A rendőrség döntése miatt lehet kizárólag elővételben jegyet váltani a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójának szombati MTK-Ferencváros mérkőzésére a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pénteki tájékoztatása szerint.
Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője azt mondta az MTI-nek: a hatóság előzetesen felmérte a helyszínt és a körülményeket, s ezután határozott úgy, hogy a Hidegkuti Stadionban szombaton már ne áruljanak belépőket.
"A mostani adatok alapján jól fogynak a jegyek, elképzelhető, hogy telt ház lesz, az interneten ráadásul a készlet erejéig még a mérkőzés napján is meg lehet vásárolni a belépőket" - nyilatkozta Sipos Jenő, aki hangsúlyozta, az MLSZ arra kéri a szurkolókat, hogy csak akkor menjenek ki a Hidegkuti Stadionba, ha rendelkeznek érvényes jeggyel, a helyszínen ugyanis már semmilyen módon nem juthatnak belépőhöz.
A jegyeket az interneten keresztül a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, valamint országszerte a Ticket Express jegyirodáiban lehet megvásárolni. Az MTK szurkolói személyesen pénteken 14 és 18 óra között a Hidegkuti Stadion irodájában válthatják meg jegyeiket. A ferencvárosi drukkerek az Elővételi Jegyiroda és Regisztrációs Központban (Üllői út 102.) vásárolhatnak belépőket, pénteken 18 óráig.
forrás: MTI - kép: nemzetisport.hu
A rendőrség kérte az elővételes jegyvásárlást az örökrangadóra
Marokkóban forgat Tom Hanks a Felhőatlasz rendezőjével, Tom Tykwerrel - számolt be róla pénteken a Variety.com hollywoodi filmportál.
Az Oscar-díjas színész az A Hologram for The King (Hologram a királynak) című produkcióban vállalt szerepet. Hanks két éve a főszerepet játszotta el a német rendező és az amerikai Wachowski testvérek Felhőatlasz című nagyszabású filmjében.
A Hologram forgatását még a nyáron jelentették be, a film egy szaúd-arábiai városban játszódik, ahol egy súlyos anyagi gondokkal küzdő üzletember kétségbeesetten próbálja összetartani családját és kirángatni magát az anyagi összeomlásból.
A szereposztásban a Homeland: A belső ellenség című tévésorozat sztárja, Sarita Choudhury, valamint Omar Elba, Tracey Fairaway, David Menkin és Tom Skerrit is helyet kapott. A marokkói felvételek csütörtökön kezdődtek, a stáb később Németországban folytatja a forgatást egészen júniusig.
A független produkcióban készülő munkában Hanks produceri feladatot is vállalt.
http://variety.com/2014/film/news/sarita-choudhury-omar-elba-join-tom-hanks-in-hologram-for-the-king-1201126922/#
forrás: MTI - kép: theguardian.com
Tom Hanks Marokkóban forgat Tom Tykwerrel
Gilby Clarke amerikai gitáros-zeneszerző, a Guns N' Roses (GNR) egykori ritmusgitárosa június 20-án fellép a szolnoki Tiszavirág Fesztiválon.
Az 51 éves gitáros-zeneszerzőt a legtöbben a GNR beugró gitárosaként ismerhetik. Gilby Clarke 1991-ben került a pályája csúcsán lévő Los Angeles-i hard rock csapatba Izzy Stradlin helyére. A Guns N' Roses 2012-es Rock N Roll Hall of Fame beiktatásán ugyan fellépett a csapattal, de ő maga nem került be a Hírességek Csarnokába - közölték a szervezők az MTI-vel.
Gilby Clarke a GNR előtt kisebb csapatokban játszott, a Candy-ben vagy a sleaze-rockos Kill For Thrills-ben, a GNR-ból (azóta Axl Rose énekes viszi a nevet) a teljes széteséskor, 1994-ben szállt ki és szólópályára lépett. Gitárjátéka hallható a GNR szólógitárosa, Slash Slash's Snakepit formációjának albumán, de dolgozott Nancy Sinatrával, az MC5-val, a Hearttal vagy a Kiss-ből ismert Gene Simonsszal is. 2006-ban a VH1 televíziós zenecsatorna Rockstar Supernova produkciójában szerepelt, a Mötley Crüe dobosával, Tommy Lee-vel és az ex-metallicás basszusgitárossal, Jason Newsteddel közösen.
Készített hét szólólemezt, az első, a Pawnshop Guitars 1994-ben, a legutóbbi, a Gilby Clarke 2007-ben jelent meg. A régi vágású blues-rock játékáról ismert gitáros június 20-án este játszik a szolnoki Tiszavirág Fesztiválon, amelyet idén immár kilencedik alkalommal rendeznek meg a Tisza-parti városban.
