösen leplezte le az Aposztolosz Nikolaidisz Stadion VIP-páholyában található emléktáblát.
  
A kormányfő köszönetet mondott a görögöknek és a Panathinaikosz szurkolóinak, hogy befogadták Puskás Ferencet akkor, amikor ezt saját hazája nem tette meg.
  
"A Panathinaikosz egy dicsőséges, nagy klub, mi magyarok büszkék vagyunk arra, hogy egy olyan zseni, mint Puskás, az önök nagyságához valamit hozzátehetett" - mondta a miniszterelnök, majd azzal folytatta, hogy csak azokra a nagy sztárokra fognak örökre emlékezni, akik mély nyomot hagynak a másikban, és hajlandóak egész életükben másokat szolgálni.
  
Orbán Viktor idézte Puskás egy mondatát: "tanítsátok focizni a gyerekeket". Igaza volt - jelentette ki a kormányfő -, mert az életben két fontos dolog van, amit meg kell tanulni, és ebben a futball segít. Az egyik, hogy hogyan győzd le a másikat, a másik pedig, hogy hogyan kell a vereséget emelt fővel elviselni.
  
"Ennél jobb iránytűt nem adhatnánk a gyermekeink kezébe" - összegzett a miniszterelnök.
  
Az emléktáblán, amelyen Domonkos Béla szobrászművész domborműve mellett görögül és magyarul is olvasható a legendás csatár méltatása, helyet kapott - ugyancsak két nyelven - Puskás egyik jelmondta: "Ők is csak tizenegyen vannak".
  
A komoly médiaérdeklődés mellett megtartott eseményt megelőzően a pályán köszöntötték az 1971-es BEK-hősöket, akiket kitörő örömmel fogadott a stadionba kilátogató több száz drukker. A kapus Takisz Ikonomopulosz beszédében elmondta, a görög klub eredetileg Puskás madridi csapattársát, José Santamaríát szerette volna megnyerni a kispadra, ő azonban családja miatt Spanyolországban maradt, és maga helyett a magyar klasszist ajánlotta, aki végül történelmet írt a csapattal. A Crvena Zvezda elleni elődöntő visszavágóján a továbbjutást érő harmadik gólt szerző Arisztidisz Kamarasz hangsúlyozta: 43 éve történt ugyan a történelmi esemény, ám olyan, mintha tegnap lett volna, csodálatos pillanatokat szereztek maguknak és a szurkolóknak egy olyan fantasztikus edző keze alatt, mint Puskás.
  
Ezután Orbán Viktor és Iliasz Mihalariasz, a Panathinaikosz elnöke emlékérmet adott át a Wembley Stadionban szerepelteknek.
  
Az emléktábla avatását megelőzően az athéni városházán kiállítás nyílt Puskás Ferenc életéről és pályafutásáról. A tárlatot három hétig, június 22-ig tekinthetik meg ingyenesen az érdeklődők. Az avatást követően a házigazda athéniek és a felcsúti Puskás Akadémia U17-es mérkőzésére került sor.
  
Puskás Ferenc 1970-ben lett a Panathinaikosz edzője, a Real Madrid és a Honvéd korábbi klasszisa, mindössze egy évvel hivatalos búcsúmérkőzését követően vállalta el a görög együttes irányítását, mivel nagy motivációt jelentett számára, hogy a gárda indulhatott a BEK-ben. A sorozatban az athéni csapat először a luxemburgi Jeunesse Escht, majd a két évvel korábbi KEK-győztes csehszlovák Slovan Bratislavát és az angol Everton is elbúcsúztatta. Következett a jugoszláv Crvena Zvezda elleni elődöntő, amelynek első mérkőzését 4-1-re elveszítették a görögök, a visszavágón azonban hatalmas csodát végre hajtva 3-0-ra győztek, és továbbjutottak.
  
1971. június 2-án a Puskás irányította, félamatőr játékosokkal felálló Panathinaikosz története legnagyobb sikerét ért el azzal, hogy a Johan Cruyff fémjelezte Ajax Amsterdam ellen a londoni Wembley Stadionban BEK-döntőt játszott. A finálét ugyan 2-0-ra elvesztette, de így is maradandót alkotott.

forrás: MTI

Felavatták Puskás Ferenc emléktábláját a Panathinaikosz stadionjában

Egy mézes-diós hecsedlifagylalt érdemelte ki az Év fagylaltja 2014 címet Soltvadkerten, ahol hétfőn több mint ötven fagylalt közül választotta ki a győztest a zsűri.  

