A shagya-arab egyike védett, őshonos lófajtáinknak. A 18. század végétől a hadsereg egyre gyorsabb és jobb lovakat igényelt. A lovaknak nemcsak gyorsnak és kitartónak, hanem elegánsnak is kellett lennie. A tenyésztést rendelkezésekkel szabályozták. II. József-Banapusztán megalapította a Bábolnai Császári és Királyi Ménest, ahova küllem és teljesítmény szerinti válogatás után kerülhettek be a lovak. Ferenc József császár által kiadott rendeletére "kiváló és nemes" állomány tenyésztése lett a feladat.

Báró Csekonics (Csekonits) József méneskapitány elsősorban mezőhegyesi kancákkal, néhány spanyol és egy arab ménnel olyan alapállományt hozott létre, ami megfelelt a kiemelkedő minőségű lóállomány előállítására. 1816-ban született határozat szerint a magas arab vérhányadú bábolnai kancákat csak arab mének fedezhetik, és létrejött a bábolnai arab. 1835-ben érkezett Szíriából Bábolnára a fajta névadója, Shagya Senior. Az 1878. és az 1900. évi párizsi világkiállításokon a shagya-arabok nagy sikert arattak.

A fajta virágkorát Pettkó-Szandtner Tibor ménesparancsnoksága alatt élte 1932 és 1942 között. Akkor vált a shagya-arab világhírű fogatfajtává. A a ménes súlyos károkat szenvedett. A háború után Bábolnát "szocialista mintagazdasággá" alakították. De a baromfitenyészet hozott annyi pénzt, hogy mellette a ménest is fenntarthatták. Két változatot tenyésztettek, az arab telivéreket és az arabfajtát, azaz a shagya-arabot.

Az 1967-ben megalakult WAHO, az Arab Lovat Tenyésztők Világszövetsége csak azt a lovat fogadta el arabnak, melynek minden őse Arábiából származik. Ekkor kezdődött a jóhírű bábolnai arab lovak eladása külföldre. A shagya arabot különálló fajtaként a WAHO 1978-ban ismerte el. A shagya arab fajtába tartozás feltétele, hogy a lónak legfeljebb a tizedik ősi sorában lehet csak nem arab ős, a telivér arab aránya pedig nem haladhatja meg a 9/16-od részt.

A mustáng ló Amerika vadlova. A spanyol hódítók elvadult lovai több, mint 300éve élnek vad ménesben, több-kevesebb emberi beavatkozással, szabadon. Ezért spanyol mutángoknak is hívják őket. Elsősorban Arizona, Texas, Idaho, Nevada, Utah államban és a Wyoming- sivatagban találhatóak. Száz évvel ezelőtt létszámuk milliós nagyságrendekre volt tehető, ma aéig pár ezer. A legelőjüket féltő farmerek vadásszák is őket. Színűk az összes eredeti variácot mutatja. Ma természetvédelmi oltalom alatt állnak. A mustáng lovaknak több mai amerikai lófajta kialakulásában szerepe volt és még van. A mustáng ló marmagassága 135 -155 cm, természetes szelekcióval alakult, a természeti viszonyokhoz alkalmazkodott fajta.

A nóniusz tulajdonképpen angol félvér. A fajtát alapító Nonius senior hadizsákmányként került az osztrák kincstár kezére, és a mezőhegyesi ménesben fedezett 1816-1822-ig. 1850 körül már a nóniusz fajtává alakult, 200-as kancaállományán kívül tájfajtakörzete is egyre erősödött. Az 1920-as években az ország fedezőmén állományának 20% nóniusz volt. Külleme: A kosfej előfordul a fajtában de nem kizárólagos. Nyaka izmos, és magasan illesztett. Marja középhosszú, háta, ágyéka szintén. Fara izmos, mellkasa mély és dongás. Patahibák előfordulhatnak a fajtában.

A 19. század elején, a napóleoni háborúk idején az osztrákok egy francia ménesből több fiatal lovat zsákmányoltak, köztük egy Nonius nevű világospej, anglo-norman mént is, melyet 1816-ban Mezőhegyesre osztottak be. Ő lett Nonius Senior, a fajta "ősapja". 17 éven állt a tenyésztésben, ez idő alatt 368, vegyes fajtájú kancát fedezett, és született utána 79 mén és 122 kancacsikó. A kancák között voltak arab telivérek és spanyol-nápolyi származásúak is. Nonius Senior nem volt feltűnően szép ló, de ezekkel a kancákkal sikerült olyan utódokat létrehozni, amelyek megfeleltek a tenyésztési célnak, amely egy erős testfelépítésű katonai hátas és hámos lófajta kialakítása volt. 15 törzsmén fia összesen 100 tenyészéven keresztül fedezett Mezőhegyes-en. A nóniuszokkal eleinte szoros rokontenyésztést űztek, hogy rögzítsék tulajdonságaikat. Anóniusz lovaknál  kialakult küllemi hibák kiküszöbölésére angol telivér ménekkel végzett cseppvérkeresztezést alkalmaztak.

