napiTopik

Titkos FIFA-javaslat a rasszizmus elleni küzdelemhez

Konkrét javaslatot készített a rasszizmus elleni küzdelem hatékonyabbá tétele érdekében a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség illetékes bizottsága, s a tervezetet a közgyűlés májusban fogadhatja el. 


A szervezet pénteki bejelentése szerint a végrehajtó bizottság már márciusban megvitatja az elképzeléseket, s a véglegesített verziót májusban a mauritiusi kongresszuson terjeszti a tagok elé szavazásra. 

"Nagyon elégedett vagyok az ötletekkel" - jelentette ki Joseph Blatter elnök a stratégiai bizottság ülése után. A svájci sportvezető hozzátette, az indítvány konkrét intézkedéseket és szigorú szankciókat tartalmaz majd, amelyeknek valóban lehet rasszizmust visszaszorító hatásuk. 

A FIFA egyelőre semmit nem közölt a javaslatok tartalmával kapcsolatban, de Blatter korábban úgy nyilatkozott, a rasszista szurkolói megnyilvánulásokat az adott csapat kizárásával vagy pontlevonással kellene büntetni. 

A magyar válogatottnak - jelen állás szerint - zárt kapuk mögött kell lejátszania március 22-én a románok elleni hazai világbajnoki selejtezőjét, mert az augusztus 15-én Budapesten rendezett, Izrael elleni barátságos mérkőzésen a szurkolók egy csoportja antiszemita rigmusokat kiabált, és sértő jelképeket mutatott fel.

A magyar szövetség, miután a FIFA elutasította a fellebbezését, bejelentette, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál fellebbez.

forrás: MTI 

A McLaren kapta az FIA Környezetvédelmi Díját

A McLaren kapta meg a Forma-1-es csapatok közül elsőként az FIA által kiadott Környezetvédelmi Díjat, amellyel az irányító testület azt értékeli, hogy a csapat környezetbarát módon igyekszik eljárni a sportban. 



A kezdeményezés célja, hogy a csapatok igyekezzenek hozzájárulni ahhoz, hogy csökkentsék a motorsport környezetkárosító hatásait. 
 
„A McLarennek adott díj egy fontos lépés abban, hogy elismerjük a motorsport társadalmi felelősségvállalását. Mindannyian részei vagyunk a környezeti vitáknak, és fontos, hogy a bajnokságaink összhangban legyenek ezzel”- nyilatkozta Jean Todt, az FIA elnöke.
 
„Az FIA és az FIA Intézet is kutatja a motorsport környezetre gyakorolt hatásait minden bajnokságban a világon” – folytatta Todt.
 
A Fenntarthatósági Program keretén belül a környezetvédelmi teljesítményt méri a testület, valamint további fejlesztéseket javasol az előrelépésekhez. A McLaren 2012-ben csatlakozott a kezdeményezéshez, és a csapatfőnök, Martin Whitmarsh úgy nyilatkozott, nagyon boldog, hogy most elnyerték a díjat.
 
„Nagyon jó dolog, hogy a sport arra ösztönöz, hogy a környezetvédelmi törekvések fejlődjenek, így örülünk, hogy mi jutottunk el először a legmagasabb szintre e tekintetben.” 
 
forrás: hírado.hu 

NHL: Gólokban gazdag játéknap, nyert a Devils és Blackhawks

Az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság (NHL) legutóbbi játéknapja gólokban gazdag meccseket hozott, hiszen nyolc találkozón 47-szer találtak be a csapatok. 


A legtöbb gólt a New Jersey szurkolói láthatták: a Keleti főcsoportot listavezetője hazai pályán 5–3-ra nyert a Phialdelphia ellen. A jelenlegi ligaelső Chicago 4–1-re verte meg a San Josét.  

 ALAPSZAKASZ, 28. JÁTÉKNAP
 
Buffalo Sabres–Boston Bruins                  4–2

New Jersey Devils–Philadelphia Flyers   5–3 


Winnipeg Jets–Pittsburgh Penguins      1–3


Detroit Red Wings–Anaheim Ducks        2–5 


Chicago Blackhawks–San Jose Sharks  4–1  


Calgary Flames–St. Louis Blues            2–5


Vancouver Canucks–Dallas Stars          3–4    

      
Los Angeles Kings–Columbus Blue Jackets        2–1


forrás: NSO.hu

Volvo-kupa: Hat góllal nyertek a nagyok a kicsik ellen

A magyar férfi vízilabda-válogatott 13–7-re legyőzte a magyar juniorválogatottat a kecskeméti Volvo-kupa 1. fordulójában.



