Kovács Ágnes, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó is bekerül a vizes sportok legkiválóbbjait tömörítő nemzetközi hírességek egyesült államokbeli csarnokába; a beiktatási ünnepség június 14-én lesz a Fort Lauderdale-i Hall of Fame-ben.
"Nagyon örültem tavaly a hírnek, hogy idén nyáron én is halhatatlan leszek, és bekerülök a legnagyobb úszólegendák közé, akiknek eredményei mind inspirálóak voltak számomra pályafutásom során. Még most is felfoghatatlan számomra hogy a nagy példaképeim között mostantól én is ott leszek" - nyilatkozta az MTI-nek a jövő szombati ceremóniát megelőzően a 2000-ben Sydneyben ötkarikás aranyérmes, amellett a különböző mellúszó távokon két vb- és hét Eb-elsőséget is jegyző Kovács, aki jelenleg a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) nemzetközi igazgatóságának tagja, kommunikációs vezetője.
Elmondta, hogy az elmúlt fél évben több tucat e-mailt váltott a szervezőkkel, akik sok mindent kértek, hogy küldjön magáról.
"Számos képet, újságcikket, részletes leírást vártak az eredményeimről és az életutamról. Az egész olyan volt számomra mint egy időutazás. Az emlékek felelevenedése közben az elmúlt hónapokban nagyon sokszor álmodtam az úszással. Így arról, hogy még mindig versenyzek, és éppen edzésen vagy versenyen vagyok" - mesélte Kovács Ágnes, aki 13 évig volt a magyar válogatott tagja.
"Nagyon örülök neki, hogy pályafutásomat ezzel a magas rangú nemzetközi elismeréssel koronázhatom meg" - hangsúlyozta.
A hírességek csarnoka (hivatalosan ISHOF, International Swimming Hall of Fame) immár a jubileumi, 50. beiktatási ünnepségét tartja. Most 14 sportembert avatnak, s Kovács Ágnes mellett az utóbbi években a tengerentúlon dolgozó, úszóedző Nagy József is ezúttal kerül be a Hall of Fame-be, amelynek - besorolásuk szerint "halhatatlan" - tagjai között kettejükkel együtt már 36 magyar van. Az úszás, a vízilabda, a szinkronúszás, a műugrás és a hosszútávúszás, továbbá a média egyetemes kiválóságait magába foglaló ISHOF-ba, amely 1964 óta működik Fort Lauderdale-ben, a magyarok közül legutóbb, 2012-ben éppen Kovács egykori mesterét, Kiss Lászlót, az úszóválogatott jelenlegi szövetségi kapitányát, és Szabó Józsefet, a 200 méteres mellúszás szöuli ötkarikás aranyérmesét, világ- és Európa-bajnokot iktatták be.
Kovács Ágnest is tagjává avatja az úszóhírességek csarnoka
A jövő héten is több helyen eshet az eső, de a nyár első napjaiban fokozatosan melegszik a levegő, a hétvégén ismét 30 Celsius-fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos középtávú előrejelzéséből.
Hétfőn a Dunántúlon több, másutt kevesebb napsütés várható, a Dunától keletre elszórtan zápor, esetleg zivatar kialakulhat. A legalacsonyabb hőmérséklet 7-13, a legmagasabb hőmérséklet 19-23 fok között valószínű.
Kedd reggelre egyre nagyobb területen kiderül az ég, de helyenként még kialakulhat záporeső, egy-egy zivatar. A minimumhőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, a nappali maximumok várhatóan 20-25 fok között alakulnak.
Szerdán alapvetően napos idő várható. Napközben viszont északkeleten egy-egy zápor, zivatar kialakulhat. A leghidegebb órákban 7-14 fok lehet. A legmagasabb hőmérséklet 24-27 fok között alakul.
Csütörtök délután, este főként a Dunántúlon várható több helyen zápor, zivatar. Nagyrészt mérsékelt marad a légmozgás, de zivatarok környezetében átmenetileg erős vagy viharos széllökések is lehetnek. A minimumhőmérséklet 9-15, a maximumhőmérséklet 25-29 fok között alakul.