A győztes fagylaltkülönlegességet a budapesti Frer Cukrászda társtulajdonosa, Erdélyi Balázs alkotta. A hagyományokat és az újító szellemet harmonikusan ötvöző mézes-diós hecsedlifagylalt a kézműves, szabadon választott kategóriában nemcsak a szakmai zsűri, hanem a közönség szerint is kiérdemelte a legjobbnak járó elismerést és ezzel a nagydíjat.
  
A kategória első alkalommal odaítélt nívódíját a szegedi A Cappella Cukrászda és Kávéház kapta.
  
Pataki János, a hazai cukrász ipartestület, valamint a Cukrász-, Fagylalt- és Csokoládékészítők Világszövetsége elnöke a helyszínen az MTI-nek elmondta: az idei 56 fagylalt 28 cukrász munkáját és kreativitását dicséri. A közönséget és a szakmát egyaránt képviselő zsűri a gasztronómiai élmény és a látvány összhangja alapján hozta meg döntését.
  
Az indulók kötelező feladata túrófagylalt készítése volt gyümölcsrétegekkel. A szabadon választott alkotásoknál annyi volt a megkötés, hogy lehetőleg természetes alapanyagokból készüljenek.
  
A trendekről Pataki János elmondta: minden eddiginél több volt a tavalyi győztes vörösboros málnához hasonló, összetett ízvilágú fagylalt.

Mézes-diós hecsedli lett az Év fagylaltja Soltvadkerten

Elsősorban a finnekkel és dánokkal szemben tapasztalt hibák kijavítása a cél szerdán és szombaton az albánok, illetve kazahok elleni barátságos mérkőzésen Pintér Attila, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint.


A telki edzőközpontban hétfőn tartott sajtótájékoztatón a szakvezető elmondta, a csapat sokat lépett előre az első, finnek elleni találkozóhoz képest, de a dánok ellen is volt két főbb hibája a csapatnak.
   
"Az egyik, hogy hamar elvesztettük a labdákat, a másik, hogy sok esetben rosszul tolódtunk, ezzel túl nagy teret engedve az ellenfélnek" - mondta Pintér Attila. Hozzátette, ezeket a problémákat vasárnap két órán át elemezték a játékosokkal.
   
A szövetségi kapitány elmondta: mint minden alkalommal, most is azt szeretné, hogy győzzön a csapata, habár felkészülési mérkőzésekről van szó. Az albán válogatottat úgy jellemezte, hogy nem könnyű ellenfél, mert rendkívül harcos és agresszív futballt játszik, labdarúgóit pedig kifejezetten erős csapatokban foglalkoztatják. Megjegyezte, általában kevés gólt szereznek, de keveset is kapnak.
   
A szeptemberben kezdődő Európa-bajnoki selejtezősorozattal kapcsolatban kijelentette, vannak olyan játékosok, akiket "megtalált", ilyennek nevezte Futács Márkót és Leandrót. Azt is megjegyezte, reményei szerint nemcsak ez a két mérkőzése van hátra a válogatottnak a rajtig, mert szeretné, ha augusztusra is sikerülne lekötni egy meccset.
   
Lovrencsics Gergő, aki a Lech Poznan csapatával második lett a lengyel bajnokságban, azt mondta: "a legjobb szezonomon vagyok túl, így nagyon remélem, hogy sikerül átmentenem a formámat a válogatott találkozókra is. Mindkétszer nyerni szeretnénk, de talán ennél is fontosabb, hogy kijavítsuk a finnek és dánok ellen elkövetett hibáinkat."
   
Dzsudzsák Balázs, a Dinamo Moszkva szélsője arról beszélt, hogy nagy kontraszt volt a finnektől elszenvedett vereség és a dánok ellen elért döntetlen alkalmával mutatott játék között, és ha ilyen ütemben fejlődik a csapat, akkor biztosan készen áll majd szeptemberre, amikor a kvalifikációs sorozat kezdődik.
   
Stieber Zoltán, aki egy hete szerződött a német élvonalban szereplő Hamburghoz, azt emelte ki, hogy minden területen sokat kell még fejlődnie a válogatottnak, mivel új csapat épül, így játékosok nincsenek összeszokva.
   
Az albánokkal és a kazahokkal is 20.30-tól a Puskás Ferenc Stadionban játszik a magyar válogatott. Utóbbi lesz az utolsó mérkőzés a létesítményben, mielőtt megkezdik az újjáépítését.