A kiegyezés után, a 19. század végén Mezőhegyesen fedezett az a négy mén, amelyek utódaikon keresztül több generáción át rögzítették és alakították a fajtát. 1943-ra az összes fajtatiszta nóniusz mén származása ezeknek a méneknek a genealógiai vonalára vezethető vissza, amelyet akkor neveztek el A, B, C és D vonalnak. A vonalak segítségével kerülték el a további szoros rokontenyésztést. Ez a besorolás mind a mai napig fennmaradt annak ellenére, hogy 1965-ben a törzsmének számozását újból 1-gyel kezdték, tekintet nélkül a korábbi vonalbeosztásra. 1961-ben a mezőhegyesi állományt a Hortobágyra telepítették. A II. világháború után a nóniusz mint katonaló elveszítette szerepét, és főleg az Alföldön mint igásló vált kedveltté. A mezőgazdaságból is lassan kiszorultak, és számuk ezzel együtt rohamosan csökkent. 1989-ben alakult meg a Nonius Lótenyésztő Országos Egyesület, amely a fajtatiszta tenyésztést és a génmegőrzést tűzte ki elsődleges célul. Talán a legkedvezőbb helyzetben van lófajtáink közül, mert régi nagy ménesei megmaradtak, eredeti kancacsaládjai fellelhetők.

A második világháború után az 1950-es években a magyar mezőgazdaságot átszervezték, az addig fontos szerepet játszó lovat, gépesítés váltotta fel. Ennek megfelelően a magyar lótenyésztés is átalakult, így Mezőhegyes is. Az addig Mezőhegyesen tenyésztett Mezőhegyesi fajtákat áthelyezték más ménesekbe és új célokat tűztek a ménes elé. 1962-ben a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Minisztérium a Mezőhegyesi Ménes számára új alapítólevelet adott ki: "Tekintettel a nemzetközi sportvilág elvárásaira, valamint ilyen irányú hazai igényre, feladatait az alábbiakban jelölöm meg" Az ugró sportban az eddigieknél nagyobb képességű, illetve a mindenkori nemzetközi szintek teljesítésére alkalmas magyar ugró sport ló kitenyésztése.  Ennek érdekében biztos örökítő anyagú, tömeges, rámás, tetszetős megjelenésű, nyugodt vérmérsékletű, olyan ló anyag kitenyésztése, mely ugróképessége és idomíthatósága révén a lovassport világversenyeiben előírt követelményeket is tudja teljesíteni.

Ezen kívül a magyar lótenyésztés és a mezőhegyesi tenyészmunka színvonalát is méltóan képviseli." A fenti célok megvalósításához igen vegyes összetételű törzskanca állomány állt rendelkezésre melyben nóniusz, mezőhegyesi félvér, gidrán, dán, norvég, lengyel, és néhány ismeretlen eredetű kanca volt. Ez a kancaállomány később kiegészült néhány import kancával (Schneider fani, Merci Paris, Hetéra, Hozomány) és magyar tenyésztésű a sportban már kipróbált egyeddel. Ehhez az igen különböző kancaállományhoz holsteini, hannoveri és angol telivér méneket állítottak tenyésztésbe. Ezek közül kiemelkedő jelentőséggel bírt az angol-arab anyától származó Ramzes fia Ramzes Junior és a telivér Anblick apaságú holsteini mén, Aldato. A hannoveri fajtából kiemelkedő mének a Gotthard, Goldstern vonalból származó Hajnal, és a Ferdinand apai vonalból származó Wendit. Nagy hatást gyakoroltak az angol telivér mének, mint Merengő XX, Chitet XX, Korrenbleem XX, Kemál XX, és Akitos XX, mely mének fedeztek telivér törzstenyészetekben is. Mezőhegyesi Sportló tenyésztés elindítása után 18 évvel az 1980-as Moszkvai Olimpián a magyar csapat IV. helyezett lett. A csapat mindhárom lova és a tartalék ló is mezőhegyesi tenyésztésű volt ezzel is igazolva a helyes tenyésztési irányt. A fajta 1984-ben, mint Mezőhegyesi Sportló állami fajtaelismerést nyert.  A fajta elismerését követő egy évtized, még ezen lovak által képviselt színvonalon telt, viszont a rendszerváltozás hatásai érvényesültek a mezőhegyesi sportló tenyésztében is. A törzskanca állomány még részben őrizte a genetikai értékeket, de az eredmények lassan elmaradtak, a lótenyésztés és versenyeztetés költségeit a kiváló genetikát képviselő egyedek értékesítésével enyhítették a mezőhegyesi sportló megmentése érdekében.