Pénteken eleinte főként nyugaton, majd a középső megyékben is több helyen várható zápor, zivatar, keleten alapvetően napos idő lesz, esőnek kicsi az esélye. Megélénkül, helyenként megerősödik a légmozgás, zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak. A leghidegebb órákban 11-17 fok lehet. Nappal 24-29 fokig melegszik a levegő.
Szombaton és vasárnap sok lesz a napsütés, de továbbra is várhatók helyi záporok, zivatarok. Élénk, helyenként erős lesz a szél. Szombaton a legalacsonyabb hőmérséklet 11-17, a legmagasabb hőmérséklet 26-30 fok között alakul. Vasárnap a minimumhőmérséklet 12-18, a maximumhőmérséklet 27-31 fok között valószínű

A jövőhéten melegszik az idő
Marco Wittmann, a BMW élről induló német pilótája nyerte a német túraautó-bajnokság (DTM) vasárnapi, magyarországi futamát a Hungaroringen.
A második helyen az Audival versenyző spanyol Miguel Molina, a harmadikon pedig a szintén BMW-s kanadai Bruno Spengler végzett.
A magyarországi volt a harmadik futama az idei, tíz versenyből álló DTM-sorozatnak, amelyben Wittmann mogyoródi sikerével összetettben is átvette a vezetést.
A német túraautó-bajnokság 26 év szünet után tért vissza a Hungaroringre. A legnagyobb német autógyárak közül ebben az évben az Audi, a Mercedes-Benz és a BMW képviselteti magát a sorozatban, amelyben kilenc csapat 23 pilótája szerepel.
A BMW-s Wittmann nyerte a DTM magyarországi futamát
Csaknem ötven együttes, illetve énekes, köztük Bonnie Tyler és a Boban & Marko Markovic Orchestra is fellép a szerdán kezdődő alsóörsi Harley-Davidson Open Road Festen, amelyet tizenötödik alkalommal rendeznek meg.
A magyar könnyűzenei színteret olyan előadók képviselik a fesztiválon, mint az Edda, a Hooligans, Demjén Ferenc, Tóth Gabi, Deák Bill Gyula, Ganxta Zolee és a Kartel, a Paddy & The Rats, a Zorall, Tóth Gabi és az Ossian.
A jubileum alkalmából Alsóörs polgármestere, Hebling Zsolt jelképesen átadja a szervezőknek a település kulcsát annak elismeréseként, hogy immár másfél évtizede része Alsóörs életének a fesztivál – tette hozzá Dobai Attila.
A szervező a különleges események között említette a Class-FM rádióval együttműködésben szerdán megvalósuló élő Morning Show-adást, amelyet a Balatoni Hajózási Zrt. által külön erre a célra biztosított kompról sugároznak Siófok, Alsóörs, Balatonfüred és Tihany között hajózva. A kompra bárki felszállhat a siófoki kikötőben reggel hat órakor – emelte ki Dobai Attila.
Elmondta azt is, hogy az idei fesztivál keretében a motorosok szervezete, a Harley Owners Group (HOG) nemzetközi találkozót tart, melyen jelen lesz Nigel Villiers, a HOG szervezetének első számú vezetője, és olyan témák kerülnek majd terítékre, mint az elkövetkezendő időszak feladatai és a balesetmegelőzés.
A nagyközönség számára látványos sportbemutatókat terveznek, és a hagyományokhoz híven véradásra is lehetőség lesz a fesztiválon – fűzte hozzá Dobai Attila.
MTI
http://tpstarity.hu/
Dobai Attila, az Európa Kempingben zajló fesztivál szervezője az MTI-nek elmondta, hogy a rendezvény legnagyobb nemzetközi sztárja, a brit Bonnie Tyler, illetve a Magyarországon gyakran fellépő Boban & Marko Markovic Orchestra mellett Alsóörsre várják az Arakain cseh metálbandát is.