MTI

Pintér: a hibák kijavítása a cél

A sportolás és a szünidő tartalmas eltöltésének fontosságára hívja fel a fiatalok figyelmét a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) és a CBA Kft. közös rajzpályázatával, amelyre az óvodás és általános iskolás korú gyerekek saját sportélményeiket megörökítő munkáit várják.

A bűnmegelőzés fontos területe a hasznos szabadidő-eltöltés megteremtése, hiszen a csellengő, céltalan gyermek könnyebben válhat számára káros cselekmények részesévé - hangsúlyozta Garamvölgyi László, az NBT kommunikációs igazgatója a pályázat meghirdetésekor tartott sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten.
  
A Legyen a sport a szenvedélyed! jelmondattal kiírt pályázatra rajzokat, festményeket, kollázst, montázst vagy mozaikképeket készíthetnek a gyerekek, a pályaműveket iskolakezdéskor várják a kiírók.
  
A sportolással összefüggésben olyan mikrokörnyezet alakulhat ki a gyerekek körül, amely stabilitást biztosít számukra, segítheti magabiztosságuk erősödését, és így a sport közvetve valódi védelmi funkciót tölthet be a fiatalok életében. Ez nemcsak az áldozattá válás elkerülését jelentheti, hanem megelőzheti azt is, hogy felnőve bűnelkövető legyen belőlük - hangozott el.
  
A felhívásra óvodás, alsó és felső tagozatosok munkáit várják, korcsoportonként az első három helyezettet díjazzák majd. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkársága azokat az iskolákat külön jutalmazza, amelyek diákjai a legnagyobb számban neveznek a pályázatra.

MTI

A sportolással kapcsolatos élményekről vár gyerekrajzokat az NBT

Az LMP parlamenti frakcióvezetője szerint a bankszövetség és nem az emberek oldalára álltak a kormánypártok, amikor nem támogatták az LMP devizahitel-csapda elkerülését, illetve a devizahitel-csapdában lévők megsegítését célzó törvényjavaslatának tárgysorozatba vételét az igazságügyi bizottságban.

A testület ellenzéki tagjai támogatták a tárgysorozatba vételt, a kormánypártiak tartózkodtak a szavazáskor.
  
A kormánypártiak még tárgyalni sem hajlandóak a devizaalapú hitelezés megtiltásáról, illetve arról, hogy ne lehessen végrehajtást kezdeményezni közjegyzői okirat alapján - mondta Schiffer András, hozzátéve: nem hajlandó a Fidesz-KDNP arról sem tárgyalni, hogy a bankok ne ruházhassák át a devizaalapú hitelszerződésből eredő követeléseiket "félbűnözői hátterű" behajtó cégekre, illetve hogy a bíróságoknak kötelező legyen hivatalból megvizsgálni a teljes hitelszerződés érvényességét akkor is, ha csak egy részét vitatja a devizahiteles.
  
A bizottság ugyancsak nem vette tárgysorozatba az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről szóló LMP-s törvényjavaslatot, amelynek révén Schiffer András szavai szerint minden magyar ember megismerhetné azt, hogy a politikai, gazdasági és médiabeli átalakulást hogyan befolyásolták a túlélő kommunista állambiztonsági hálózatok.

MTI

A Fidesz-KDNP a bankszövetség oldalára állt

Több mint 1 milliárd forint maradt két bank összesítése alapján a Széchenyi Pihenőkártyákon (SZÉP-kártya) a még 2012-ben feltöltött összegekből, amelyeket május 31-éig lehetett elkölteni. A fel nem használt összegeket visszautalják a munkáltatóknak.


A kártyakibocsátók az MTI-hez hétfőn eljuttatott összesítésükben arról számoltak be, hogy a határidő lejárta előtti hetekben, napokban felgyorsultak a költések, így a munkáltatók által utalt összegeknek kevesebb mint 2 százaléka maradt a kártyákon.
   
Az OTP SZÉP-kártyákra 2012-ben feltöltött 53 milliárd forintnyi juttatásból 1 milliárd forintot nem költöttek el a kártyabirtokosok, ez az eredeti összeg kevesebb mint 2 százaléka.
   
Az MKB SZÉP-kártyákon 169 millió forint maradt, ez 1,6 százaléka a 2012-ben utalt 10,3 milliárd forintnak.
   
