Az Egyesült Államokban, a nagy távolságok szükségessé tették egy gyorsan ügető kocsilófajta kitenyésztését.
Kitűnő ügetőképességét jól örökítette, és az 1849-ben született utódjának, Hambletonian 10 révén sikerült rögzíteni ezt a tulajdonságot a fajtában.
Az amerikai fajta onnan kapta a Standard bred elnevezést, hogy tenyésztői már csak az olyan olyan lovakat ismerték el a fajtába tartozonak, amelyek két és fél percnél kevesebb idő alatt ügették le az 1 mérföldet./1 mérföld kb. 1,6Km./
Az amerikai ügető ló tenyésztői a küllemmel még annyit sem törődtek, mint a telivér tenyésztők. A teljesítmény számított egyedül. Az amerikai ügető ló külleme: Feje nemes is, de durva is lehet. Magasan illesztett, középhosszú nya, nem kifejezett mar, hosszú, meredek jól izmolt lapockák jellemzik. Mellkasa mély, hosszú, a hát ugyancsak hosszú, gyakori a töréshiba.
A far széles, izmos, gyakran csapott. Túlnőttség előfordulhat. Lábszerkezete nem mindig korrekt, elől néha franciás, hátul gyakran gacsos. A csánkok sokszor nem elég terjedelmesek, a csűd hosszú.
Átlagos marmagassága körülbelül 158cm, lényegesen kisebb, mint a telivéré.
Amerikai ügető
Nekiütközött az ütközőbaknak és kisiklott egy tanulóvillamos a főváros III. kerületében, a Bécsi úti végállomáson vasárnap kora délután - közölte a BKV Zrt. az MTI-vel.
A közlemény szerint az oktatót és a tanuló villamosvezetőt könnyű sérüléssel vitték a mentők kórházba. Az anyagi kár jelentős. A Combino típusú villamos utasokat nem szállított.
Az esettel kapcsolatban tart a vizsgálat, bővebb információt annak lezárását követően ad a BKV - írták.
A forgalom folyamatos, fennakadás nincs.
forrás: MTI
kép: Mihádák Zoltán
Ütközőbaknak ütközött és kisiklott egy tanulóvillamos a Bécsi úti végállomáson
Az első két versenyt pont nélkül záró Besenyei Péter műrepülő-világbajnok a hetedik helyen végzett a Red Bull Air Race idei szezonjának harmadik viadalán, amelyet a malajziai Putrajayában rendeztek meg a hétvégén.
Győzött a brit Nigel Lamb, aki első diadalát aratta ebben a sorozatban. Másodikként az összetettben éllovas osztrák Hannes Arch, harmadikként pedig az ausztrál Matt Hall zárt.
A magyar pilóta az első idei futamon, Abu-Dzabiban motorhiba miatt nem szerzett pontot, legutóbb, a horvátországi Rovinjban pedig hozzáért az egyik kapuhoz, így az első körben búcsúra kényszerült, összesítésben kilencedik lett. Vasárnapi helyezése két pontot ért a számára, amivel a tizedik helyen áll összetettben.
Az először 2005-ben megrendezett és hároméves szünet után idén újraindított világbajnokságnak - amelyet a világ leggyorsabb versenyének is neveznek - az idei a hetedik idénye. Változás a korábbiakhoz képest, hogy a mezőny tagjainak egységes motorral, propellerrel és kipufogórendszerrel felszerelt gépekkel kell versenyezniük, a pilótákra ható centrifugális erő nem lehet nagyobb 10 G-nél, a pályát jelölő felfújható kapuk pedig 20 helyett immár 25 méter magasak.
Az idei szezonban három kontinens hét országának nyolc városában rendeznek futamot. A mezőnynek 12 pilóta a tagja. Putrajaya után a lengyelországi Gdyniába, az angliai Ascotba, az egyesült államokbeli Dallasba és Las Vegasba, valamint - a pontos helyszínnel még adós - Kínába látogatnak el a műrepülők.
forrás: MTI
Air Race - Besenyei hetedik Malajziában
A jövő héten nem várható viharos szél, sem sok eső, csak helyenként lehet egy-egy zápor, zivatar. Ezzel együtt fokozatosan melegszik az idő: a hétvégén néhol már 31 Celsius-fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos középtávú előrejelzéséből.
Hétfőn gomolyfelhős, napos idő várható, elsősorban északon lehet helyenként zápor, egy-egy zivatar. Többfelé megélénkül, nyugaton, s zivatarok környezetében átmenetileg meg is erősödhet a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 6-11 fok között, a legmagasabb 20-24 fok között valószínű.
