Egy aszteroida vagy üstökös becsapódása válthatta ki a 13 ezer éve bekövetkezett hirtelen klímaváltozást a Földön.
A hirtelen hőmérsékletcsökkenés és szárazság következtében sok nagy szárazföldi állat kihalt, Észak-Amerikában például az óriáslajhár, a masztodon, a teve és a smilodon (amerikai kardfogú tigris). Az addig vadászatból élő észak-amerikai népeknek ekkor vissza kellett térniük a gyűjtögetéshez és a növénytermesztéshez.
Régóta ismert a klímaváltozás ténye, okáról azonban vita folyik. A kutatók véleményüket, miszerint a klímakatasztrófát egy égitest becsapódása váltotta ki, megolvadt kőzetgolyókkal támasztják alá, amelyek üstökös vagy meteorit becsapódásakor jöttek létre. Ezeket a golyókat New Jersey és Pennsylvania államokban, kőzetrétegekben találták, amelyek a korai driász korban keletkeztek. Elemzések szerint a golyócskák kémiai összetétele megegyezik a québeci kőzettel.
A becsapódáskor keletkezett krátert egyelőre nem találták meg - mondta el Mukul Sharma, a New Hampshire-i Dartmouth Egyetem munkatársa, a tanulmány társszerzője.
Az új tézis ellentmond a kutatók körében sokáig uralkodó elméletnek. Eszerint a klímaváltozás kiváltó oka egy észak-amerikai jégtábla széttörése volt. Ezáltal ugyanis annyi mennyiségű édesvíz áramlott az Atlanti-óceánba, hogy leállt egy trópusokról érkező, meleg vízű tengeri áramlat és emiatt alakult ki a hűvösebb és szárazabb klíma.
Üstökös becsapódása okozhatta a 13 ezer évvel ezelőtti klímaváltozást
Három klub is azért kapott pénzbüntetést a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságának keddi ülésén, mert szurkolói többek között Romániát gyalázó rigmusokat kiabáltak.
![]() |
| forrás: MTI - kép: Galambos Zoltán |
A Ferencvárosnak 400 ezer forintot kell átutalnia az Újpest és Románia gyalázása miatt, továbbá rendezési hiányosság miatt, ugyanis a vendég Kecskemét beleegyezése nélkül locsolták a pályát a kezdés előtt tíz percen keresztül.
A Pécs 200 ezer forintos pénzbírságot kapott a "Romániával kapcsolatos gyűlölködő rigmusok" miatt.
A Diósgyőrt a soron következő NB I-es bajnoki mérkőzésén szövetségi ellenőrt fogadására és eljárási költségei viselésére kötelezték, mivel szurkolói megbotránkoztató rigmusokat kiabáltak és tárgyakat dobáltak a pályára.
A magyar válogatott pénteken világbajnoki selejtezőt játszik Romániával Bukarestben.
A hétvégi fordulóban egyedüliként kiállított Rodenbücher Istvánt (Pápa) egy bajnoki mérkőzésre tiltotta el a fegyelmi bizottság.
Három klub fizet a Romániát gyalázó rigmusok miatt
A magyar női labdarúgó-válogatott 3-2-re legyőzte Románia csapatát Gyulán rendezett keddi felkészülési mérkőzésen.
| forrás: MTI - kép: telesport.hu |
A magyar válogatott góljait Pádár Anita, Vágó Fanni és Szeitl Szilvia szerezte.
A két csapat csütörtökön 11 órakor újra összecsap egymással.
Eredmény:
Magyarország-Románia 3-2 (3-1)
A női labdarúgó-válogatott legyőzte Romániát
Akár a MÁV-nál is elhelyezkedhetnek azok a Magyar Honvédséget önhibájukon kívül elhagyni kényszerülő katonák, akik továbbra is a közszolgálatban szeretnének dolgozni.
| forrás: MTI - kép: varkapu.info |
A Honvédelmi Minisztérium (HM) és a MÁV Zrt. MTI-hez eljuttatott közös közleményükben kiemelték: az új közszolgálati életpályamodell kialakításával párhuzamosan, annak részeként a katonai pályamodell is megújult, amelynek markáns eleme egy olyan rendszer kialakítása, ami szélesebb lehetőséget kínál a szervezetből kiváló katonáknak ahhoz, hogy a civil munkaerőpiac aktív tagjaként folytathassák karrierjüket.