A magyar könnyűzenei színteret olyan előadók képviselik a fesztiválon, mint az Edda, a Hooligans, Demjén Ferenc, Tóth Gabi, Deák Bill Gyula, Ganxta Zolee és a Kartel, a Paddy & The Rats, a Zorall, Tóth Gabi és az Ossian.
A jubileum alkalmából Alsóörs polgármestere, Hebling Zsolt jelképesen átadja a szervezőknek a település kulcsát annak elismeréseként, hogy immár másfél évtizede része Alsóörs életének a fesztivál – tette hozzá Dobai Attila.
A szervező a különleges események között említette a Class-FM rádióval együttműködésben szerdán megvalósuló élő Morning Show-adást, amelyet a Balatoni Hajózási Zrt. által külön erre a célra biztosított kompról sugároznak Siófok, Alsóörs, Balatonfüred és Tihany között hajózva. A kompra bárki felszállhat a siófoki kikötőben reggel hat órakor – emelte ki Dobai Attila.
Elmondta azt is, hogy az idei fesztivál keretében a motorosok szervezete, a Harley Owners Group (HOG) nemzetközi találkozót tart, melyen jelen lesz Nigel Villiers, a HOG szervezetének első számú vezetője, és olyan témák kerülnek majd terítékre, mint az elkövetkezendő időszak feladatai és a balesetmegelőzés.
A nagyközönség számára látványos sportbemutatókat terveznek, és a hagyományokhoz híven véradásra is lehetőség lesz a fesztiválon – fűzte hozzá Dobai Attila.
MTI
http://tpstarity.hu/
Harley-Davidson fesztivál Bonnie Tylerrel Alsóörsön
Balaton - Új utak, friss élmények címmel jelenik meg személyes hangvételű útikönyv júniusban. A kötet egy sorozat első tagja, amelyet több tematikus kiadvány követ a közeljövőben - mondta el az MTI-nek Zsiga Henrik, a kiadvány szerzője.
Az elmúlt évben számos, a régió iránt elkötelezett helyi turisztikai egyesület, önkormányzat és vállalat kapcsolódott be abba a kezdeményezésbe, amely a Balaton belföldi népszerűsítését tűzte ki célul, köztük a Kalliopé Kiadó, amelynek gondozásában megjelent a kiadvány - fogalmazott a szerző.
Zsiga Henrik elmondta: a kiadvány újszerű, hiszen elkanyarodik a klasszikus útikönyvek semleges hangnemétől, azok almanachszerű felépítésétől és inkább személyes hangvétellel, sokszor humorral, elragadtatással, máskor zsémbelődve mesél a térségről. E tekintetben a könyv nem előzmények nélküli: 2011-ben jelent meg a Toszkána - Utazik a család című útikönyv, amelyet az alkotó hasonlóan közvetlen stílusban írt.
A szerző kiemelte: a kiadvány tizenkét mikrorégióra osztja, majd azokon belül településekre bontja a Balaton vidékét. A látnivalók helyett inkább az élmények, a kalandok, a rendezvények felől közelíti a régiót, így temérdek állatpark, barlang, kirándulóhely, strand, kalandpark, étterem, hotel, falunap és fesztivál kapott helyet a könyvben.
A települések bemutatását tematikus oldalak egészítik ki, így kaphatnak az olvasók képet a balatoni szállásokról, programokról, az őszi szezonról vagy épp a helyi gasztronómiáról - tette hozzá a szerző.
A szerző hangsúlyozta: a könyv létrehozását egy blog kísérte, (www.napibalaton.hu/utiblog) amelyen az olvasók folyamatosan beszámolót kaptak az aktuális utazásokról, élményekről. A kötet megjelenésével párhuzamosan online fotóalbumot is közzétesz a kiadó, amelyben a túrákon készített több ezer fotó jelenik meg.
