Elfogta a rendőrség péntek délelőtt azt a férfit, aki előző éjjel három lövést adott le a budapesti Móricz Zsigmond körtéren és egy ottani gyorsétteremben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
   
forrás: MTI
kép: hirado.hu
A police.hu-n az olvasható, hogy a 26 éves budapesti S. Ábelt a XI. kerület egyik egészségügyi intézményének bejáratánál fogták el. A rendőrség lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés gyanúja miatt folytatja a további eljárást a férfival szemben.
   
A férfit előállították és megkezdték a kihallgatását.
   
S. Ábelt korábban a Fővárosi Törvényszék első fokon, nem jogerősen két és fél év börtönbüntetésre ítélte egyebek mellett emberölés előkészületének bűntette miatt. A férfi szabadlábon várta a jogerős ítéletet.
   
S. Ábel a vád szerint a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen több diáktársának megölésére készült 2006 és 2010 között. A férfi az utolsó szó jogán tagadta bűnösségét. S. Ábel az eljárás során egy év nyolc hónapot töltött előzetes letartóztatásban, illetve az igazságügyi elmemegfigyelő intézetben, ám 2011 novemberében kiengedték. Ügyvédje, Futó Barnabás akkor az Indexnek azt mondta, a Fővárosi Ítélőtábla azért helyezte szabadlábra védencét, mert "semmiféle bizonyíték nincs a bűnismétlés veszélyére".
   
A rendőrség péntek reggel adott ki elfogatóparancsot S. Ábel János ellen.

Elfogták a budapesti lövöldözőt


Új befektetőre nincs szüksége, ugyanakkor szponzorokkal folytat tárgyalásokat a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Ferencváros.
   
forrás: MTI
kép: facebook.com
"Befektető egészen biztosan nem érkezik a Ferencvároshoz, a konstrukció nem fog változni" - reagált korábbi sajtóhírekre a Sport TV Mai helyzet című csütörtöki műsorában Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: a klub történetében "erre már volt precedens, és egyszer sem sült el jól".
   
Orbán Viktor miniszterelnök a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia honlapján augusztus 4-én megjelent interjújában beszélt arról, hogy a "Fradinak hamarosan lesz kérője, erősebb és nagyobb, mint bárki másnak".
   
Orosz Pál elmondta, a vezetőség ugyanakkor szponzorokkal folytat tárgyalásokat, erről azonban egyelőre nem árulhat el többet. "Önmagában nem képes jelen pillanatban előteremteni egy egyesület azt az összeget, ami a profitábilis működéshez kell. Mindenféleképpen szükség van támogatóra."
   
Orosz beszélt arról, hogy 2011-ben 800 milliós adósságcsomaggal vették át a klubot, ezt mára sikerült 250-300 millióra csökkenteni, és ő biztos benne, hogy folytatódik ez a tendencia.
   
A műsorban a Fradi-városról szóló tervek is szóba kerültek. Orosz Pál a részletekről nem kívánt nyilatkozni, mivel az az FTC elnökéhez, Kubatov Gáborhoz tartozik, de azt kiemelte, hogy a tervezett orvosi, diagnosztikai és rehabilitációs központ nagy hasznára lesz a labdarúgóknak is.
   
"Az az orvosi, rehabilitációs és fizioterápiás háttér, ami szükséges egy profi labdarúgócsapat működtetéséhez az jelen pillanatban még csak hiányosságokkal áll rendelkezésünkre" - mondta az egészségügyi háttérről, és kifejtette, hogy amennyiben stabil Bajnokok Ligája- vagy Európa Liga-főtáblás csapat szeretne lenni a Ferencváros, ez nélkülözhetetlen.

