A győri kézicsapat két norvég légiósának, a kapus Katrine Lundénak és a beállós Heidi Lökének nyáron lejár a szerződése, és a két játékost szívesen leigazolná a Larvik - írja a Blikk. 


A norvégok ugyanakkor nem biztos, hogy versenyezni tudnak a magyar együttes által kínált feltételekkel, az Aftenposten.no szerint a két sztár ugyanis évente nettó 1 millió koronát (39 millió forintot) keres Győrben.


A duónak napokon belül döntenie kell. "Mindkettejüket meg szeretnénk tartani, jó feltételekkel kínáltunk nekik szerződést, mint ahogy a többi játékosunknak is. 

Azonban nem tudunk sokáig várni, szeretnénk, hogy minél előbb eldőljön a kérdés" - idézte a Blikk a norvég lapnak nyilatkozó Kelecsényi Ernő klubelnököt.

Lunde harmadik, Löke második éve erősíti a zöld-fehéreket, és mindketten norvég párjukkal érkeztek hazánkba, azonban már túl vannak a szakításon - írja a Blikk. Lundét az ETO szerb futballistájához, Nikola Trajkovichoz kötik gyengéd szálak, Lökéről pedig a decemberi Európa-bajnokságon, éppen a magyarok elleni meccs előtt derült ki, hogy már nem él együtt a magyar válogatott szövetségi kapitányával, Karl Erik Böhnnel.

forrás: blikk.hu, origo.jhu / Fotó: origo.hu

A Larvik vinné a győriek két norvég sztárját

Megszüntette Supka Attila vezetőedző szerződését az OTP Bank Ligában szereplő PMFC-Matias labdarúgócsapatának vezetősége. 


Pénteki tájékoztatása szerint a pécsi klub a szerződéses kötelezettségei miatt a tréner jogviszonyának megszüntetésével kapcsolatban további részleteket nem kíván közölni.


A szakember utódját egyelőre nem jelölték ki, de amint az a közleményben olvasható, "a bajnoki felkészülés kezdetének közelségére tekintettel a PMFC a kialakult helyzetben arra törekszik, hogy az edzőkérdést minél hamarabb, lehetőleg a hétfői kezdésre rendezni tudja".

Supka nyáron vette át a Pécs irányítását, amely az őszi szezon 17 fordulója után 19 ponttal a bajnoki tabella 14. helyén áll. 

Ezt követően a pécsi klub december 4-én jelezte, hogy közös megegyezéssel felbontották az edző szerződését, három nappal később azonban kiderült, hogy Supka Attila és menedzsere nem fogadta el a klubnak a megbízási jogviszony felbontására tett ajánlatát. 

Így a vezetőedző 2015. június 30-ig szóló szerződése akkor érvényben maradt.

forrás: sport365.hu

Pécs: Megváltak Supkától

Dani Sordo három év elteltével Sebastien Loeb helyére tér vissza a gyári Citroen csapathoz. A spanyol elmondta, nagyon éhes a sikerre. 


A zsinórban kilencszeres ralivilágbajnok Sebastien Loeb kjövőre mindössze néhány versenyen indul el a WRC-ben, így egy hely szabaddá vált a gyári Citroennél. 

Ezt az ülést a korábban már a csapatnak versenyző spanyol, Dani Sordo kapta meg, így ő lesz Mikko Hirvonen csapattársa 2013-ban.


"Amikor először itt voltam, minden versenyen el tudtam indulni, ám a Prodrive-nál ez már nem így volt - mondta Sordo. 

- Most, hogy visszatértem ide, éhesebb vagyok a sikerre mint valaha! A ralik egy része új lesz nekem, hiszen nem versenyeztem például Mexikóban az utóbbi években, de mindent meg fogok tenni a győzelemért!"

Sordo eredeti szerződése arról szólt, hogy a 13 idei futamból 11-en rajthoz áll (Svédország és Franciaország maradt volna ki), ám a Citroen csapatfőnöke, Yves Matton azon dolgozik, hogy miden futamon rajthoz állhasson a spanyol.

forrás: sport365.hu

WRC: Sordo éhesebb a sikerre, mint valaha

Nem csak Hamilton döntése volt, hogy távozik a McLarentől – árulta el Ron Dennis, a McLaren Group elnöke, aki úgy gondolja, néha váltani kell, ha a feltételek már nem megfelelőek. 


Lewis Hamilton 2012-ben úgy döntött, elhagyja csapatát, a McLarent, és a visszavonuló Michael Schumacher helyét veszi át a Mercedesnél.