Mint kiemelték: a kormány egyértelmű célja, hogy az egységes közszolgálati pályamodell keretei között ki kell alakítani a hivatásos katonák Magyar Honvédségtől történő kilépését követő, a közszolgálatban történő foglalkoztatásának szabályait, ezáltal "megnyitva az útját egy második közszolgálati pályafutásnak". Ezt a lehetőséget bővítette ki az a HM és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által május végén megkötött megállapodás, amelynek lényege, hogy az NFM hozzájárul, elősegíti és támogatja az állami többségi tulajdonban levő vállalatok és a HM közötti együttműködési megállapodások megkötését a honvédségtől kilépők elhelyezkedésének elősegítése érdekében.
Ennek a keretszerződésnek az első megállapodását kötötték meg most a MÁV-csoporttal, amely az anyavállalaton kívül annak tíz leányvállalatára is kiterjed. A MÁV-csoport vállalatai részére a HM hozzáférhetővé teszi az úgynevezett közigazgatási tartalékállományába tartozók adatait. Az egyes vállalatok pedig üres munkaköreik feltöltése, toborzási tevékenységük során megvizsgálják az adatbázisban szereplők foglalkoztatásának lehetőségét.
A HM közleménye szerint az úgynevezett közigazgatási tartalékállományba azok a hivatásos katonák kerülhetnek, akik legalább százados, illetve főtörzsőrmesteri rendfokozatot értek el és a beosztásuk létszámcsökkentés vagy átszervezés miatt szűnt meg, valamint lejárt a rendfokozatukra előírt maximális várakozási idő. Továbbá azok, akik legalább 25 év szolgálati idővel rendelkeznek és egészségügyi, pszichikai okból megszüntetik szolgálati viszonyukat. A HM viszont kiemelte: "ebbe a sajátos csoportba kizárólag a honvédségtől önhibájukon kívül kiválni kényszerülők kerülhetnek".
Számukra a MÁV-csoport a felszabaduló, saját munkavállalókkal be nem tölthető munkakörben kínál állásokat az egykori katonák képzettségük és egészségi alkalmasságának függvényében, a területi igények szerint. A MÁV az állományába felvehető katonák részére a tervezett munkakör betöltéséhez szükséges vasúti képzést biztosítja.
A HM és az NFM korábbi közleménye szerint hosszabb távon (3-5 év) évente átlagosan 200 a rendszerből önhibáján kívül kiválni kényszerülő hivatásos katonával számolnak. Ebből mintegy 70-80 tiszt, 120-130 altiszt. A MÁV-csoportnál foglalkoztatható létszám annak függvénye lesz, hogy a vasútvállalat létszámtervében meghatározott munkaerő struktúrához mennyiben illeszkedik a honvédségnél felszabaduló állomány - tették hozzá.
A MÁV közleményében kiemelte: a vezetőség által megkezdett struktúraváltás hatásai már érzékelhetők. Egyebek között a 2012-ben pozitív üzemi- és konszolidált csoportszintű eredményt elért vasúttársaság tavaly úgy volt képes adósságállományát mintegy 60 milliárd forinttal csökkenteni, hogy nem voltak megszorítások, csoportos létszámleépítések, a foglalkoztatás biztonsága garantált, s idén július elsejétől mintegy 35 ezer munkavállalója részesült 2,4 százalékos alapbéremelésben.
A MÁV is foglalkoztatná a honvédségtől kiválni kényszerülő katonákat
Megkezdődött Németországban hétfőn az egykori náci párt fegyveres alakulata, a Waffen SS egyik tagjának pere, a 92 éves férfit gyilkosságban való bűnrészességgel vádolják.
| forrás: MTI - kép: krmg.com |
Siert B. az SS tagjaként a keleti fronton harcolt, majd egészségi okok miatt áthelyezték a zsidók és ellenállók felkutatásáért felelős titkosrendőrséghez. A vád szerint a felettesével közösen elfogta Aldert Klaas Dijkemát, akit a Groningen térségében fekvő Appingendamnál egy elhagyott ipari területre hurcoltak, és 1944. szeptember 22-én meggyilkoltak. Az ellenállót arra utasították, hogy menjen vizelni, majd hátulról lelőtték. A helyszínre érkező orvosoknak azt mondták, hogy menekülni próbált, és azért kellett fegyvert használni, mert a felszólításukra nem állt meg. Az ügyészség szerint a vádlott és a már elhunyt felettes is leadott lövéseket az ellenállóra.
