- Az angol királyi családhoz nem mindennapi körülmények között került ki az a sallang - idézi fel az MTI-Pressnek Tóth József.
Emlékezete szerint 1968-ban történt az eset, amikor mesterével, a csengeri Barna Jánossal felkérést kaptak, hogy az akkori Budapesti Nemzetközi Vásárra készülő csegöldi termelőszövetkezet négyes és ötös fogatára készítsenek sallangot. A valamikori tsz az őszi vásáron díjat szeretett volna nyerni fogataival, ezért fordultak a két híres szatmári sallangkészítőhöz. A szíjakból font díszek el is készültek, a sallangos lószerszámnak nagy sikere lett a BNV-n, a legjobbnak járó díjat kapta, miközben tízezrek csodálták meg. Aztán a lószerszám sallangostól eltűnt, senki sem tudta, hová lett.
Évtizedek teltek el, amíg fény derült a titokra. Néhány éve a fehérgyarmati Gyarmati Vígasságok elnevezésű fesztiválon - amelyen rendszeresen részt vesz Tóth József a mesterségek bemutatóján - árulta el egy csegöldi ember, hogy hová került a remekmű.
Egyenesen az angol királyi udvarba! A Budapesten járt, a Nemzetközi Sportlovas Szövetséget vezető Fülöp hercegnek ugyanis nagyon megtetszett a szatmári mesterek munkája, és titokban megvásárolta a sallangot lószerszámostul - és persze magával vitte Nagy-Britanniába.
Hogy miért történt mindez titokban? Szavai szerint az akkori hatalom "nem nézte volna jó szemmel, ha egy királyi udvar kap bármit is a pompájához egy népi demokratikus köztársaságnak" mondott országból. És lett volna retorzió, biztosan büntetést kap mindenki, a sallangkészítőktől kezdve az eladókig, ha kitudódik az adás-vétel…
Így lett "udvari, királyi sallangos" Tóth József, aki most mosolyogva teszi hozzá: a titok kiderülése óta fia az "angol királyi ló legyezőjének készítőjeként" mutatja be barátainak.
Merthogy a sallang nemcsak a lószerszám dísze, hanem hasznos kellék is, hiszen a ló - testét megrázva - azzal hajtja el magáról nyáron a rá szálló legyeket, a csípő bögölyöket. Ezért aztán a fonott, rojtszerűen lelógó szíjcsíkok a lószerszám homlok, száj és fül oldali, marja- és vesetáji, valamint háti részére kerülnek. A legnagyobb, a legdíszesebb a háti sallang, hiszen ott bőven elfér a hasznos dísz, így szabadon szárnyalhat a bőrműves fantáziája az alkotásnál.
Optikusként kezdte, fegyvermesterként folytatta
Tóth József 1951. január 12-én született a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ura községben. Gimnáziumba a közeli Csengerben járt. A középiskola mellett lakott unokatestvérének a férje, Barna János szíjgyártó, aki megismertette a bőrművesség alapjaival. A "gimis diák" a tanítás szüneteiben és délutánonként gyakran átugrott az iskola udvarának kerítésén, hogy sallangot csináljon, fonja a keskeny, metéltszerű szíjcsíkokat.
Aztán a középiskola elvégzése után az élet másfelé sodorta, Budapestre került a valamikori MOM-ba, a Magyar Optikai Művekbe. Optikus lett, üveg- és műanyaglencsét csiszolt, dolgozott termékfejlesztőként, mert hogy ebben a szakmában is a csúcsra került.
Gyáralapítónak küldték vissza szülőföldjére, Szatmár központjába, Mátészalkára, ahol egyike lehetett azoknak, akik a MOM szemüveglencse-gyárát létrehozták. Másfél évtizedig dolgozott az üzemben, majd nősülése után Nyíregyházára került, ahol jelenleg is él.
A szabolcsi megyeszékhelyen a honvédségnél kapott munkát, optikusként a távcsöves fegyverek karbantartója, javítómestere lett. - A csengeri gimnáziumban mi nemcsak érettségi bizonyítványt szerezhettünk, hanem az asztalos és a lakatos mesterséget is elsajátíthattuk - eleveníti fel Tóth József. - Lakatosmesterünk, Gellér Zsiga bácsi "hivatásos kasszafúró" volt, zárszerkezeti lakatosként őt hívták a bankok széfjeinek kinyitásához, ha szükség volt rá valamilyen okból. Ő a szakma minden fortélyára megtanított bennünket, így az elsajátított lakatostudás alapján nekem sem okozott gondot a fegyverek rendben tartása.
Tóth József az egykori Ceglédi Hadtest mesterlövészeinek puskáit is karban tartotta, javította, ő volt - ahogy a katonák hívták - a "fegyvermester", egészen 1990-ig, a rendszerváltásig, "a nagy leszerelésig".
Az obsit kézhez vétele után visszament optikusnak, a nyíregyházi FOTOPEX-nél, majd az azt privatizáló KONTRAX-nál dolgozott öt éven át. A piac zsugorodása, a sorra nyíló optikai üzletek hatására aztán szakmát váltott, elment asztalos mesternek a nyíregyházi PRO Team céghez, és jelenleg is ott dolgozik. Bútorokat készít, nincs az a modern lakásberendezési tárgy, amelyet ne tudna megcsinálni. "Faszerészként" is legjobbak között tartják számon kollégái, olyan mesternek, aki mindent tud, és mindent létrehoz, amit a fából lehet.
A sallangokat pedig hobbyként készíti kis műhelyében, amely a nyíregyházi Ér-patak partján, a Malom utca végén áll. Ott szabadidejében ül fel a négylábú csikóra, a sallangkészítő mesterpadra.
