Orbán csapata 33,5 milliárd forintot kapott

Az LMP szerint hatalmas aránytalanságok vannak a sporttámogatás rendszerében – mondta Lengyel Szilvia és Hanzély Ákos közös, keddi sajtótájékoztatóján. 


A politikusok arra is felhívták a figyelmet, hogy a költségvetésben nincs nyoma annak a 15 milliárdos támogatásnak, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök ígért meg 14 sportágnak.


Lengyel Szilvia arról beszélt, hogy a sportcélú társaságiadó-kedvezmény (tao) 2011-es bevezetése óta az öt, úgynevezett látvány-csapatsportág szervezetei 33,5 milliárd forintot hívtak le. 

Az LMP úgy látja, hogy borzasztóan nagy az aránytalanság, mind a sportágak, mind az egyes klubok között – jelentette ki.

Tavaly év végéi adatok szerint a támogatások közel 60 százalék a labdarúgás kapta, ezen belül a 2011-2012-es időszakban az egyes klubokhoz jutó összegek körülbelül negyede, 2,8 milliárd forint, a Felcsút FC-nek jutott - közölte.

A másik négy látványsport és a Magyar Olimpiai Bizottság összesen nem kapott annyi támogatást, mint a labdarúgás – figyelmeztetett a képviselő. Lengyel Szilvia veszélyesnek nevezte, hogy a tao miatt befagyott a piaci alapú szponzoráció, a cégek nem kívánnak extra pénzeket juttatni a sportba.

A finanszírozásba beépült a tao-ból származó pénz, ha azt kivezetnék, a rendszer összeomlana – jelentette ki.

A politikus arra is emlékeztetett, hogy az LMP már a tavalyi nyári olimpia alatt is javasolta, hogy bővítsék ki a kedvezményezettek körét. Hozzátette, Orbán Viktor miniszterelnök ősszel azt ígérte, hogy további 14 sportág összességében 15 milliárd forint állami támogatásban részesül majd, de ennek nem látni nyomát a költségvetésben.

Hanzély Ákos leszögezte, hogy a támogatási struktúra rendkívül hátrányos azoknak akik ebből kimaradtak. A fővárosi képviselő is azt hangsúlyozta, hogy óriási aránytalanságok vannak a rendszerben. Példaként említette, hogy az olimpiai sikersportágak állami támogatása körülbelül annyi, mint amennyihez a Felcsút FC kapott a tao-ból, ahol a miniszerelnök korábban futballozott is.

Leszögezte azt is, hogy a dráguló infrastruktúrát már csak a látványsportágak képviselői tudják megfizetni. Egyúttal előrevetítette annak a veszélyét is, hogy a fiatalok a jövőben elsősorban a jobb lehetőségekkel rendelkező sportágakat választják majd.

forrás: MTI