A tervekről elmondta: az útikönyv első kiadása után rögtön megkezdődnek a bővített kötet munkálatai, amelyben újabb desztinációkat térképeznek fel. Ehhez ötleteket, javaslatokat vár a szerkesztőség.
Párhuzamosan megkezdődik a tematikus balatoni útikönyvek készítése is, amelyek közül elsőként a Balaton kerékpárral című kötet jelenik meg a tervek szerint a jövő tavasszal.
forrás: MTI
kép: http://www.eumet.hu/
Útikönyv jelenik meg a Balatonról
Hetedszer ünnepelte bajnokcsapatát Debrecen futballszerető közönsége, miután a Loki játékosai és Kondás Elemér vezetőedző szombaton a DVSC-Teva - Budapest Honvéd mérkőzés után átvették az aranyérmet és a bajnoki elsőségért járó kupát Orbán Viktor miniszterelnöktől és Kósa Lajostól, Debrecen polgármesterétől.
A debreceni Nagyerdei Stadionban húszezer torokból zengett, hogy "bajnokcsapat", miközben tűzijátékkal köszöntötték az újabb trófeát begyűjtő Loki játékosait és szakvezetőit.
A szurkolók egy része a meccs, illetve a kupaátadás után sem ment haza, az új aréna északi kapujánál lévő rendezvénytéren ugyanis bulira várták az ünneplőket. A helyi Kerozin együttes igyekezett szinten tartani a bajnoki hangulatot éjfélig, amikor is megérkezett a színpadra a bajnokcsapat.
Ujjongva fogadta a Lokit az éjfélig kitartó néhány száz szurkoló, akiknek Szakály Péter csapatkapitány köszönte meg az egész éves szurkolást.
A szurkolók kedvence, a hétszeres bajnok "bombázó", Dombi Tibor felidézte első bajnoki győzelmüket, ami után a Nagytemplom előtti téren csaknem ötvenezren ünnepelték a csapatot.
Akkor - mint mondta - nem gondoltak arra, hogy az az érzés, és az az eredmény ennyiszer megismétlődik.
Az egybegyűltek Dombi Tibi szavai után sokáig skandálták, hogy "bajnokcsapat", majd a Desperado együttes koncertjével folytatódott a Loki ünneplése az új debreceni Nagyerdei Stadionnál.
forrás: MTI
kép: http://www.2424.hu/
Hetedszer bajnok a Debrecen - Örömünnep a Nagyerdőben
Vagyonrekordot döntöttek a brit gazdagok leggazdagabbjai az elmúlt egy esztendőben.
A The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap minden év tavaszán összeállítja listáját - Rich List - a Nagy-Britanniában élő leggazdagabb ezer mágnás becsült vagyonáról.
A vasárnap megjelent 2014-es összesítés szerint a brit pénzarisztokrácia felső kasztjának összvagyona egy év alatt csaknem 70 milliárd fonttal 518,9 milliárd fontra (több mint 190 ezer milliárd forintra) emelkedett a tavalyi 449,65 milliárd fontról.
A felső ezer összvagyona immár meghaladja az éves brit hazai össztermék (GDP) egyharmadát.
A Rich List szereplőnek együttes vagyona tavaly is rekordot döntött, és a szupergazdazdagok egyre gyorsabban vagyonosodnak. A 2012-es kimutatás szerint az azt megelőző egy évben a mezőny még csak 4,7 százalékkal lett gazdagabb, a tavalyi lista már 8,5 százalékos gyarapodásról tanúskodott, a most megjelent 2014-es Rich List viszont azt mutatja, hogy az Ezrek együttes vagyona az elmúlt esztendőben 15,4 százalékkal nőtt.
Ráadásul most már többe kerül a belépő a felső ezres kasztba, mint a pénzügyi válság előtt: 2008-ban, a válság előtti utolsó csúcsévben 80 millió, az idén azonban már legalább 85 millió fontos vagyon kellett ahhoz, hogy valaki felkerüljön a listára.
