Minden NB I-es, illetve több jelenleg még a másodosztályban érdekelt csapat megkapta a következő szezonra szóló első osztályú induláshoz szükséges licencet.

A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapjának szerdai beszámolója szerint a nemzetközi kupaindulásért még versenyben lévő klubok közül a friss Ligakupa-győztes Diósgyőr, a bajnoki listavezető Debrecen, a címvédő Győr, valamint a Ferencváros és a Videoton is megkapta az UEFA-licencet.
  
Az MLSZ illetékes testülete ugyanakkor egyelőre nem adta meg a licencet az Újpestnek, amely a szezon közben átvitte az NB I-es indulási jogot egy másik cégbe. Ez az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szabályzata értelmében hároméves kizárást von maga után az európai kupaküzdelmekből, ugyanakkor a lila-fehérek méltányossági kérelemmel fordultak a UEFA-hoz, amely ha a fővárosiak számára kedvezően dönt, akkor kupagyőzelmük esetén indulhatnának az Európa Ligában. Az Újpest jövő vasárnap a Diósgyőrrel találkozik a Magyar Kupa-döntőjében a Puskás Ferenc Stadionban.
  
A licenckérelmezők az elsőfokú licencadó bizottság határozata ellen jövő péntekig nyújthatnak be fellebbezést.

forrás: MTI

MLSZ - Minden NB I-es klub megkapta a licencet

Rákosmente és részei nevüket a kerületen keresztülfolyó Rákos-patakról kapták, a terület domborzati viszonyai pedig számos településrész (vagy azok részeinek) nevéből visszacsengenek (pl Rákoshegy, Madárdomb, Kaszásdűlő, stb.)

A főváros legnagyobb kerülete, 54,83 négyzetkilométer területű, több mint 25-szöröse a legkisebb budapesti kerületnek. Északnyugaton a XVI. kerület, nyugaton a X. kerület, délnyugaton a XVIII. kerület, míg délkeleten Ecser és Maglód, keleten Pécel, északkeleten pedig Nagytarcsa határolja.

Az egyik legszebb fekvésű pesti kerület, amely részben ugyanolyan magasan terül el, mint a Gellért-hegy.Mivel a Pesti-síkságon belül a Pesti-hordalékkúpsíkság része, ezért területe szinte teljes egészében dimbes-dombos. A pesti oldal és egyben a Pesti-síkság legmagasabb pontja, az Erdő-hegy is itt található Rákoskert és Rákoscsaba legkeletibb lakóházas találkozásánál, a Pesti út mentén. Magassága 241 méter (a Gellért-hegy 235 méteres).

A XVII. kerületben található a 27 hektáron elterülő Merzse-mocsár, mely Budapest közigazgatási határain belül az egyik legháborítatlanabb vizes élőhely; négy harasztfaj, százharmincegy kétszikű és ötvenegy egyszikű növényfaj, valamint tizenegy madárfaj, köztük a Magyarországon védett szürke gém és vörös vércse otthona; természetvédelmi terület.

A Liszt Ferenc repülőtér hivatalosan Budapest XVIII. kerülete, illetve Vecsés területén fekszik, azonban a 2-es futópályája részben átnyúlik Rákosmentére is.


forrás: wikipedia

Rákosmente és részei nevüket a kerületen keresztülfolyó Rákos-patakról kapták

Nem olyan könnyű, de nehéz!
forrás: Dr.Ganyé

Súlyos, nagyon súlyos...

Sürgősen szükségünk van szoptatós mamakutyákra, elárvult 15 újszülött afgán agár bébi, császármetszés közben meghalt a mamájuk.

A picik Budapesten vannak,de a gazdi bárhova elviszi őket!

Kérem, hogy aki tud segíteni, vagy van ötlete, keresse fel a gazdijukat!

Kutyások, légyszi osszátok meg minél többen!!!

Kálazi Katalin:  06-20-432-00-77

illusztráció

OSSZÁTOK!!!! NAGYON FONTOS!!!  Hell'sGate Guardians Kennel  SOS!!!!!

Hell'sGate Guardians Kennel SOS!!!!!

Ne ítélj elsőre a látszat néha csal.


forrás: extremefunnypictures.com

Ne ítélj elsőre...

Az internet robbanásszerű terjedése kísérő jelenségeként a blogolás, kommentelés egyre inkább beépül a mindennapi médiahasználatba, a különféle bejegyzések hangvétele pedig sok esetben képet ad a lappangó társadalmi feszültségekről is - állítja a témát kutató Kelen András szociológus, közgazdász.

Az online oldalakon megjelenő hozzászólások a közösségi érintkezés újszerű színterét jelentik, amely a technika jóvoltából gyakran a hagyományos kocsmai beszélgetések pótlására szolgál - mondta az Általános Vállalkozói Főiskola tanszékvezetője az MTI-nek.
 