A szervezők közleménye szerint az ingyenes fesztiválon a zenei programok mellett kamaraszínházi előadásokkal, kertmozival, gasztronómiai különlegességekkel várják az érdeklődőket június 17-től 21-ig.
forrás: MTI
Gilby Clarke a szolnoki Tiszavirág Fesztiválon
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke március 15-én délelőtt Budapesten, a Múzeumkertben mond ünnepi beszédet. A baloldali összefogáshoz tartozó pártok aznap délután közös rendezvényt tartanak a fővárosban, a Jobbik nagygyűlést rendez, az LMP politikusai és aktivistái pedig biciklivel fővárosi emlékhelyeket keresnek fel a nemzeti ünnepen.
Orbán Viktor beszédét a Tisztelet a bátraknak! szlogennel meghirdetett állami ünnepségsorozat keretében mondja majd el, amely március 15-én a felújított Kossuth téren zászlófelvonással és Kövér László házelnök köszöntőjével veszi kezdetét. A Fidesznek a fővárosban idén sem lesz központi ünnepsége, a fideszesek helyi rendezvényeken emlékeznek.
A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, Semjén Zsolt az erdélyi Kézdivásárhelyen mond ünnepi beszédet, a rendezvény helyszínére az előző évhez hasonlóan hagyományőrzőkkel együtt lóháton érkezik. Harrach Péter KDNP-s frakcióvezető március 15-én Nagymaroson, Szobon, majd Vámosmikolán is felszólal.
Az ellenzéki összefogás pártjai délután a fővárosi Szabad sajtó útján tartják rendezvényüket, amelyet a Facebookon Talpra, magyar! szlogennel hirdetnek. A demonstráción a szervezethez tartozó mind az öt párt vezetői beszédet mondanak. Sorrendben Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője, Szabó Tímea, a PM társelnöke, Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és Mesterházy Attila, a szocialisták elnöke, a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje lép majd a színpadra. Az MSZP közleménye szerint minden polgárt várnak, aki úgy véli, április 6-án kormányváltásra van szükség a nézetek és vélemények sokszínűségét tiszteletben tartó, erre alapozó új Magyarország felépítéséhez.
A Jobbik a Kodály köröndnél kezdi a március 15-i programját koradélután, ahol budapesti szervezetének tagjai szólalnak fel. Ezt követően a résztvevők lovas-zenés menetben vonulnak át az Andrássy úton a Deák Ferenc térre, a párt nagygyűlésének helyszínére. Hívószóként a Jobbik is a Talpra, magyar! idézetet használja. A naggyűlésen Vona Gábor pártelnök, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje és a párt több vezetője is beszédet mond. Az ünnepi program ingyenes Lord koncerttel zárul.
Az LMP sajtóosztályának tájékoztatása szerint az ellenzéki párt politikusai és aktivistái a szokásoknak megfelelően biciklivel keresnek fel a fővárosban az 1848-49-es forradalomhoz kapcsolható emlékhelyeket.
forrás: MTI - kép: lazari.ro
Pártrendezvények a nemzeti ünnepen
Bántalmaztak egy villamosvezetőt péntek reggel a II. kerületi Széll Kálmán téren, a feltételezett elkövetőt elfogták - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a honlapján.
A közlemény szerint a II. kerületi Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával rendelt el nyomozást. A feltételezett elkövetőt előállították.
Németh Cecília, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese elmondta, hogy a helyszínről egy 28 és egy 37 éves férfit vittek kórházba könnyű sérülésekkel.
forrás: MTI - kép: veke.hu
Megvertek egy villamosvezetőt a Széll Kálmán téren
Idén háromnaposra bővül a Teszedd! elnevezésű szemétszedési akció, így május 9-11 között országszerte számos ponton lesz lehetőség kapcsolódni a programhoz.
Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség által szervezett program idén nem több naposra bővül, de csatlakozik az Európai Bizottság Let's Clean Up Europe! (Tisztítsuk meg Európát!) elnevezésű projektjéhez is, amelynek keretében május 10-én 28 európai országban tartanak egyszerre a TeSzedd!-hez hasonló szemétgyűjtési akciókat - közölte pénteken az ügynökség az MTI-vel.
A program célcsoportjait elsősorban az ifjúsági szervezetek, tanintézmények és iskolák alkotják, de a vállalatokat, cégeket, önkormányzatokat, civil szervezeteket és gyerekes családokat is szeretnének bevonni a mozgalomba.
A rendezvény célja az önkéntesség népszerűsítése mellett egyrészt, hogy az emberek szűkebb és tágabb környezete megtisztuljon az eldobált szeméttől, másrészt pedig a szemléletformálás, hogy minél több ember figyeljen oda környezetére, és minél kevesebbet szemeteljen.
A program gazdái várják helyi koordinátorok jelentkezését, akik találkozási pontot szerveznének, ezzel együtt minimum 10 fős csoportot regisztrálnának. Egyénileg regisztrálni és az egyes találkozási pontokhoz csatlakozni április elejétől május 2-ig lehet az interneten keresztül.
A szervezők a szemét elszállítását és ártalmatlanítását vállalják, valamint biztosítják a szemétszedéshez szükséges eszközöket.
