Története harmadik Ligakupa-serlegét gyűjtötte be a bajnoki címvédő Videoton együttese, amely a kecskeméti Széktói Stadionban tudta legyőzni a bajnokságban remeklő Kecskemétet.

A mintegy 3000 néző előtt lejátszott fináléban a fehérváriak ráerőltették akaratukat a házigazdára, és ugyan az első nagy helyzete Litsingi révén a KTE előtt adódott, Sándor György a 38. percben remek egyéni alakítás végén megszerezte csapatának a vezetést.

A fordulás után a kecskemétiek nem tudtak ritmust váltani, továbbra is a Vidi akarata érvényesült, majd a 64. percben a csereként beálló Gyurcsó egy kiugratás végén megduplázta a piros-kékek előnyét. A fiatal szélső a tavalyi idényben az alföldieknél szerepelt kölcsönben, így nem akármilyen visszatérés volt ez a részéről.

A kétgólos hátrány után a Kecskemét lélekben feladta a küzdelmet, a kegyelemdöfést a csereként beálló Nemanja Nikolics adta meg a 90. percben.


Kecskemét - Videoton 0-3 (0-1)
gólszerző: Sándor (38.) Gyurcsó (64.) Nikolics (90.)

Forrás: hatharom.hu

A Videoton nyerte a Ligakupát

Hetven éve, 1942. április 18-án született Jochen Rindt, a Formula–1 egyetlen posztumusz világbajnoka.

Rindt Németországban, Mainzban látta meg a napvilágot. Kétéves volt, amikor szülei Hamburg bombázásában életüket vesztették, ezután anyai nagyszülei nevelték Grazban, sikereit osztrák állampolgárként aratta. Az önfejű és lázadó természetű fiú beszállt ugyan a családi fűszerkereskedő-cégbe, de jobban izgatta a veszély és a sebesség. Kétszer törte végtagját iskolai síversenyen, és számtalanszor járművét, amikor áttért a terepmotorozásra.

 A teljes cikket az NSO oldalán olvashatod el!

Hetven éve született Jochen Rindt

Május 5-én Miguel Cottora vár a feladat, hogy megpróbálja elvenni Floyd Mayweather Jr. veretlenségét. 

A promóter Oscar De La Hoya, aki aktív bunyós korában maga is bokszolt Mayweatherrel, jó esélyt lát arra, hogy ez sikerül is a puerto-ricoi ökölvívónak: "Akárkinek, aki szorítóba száll Floyd Mayweather ellen, megvan a győzelmi esélye. Nagyon jól védekezik, de azért ő sem tökéletes. És még soha nem bokszolt Miguel Cotto ellen. Miguel Cotto remek stratégiával fog kiállni és a csapata is tökéletes. Ez a meccs azon fog múlni, hogy kinek lesz jobb taktikája. Miguel Cotto pedig egy nagy stratéga. Türelmes és higgadt lesz. Hogy képes lesz-e Mayweather diktálni az iramot? Mennyire jelent majd neki problémát Miguel higgadtsága? Ezek az érdekes kérdések. Mayweather akárhogyan is, de csak nyerni akar, és ha Miguel is ugyanezzel a mentalitással száll a ringbe, akkor Mayweather bajban lehet. Ha létezik tökéletes időszak Mayweather legyőzésére, az most van. Senki sem legyőzhetetlen, ebbe pedig egyszer Mayweather is bele fog futni. A tehetsége vitathatatlan, ugyanakkor nagyon nehéz veretlennek maradni ebben a sportágban. Egyszer annak a nullának is el kell tűnnie a mérlegéből.".

Forrás: profiboksz.hu

De La Hoya: Most lehet legyőzni Mayweathert

Kedd reggel több rádióműsor, híroldal és a BKV ügyeiben általában jól értesült BKVFigyelő blog egybehangzó információja volt, hogy kirúgták a BKV-tól Bócsa Viktor buszvezetőt, miután az ATV riportot készített róla és sajátos vezetési stílusáról. 