Volt már színvonalasabb Volvo-kupa is a sportág történetében, ezúttal azonban egy igazi csemegét láthatott a kecskeméti közönség. A torna második mérkőzésén a magyar felnőttválogatott a junior nemzeti csapattal játszott. 

Kis Gábor egy szempillantás alatt emelte ki a labdát centerben, s szerezte meg a nagyválogatott és a mérkőzés első gólját a 23. másodpercben. A juniorok némileg megilletődötten kezdtek pár perc elteltével azonban felvették a ritmust. 

Elsősorban Kis fizikai fölényével nem tudtak mit kezdeni a „kicsik", a második találat is azután született, hogy a centerről kiállítottak egy játékost, a fórt pedig Török Béla használta ki. Később Salamon Ferenc találatának köszönthetően 3–0 állt az eredményjelzőn az első szünetben. A mérkőzés képe a második negyedben sem változott.

A juniorok küzdöttek, de a lövéseik gyengének minősültek, így a blokkok erdejében utat találó lövéseket is hatástalanította Bisztritsányi Dávid, a nagyválogatott kapusa. 

A második negyedben Bundschuh Erik, Kis és Somogyi Balázs is betalált már, amikor fórból megszerezte az első gólját a juniorválogatott. Jansik Szilárd szépen használt ki egy emberelőnyt.

A negyed vége előtt hét másodperccel Kis vált le emberéről, s szépen húzta a labdát a kapuba – megszerezve ezzel saját maga harmadik találatát a mérkőzésen: 7–1-re vezetett a felnőtt válogatott a nagyszünetben. 

Aztán a harmadik negyedben a „kicsik" védekezése feljavult, a nagyválogatott pedig jócskán visszavett a gólgyártás üteméből. Olyannyira, hogy Csapó Miklós, Manhercz Krisztián két találatával zárkózott a juniorválogatott. 

Az utolsó negyednek 8–3-as állással vághattak neki a csapatok. A negyedik játékrészben aztán mindkét oldalon látványos pólót láthatott a kecskeméti közönség. Igazi gólgálával ért véget az összecsapás, a vége 13–7 lett. 

VOLVO-KUPA, 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–MAGYAR JUNIORVÁLOGATOTT 13–7 (3–0, 4–1, 1–2, 5–4)


forrás: NSO.hu

EBEL: Még él a Volán reménye, de a helyzet kilátástalan

Kikapott a SAPA Fehérvár Znojmóban az EBEL középszakaszának 7. fordulójában. Az Alba Volán zsinórban a negyedik vereségét szenvedte el, s ha a Ljubljana hosszabbításban legyőzi a Dornbirnt, matematikailag is biztossá válik, hogy a Fehérvár 2011 után az idén is lemarad a rájátszásról.


A három meccs óta nyeretlen Fehérvár azzal a tudattal készült a Znojmo elleni idegenbeli összecsapásra, hogy ha kikap, és más pályákon kedvezőtlen eredmény születik, a rájátszásba jutás matematikai esélyét is elveszíti.

A rémes sorozata alatt 158 percen át gólt sem szerző, Dornbirnban is csak szépíteni tudó Volán Dél-Csehországban 14 perc alatt kétgólos hátrányba került, s megint futhatott az eredmény után. A második harmad közepén Frank Banham emberelőnyös találatával és Ladislav Sikorcin góljával öt percen belül egyenlített a Volán, de amint hinni lehetett volna a győzelemben, a hazaiak újabb pofonja érkezett.

Hiába nyomott a Volán, az újabb egyenlítés nem jött össze, ráadásul a záró periódus első felében egy perc alatt háromgólosra növelte az előnyét a Znojmo. A negyedik után Adam Munrót Rajna Miklós váltotta a kapuban, de szinte azonnal kapitulált. A hajrában is kapott még egyet, a vége 6–2 lett oda.
A rájátszás ezen az estén még nem ment el, de sajnos csak idő kérdése, hogy az Alba Volán a matematikai esélyt is elveszítse. 