Szponzorra van, befektetőre nincs szüksége a Ferencvárosnak


Mozgalmas holtszezont tudhatnak maguk mögött a szombaton kezdődő angol labdarúgó-bajnokságban, azaz a Premier League-ben érdekelt klubok, ám lehet, hogy a nyár hátralévő részében kerül sor a legnagyobb átigazolásokra.
   
forrás: MTI
kép: hatharom.com
A legnagyobb változás egyértelműen az, hogy a címvédő Manchester United 1986 után először Sir Alex Ferguson nélkül vág neki az idénynek. A Vörös Ördögök legendás skót vezetőedzője több mint 26 év után távozott posztjáról az elmúlt szezon végén, helyét pedig honfitársa, az Evertontól érkező David Moyes foglalta el. Az új tréner rögtön egy trófeával mutatkozott be, ugyanis múlt vasárnap a Wigan Athletic legyőzésével a gárda megnyerte az angol Szuperkupát. Az MU-nál a holtszezon legtöbb beszédtémáját ennek ellenére nem az új edző, hanem Wayne Rooney szolgáltatta: az angol válogatott csatár különböző okok miatt csak epizódszerephez vagy még ahhoz sem jutott a gárda felkészülési mérkőzésein, mivel állítólag szeretné elhagyni a klubot. A támadóért - aki az Evertonnál korábban már dolgozott Moyes-szal - a Chelsea több ajánlatot is tett, ám a manchesteri vezetők egyelőre hallani sem akarnak a játékos klubcseréjéről. Az MU szombat este az előző szezonban Ligakupa-győztes Swansea City vendégeként kezdi az idényt.
   
A manchesteriek egyik nagy kihívója a Chelsea lehet, ahova 2007 után visszatért José Mourinho: a Real Madridtól érkezett portugál szakember nem sokat változtatott a kereten, így nagy kérdés, hogy a londoniak milyen teljesítményre lesznek majd képesek.
   
Ugyancsak új vezetőedző ül majd a Manchester City kispadján: a menesztett Roberto Mancini helyét egy szintén korábbi Real Madrid edző, a Málagától érkezett Manuel Pellegrini vette át. A chilei szakember a Sevillából erősítette meg a keretet, ugyanis Alvaro Negredo és Jesus Navas is a klubhoz igazolt. Pellegrini hétfő este a Newcastle United ellen mutatkozhat be hazai környezetben.
   
Rooney ügye meg sem közelíti azt, amely a Tottenham Hotspur és a Real Madrid között zajlik Gareth Bale esetében: az elmúlt szezonban a szakírók és a játékosok által is az idény legjobbjának választott walesi szélsőt egyelőre még világcsúcsot jelentő összegért sem volt hajlandó eladni a londoni klub a spanyoloknak. Ugyanakkor Bale már többször is hangoztatta, távozni akar, ezt azzal is jelezte, hogy nem lépett pályára a gárda felkészülési mérkőzésein. Hasonló a helyzet a Liverpoolnál, ahol az uruguayi Luís Suarez szeretne klubot váltani, a dél-amerikai támadót az Arsenal csábítja, ám az Anfield Road vezetősége hallani sem akar arról, hogy egy PL-rivális csapatnak adják el az együttes legnagyobb értékét.
   
Sokáig húzódott, végül azonban megoldódott Gera Zoltán ügye a West Bromwich Albionnál, miután a birminghamiek újabb egyéves szerződést kötöttek a magyar válogatott csapatkapitányával, aki januári sérülését és hosszas felépülését követően így most visszatérhet a pályára.

    Premier League, 1. forduló:
    szombat:
    --------
FC Liverpool-Stoke City 13.45
Arsenal-Aston Villa 16.00
Norwich City-Everton 16.00
Sunderland-Fulham 16.00
West Bromwich Albion-Southampton 16.00
West Ham United-Cardiff City 16.00
Swansea City-Manchester United 18.30
    vasárnap:
    ---------
Crystal Palace-Tottenham Hotspur 14.30
Chelsea-Hull City 17.00
    hétfő:
    ------
Manchester City-Newcastle United 21.00

    Az elmúlt tíz év bajnokai:
2003: Manchester United
2004: Arsenal
2005: Chelsea
2006: Chelsea
2007: Manchester United
2008: Manchester United
2009: Manchester United
2010: Chelsea
2011: Manchester United
2012: Manchester City
2013: Manchester United

    Az összesített élmezőny:
20 alkalommal: Manchester United
18: FC Liverpool
13: Arsenal
9: Everton
7: Aston Villa
6: Sunderland

Ferguson nélkül és újra Mourinhóval indul szezon


Keresik azokat a csempészeket, akik elmenekültek a pénzügyőrök elől  a záhonyi Tisza-parton, és 9000 doboz ukrán cigarettát hagytak hátra - közölte a NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vám- és Pénzügyőri Igazgatóságának rendészeti osztályvezetője pénteken az MTI-vel.
 
forrás: MTI
kép: boon.hu
Dávid Zoltán főhadnagy tájékoztatása szerint a pénzügyőrök az éjszakai órákban tartottak ellenőrzést a Tisza magyar-ukrán határszakaszán, amikor mozgást észleltek a folyó partján.
   