Bócsa nemcsak vezette a buszt, hanem menetközben dumaszínház-stílusban szórakoztatta is az utasokat. Indulás előtt a repülőgépeken szokásoshoz hasonló biztonsági bemutatót tartott. A sofőr előadását zenés betétekkel is színesebbé tette, ezek között volt minden, a Latinovits-szavalattól a Hupikék törpikék zenéjéig, és általában nagy sikert aratott az utasok körében. A tévériportban azt mondta, a célja az volt, hogy felvidítsa a rosszkedvű utasokat.

A formabontó módon nem unott vagy agresszív, cserébe instant sztárrá váló BKV-dolgozó kirúgásának híre azonnal felháborodást kavart. A BKV és BKK először nem reagált, majd a következő üzenetet kaptunk Vitézy Dávid BKK-vezérigazgatótól: "Kétségtelen tény, hogy a mai hírekbe került buszvezető engedély nélkül és a BKV belső szabályait megszegve nyilatkozott az ATV híradójának. Ezzel együtt a járművezető elbocsátása túlzó és indokolatlan mértékű munkáltatói intézkedés lenne, ezzel személy szerint nem tudok egyetérteni és ilyen intézkedésre nem is kerülhet sor." Vitézy - aki az őt ismertté tevő civil szervezet, a VEKE népszerűségét, így saját vezérigazgatói címét is jó részben a sajtóval ápolt informális, rugalmas viszonyának köszönhette - levelében ezután hosszasan sorolja, hogy más sofőrök bezzeg betartják a bürokratikus szolgálati utat. Az üzenet azzal zárul, hogy "A járművezetőt a szabályok betartására felhívja a munkáltatója, de munkájára számítok és számít a BKV, elbocsátására nem kerül sor, a szabályok betartása azonban mindannyiunk, minden munkavállaló kötelessége."

Bócsa az ATV-s riportban elmondta, hogy már több megkeresést is kapott reklámcégektől és üzletkötőktől, de eddig a BKV-nál maradt.

Meghátrált a BKK, maradhat a viccelődő buszsofőr

Újabb 4 forinttal nő a 95-ös benzin ára a hazai töltőállomásokon szerdától.

Az országos átlagos ár így 454 forintra emelkedik a hét közepétől.

A gázolaj ára ezen a héten nem nő, 442 forint marad az átlagára.

Újabb benzin áremelés szerdán!

MESTERHÁZY ATTILA
elnök, MSZP

Az MSZP elnöke eddig is szeretett motorozni, de tavaly újra cserélte a régi Hondáját, az erre felvett hitelét még nem bírálták el. A készpénze kétmillióval kevesebb lett.

Megtakarítás:nincs
Hitel:2 millió HUF bírálat alatt
Ingatlan:1 budai panellakás, 1 veszprémi garázs, nádas, rét, szántó
Ingóság:Honda Crossrunner motor, herendi porcelán
Egyéb jövedelem:készpénz 5 millió HUF
Céges érdekeltség:

Mesterházy Attila vagyonnyilatozat 2012

Vasárnap Nico Rosberg egy igazán elit klub tagja lett, hiszen olyan versenyzők közé csatlakozhatott, akik az Ezüst Nyíllal futamot nyertek.

Az ezüst Mercedes-Benz autók nagydíj történelme egészen 1934 júniusig nyúlik vissza, ekkor debütált a Mercedes-Benz W25 a Nürburgringen rendezett Eifelrennen versenyen. A győztes Manfred von Brauchitsch lett.

Mindösszesen nyolc versenyző tudott futamot nyerni a gyári Mercedesszel: Manfred von Brauchitsch, Rudolf Caracciola, Luigi Fagioli, Juan Manuel Fangio, Hermann Lang, Stirling Moss, Richard Seaman, és most Nico Rosberg.
Közülük az 1950-ben induló Formula-1-ben mindössze hárman diadalmaskodhattak: Fangio, Moss és Rosberg. Nico győzelme a gyári Mercedes 10. F1-es győzelme volt.

Idén eddig csak Mercedes motoros autók bérelték ki az első sort, és Kínában három Mercedes erőforrással hajtott versenyautót vezető pilóta állhatott fel a dobogóra.