A vádlottat ezért a bűncselekményért egy hollandiai bíróság 1949-ben távollétében halálra ítélte. Később életfogytig tartó börtönbüntetésre változtatták az ítéletet. Siert B. ekkor hamis papírokkal élt Németországban. 1978-ban lelepleződött kiléte, és Hollandia kérte a kiadatását, amit Németország megtagadott, arra hivatkozva, hogy a volt SS-tag német állampolgár, és ettől nem lehet megfosztani. Az állampolgárságot a náci rendszer egy szabálya alapján szerezte meg, amely szerint megkaphatják a német állampolgárságot a harmadik birodalom fegyveres szervezeteihez csatlakozó külföldiek.
Ugyanakkor Dijkema halála miatt Németországban is eljárás indult a vádlott ellen, de a német hatóságok nem gyilkosságban, hanem emberölésben való bűnrészességgel gyanúsították meg, és az ügy elévülése miatt hamar le is állították az eljárást. Ezúttal viszont abból indulnak ki, hogy gyilkosság történt, ez a típusú bűncselekmény pedig nem évül el.
A 92 éves férfit egy másik ügyben már elítélték Németországban. 1980-ban hét év börtönbüntetést kapott, amiért a nácizmus idején részt vett egy zsidó testvérpár meggyilkolásában. Siert B. a büntetés kétharmadának letöltése után szabadult.
Németországban a napokban több tucat új eljárás indulhat háborús bűncselekmények gyanúja miatt. A náci korszak bűneit vizsgáló központ (ZSt) várhatóan ezen a héten több mint 40 egykori auschwitzi lágerőr aktáját adja át az igazságszolgáltatási szerveknek, hivatalos eljárás megindítását javasolva. Az 1958-ban alapított ZSt mintegy 7000 ügyben folytatott vizsgálatot. Vádemelési jogköre nincsen, csak annyit tehet, hogy bűncselekmény megalapozottnak tűnő gyanúja esetén a gyanúsított aktáját átadja az illetékes ügyészségnek, amely azután eldönti, hogy folytatja-e a vizsgálatot.
A német igazságszolgáltatás évtizedekig nem üldözte az egykori lágerőröket, arra hivatkozva, hogy elítélésükhöz bizonyítékra volna szükség, amely alátámasztja az illetők részvételét konkrét bűncselekmények elkövetésében. 2011-ben azonban egy müncheni bíróság 5 év börtönre ítélte John Demjanjukot, bűnrészesnek találva őt a sobibóri koncentrációs tábor 27 ezer zsidó foglyának meggyilkolásában. Bár a vádlott aktív közreműködése a gyilkosságokban nem nyert bizonyítást, a bíróság megállapította, hogy Demjanjuk őrként dolgozott a lágerben, és ebből a munkakörből szükségszerűen következik az, hogy köze volt foglyok halálához. A müncheni ítélet így megnyitotta az utat a náci koncentrációs táborok még életben lévő őreinek felelősségre vonása előtt.
A náci főbűnösök nürnbergi pere (1945/46) óta 106 ezer német katona, illetve náci ellen emeltek vádat háborús bűncselekmény gyanúja alapján. Közülük 13 ezren álltak bíróság elé, végül nagyjából hétezret ítéltek el a ZSt adatai szerint.
Bíróság elé állítottak egy volt SS-tagot Németországban
Több ezren búcsúztatták a világhírű magyar versenylovat, Overdose-t vasárnap a Kincsem Parkban.
| forrás: MTI - kép: hotdog.hu |
Overdose is futott volna, azonban két hete bevérzett a patája, így ez elmaradt. A szervezők tájékoztatása szerint a négylábú jól viselte az ünnepséget, végig nyugodt volt.