Öt embert láttak, amint dobozokat cipeltek. Miután felszólították őket, hogy álljanak meg, azok eldobták a dobozokat és befutottak az erdőbe.
   
A pénzügyőrök a dobozokban 9000 doboz, mintegy hétmillió forint értékű cigarettát találtak, valamint a közelben egy gépkocsit is.
   
Az autót és a dohányárut lefoglalták, a csempészek felkutatására pedig nyomozás indult.

Menekülő cigarettacsempészek a záhonyi Tisza-parton


Jelentős változások történtek a nyáron a spanyol labdarúgó-bajnokságban, ennek ellenére nagy meglepetés lenne, ha a Primera División 2013/14-es idénye nem a két sztárklub, a címvédő FC Barcelona és a Real Madrid versenyfutásáról szólna.
 
forrás: MTI
kép: topnews.in
Az elmúlt években hatalmas szakadék alakult ki a két csapat és a mezőny többi együttese között, ráadásul utóbbiak a holtszezonban inkább csak megváltak értékeiktől, semmint erősödtek volna.
   
A Barcelonánál és a Real Madridnál is új edzővel kezdik meg az idényt: a katalánoknál némi meglepetésre az argentin Gerardo "Tata" Martinót nevezték ki a rákbetegsége miatt távozó Tito Vilanova helyére, míg a fővárosiaknál az olasz Carlo Ancelotti lépett José Mouriho örökébe. A játékosok mozgása szokás szerint a Realnál volt nagyobb, igaz, Florentino Perez elnök "szakított" korábbi politikájával, és ezúttal nem külföldi, hanem spanyol futballistákat vásárolt össze: a Real Sociedadból Asier Illarramendi, a Málagától Isco, valamint a Bayer Leverkusentől Dani Carvajal érkezett a klubhoz, amely több mint 75 millió eurót költött. Távozott ugyanakkor Raúl Albiol, Gonzalo Higuaín és José Callejon is, mindhárman a Napolihoz szerződtek. A nyár legnagyobb fogása még hátra lehet Madridban, ugyanis a vezetők minden követ megmozgatnak a Tottenham Hotspur walesi szélsője, Gareth Bale megszerzése érdekében.
   
A Barcelona a brazil szupertehetség, Neymar megszerzésével egyértelműen erősödött, még akkor is, ha Thiago Alcantara követte korábbi edzőjét, Josep Guardiolát a Bajnokok Ligája-győztes Bayern Münchenhez, a világ- és Európa-bajnok David Villa pedig "aprópénzért" igazolt az Atlético Madridhoz.
   
Az Atlético az elmúlt idényben sokáig még a Real Madrid előtt állt a táblázaton, Diego Simeone tanítványai azonban a végelszámolásnál már a városi rivális mögé szorultak. Az együttesből ráadásul távozott Radamel Falcao, a kolumbiai gólvágó nélkül pedig nagy kérdés, hogy mire lesz képes a támadósor, hogy David Villa miképpen tudja majd pótolni a dél-amerikai csatárt.
   
Leginkább az elmúlt idényben szintén élcsapatnak számító Sevilla gyengült a nyáron, ugyanis Alvaro Negredo és Jesus Navas is távozott a klubtól. Hasonló helyzetben van a Valencia is, amely Roberto Soldadót adta el a Tottenham Hotspurnek.
   
A Primera División mostani idényében nem lesz magyar játékos, Pintér Ádám az elmúlt szezonban kiesett a Zaragozával, ráadásul a válogatott futballista szerződését nemrég felbontotta a klub.
  
