Horváth Gábor a magyar futballt behálózó vesztegetési ügy egyik gyanúsítottja. A negyvenhatból az egyik, aki azonban igen előkelő helyen állt a nyomozó hatóság listáján. A REAC, a Siófok és a DVTK korábbi labdarúgója hosszabb interjút adott a Nemzeti Sportnak. Egy futballista vallomása következik, aki a futballból, de nem a futballért élt, mégpedig igen jól.
– Ön részt vett fogadási csalásban?
– Nem nevezném csalásnak, maradjunk a vesztegetés szónál. Sajnos én akkor voltam NB I-es labdarúgó, amikor ez a betegség burjánzott. Ez a vírus engem is megfertőzött. Futballgyilkosok lennénk? Nem lehet megölni, aki már halott.
– Több élvonalbeli klubnál is megfordult, azt elárulja, hogy melyik csapat színeiben volt benne vesztegetésben?
– Sajnos egyik csapatomnál sem tudtam kimaradni belőle.
– Sok pénzt keresett?
– Olyan könnyedén vertem el, amilyen könnyen jött. Sok pénzt elszórtam. Éltem! Hogy megérte-e? Természetesen nem!
– A fogadási rész hogyan működött? Interneten keresztül történt vagy papíralapon?
– Nem én fogadtam. Én kaptam egy marék ötszázast és követtem az utasításokat.
– Az a marék ötszázas euróban értendő?
– Hát nem is forintban.
– Nem tartott attól, hogy lebukik?
– Egyáltalán nem. Azt tudtam, ha betörök egy boltba vagy mondjuk drogot árulok, akkor lecsuknak. Mint mondtam, amióta van sport, van bunda, egyszerűen nem éreztem a súlyát annak, amit csinálok. Most már tudom.
– És hogyan kapták el?
– Hazajöttem Dubaiból – ott nyaraltam. Másnap kirángatott három kopasz az autómból, megbilincseltek, majd beraktak egy cellába.
– Mit csinál most?
– Visszatértem Dubaiba, próbálok normális életet élni. Nem azért vagyok itt, mert az annyira jó ország lenne, hanem mert otthon nem tudnék megélni és nemkívánatos személy lettem. Wass Albert mondta, hogy „a fél világot is bejárhatod, más ember földjén testvértelen leszel." Talán így van, de nekem nem kell Magyarország, a szomorú, irigy emberek hazája. Az ügy kapcsán kiderült, kire számíthatok, a családomra, meg talán még két barátra.
– Ön részt vett fogadási csalásban?
– Nem nevezném csalásnak, maradjunk a vesztegetés szónál. Sajnos én akkor voltam NB I-es labdarúgó, amikor ez a betegség burjánzott. Ez a vírus engem is megfertőzött. Futballgyilkosok lennénk? Nem lehet megölni, aki már halott.
– Több élvonalbeli klubnál is megfordult, azt elárulja, hogy melyik csapat színeiben volt benne vesztegetésben?
– Sajnos egyik csapatomnál sem tudtam kimaradni belőle.
– Sok pénzt keresett?
– Olyan könnyedén vertem el, amilyen könnyen jött. Sok pénzt elszórtam. Éltem! Hogy megérte-e? Természetesen nem!
– A fogadási rész hogyan működött? Interneten keresztül történt vagy papíralapon?
– Nem én fogadtam. Én kaptam egy marék ötszázast és követtem az utasításokat.
– Az a marék ötszázas euróban értendő?
– Hát nem is forintban.
– Nem tartott attól, hogy lebukik?
– Egyáltalán nem. Azt tudtam, ha betörök egy boltba vagy mondjuk drogot árulok, akkor lecsuknak. Mint mondtam, amióta van sport, van bunda, egyszerűen nem éreztem a súlyát annak, amit csinálok. Most már tudom.
– És hogyan kapták el?
– Hazajöttem Dubaiból – ott nyaraltam. Másnap kirángatott három kopasz az autómból, megbilincseltek, majd beraktak egy cellába.
– Mit csinál most?
– Visszatértem Dubaiba, próbálok normális életet élni. Nem azért vagyok itt, mert az annyira jó ország lenne, hanem mert otthon nem tudnék megélni és nemkívánatos személy lettem. Wass Albert mondta, hogy „a fél világot is bejárhatod, más ember földjén testvértelen leszel." Talán így van, de nekem nem kell Magyarország, a szomorú, irigy emberek hazája. Az ügy kapcsán kiderült, kire számíthatok, a családomra, meg talán még két barátra.
forrás: NSO.hu