A mostani mélyrepülés egész éves folyamat eredménye. Kevin Primeau-val szemben már az idény elején voltak fenntartásai a klub vezetőségének, aztán ősszel távozott is. Akkor már nem volt a csapatban az eligazoló Derek Ryan és a visszavonuló Palkovics Krisztián sem.

Az ünnepi menetelés előtti időszak a Primeau helyére kinevezett Jan Neliba vezetésével jól sikerült, a Volán a folyamatos anyagi nehézségei ellenére remekül szerepelt. Aztán december végén a Ljublana ellen két, győzelemre álló meccsből vereség lett, Kovács Csaba szabályos, de meg nem adott bombagólja lelkileg is a padlóra küldte a társaságot.

Egy hónappal később napokon belül kikerült a csapatból Ladányi Balázs és Eric Johansson, a házi pontlista első négy helyezettjéből kettő, a helyükre pedig csak a szlovák második ligás Filip Novák érkezett. A középszakaszra nem sikerült felpörgetni a csapatot, amely számára pénteken már csak a remény maradt meg.

Most már a szapporóinál is sokkal nagyobb csoda kellene.

 7. FORDULÓ
ZNOJMO–FEHÉRVÁR 6–2 (2–0, 1–2, 3–0)


forrás: NSO.hu

Alonso esélyes idén a bajnoki címre?

A Ferrari 2012-ben kihozta a legjobbat egy rosszul összerakott autóból. Mondhatni egy rossz munkából is jól jöttek ki.


A kihívást most az szolgáltatta, hogy rövid időn belül egy olyan versenygépet építsenek, ami valóban kihívója lehet a Red Bullnak és nem csak Alonso zsenialitásának lesz köszönhető ismét, hogy a világbajnoki címért küzdhetnek. Lássuk, milyen reményekkel is kecsegtet az F138 és 2013.

Képes a Ferrari egy olyan autót biztosítani Fernando Alonso számára, amivel világbajnok lehet? Ez a kulcskérdés Maranellóban egy olyan évet követően, amikor a spanyol majdnem begyűjtötte harmadik vb-címét is, bár szinte csak saját erőből. A csapat egyetért abban, hogy Alonso fantasztikus munkát végzett tavaly. A Ferrari átlagos autó volt, a csapat viszont a leggyorsabb a boksz utcában és néhány esettől eltekintve (Spanyolország, Monaco és talán Kanada) a stratégiái is remekül működtek. Mindössze az autó gátolta meg abban a spanyol pilótát, hogy véget vessen egy öt éve tartó bajnoki cím nélküli időszaknak a Scuderiánál.
A gyenge szezonkezdet, majd a későbbi fejlesztések hiánya okozta a tényt, hogy szinte esélytelenek lettek volna a hispán hiányában. Minden a rossz hírrel kezdődött, amit Felipe Massa közölt telefonon a Ferrari elnökével, Luca di Montezemolóval a 2012-es tesztelések kezdetekor. „Valóban felhívtam, hogy elmondjam neki az igazat. Abban az időben a dolgok nagyon nem alakultak jól. Remélem idén ez máshogy alakul majd.”


A Ferrari megerősítette, hogy sokkal agresszívabb design megoldásokra van szükségük 2013-ban. Több ellenfél előnyt kovácsolt abból, hogy közelebb helyezkedtek a szabályok nyújtotta határokhoz, mint ők. Szabályozták az elülső és a hátsó felfüggesztés körüli területet, de a hátsó rudak regulációja lehetőséget nyújtott arra, hogy a kipufogó kivezetésnél fejleszthessenek. Az oldaldobozokat is változtatták, hogy aerodinamikai előnyt szerezzenek. „A mérnökök az őrület határán álltak, annyira meg akarták változtatni az idei autót a 2012-eshez képest. Tavaly a szezonrajtunk és a megbízhatóságunk jó volt – másképpen nem végezhettünk volna második helyen – és a stratégiánk is működött. Voltak pozitív jelek, de betegségeink is” – fogalmazott Montezemolo. 