A TeSzedd! akcióban összesen 1075 helyszínen több mint 100 ezer önkéntes vett részt az akcióban.
forrás: MTI - kép: neki.gov.hu
Háromnaposra bővül idén májusban a TeSzedd! önkéntes akció
Zuschlag János volt MSZP-s képviselő a Napi Gazdaság pénteki számában megjelent interjúban azt állította, ötvenmillió forintot kapott a szocialista párttól, hogy 2006-ban lépjen vissza a képviselőjelöltségtől. A szabálytalanul felhasznált pályázati pénzek miatt hat évre ítélt, a börtönből tavaly szabadult egykori politikus azt is mondta, hogy nem ő, hanem ügyvédje fizetett kárenyhítésként ötvenmillió forintot büntetőügyében.
A gazdasági újság honlapján is olvasható interjúban Zuschlag János kijelentette, miután 2004-ben lemondott az országgyűlési képviselőségéről, majd 2006-ban képviselőjelöltnek választották a kiskunhalasi MSZP-ben, "rosszul lett a teljes pártvezetés, hiszen mindenki azt hitte, el fogok tűnni". Azt állította, megállapodott Lendvai Ildikó, Szekeres Imre és Szilvásy György vezető szocialista politikusokkal, hogy visszalép, és "kaptam ötvenmillió forintot egy nejlonszatyorban (...) A pénz az MSZP-től jött, nyilván a központi széfből. A székházban adta át valamelyik titkárnő" - jelentette ki.
Az interjúban Zuschlag János arról is beszélt, hogy amikor a Gyurcsány Ferenc vezette Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztériumban ő "intézte" a pályázati ügyeket, volt olyan pályázat, amelynek nyernie kellett, és erről a miniszter is tudott.
Gyurcsány Ferenc "mindenről tudott, mindenbe beleszólt, mindent ő írt alá" - jelentette ki.
Büntetőügyével kapcsolatban arról beszélt, bár 2004-ben elindult a nyomozás, évekig nem aggódott. Ráadásul mindenről tudott, mert tájékoztatták - állította. Csak 2007-ben fordult komolyra az ügy, amikor házkutatást is tartottak nála - mondta. Akkor már "mindenki ideges volt", állítása szerint Lendvai Ildikó akkori frakcióvezető attól tartott, "az ügy esetleg feljebb is mehet". Zuschlag arról is beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc egyik volt munkatársával megüzente neki, hogy melyik ügyvédet hívja fel, aki vinni fogja ügyét.
Zuschlag János azt mondta, a per során kárenyhítésként visszatérített pénzt nem ő fizette be, hanem "jött az ügyvédem, és közölte, hogy letéti számlájáról kárenyhítés címén átutalt ötvenmillió forintot". Ezt - közölte - ő nem kétre volna. A pénz szerinte "nyilván ugyanabból a széfből" származott.
Az interjúban Zuschlag János kijelentette, hogy látta az MSZP-székházban a széfet, "tele volt pénzzel, volt benne vagy pár száz millió forint", ez a pénz szerinte "fű alatti támogatásokra, zűrös ügyek elintézésre, a pártelnök költségeire, kampányokra" kellett.
Arról, hogy a napokban megjelenik egy könyv az életéről, ami így a kampány része lehet, azt mondta, "nincs ezzel semmi gond". Hozzátette, a könyvet régóta tervezte, most lett kész.
Kifejtette, konkrét megszólalásának viszont Simon Gábor ügye az oka. Megdöbbentőnek tartja, "hogy azok az MSZP-s pártvezetők, akik aggályoskodás nélkül bűnbakot csináltak belőlem, (...) még az én ügyem után is fülig sárosak" - indokolta megszólalását Zuschlag János. Szerinte kizárt, hogy "Simon Gábor egyszemélyes buliban tudott volna megszerezni ennyi pénzt".
Zuschlag János 2013. szeptember 18-án szabadult a kecskeméti börtönből, miután letöltötte hatéves büntetését. A Szegedi Ítélőtábla társtettesként, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében és annak kísérletében részben tettesként, bűnsegédként, illetve felbujtóként, továbbá magánokirat-hamisítás vétségében, valamint felbujtóként elkövetett bűnpártolás vétségében mondta ki bűnösnek.
Az ítélet szerint Zuschlag János és társai civil szervezetek közbeiktatásával szabálytalanul használtak fel a központi költségvetéstől, a Fővárosi Önkormányzattól, a Táncsics Alapítványtól és az Európai Uniótól pályázatokon elnyert, összesen 75 millió forintnyi támogatást.
Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyész-helyettese 2008. április 24-én közölte az MTI-vel, hogy a Zuschlag János és társai ellen indított bűnügyben zajló iratismertetés során a gyanúsított védője okiratokat csatolt be arról, hogy körülbelül 50 millió forint összegben térítettek meg kárt.
A volt politikusnak 2004 októberében azért kellett lemondania parlamenti mandátumáról, mert a fővárosi Terror Háza Múzeum előtt a holokauszt áldozatain viccelődött.
forrás: MTI - kép: nol.hu
Zuschlag: ötvenmillió forintot adott az MSZP a visszalépésemért
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)