Kedden többnyire derült idő várható. A középső országrészben alakulhat ki egy-egy futó zápor. A Dunántúlon több helyen megélénkül a szél, másutt mérsékelt marad légmozgás. A minimumhőmérséklet 6-12 fok között valószínű. A nappali maximumok várhatóan 23-26 fok között alakulnak.
Szerdán és csütörtökön túlnyomóan derült lesz az idő, csapadék nem várható. Szerdán a leghidegebb órákban 7-13 fok lehet, nappal 25-28 fokig melegszik a levegő. Csütörtökön a minimumhőmérséklet 9-15, a maximumhőmérséklet 26-29 fok között alakul.
Pénteken is nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható, de nyugaton és északon elvétve kialakulhat záporeső. Helyenként megélénkülhet a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 11-17, a legmagasabb 26-30 fok között alakul.
Szombaton sok napsütésre lehet számítani, de néhol megélénkülhet a szél, és helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. A leghidegebb órákban 13-18 fok valószínű, nappal 27-31 fokig emelkedik a hőmérséklet.
A sok napsütés mellett elszórtan vasárnap is lehet zápor, zivatar. A minimumhőmérséklet 13-18 fok között valószínű, a nappali maximumok várhatóan 26-31 fok között alakulnak - olvasható az előrejelzésben.
forrás: MTI
A jövő hét végén már 30 foknál is melegebb lehet
Az Atlético Madrid nyerte a spanyol labdarúgó-bajnokságot: Diego Simeone együttese szombaton a Primera División zárófordulójában 1-1-es döntetlent ért el a címvédő Barcelona otthonában rendezett mindent eldöntő összecsapáson.
Az Atlético Madrid 1996 után nyert újra bajnoki címet, a klub történetében a tizediket.
Érdekesség, hogy a Barcelona és az Atlético ebben a szezonban hatodik alkalommal találkozott egymással, a Spanyol Szuperkupában, mindkét bajnokin, valamint a BL-negyeddöntő első felvonásán is döntetlen született, míg a legrangosabb európai kupasorozatban a visszavágó madridi győzelemmel zárult.
Primera División, 38. (utolsó) forduló:
FC Barcelona-Atlético Madrid 1-1 (1-0)
--------------------------------------------
Camp Nou Stadion, 100 ezer néző, v.: Mateu Lahoz
gólszerzők: Sanchez (34.), illetve Godin (49.)
sárga lap: Piqué (5.), Busquets (45.), Messi (45,), Song (73.), Mascherano (90.), illetve Godin (36.), Tiago (37.), Filipe Luís (69.), Raúl Garcia (92.)
Barcelona:
------------
Pinto - Dani Alves, Piqué, Mascherano, Adriano - Fabregás (Xavi, 77.), Busquets (Song, 57.), Iniesta - Sanchez, Messi, Pedro (Neymar, 62.)
Atlético Madrid:
------------------
Courtois - Juanfran, Miranda, Godin, Filipe Luís - Koke, Tiago, Gabi, Arda Turan (Raúl Garcia, 23.) - Villa, Diego Costa (Adrian, 16., Sosa, 72.)
A Barcelona az első pillanattól kezdve a magához ragadta a kezdeményezést, ugyanakkor a vendégek hátsó alakzata csírájában elfojtotta a katalánok minden próbálkozását. Diego Simeonénak, a vendégek vezetőedzőjének ugyanakkor már az első félidőben két kényszerű cserét kellett végrehajtania, ráadásul Diego Costa és Arda Turan személyében kulcsjátékosait vesztette el a jövő szombati, Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-döntőjére készülő Atlético. Mindkét futballista sírva hagyta el a játékteret.
A fővárosiak jól szűkítették a területet, nem hagyták kibontakozni a Barcát, amely szinte a semmiből szerzett vezetést, Sanchez nagy góljával. A félidő hajrájában az Atlético ugyan beszorította ellenfelét, de nem tudott egyenlíteni.
A fordulást követően szinte azonnal egyenlíthetett volna a madridi alakulat, de a korábbi Barca-sztár, David Villa a kapufát találta el. Nem sokkal később már összejött az egyenlítés az Atléticónak: ahogyan a szezonban oly sokszor, most is pontrúgás után kapott gólt a Barcelona. A katalánoknak nagyjából negyedórára volt szükségük ahhoz, hogy magukhoz térjenek a sokkból, ezt követően azonban ismét egykapuzásba kezdtek, és Messi révén gólt is szereztek, ám a játékvezető les miatt - jogosan - nem adta meg a találatot. A hajrában a Barcelona nem tudta feltörni a vendég kiváló védelmét, így az eredmény nem változott.