Meggyőződése, hogy a sallangkészítés a reneszánszát éli. Különösen a fűzött, amelyet csak a történelmi Magyarország területén dolgozó bőrművesek tudnak előállítani - a hazai és a határon túli magyarok lakta területeken dolgozó mesterek. Munkájukat "hungarikumként" emlegetik a felhasználók, és ezt a megrendelők által "adott címet" az érintettek szeretnék hivatalos elismerésre, rangra is emeltetni. Erre már tettek is lépéseket az illetékeseknél.
Lószerszámot is tud varrni
A fűzött sallangon kívül van még a vágott, amelyet Európa dél-keleti, déli részén készítenek. A romániai és a balkáni országok bőrművesei szélesebb szíjcsíkot használnak és csillogó rézzel is díszítik munkájukat. Ezt azonban nem nagyon kedvelik más nemzetek lovaglói és fogathajtói, akik inkább a magyar fűzött sallangot rakják lovaik szerszámára. Különösen az ősrégi motívumokat, amelyekkel a valamikor királyi, főúri fogatokat, az azokat vontató lovakat díszítették.
A "sallang nyíregyházi divatdiktátora" is ilyet készít, két vagy több, akár hatvan szálból is fonja azokat. Megrendelői között a fogathajtók vannak többen, akik versenyekre készülve kérnek tőle "hungarikumot". Mivel a fogathajtó viadalokon csak három színű bőr lehet a lovakon, fekete, natúr és konyak színű sallangok készülnek. A natúr azonban hamar koszolódik, a konyak színű pedig rikítónak tetszik, így a legtöbben a feketét kedvelik.
Tóth József persze lószerszámot is tud varrni, az sem okoz gondot neki, de - mint hangsúlyozza - ez a munka "egész embert kíván", nem pedig hobbiféle, amolyan másodállásos tevékenységben dolgozó mestert. Persze, ha kérik, eleget tesz az ilyen megrendelésnek is.
Elmondása szerint a lószerszámot kézzel, két tűvel, az erős bőrt árral lyukasztgatva készítik. És egy cérnával illik végigvarrni a szerszámrészeket, így például az úgynevezett szügyelő varrásához akár 8 méter hosszú cérnaszál is kell, amelyet több húzással feszítenek a végleges helyére az öltéseknél.
A "kenyérkereső" főállása mellett dolgozó mester öt éve "nagyüzemben" készíti a sallangokat. Egy balesetben maradandó lábsérüléseket szenvedett, ami végérvényesen"visszaültette" teljes szabadidejére a csikóra, a munkapadra.
Kitűnik darutollas kalapjával, lelógó fehér bajuszával
Megrendelése pedig bőven akad, most is két fogatra készít sallangokat, amelyek a jövő évi versenyidényben díszítik majd a lovakat. A két lovas fogatokra összesen 20 sallangot fon, öt-öt dísz kerül ugyanis egyenként az állatokra.
Emellett készít bőrtarsolyt, fegyverövet, süveget, sőt orrán varrott román bocskort is, amelyet hagyományőrző együttesek rendelnek tőle. A bocskorokat a határon túli, északnyugat-erdélyi Börvely hagyományőrzőinek készíti. A nagyecsedi lápi betyárok hagyományait őrzők ugyancsak tőle rendelik a valamikori szegénylegények bőrből készült öltözékeit, eszközeit, lovaik sallangjait, amelyeket betyártanyájukon lovasjátékokon, főzés-sütés közben mutatnak be.
Készít továbbá lakásokba dísztárgynak sallangos tükröt vagy más díszítő elemet, csikóbőrös kulacsot, sőt ivókürtöt is. Az utóbbit szintén a hagyományőrző csoportok viszik mint a régi felszerelések tartozékát. Az ivókürt tehén szarvának szarujából készül, amelyet övre vagy nyakba akasztva viseltek egykor a lovasok. A tehénszarvból - azt kinyújtva - előlapot is gyárt a mester íjászok tarsolyához.
A szarvakat vágóhidakról és állatorvosoktól szerzi be, akik szarvkurtításokat végeznek azért, hogy az állatok ne sértsék meg egymást hegyes tülkükkel.
- Nem könnyű az alapanyag-beszerzés - jegyzi meg Tóth József -, hiszen a veszélyes anyagnak számító, kifőzött szarvakat egy osztrák vállalkozás elviszi Magyarországról.
A nyíregyházi bőrművest munka közben láthatják az érdeklődők a különböző fesztiválokon is, ahová rendre meghívják a kézműves mesterek bemutatójára. Öt éve ott van a Mesterségek Ünnepén a Budai Várban, ahol például tavaly 760 mester mutatta be tudását, köztük négy sallangkészítő. A legjobbak találkozójára a Népművészeti Egyesület egész éves tevékenységük alapján választja ki és hívja meg a különböző mesterségek művelőit.
A nyíregyházi sallangkészítő népi öltözékével, darutollas kalapjával, lelógó fehér bajuszával és villámgyorsan járó kezével kitűnik társai közül; sokan megállnak csikója mellett, hogy megnézzék, hogyan készíti a lószerszámok díszeit.
A 62. évében járó Tóth József a mesterségét természetesen megtanította gyermekeinek is. Mint mondja, a legidősebb, Luca nevű lánya ügyesen bánik a szíjcsíkokkal, és Flóra is elkészíti, ha kell, a sallangot. Gergely fia pedig már gyakorolja is a mesterfogásokat, rendszeresen ott van és dolgozik édesapjával a különböző rendezvényeken.
forrás: MTI