„Tavaly nagy változtatásokat hajtottunk végre a munkafolyamatok elvégzését illetően, így próbáltuk erősebbek lenni. Azt hiszem, az idei autóval kapcsolatban van okunk a bizakodásra. Rengeteg figyelmet fordítottunk a részletekre és az aerodinamikára. Remélhetőleg az autó az első futamtól kezdve versenyképes lesz.”
A csapatfőnök, Stefano Domenicali szerint az istálló radikálisabb útra lépett, de megfontolt maradt. „Az igazi változások a részletekben rejlenek. Ezekre extrém módon odafigyeltünk. A legfontosabb, hogy Fernando és Felipe számára versenyképes autót biztosítsunk.”


Alonso a következő négy évre elkötelezte magát a Ferrarihoz. Ha ezt kombináljuk azzal a teljesítménnyel és akarattal, amit 2012-ben bemutatott, a kilátások jók. Ha azonban a csapat nem lesz képes lehetőséget biztosítani a spanyolnak, hogy 2005 és 2006 után megszerezze harmadik világbajnoki címét is, akkor az könnyen szakításhoz vezethet. A 31 éves pilóta egyelőre semmit nem árult el az F138-asról. „Lehetetlen megmondani, hogy milyen. A különbségek az élen tizedek. Ezeket nem lehet az autó kinézetéből felmérni. 
Pályára kell vele hajtanunk és ott tesztelni, hogy versenyképes-e. Számunkra azonban a második hely nem szabad, hogy célkitűzés legyen, az nem elég jó. Ez teszi naggyá a Ferrarit. A következő négy évben élő szerződésem lesz velük és a célom nem változott” – fogalmazott Alonso.

A tavalyi év egyik nagy gyengesége a csapatnak az volt, hogy képtelenek voltak érdemi fejlesztéseket bemutatni az autón. Montezemolo szerint az a tény, hogy idén már csak egy szélcsatornát használnak – a Toyotáét, míg a sajátjukat teljesen át nem építik – sokkal erősebbé és fókuszáltabbá teszi őket. „Ez egy nagyon fontos tényező a fejlesztéseket tekintve, idén ebben erősebbek leszünk.” Az is kulcsfontosságú tényező, hogy nem szabad két szék közé esniük. Figyelni kell a 2014-es autó fejlesztésére és kialakítására, de közben nagy erőbedobással kell az idei autót is kezelni. „Egy nagy csapatnak már most figyelnie kell a 2014-es projektre. Hatalmas változások jönnek, amik összetettek is egyben” – fogalmazott Domenicali. „Harcolni akarunk idén a bajnoki címekért és jövőre is egy ütős, erős autóval akarunk neki vágni a szezonnak” – zárta mondandóját a maranellói gárda csapatfőnöke.

forrás: formula.hu

Kiss Norbi még keményebben szaggathatja az aszfaltot idén

Az OXXO Energy Truck Race Team műhelyében épül tavaly ősz óta a csapat versenykamionja. Kiss Norbi, az istálló pilótája a sport365.hu-n vezetett rovatában számol be arról, mi változik majd a gépszörnyön 2012-höz képest. 



Miután darabjaira szedték szét a szerelők a kamiont, kicserélték az összes rögzítő elemet - csavart, füleket, illesztéseket -, átnézték a kábeleket, szenzorokat. A mérnökök végeztek az újítások számítógépes szimulációjával, módosították, amit kellett, így elkezdődhetett az új fejlesztések legyártása, beszerzése és végre a beépítése.

Az OXXO Energy Truck Race Team pilótája, Kiss Norbi is rengeteget tesz hozzá a fejlesztésekhez év közbeni tapasztalataival. Norbi ugyanis nem csak, hogy jól vezet, hanem rendkívül jó érzékkel állapítja meg, hogy a beállításokat és a fejlesztéseket milyen irányba kellene vinni, hogy tovább gyorsuljon a kamion.
A sport365.hu autó-motor rovatának szakérője, Kiss Norbi számolt be nekünk a fontosabb fejlesztésekről.

A kamion új konstrukciójú kormánygépet kapott a nagyobb első tapadás érdekében, valamint új rugók kerültek beépítésre, melyek keménysége eltér a tavalyitól, ez nagy segítség lesz idén Norbi szerint.