A tegnapi győzelem történelmi pillanat volt, 57 év után első alkalommal nyert a gyári Mercedes. Mit jelent ez a csapat számára?

Norbert Haug: Egy jutalom minden kedves kollégánknak, akik sokat dolgoztak ezen, és akik soha nem hagyták magukat eltántorítani az álmuktól, a Formula-1-es győzelemtől. Ez egy tökéletes példa arra, hogy bármit el lehet érni ha maximálisan elkötelezettek vagyunk a céljaink irányába. Nico vasárnap első osztályú győzelmet aratott, több mint 20 másodperces előnnyel ért célba.

Milyen érzelmek kavarogtak Önben a futam alatt, majd amikor Nico célbaért?

NH: Valójában nagyon nyugodt voltam. Néhány kör után már jó érzéseim voltak, és azt gondoltam, képesek vagyunk a győzelemre. Sajnálatos, hogy Michael (Schumacher) kiesett a rosszul rögzített kerékanya miatt, hiszen a második helyen állt, és talán kettős győzelmet is szerezhettünk volna. Nagyszerű érzés volt amikor Nicót leintette a kockás zászló - hatalmas öröm minden ember számára, akik keményen megdolgoztak ezért a győzelemért.

És nem csak Nico, hiszen a pódiumon három Mercedes-motoros autót vezető pilóta állt…

NH: Háromból három már csak a hab volt a tortán - ennél jobb nem is lehetett volna. Elég hosszú ideje dolgozunk már együtt a McLarennel, és mi is szerepet játszottunk abban, hogy a McLaren-Mercedes azzá vált, ami. Versenyeztünk, és tisztességesen győztük le őket – és ők voltak az elsők, akik odajöttek hozzánk gratulálni.

Nico egy nagyon különleges klubhoz csatlakozott, azok közé, akik nagydíjat nyertek egy Ezüst Nyíllal. Mit várhatunk most tőle?

NH: Nico olyan jó lesz, mint amennyire lehetőséget adunk, hogy legyen. Ezt vasárnap megmutatta. És Michael is ugyanilyen jól ment mindaddig, amíg az autója ezt lehetővé tette.

És mit gondolhatott Michael, ahogy a garázsból nézte a versenyt?

NH: Michael eléggé csalódott volt, hiszen dobogós helyezést szerezhetett volna. De ez az idő is elérkezik majd, és akik egy bizonyos ponton kritizálták a döntést, most láthatják, hogy mennyire fontos, és milyen jó, hogy Michael a csapat tagja. Michael idén az eddigi három versenyhétvégéből kétszer jobb volt Nicónál az időmérőn, most pedig Nico nyert. Rajtpozíciója (Schumacheré) javuló tendenciát mutat: Ausztráliában 4. hely, Malajziában 3., és Kínában egy 2. hely.
Mit gondol a szezon eddigi részéről? Három verseny, három különböző győztes, és eddig már 17 versenyző szerzett pontot...

NH: Azt hiszem, ez lehet minden idők egyik legjobb Formula-1-es idénye, kemény csatákkal, és ez még különlegesebbé teszi a győzelmünket. Az időmérő második etapjában a regnáló bajnok valamivel több, mint három tizedmásodperccel maradt el a leggyorsabb autótól, így a 11. helyről rajtolhatott. Rosberg pole-ból indult, miközben Vettel nem fért be a top10-be – mindez azt mutatja, hogy a Formula-1 képes meglepetésekre.
Ez az eredmény mennyire változtatja meg a csapat idei céljait?

NH: Szeretnénk tovább fejlődni, két lábbal a földön maradni, és elkerülni a felesleges megingásokat - ez utóbbiból már több mint elég. Ami különösen tetszett, az az, hogy az egész világ csatlakozott fiatal csapatunk győzelmének örömünnepéhez. A Daimler kevesebb, mint fele összeget költ most a Formula-1-re, mint öt évvel ezelőtt, és nekünk mégis sikerült felépítenünk egy nyerő csapatot. A vasárnapi győzelem csak még jobbá tesz minket.

Forrás: motorsportál.hu

Haug: Ez a győzelem csak még jobbá tesz minket