Március 7-ig nevezhetnek a pálinkaházak a Pálinka Ország kóstolóra, a megmérettetés eredményeként május elejére létrejöhet a pálinkakiválóságok könyve – jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a Hungarikum Bizottság elnöke a visegrádi pálinkamúzeumban hétfőn.
A bizottság által meghirdetett program célja, hogy a borok mintájára összegyűjtse a kiváló pálinkákat és mind belföldön, mind külföldön népszerűsítse azokat – fejtette ki a miniszter.
Fazekas Sándor hozzátette, cél az is, hogy lehetőleg mindegyik pálinkaház induljon a megmérettetésen, s az elkészülő könyv tükrözze a teljes élmezőnyt és mutassa meg, mely pálinkákat ajánlják a fogyasztóknak.
Közölte, a termékek minőségi eljárás keretében, válogatást követően kerülnek be a könyvbe, amely így egyfajta keresztmetszet és helyzetértékelés is ad az elmúlt 10 év eredményeiről.
Hozzátette, bízik abban, hogy ez egy nyitánya lesz annak a sorozatnak, amelynek során minden évben megtalálják a kiváló pálinkákat.
Kiss Eliza, a hegyközségek megújításáért és a szőlő-bor ágazat fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, a Hungarikum Bizottság tagja a részleteket ismertetve kiemelte: nem versenyről van szó, nem egy rangsor felállítása a cél, hanem az, hogy a magyarországi kereskedelmi forgalomban kapható, a pálinkatörvény szerinti gyümölcs- és törkölypálinkákat bemutassák a nagyközönségnek. A részvétel meghívásos, s több mint száz pálinkaház jelentkezését várják. A házi készítésű és egyéb, párlat néven forgalomban lévő termékek nem jelennek meg a mustrában. A pálinkatételek nevezése díjmentes – fűzte hozzá.
A nevezéssel kapcsolatban közölte, hogy a feltételekről a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján lehet majd tájékozódni. A termékeket egy társadalmi és egy szakmai zsűri vizsgálja, s várhatóan május 10-re elkészül az exkluzív pálinkaválogatás gyűjteménye.
Elmondta, szeretnék, hogy ha az angol nyelvű változatban is megjelenő könyv eljutna a külföldi szakkiállításokra, illetve a külföldi szakértőkhöz és kereskedőkhöz is.
forrás: MTI - kép: taplalkoztudatosan.hu
Indul a Pálinka Ország kóstoló
A közép-kelet-európai régióban elsőként Budapesten létesített reklámszakemberek képzésére oktatóközpontot a Google.
A legmodernebb technikával felszerelt Google Ground tudásbázis a nyolcadik kerületben egy felújított épületben kapott otthont.
A Google honlapján található információk szerint központ képzési programjain résztvevő reklámszakemberek és egyetemi hallgatók a hatékony online kommunikáció és marketing Google által kidolgozott egyedi technikáját sajátíthatják el kezdő és haladó szinten.
A tanfolyamon szerzett ismeretekkel a reklámszakemberek látható, mérhető és azonnali, kézzel fogható eredményt generálhatnak vállalataik számára.
Az oktatóközpont nyitva áll az egyetemi hallgatók előtt is. Évente közel százötven hallgató egy elméleti és gyakorlati képzést is magában foglaló gyakornoki program keretében sajátítatja el az online marketing alapfogásait a marketing stratégia tervezésétől kezdve az online kampányok lebonyolításán át egészen a Google AdWords és Google Analytics szolgáltatások leghatékonyabb alkalmazásáig.
A képzési programot sikerrel befejező hallgatók Google minősítést kapnak az elsajátított ismeretekről.
forrás: MTI
Google tudásbázis Budapesten reklámszakemberek képzésére
Megkezdte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a fővárosi "Százlábú híd" felújítását, de jelentős forgalomkorlátozásra csak áprilistól kell számítani.
A felüljáró a Kerepesi út forgalmát vezeti át a Keleti pályaudvar bejárati vágányai fölött. A munkálatok a vasúti és a troli-felsővezetékek átépítésével, valamint a szükséges útkorrekciókkal és közműkiváltásokkal kezdődött el.
Április elején a kivitelező lezárja a Kerepesi úton a belváros felé vezető útpályáját az Asztalos Sándor út és az Aréna Pláza között, a forgalmat a másik útpályára terelik, így a belváros felé egy, a városból kifelé vezető oldalon pedig két sávot használhatnak a közlekedők. Ez után kezdődik el a híd tényleges átépítése a bontási munkálatokkal. A 80-as és a 80A troli, valamint a 908-as, a 931-es, a 956-os és a 990-es éjszakai busz útvonala nem változik, de a Gumigyár megállót áthelyezik.