"A kormánygép szerepe nagyon fontos, hiszen minél nagyobb a tapadás, annál nagyobb a visszahatás is a kormánygépre, annál nehezebben irányítható a kamion. Van, hogy ezt a terhelést már nem bírja a szervő és egyszerűen megáll a kormány. Tavaly egy-két esetben volt ezzel problémánk, de most végérvényesen ki tudtuk küszöbölni. Ez előrelépés a kormánygép nyers erejével kapcsolatban is, így még nagyobb tapadást tudunk elérni az első tengelyen." - fejtegette Kiss Norbi.

Új lengéscsillapítók lesznek a kamion alatt, nagyobb állítható tartománnyal, és precízebb működéssel. Erről mit érdemes tudni?

"A lengéscsillapító nagyon fontos része a futóműnek, ettől függ, milyen simán fut az autó egy úthibán, egy kanyarkombinációban, de az úgynevezett átterhelődéseknél is komoly szerep hárul rá. Tavaly volt ezzel is bajunk, a hátsó lengéscsillapítókat nem tudtuk elég keményre állítani, így sokszor alulcsillapított volt a kamion. Szerencsére a fejlesztéssel ezen a téren is előre tudunk lépni."

Az alváz tavaly év közben többször is át lett építve, de akkor nem lehetett tökéletesen megoldani, hisz nem volt ennyire szétszedve a kamion, így most ez is tökéletesítésre került.

A fék vízhűtését kicserélték, egy teljesen új konstrukciójú rendszer lett építve hozzá, a tartályoktól a vezérlésen át a fúvókákig minden ki lett cserélve. Ez mennyiben könnyíti majd meg a munkádat versenyzés közben? 

"Jelentősen, hiszen tavaly a fékrendszer és hűtésének működése nem volt konzisztens, fokozott figyelmet követelt. Minden pillanatban figyelnem kellett a fülkében elhelyezett műszeren a fékek hőmérsékletét és folyamatosan kontrollálnom kellett a víznyomást, ez pedig a vezetésről vonta el a figyelmet. Az új fejlesztéssel ezt próbáltuk optimalizálni, bízunk benne, hogy beválik."

A kamion új fülkét is kapott és a tavalyi smolenski baleseted kapcsán az FIA szigorított a fülke biztonsági követelményein is, így például a vezetőoldali lábrészt meg kell erősíteni a kamionokon. A baleseted utáni fotókat elnézve nem csoda, hogy ez a határozat született, nem sok maradt a fülkéből. 

"Az a helyzet, hogy a lehető legrosszabb helyen történt meg a smolenski baleset, hiszen pont ott sodródtam ki, ahol a pályától másfél méterre betonfal húzódott. Elég nagy ütést kapott a kamion, a fülke pedig igen komoly sérüléseket szenvedett. Ebből is látszott, hogy erősítésre van szükség. 

Azt azért hozzátenném, hogy bárhol máshol történt volna a baleset, nem lettek volna ilyen következményei, hiszen a legtöbb pályán, de a smolenski ring többi részén is sokkal nagyobb a bukótér és vagy gumifal, vagy pedig szalagkorlát övezi a pályát, ami azért sokkal rugalmasabb, mint egy betonfal. Én viszont pont ennek mentem neki, ennek jegyében kaptak a fülke első sarkai plusz megerősítést."

A géped tehát lassan visszanyeri eredeti formáját, helyükre kerülnek az alkatrészek, tavasszal pedig kezdődhet a tesztelés. De mi lesz a pontos menetrend?

"Úgy tervezzük, hogy március utolsó heteiben, vagy április elején már szeretnénk pályára menni. A terv az, hogy kihozzuk a maximumot az új lengéscsillapítóból és a kormánygépből és sok apróságon is vátloztatunk még, amik ugyan csak apróságnak tűnnek, de tavaly problémáink voltak velük és ezeket most majd ki tudjuk küszöbölni. Április első hetében tehát valószínűleg már tesztelünk, a hónap közepén pedig sor kerül a közös MAN-tesztre, amin minden MAN-es versenyző részt vesz, tehát az ellenfelekkel fogunk tesztelni, így közvetlen összehasonlítási alapunk lesz majd, hol is tartunk hozzájuk képest. 

Ez április harmadik hetében lesz, ezt követően pedig még lesz pár hetünk arra, hogy az utolsó simításokat elvégezzük, május közepén pedig utazunk az olaszországi évadnyitóra."

forrás: sport365.hu

Friss / Extra