Ron Dennis, a McLaren korábbi csapatfőnöke egy interjúban elárulta, közös megegyezés alapján hagyta el Hamilton az istállót, a média azonban rosszul mutatta be a pilóta távozásának körülményeit.

„Rosszul írjuk le a helyzetet, ha azt mondjuk, hogy Lewis ment el tőlünk. Ha olyan helyzetbe kerülsz, amikor a körülmények már nem megfelelőek, akkor el kell válni.”

„Az élet nem arról szól, hogy egyetlen ember bármit is eldöntsön. Soha nem így működik” –tette hozzá az egykori csapatfőnök.

Dennis elmondta, biztos benne, hogy ha nagyon akarták volna, akkor Hamilton a 2013-as szezonban is a McLarennél versenyezne, azonban jobbnak látták, ha elválnak útjaik.

„Mindenki azt kérdezi, hogy el vagyok-e keseredve. Hogy mi?! Én realista vagyok.

Vajon képesek lettünk volna olyan helyzetet teremteni magunk körül, hogy együtt folytassuk?

Igen. És ez vajon helyes lett volna? Nem, mi úgy gondoltuk, hogy nem.”

forrás: hírado.hu

Dennis: Nem lett volna helyes, ha Hamilton marad

Csütörtökön a Dakar Rally gépátvételén minden magyar egység sikeresen átjutott, így elindulhat a szombati startnál. 


A Sebestyén Sándor – Bognár József páros Toyotájával kisebb gondok adódtak a szerdai napon, de csütörtökre sikerült orvosolni a problémákat így a magyar népmesei motívumokkal díszített autó álhatott be elsőként az óceán partján kijelölt parc fermébe. 

Az őket kísérő Pócsik László – Farkas Nándor – Szaller Zoltán trió és az Opel Dakar Team teljes csapata késő estére jutott át a rendkívül szigorú ellenőrzésen. 


Etienne Lavigne a verseny igazgatója a telesport.hu-nak elmondta, hogy verseny Dél-Amerikában otthonra lelt, mindhárom rendező ország Peru, Argentina és Chile is maximális támogatást nyújt a rendezéshez. 

A verseny rajtja 2013-ban először került a perui Limába, ennek okát a versenyigazgató azzal magyarázta, hogy az ország déli részén a sivatag már az első napokban komoly megpróbáltatást jelent a versenyzőknek.



forrás: Tóth Róbert

Dakar: Rajtra kész mindkét magyar csapat

Már az első gyorsasági szakaszon véget ért a verseny a Turán Frigyes, Zsiros Gábor duó számára az Ausztriában zajló Jännerrallye-n, amely az Európai Ralibajnokság (ERC) idénynyitó futama. 



A Turán Motorsport pénteki közleménye szerint a páros egy kanyarban megcsúszott és egy fának ütközött, s bár a pilótának és navigátorának nem esett baja, a Subaru Impreza R4-es hátulja olyannyira megrongálódott, hogy nem tudták folytatni a viadalt.


„Az első gyorson nem kíméltük az autót, beleadtunk mindent, sajnos úgy tűnik, többet is, mint kellett volna – idézte a közlemény Turán Frigyest.

 – Végig nagyon csúszósak voltak az utak, s az egyik kanyarban soknak bizonyult a tempónk."

A tervek szerint a magyar duó folytatja a versenyzést az ERC idei szezonjában.

forrás: MTI

Turánék az első szakaszon összetörték az autójukat

A hatodik helyen végzett a magyar női válogatott az U18-as jégkorong-világbajnokságon, miután pénteken 3–1-re kikapott a házigazda finn csapattól. 


A gól nélküli első harmad után a következő játékrész elején a finnek 2–0-ra elhúztak, de második találatukra 11 másodperc múlva válaszolt Huszák Alexandra. A magyar csapatnak a mérkőzés hajrájáig volt esélye az egyenlítésre, az 56. percben azonban emberelőnyből újra a finnek voltak eredményesek, több gól pedig már nem született.

Gömöri Csaba és Buzás Norbert szövetségi edzők együttese azzal a céllal vett részt a tornán, hogy bennmaradjon a világ legjobb nyolc csapata között, s ezt sikerült teljesítenie.

Magyar női jégkorongozók ezt megelőzően semmilyen korcsoportban nem szerepeltek a legmagasabb osztályban.






U18-AS NŐI JÉGKORONG-VB, FINNORSZÁG 
AZ 5. HELYÉRT Finnország–Magyarország 3–1 (0–0, 2–1, 1–0)

forrás: NSO.hu/MTI

Hatodik lett a magyar csapat az U18-as vb-n