Az átépítés két ütemben zajlik: az elsőben a Keleti pályaudvar felé, a másodikban a Hungária körút felé haladó forgalmat kiszolgáló szerkezetet építik át közel nettó 4 milliárd forintért.
forrás: MTI - kép: BKK.hu
Megkezdi a BKK a "Százlábú híd" felújítását Budapesten
A választási kampány idején a kampánykiadványokat engedély és bejelentés nélkül lehet előállítani és terjeszteni, de azokon minden esetben szerepelnie kell az impresszumnak.
A választási eljárásról szóló törvény szerint a kampány végéig a jelölőszervezetek és a jelöltek engedély és bejelentés nélkül előállíthatnak és terjeszthetnek plakátokat. A jogszabály alkalmazásában plakátnak kell tekinteni a választási falragaszt, feliratot, szórólapot, vetített képet, emblémát mérettől és hordozóanyagtól függetlenül.
A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény szerint - ha a jogszabály eltérően nem rendelkezik - a sajtóterméken és egyéb kiadványon fel kell tüntetni a szerkesztésre és kiadásra vonatkozó legfontosabb adatokat (impresszum), így a kiadó nevét, székhelyét, a kiadásért, illetve a szerkesztésért felelős személy nevét.
Vagyis a választási szórólapon és plakáton is fel kell tüntetni a szerkesztésre és a kiadásra vonatkozó legfontosabb adatokat.
forrás: MTI - kép: ladanybene.hu
A plakáton és szórólapon is fel kell tüntetni az impresszumot
Ezen a hétvégén is A Lego-kaland uralta az észak-amerikai filmszínházakat: a háromdimenziós animációs film péntektől vasárnapig 31,5 millió dollárral (7,1 milliárd forinttal) növelte bevételeit.
A Lego-kockákból épített világban küzdő Lego-hősöknek sikerült fölényesen legyőzniük a mozikasszáknál Kevin Costner 3 nap a halálig című új ügynökfilmjét, és Paul W.S. Anderson látványos Pompeji című történelmi kalandfilmjét is, amelyek a második és harmadik helyet szerezték meg a kasszasikerlistán. Előbbiért 12,3 millió dollárt (2,8 milliárd forintot), utóbbiért tízmillió dollárt (2,2 milliárd forintot) fizettek az észak-amerikai nézők a hétvégén.
A The Hollywood Reporter értesülése szerint a Jégvarázs című animációs film globális bevétele közben átlépte a 980 millió dollárt, és ezzel a Toy Story 3. után minden idők második legnagyobb bevételű animációs mozija lett.
forrás: MTI
A Lego-kaland ismét a toplista csúcsán
Százhetven jelöltet vettek nyilvántartásba vasárnap estig az egyéni választókerületi választási bizottságok, legtöbbjük a Fidesz és a KDNP közös jelöltje - derül ki a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldala, a www.valasztas.hu adatainak összesítéséből.
Eszerint szombat este óta egyetlen új jelöltet sem vettek nyilvántartásba a bizottságok, a jelöltállítási adatok ugyanis azóta nem változtak. Várhatóan hétfő reggel ugrik majd meg a jelöltek száma.
Az adatok szerint a választási bizottságok a Fidesz-KDNP jelöltjei közül országszerte 98-at vettek már nyilvántartásba. Az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP szövetségnek 39, a Jobbiknak 22, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösségnek 4, az SMS-nek (Seres Mária Szövetségesei) és az Új Magyarország Pártnak (ÚMP) 2-2, az LMP-nek, a Magyar Cselekvő Pártnak, és A Haza Nem Eladó Pártnak 1-1 jelöltje van már nyilvántartásban.
Vasárnap estig 239 jelöltet jelentettek be, köztük van a már 170 nyilvántartásba vett jelölt, a többiekről a bizottságok még nem döntöttek.
Az egyéni választókerületekben azok a jelöltek indulhatnak, akik összegyűjtöttek 500 érvényes ajánlást.
Az ajánlóíveket hétfőn vehették át a pártok a választási irodáktól, akkor kezdődött meg az aláírások gyűjtése.
Az egyéni választókerületi választási bizottságoknak a bejelentéstől számítva három napjuk van arra, hogy döntsenek a jelölt nyilvántartásba vételéről.
Az országgyűlési egyéni választókerületben indulni szándékozó jelöltek március 3-án 16 óráig gyűjthetik az ajánlásokat, addig kell leadniuk az ajánlóíveket az egyéni választókerületi választási bizottságnak.
Az országos listák bejelentésének határideje március 4., 16 óra. Pénteken az első országos listát is nyilvántartásba vette a Nemzeti Választási Bizottság: a Fidesz-KDNP közös listáját Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vezeti.
forrás: MTI - kép: budaorsiinfo.hu
Százhetvenegy jelöltet vettek nyilvántartásba a bizottságok
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)