A harmadik kibocsátó, a K&H Bank későbbre ígért tájékoztatást, korábbi közlése szerint május elején még 280 millió forint volt a lejáró egyenleg a K&H SZÉP-kártyákon.
   
Az OTP Bank hétfőn közölte, a mintegy 150 ezer érintett SZÉP-kártyán január óta a lejáró egyenleg összege a harmadára csökkent. Az egyenlegek felhasználása az utolsó hetekben gyorsult fel igazán, május végén két hét alatt több mint 800 millió forintot, napi 57 millió forint lejáró összeget használtak fel a kártyabirtokosok.
   
A közlemény kitér arra is, hogy a 2012-es OTP SZÉP-kártyás juttatások szinte teljes egészében a magyar turizmus és vendéglátás bevételeit gyarapították.
   
Az idei év első négy hónapjában több mint 24 milliárd forint érkezett az OTP SZÉP-kártyákra, ezzel együtt a kezdetek óta beérkező összes feltöltés értéke meghaladta a 130 milliárd forintot. Az indulás óta felhasznált összes juttatás értéke pedig májusra átlépte a 100 milliárd forintos határt.
   
Az OTP Bank várakozásai szerint a nyári szezon az elmúlt két évhez hasonlóan kiugró felhasználást hoz majd: 2012 és 2013 nyári hónapjai alatt 20 milliárd forintnyi juttatást használtak fel.
   
Az MKB Bank azt írta közleményében, hogy az utolsó két hét alatt megfeleződtek az MKB SZÉP-kártyákon lévő, május 31-éig elkölthető pénzek: május 15-én még 352 millió forint volt a számlákon, a hónap végére pedig 169 millió forintra apadt az összeg. A határidő lejárta előtti utolsó négy órában még 2 millió forintot költöttek el a 2012-es keretükből a kártyabirtokosok.
   
Az MKB SZÉP-kártyákon a maradék közel azonos nagyságrendben oszlik meg a három zseb (szállás, étkezés, szabadidő) között, 28 ezer kártyabirtokost érintve. A számlákon átlagosan hatezer forint maradt, de emögött nagy különbségek rejlenek: több mint ötezer érintettnek maradt ugyanis száz forintnál kevesebb pénze, tízezren mondhattak búcsút száz és ezer forint közötti összegnek, négyezer kártyabirtokos számláján azonban tízezer forintnál nagyobb összeg ragadt be.
   
A határidő lejárta után fel nem használt összegeket június végéig kapják vissza a munkáltatók. Az MKB közel kétezer munkáltatónak fog utalni, a legkisebb összeg egy forint, a legnagyobb pedig megközelíti a 8,8 milliót. Száz olyan cég van, amely száz forintnál kevesebbet fog kapni, százezer forintnál nagyobb összeget pedig négyszáznak utalnak át.
   
A bank közölte azt is, hogy 2014 elejétől május végéig a munkáltatók már 5,7 milliárd forintot fizettek be több mint 129 ezer MKB SZÉP-kártyára, ez közel 10 százalékos bővülés az egy évvel ezelőtti állapothoz képest. A felhasználás több mint 20 százalékkal nőtt, ugyanakkor a felhasználás arányai nem változtak számottevően: a költések közel 67 százaléka a vendéglátás alszámlára, 18 százaléka szálláshelyre, 15 százaléka pedig szabadidőre jutott. Az első öt hónapban kifizetett összegek 43 százalékát a fővárosban és az ország középső részén költötték el.

MTI

Több mint 1 milliárd forint fel nem használt juttatás maradt a SZÉP-kártyákon

Másfél évvel azután, hogy a csak magyar játékosokból álló női kézilabdacsapat bejelentette indulási szándékát az angol bajnoki rendszerben, a London Angels megnyerte a másodosztály küzdelmeit, így feljutott az élvonalba.


A szigetországban élő sportolókból összeállított amatőr együttes számára a második vonal nem jelentett komoly gondot, a csapat ugyanis nyolc mérkőzéséből hetet megnyert, s egy meccsen döntetlenre végzett.
   
A felvidek.ma tudósítása szerint az együttes a feljutás ellenére csak akkor indulhat ősztől a legjobbak között, ha lesz utánpótláscsapata is. Ennek érdekében az edzők és játékosok azon dolgoznak, hogy ennek a feltételnek is megfeleljenek, ezért a legismertebb közösségi portálon jelenleg is zajlik a toborzás.

Élvonalba jutott Angliában a magyar nőkből álló kézilabdacsapat