A 2014-es Rich List felső ötszázas mezőnyébe minimum 190 millió fonttal lehetett bejutni, jóllehet ehhez tíz évvel ezelőtt ennek kevesebb mint a fele, 80 millió font is elég volt.
Az idei ezres csoportban 104 milliárdos szerepel, ami szintén rekord. Az ő 300 milliárd fontot meghaladó összvagyonuk több, mint az utánuk következő 896 szupergazdagé együttvéve.
Az idei milliárdos ranglistát a Hinduja testvérek vezetik, 11,9 milliárd fonttal. A Buckingham-palota - az első számú londoni királyi rezidencia - közvetlen közelében, hatszintes kastélyban élő Srichand és Gopichand Hinduja multinacionális vállalkozási hálózata az olaj- és az autóipartól a pénzügyi szolgáltatásokon át az ingatlan- és a médiapiacig terjed. A család vagyona a The Sunday Times kimutatása szerint egyetlen év alatt 1,3 milliárd fonttal gyarapodott.
Ezzel Hindujáék megelőzték a tavalyi első helyezett Aliser Uszmanov üzbég születésű nagyvállalkozót, akinek a legnagyobb orosz közösségi portálokban meglévő ellenőrző részvényhányadán kívül az idei angol kupagyőztes londoni Arsenal futballklubban is van 30 százalékos részesedése.
A nagy londoni Premier League-rivális Chelsea orosz tulajdonosa, Roman Abramovics még messzebb került a csúcstól: 8,52 milliárd fontos vagyona a tavalyi ötödik helyezés után az idén már csak a kilencedik helyhez volt elég.
Őt követi a lista leggazdagabb brit születésű milliárdosa, Westminster hercege, vagyis Gerald Grosvenor ingatlanmágnás, aki 8,5 milliárd fontra becsült vagyonával zárja a felső tízes mezőnyt.
Az aktív brit zenészek rangsorát az idén is Sir Paul McCartney, a Beatles 71 éves egykori basszusgitárosa vezeti. Sir Paul és harmadik felesége, az amerikai Nancy Shevell együttes vagyona az összeállítás szerint jelenleg 710 millió font (265 milliárd forint), 30 millió fonttal több, mint tavaly. Lady McCartney személyes vagyonát az idei Rich List szerkesztői 150 millió fontra becsülik.
A házaspár vagyona a gyarapodás ellenére az idei Rich List 142. helyére volt csak elegendő a tavalyi 133. helyezés után, mivel sokan még nagyobb ütemben gazdagodtak, mint ők.
Sir Paul és neje azonban még így is jelentősen megelőzi a brit rock többi óriását, köztük Sir Elton Johnt (260 millió font, 353. hely), Sir Mick Jaggert (215 millió font, 435. hely) vagy Eric Claptont (150 millió font, 607. hely).
Joanne K. Rowlingnak, a példátlan sikerű Harry Potter-regénysorozat Skóciában élő 48 éves szerzőjének a The Sunday Times 570 millió font vagyont tulajdonít, 10 millió fonttal többet, mint tavaly. Rowling, az idei ezres lista 180. helyezettje - aki az 1990-es évek elején még heti 70 fontos tanácsi segélyből, munkanélküliként tengődött egy edinburghi szociális bérlakásban - messze a világ leggazdagabb regényírója.
Hozzá képest a brit uralkodó továbbra is szinte szegénynek tűnik, annak ellenére, hogy az ő személyes vagyona ugyancsak szépen gyarapodott. A 88 esztendős II. Erzsébet királynő az idei listán 330 millió fonttal szerepel a tavaly kimutatott 320 millió font után; ez a 285. helyre elegendő. Az uralkodó - vagyongyarapodása ellenére - 17 helyet visszacsúszott egy év alatt, tavaly ugyanis a 268. helyen állt a Rich List ezres mezőnyében.
forrás: MTI
Vagyonrekordot döntöttek a brit szupergazdagok
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)