"E megnyilvánulások lehetnek termékenyítő jellegűek, a gondolatok cseréje által a résztvevők kreatív képességei erősödhetnek." Amíg azonban a szakmai jellegű hozzászólások általában a különböző nézőpontok közreadása révén egy-egy feladat megoldására fókuszálva alternatív megoldásokat kínálhatnak fel, bővíthetik az ismereteket, addig a politikához köthető témák körüljárása nyomán az észérvek helyett jellemző módon inkább az érzelmek irányítják ezen interakciókat - tette hozzá.
 
Ilyenkor az adott témát felvető sajtóorgánum írásának mondanivalója az eredeti gondolattól eltávolodva rövid időn belül önjáróvá válhat. A reagálások "közösség által gondozott tartalomként", immár mint köztulajdon, önálló életre kelhetnek - magyarázta a szakember. A hozzászóló "civilek" akár újraírhatják az eredeti felvetést, eközben felerősödhet a "kocsma hangja". A higgadt érvelés elvész, helyette - nem ritkán - a gyalázkodás, a verbális agresszió motiválja az interneten egymással értekező résztvevőket. Mivel pedig az arctalanság megóv a kijelentésekkel járó felelőségtől, az effajta indulatok mindinkább elszabadulhatnak, egyre vaskosabb sértegetésekben merülhetnek ki.  

Sok esetben már szóba sem kerül az eredeti téma, a szellemi erőfeszítés a minél durvábbra hangszerelt személyeskedésbe megy át. E jelenség tömeges méreteket öltve jelzést ad nem csupán az adott kommentelők, de a társadalom nagy részének mentális állapotáról, a méltánytalanságok, a kibeszéletlen, szőnyeg alá söpört kérdések tömkelegéről, amelyek mind válaszra várnak - hívta fel a figyelmet a szociológus.
 
Az internetes kommenteléseknél gyakorta nyomon követhető verbális agresszió jelensége mögött Mészáros Judit pszichoterapeuta, egyetemi tanár véleménye szerint egyebek mellett a társadalom éretlensége mutatkozik meg. Az MTI-nek kifejtette: néhány vonatkozásban szabadságban, demokratikus viszonyokban élni nehezebb, mint önkényuralomban, amelyben az ember külső okokra hivatkozva mentesítheti magát az egyéni felelőség alól.
 
"Viharos történelméből adódóan a magyar társadalom a mai napig sem tanulta meg elviselni a szabadság valamennyi következményét." A nehézségekben sokan a kiszolgáltatottságot élik meg és másokat hibáztatnak kedvezőtlen helyzetükért. A tehetetlenség érzése pedig az emberben elfojtott indulatokat kelthet; amelyek aztán például a névtelenség mögé bújva a netes bejegyzéseknél, hozzászólásoknál a kulturális mázat letörölve, minden gátlás nélkül törhetnek elő.
 
"Cselekedeteinkért a felelőség vállalása autonóm személyiséget feltételez", ami a demokratikus értékrend, létforma alapja - magyarázta a pszichológus.

"Nálunk viszont más országokkal összehasonlítva" - különféle okok miatt - lassabban alakul ki a polgárosodott társadalom, és talaján a demokrácia, amelyben az egymás ellehetetlenítése helyett az együttműködésen, az egészséges versenyszellemen, a kompromisszumkeresésen van a hangsúly.

Az autonóm, felnőtt személyiség elviseli a különbözőségeket, az éretlen gondolkodásból viszont hiányzik az ellentétes álláspontok, tények integrálásának képessége.

Amikor a hétköznapok kihívásaiban az ilyen személyiség más véleményekkel szembesül, fenyegetettséget élhet át. Úgy érzi, hogy személyét éri támadás, ami pedig könnyen agressziót válthat ki.
 
"Az egészséges, bizakodó, az állandó panaszkodástól, agresszív megnyilvánulásoktól kevésbé terhes társadalomhoz az út az autonóm személyiség kialakításán, a demokratikus gondolkodás általánossá válásán át vezet" - összegezte álláspontját Mészáros Judit.

A durva hangú netes kommentek éretlen társadalomról árulkodnak

A Ferencváros kapta a legnagyobb pénzbüntetést a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságának keddi ülésén.


A fővárosi klubnak 200 ezer forintot kell fizetnie, mivel szurkolói pirotechnikai eszközöket vittek a stadionba és azokat használták is, illetve megbotránkoztató rigmusokat kiabáltak Mezőkövesden. A hazai klub 70 ezer forintos bírsággal megúszta a rendezési hiányosságokat.
   
A testület a Kaposvár-Pécs mérkőzéssel kapcsolatban a vendégszurkolók által bekiabált megbotránkoztató rigmusok miatt a mecsekaljai klubra 50 ezer forintos pénzbüntetést rótt ki.
   
A hétvégén kiállított játékosok közül a kaposvári Pierre Emanuel Mbemba két, míg a pápai Csizmadia Csaba egy bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

forrás: MTI

A Ferencváros kapta a legnagyobb pénzbüntetést