A 2010 augusztusáig veretlen, sorozatban 14 futamot megnyert Overdose savós patairha-gyulladást kapott 2009-ben, emiatt veszélybe került karrierje. 2010-ben visszatért, de két megnyert futam után csak hetedik lett a baden-badeni Goldene Peitschén. Tavalyelőtt viszont ismét győzött, mégpedig Hoppegartenben, majd a Haydock Parkban és a Royal Ascoton is újfent bizonyította egyedülálló tehetségét, utóbbi helyszínen a negyedik helyen ért célba. Overdose 2011. november 13-án, Rómában futott legutóbb, és akkor győzött.
Több ezren búcsúztatták Overdose-t
A Budapesten a Lehet Más a Politika (LMP) békés demonstrációt szervezett a verespataki aranybánya tervezett megnyitása ellen a budapesti román nagykövetség elé vasárnap, Romániában és a világ több nagyvárosában is több hasonló megmozdulás volt.
| forrás: MTI - kép: infoveszprem.hu |
Csiba Katalin, a párt környezetpolitikai szakszóvivője a megmozduláson azt mondta: a verespataki bányaberuházásról a román kormány egy olyan törvénytervezetet készül benyújtani a parlamentnek, amely veszélyezteti a Tisza élővilágát, a verespataki állampolgárok életterének és közösségeinek eltűnéshez vezethet.
Az LMP-s politikus szerint ha ezt tervezetet a parlament megszavazza, akkor Verespatakon "négy hegy, három falu és kétezer ember tűnik el". Ha megvalósul a terv, egy 360 hektáros alapterületű zagytározóban fog lötyögni a nehézfémekkel és ciánnal teli oldat, s "ahogy a Tisza, úgy a cián sem áll meg a határnál" - hangsúlyozta.
Az LMP most minden tudóst, írót, politikust, s minden állampolgárt arra kér, hogy vigye hírét a verespataki eseményeknek. "Nem akarunk pár év múlva a ciános Tiszában újra haltetemeket látni" - szögezte le a politikus.
Csiba Katalina arra is kitért: a bányáról azt mondják, hogy biztonságos és nem lehet semmi baj. Korábban viszont a fukusimai atomerőművet is a legbiztonságosabbnak nevezte a média és Romániában a harmadik legnagyobb média-befektető a Rosa Montana Gold Corporation.
Kiemelte, hogy a budapesti megmozdulással egy időben, vasárnap délután 5 órakor több mint 20 romániai (köztük Verespatak, Bukarest, Temesvár, Marosvásárhely), valamint számos európai nagyvárosban (például Párizsban, Londonban, Rómában, Brüsszelben és Berlinben), s még Washingtonban is tiltakozó akciókat szerveztek a zöldek a verespataki aranybánya ügyében.
"Akinek fontos az emberi tisztesség, a sok évszázados közösségek fennmaradása, az most jelen van" - fogalmazott Csiba Katalin, megjegyezve: "nem is értjük pontosan, hogy miért nyaral ilyenkor a békemenet".
Bálint Gergely, az LMP tagja elfogadhatatlannak nevezte, hogy a környezeti szempontból "igen veszélyesnek minősített bányaprojektet egy dedikált törvénnyel mentesítsenek az előírások alól, sutba vágva minden környezetvédelmi, műemlékvédelmi, katasztrófavédelmi, gazdasági és jogi elemzést, szabályozást". "Elfogadhatatlan, hogy a tőzsdei spekulánsok kilakoltassák a verespatakiakat saját házaikból" - szögezte le a politikus.
A több mint félórás demonstráción mintegy negyvenen vettek részt. "Mentsük meg Verespatakot!" feliratú pólóban jelen volt Schiffer András, az LMP elnöke, képviselőtársa Vágó Gábor és Ertsey Katalin. Megjelent továbbá az Együtt-PM társelnöke Jávor Benedek, valamint párttársa Szabó Rebeka is.
A romániai Agerpres hírügynökség kedden közölte, hogy a román kormány törvénytervezetet fogadott el az erdélyi Verespatak térségében megvalósítandó arany- és ezüstérc-kitermeléssel kapcsolatos intézkedésekről. A tervezet a külföldi beruházóval megkötendő új egyezmény elfogadásáról szól, ennek értelmében a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) többségi tulajdonosa több részletben ingyen átadja részvényei 5,69 százalékát a román állam által ellenőrzött kisebbségi tulajdonosnak, így a román állam részesedése eléri a 25 százalékot.
Budapesten az LMP szervezett tüntetést a verespataki aranykitermelés ellen
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)