    Primera División, 1. forduló:
    szombat:
    --------
Real Sociedad-Getafe 19.00
Valladolid-Athletic Bilbao 21.00
Valencia-Málaga 23.00
    vasárnap:
    ---------
FC Barcelona-Levante 19.00
Osasuna-Granada 21.00
Real Madrid-Real Betis 21.00
Sevilla-Atlético Madrid 23.00
    hétfő:
    ------
Rayo Vallecano-Elche 20.00
Celta Vigo-Espanyol 22.00
Almería-Villarreal 22.00

    Az elmúlt tíz év bajnokai: 
    --------------------------
2003: Real Madrid
2004: Valencia
2005: FC Barcelona
2006: FC Barcelona
2007: Real Madrid
2008: Real Madrid
2009: FC Barcelona
2010: FC Barcelona
2011: FC Barcelona
2012: Real Madrid
2013: FC Barcelona

    A bajnoki címek örökranglistája:
    --------------------------------
32 alkalommal: Real Madrid
22: FC Barcelona
 9: Atlético Madrid
 6: Valencia
 2: Real Sociedad
 1: Deportivo La Coruna, Sevilla, Real Betis

Indul az újabb Barcelona-Real Madrid versenyfutás


Hajpálma...


Csütörtöktől igényelhető mindkét diákhitel-konstrukció a 2013/2014-es tanévre, az igénylés a Diákhitel Direkt online felületen kívül már a felsőoktatási intézmények elektronikus hallgatói felületén is elindítható.
 
forrás: MTI
kép: richpoi.com
A Diákhitel Központ az MTI-vel azt közölte: csütörtöktől mind a szabad felhasználású, 7,5 százalékos kamatozású Diákhitel1, mind a kizárólag képzési költségekre fordítható, 2 százalékos kamatterhet jelentő Diákhitel2 igényelhető. Ez ettől a félévtől a diákhitel elektronikus ügyintézési felülete, a www.diakhiteldirekt.hu mellett az egyetemek és főiskolák elektronikus tanulmányi rendszereinek hallgatói felületén is lehetséges.
   
A közlemény szerint az utóbbi esetben, vagyis ETR-, illetve Neptun-rendszeren keresztül kezdeményezett hiteligényléskor a személyes és tanulmányi adatokat nem kell külön kitölteni, ezeket a tanulmányi rendszerből automatikusan átmásolja a központ. Így a Diákhitel Központnál és a felsőoktatási intézménynél lévő hallgatói, igénylői adatok között nem lehet eltérés, amitől gördülékenyebbé válhat a hitelfolyósítás - írták.
   
A hiteligénylési adatlapokat a felsőoktatási intézmény hiteligénylési pontjain vagy a Diákhitel Központ ügyfélszolgálatain lehet leadni. A Diákhitel Direkt felületen közvetlenül igényelt hitelkérelmek továbbra is leadhatók a már megszokott módon, vagyis a partner pénzintézetekben, a takarékszövetkezetekben, a postahivatalokban.
   
Emlékeztettek arra: a Diákhitel1 esetében képzési formától függetlenül havonta 15, 21, 25, 30, 40, maximum 50 ezer forinthoz juthatnak hozzá a hallgatók, a Diákhitel2 felvehető maximuma az igénylő képzési költségének összege. Azok a diákok, akik az első hiteligénylési határidő lejártáig, szeptember 16-áig leadják hitelkérelmüket, október 15-én juthatnak hozzá az igényelt összeghez, amely a Diákhitel1 esetében az igénylők bankszámlájára, a Diákhitel2 esetében közvetlenül a felsőoktatási intézményhez érkezik meg.
   
A tájékoztatás szerint a várhatóan megnövekvő ügyfélforgalomra való tekintettel a KÖKI Terminálon található ügyfélszolgálat ezentúl minden szombaton nyitva tart 10 és 14 óra között.
   
A közleményben felhívták a figyelmet a központ honlapján néhány hete elérhető, Pénzügyi tájoló nevű alkalmazásra, amely személyre szólóan, a választott intézményre, illetve képzésre vonatkozóan mutatja be, hogy a diákok milyen anyagi forrásokkal és kiadásokkal számolhatnak tanulmányaik idején, és emellett fontos háttér-információkat is ad a felhasználóknak.

Már igényelhető a diákhitel