Kiss Norbi még keményebben szaggathatja az aszfaltot idén

Az OXXO Energy Truck Race Team műhelyében épül tavaly ősz óta a csapat versenykamionja. Kiss Norbi, az istálló pilótája a sport365.hu-n vezetett rovatában számol be arról, mi változik majd a gépszörnyön 2012-höz képest. 



Miután darabjaira szedték szét a szerelők a kamiont, kicserélték az összes rögzítő elemet - csavart, füleket, illesztéseket -, átnézték a kábeleket, szenzorokat. A mérnökök végeztek az újítások számítógépes szimulációjával, módosították, amit kellett, így elkezdődhetett az új fejlesztések legyártása, beszerzése és végre a beépítése.

Az OXXO Energy Truck Race Team pilótája, Kiss Norbi is rengeteget tesz hozzá a fejlesztésekhez év közbeni tapasztalataival. Norbi ugyanis nem csak, hogy jól vezet, hanem rendkívül jó érzékkel állapítja meg, hogy a beállításokat és a fejlesztéseket milyen irányba kellene vinni, hogy tovább gyorsuljon a kamion.
A sport365.hu autó-motor rovatának szakérője, Kiss Norbi számolt be nekünk a fontosabb fejlesztésekről.

A kamion új konstrukciójú kormánygépet kapott a nagyobb első tapadás érdekében, valamint új rugók kerültek beépítésre, melyek keménysége eltér a tavalyitól, ez nagy segítség lesz idén Norbi szerint.

"A kormánygép szerepe nagyon fontos, hiszen minél nagyobb a tapadás, annál nagyobb a visszahatás is a kormánygépre, annál nehezebben irányítható a kamion. Van, hogy ezt a terhelést már nem bírja a szervő és egyszerűen megáll a kormány. Tavaly egy-két esetben volt ezzel problémánk, de most végérvényesen ki tudtuk küszöbölni. Ez előrelépés a kormánygép nyers erejével kapcsolatban is, így még nagyobb tapadást tudunk elérni az első tengelyen." - fejtegette Kiss Norbi.

Új lengéscsillapítók lesznek a kamion alatt, nagyobb állítható tartománnyal, és precízebb működéssel. Erről mit érdemes tudni?

"A lengéscsillapító nagyon fontos része a futóműnek, ettől függ, milyen simán fut az autó egy úthibán, egy kanyarkombinációban, de az úgynevezett átterhelődéseknél is komoly szerep hárul rá. Tavaly volt ezzel is bajunk, a hátsó lengéscsillapítókat nem tudtuk elég keményre állítani, így sokszor alulcsillapított volt a kamion. Szerencsére a fejlesztéssel ezen a téren is előre tudunk lépni."

Az alváz tavaly év közben többször is át lett építve, de akkor nem lehetett tökéletesen megoldani, hisz nem volt ennyire szétszedve a kamion, így most ez is tökéletesítésre került.

A fék vízhűtését kicserélték, egy teljesen új konstrukciójú rendszer lett építve hozzá, a tartályoktól a vezérlésen át a fúvókákig minden ki lett cserélve. Ez mennyiben könnyíti majd meg a munkádat versenyzés közben? 

"Jelentősen, hiszen tavaly a fékrendszer és hűtésének működése nem volt konzisztens, fokozott figyelmet követelt. Minden pillanatban figyelnem kellett a fülkében elhelyezett műszeren a fékek hőmérsékletét és folyamatosan kontrollálnom kellett a víznyomást, ez pedig a vezetésről vonta el a figyelmet. Az új fejlesztéssel ezt próbáltuk optimalizálni, bízunk benne, hogy beválik."

A kamion új fülkét is kapott és a tavalyi smolenski baleseted kapcsán az FIA szigorított a fülke biztonsági követelményein is, így például a vezetőoldali lábrészt meg kell erősíteni a kamionokon. A baleseted utáni fotókat elnézve nem csoda, hogy ez a határozat született, nem sok maradt a fülkéből. 

"Az a helyzet, hogy a lehető legrosszabb helyen történt meg a smolenski baleset, hiszen pont ott sodródtam ki, ahol a pályától másfél méterre betonfal húzódott. Elég nagy ütést kapott a kamion, a fülke pedig igen komoly sérüléseket szenvedett. Ebből is látszott, hogy erősítésre van szükség. 

Azt azért hozzátenném, hogy bárhol máshol történt volna a baleset, nem lettek volna ilyen következményei, hiszen a legtöbb pályán, de a smolenski ring többi részén is sokkal nagyobb a bukótér és vagy gumifal, vagy pedig szalagkorlát övezi a pályát, ami azért sokkal rugalmasabb, mint egy betonfal. Én viszont pont ennek mentem neki, ennek jegyében kaptak a fülke első sarkai plusz megerősítést."

A géped tehát lassan visszanyeri eredeti formáját, helyükre kerülnek az alkatrészek, tavasszal pedig kezdődhet a tesztelés. De mi lesz a pontos menetrend?

"Úgy tervezzük, hogy március utolsó heteiben, vagy április elején már szeretnénk pályára menni. A terv az, hogy kihozzuk a maximumot az új lengéscsillapítóból és a kormánygépből és sok apróságon is vátloztatunk még, amik ugyan csak apróságnak tűnnek, de tavaly problémáink voltak velük és ezeket most majd ki tudjuk küszöbölni. Április első hetében tehát valószínűleg már tesztelünk, a hónap közepén pedig sor kerül a közös MAN-tesztre, amin minden MAN-es versenyző részt vesz, tehát az ellenfelekkel fogunk tesztelni, így közvetlen összehasonlítási alapunk lesz majd, hol is tartunk hozzájuk képest. 

Ez április harmadik hetében lesz, ezt követően pedig még lesz pár hetünk arra, hogy az utolsó simításokat elvégezzük, május közepén pedig utazunk az olaszországi évadnyitóra."

forrás: sport365.hu