I. félidő:
---------
34. perc: Fabregás emelt be egy labdát a beinduló Messinek, az argentin melléről kissé hosszan pattant el a labda, Sanchez azonban érkezett, és éles szögből óriási gólt lőtt a rövid felső sarokba (1-0).
II. félidő:
----------
49. perc: egy jobb oldali szögletre az előrehúzódó Godin remek ütemben érkezett, és nyolc méterről óriási erővel fejelt a kapu bal oldalába (1-1).
Az élcsoport:
1. Atlético Madrid 38 77-26 90 pont
2. FC Barcelona 38 100-33 87
3. Real Madrid 38 104-38 87
4. Athletic Bilbao 37 66-39 69
5. FC Sevilla 37 66-51 60
6. Real Sociedad 37 61-53 59
forrás: MTI
Primera División - Bajnok az Atlético Madrid
A Bosnyák téri Páduai Szent Antal-templomban tartandó istentisztelettel veszi ma kezdetét a IV. Magyar Világtalálkozó, amelynek programjai jövő vasárnapig a főváros mellett Szegeden és Ópusztaszeren várják az érdeklődőket.
Az eseménysorozat első napján Nemzetközi Művészeti Találkozót rendeznek Szegeden, a Feketesas Szalonban. A találkozó hivatalos megnyitója hétfő este lesz Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol a Világ Magyarságáért közéleti és művészeti díjakat, az Összefogás a Magyarságért Díjat, valamint a Tiszteletbeli Magyar címet adják át gálaest keretébe.
Az idei találkozó díszvendége Kárpátalja, emblémája pedig a Lelle nevű puli plüssfigura, amely jelképesen a világ magyarságának "összetereléséről" gondoskodik.
A programok egyik legfontosabb helyszíne a hatezer négyzetméteren felépített Világfalu lesz a Syma Rendezvényközpontban május 23. és 25. között. A Világfaluban jurtasátrak mellett a Magyar Értékek utcája, a Találmányok tere, a Gyógyító övezet és a Kézműves sor várja a látogatókat. A Világklub pavilonban pedig ott lesznek a külhoni klubok képviselői többek között Amerikából, Brazíliából, Svédországból, Svájcból és Franciaországból.
A nagyszínpadon a népzenétől az operetten át a könnyűzenéig minden műfaj helyet kap. Fellép többek között Balázs Fecó, Mága Zoltán, Varga Miklós és Vastag Csaba. Az Ezer torokból a legnépszerűbb tíz magyar népdal című programon a zuglói Liszt Ferenc Általános Iskola kórusa és neves népdalénekesek közreműködésével a legnépszerűbb népdalokat énekelhetik el a látogatók. Itt rendezik meg a Világtalálkozó Szépe versenyt is.
A program részeként szakmai konferenciát is tartanak a Duna Palotában május 22-én A nemzeti integráció fejlesztési rendszere a Kárpát-medencében címmel. A rendezvény fővédnöke Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke.
Ópusztaszeren a Nemzeti Történeti Emlékparkban május 20-án Gyere haza, várunk! címmel Európai Ifjúsági Napot tartanak. Az egész napos rendezvény egy konferenciával kezdődik, amelynek célja, hogy szellemi hidat építsen a határainkon túl és azon belül élő magyarok között. A Nemzeti Összetartozás Emlékművénél ünnepséget tartanak, amelyen fellép mások mellett Varga Miklós is, majd gálaműsorral folytatódik az esemény, amelyet a Magyar Vista Social Club fellépése zár.
Az esemény részletes programja a www.vilagtalalkozo.hu oldalon olvasható.
forrás: MTI
Ma kezdődik a IV. Magyar Világtalálkozó
Futóverseny miatt változik a közlekedés ma a Városliget környékén és az Andrássy úton, az arra közlekedő tömegközlekedési járatokat elterelik.
A Budapesti Közlekedési Központ közölte: a futóverseny miatt a 20E, a 30-as, a 30A, a 230-as és a 105-ös busz, valamint a 70-es és a 75-ös troli nem érinti a Városligetben vagy a közelében lévő megállóját.
Változik a közúti közlekedés rendje is, a verseny honlapján olvasható információk szerint már reggel 6 órától lezárják a Városligeti körutat a Kós Károly sétány és a Közlekedési Múzeum között és a Zichy Mihály utat, valamint délután - amíg ott a mezőny el nem halad - az Andrássy utat az Oktogon és a Hősök tere között, a Dózsa György utat a Podmaniczky utca és a Damjanich utca között és a Dvorzsák sétányt.
Futóverseny miatt változik a közlekedés a Városligetben
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)


