napiTopik

Változik a BKK- és a Volán-járatok menetrendje szilveszterkor

Változik a budapesti közösségi közlekedés, valamint a Volán-járatok menetrendje szilveszterkor, a MÁV menetrendjében nem lesz változás.

   

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint lényegesen nagyobb kapacitással, illetve sűrűbben közlekednek az éjszakai járatok. Egész éjjel jár a 6-os mellett a 4-es villamos is a nagykörúton, valamint a fogaskerekű. Sűrűbben vagy nagyobb befogadóképességű buszokkal közlekednek majd az éjszakai járatok a 901-es, a 907-es, a 908-as, a 909-es, a 914-es, a 918-as, a 922-es, a 923-as, a 931-es, a 950-950A, a 956-os, a 973-as, a 979-979A és a 990-es vonalán.
   
A Volánbusz járatai szombaton szabadnapi, majd január elsején, vasárnap munkaszüneti napi menetrendnek megfelelően indulnak.
   
A MÁV-Start azt közölte, hogy nem változik a vonatok menetrendje szilveszter és újév napján; szilveszterkor szombati, január 1-jén vasárnapi ütem szerint közlekednek a vonatok. Az ünnepek alatt várható utasforgalmi igényekhez igazodva a MÁV-csoport a rendelkezésére álló összes üzemképes járművét felhasználja.

forrás: MTI

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja.
 

A tizenhatodik században márványlapokkal fedték le azokat a köveket, amelyekre a hagyomány szerint keresztre feszítése után Jézus Krisztus testét egy sziklasírban elhelyezték, majd ezen márványkő köré a tizenkilencedik század elején több méter magas márványból szentélyt építettek.
  
A sírhelyet fedő márványlapokat szerdán elmozdították, hogy felnyissák és megvizsgálják a kereszténység legszentebb helyét, valamint felújítsák Jeruzsálem óvárosában a Szent Sír bazilikának ezt a részét, a mintegy kétszáz éves, és már összeomlás fenyegette építményt.
  
Az elmozdítás után a márványlap alatt régi kötőanyagokat találtak, valamint egy régebbi, a keresztesek idejéből származó, tizenkettedik századi márványlapot a kereszt jelével.
  
Csütörtökön a görög szakemberek eljutottak a szikla szintjéig, amelyen a hagyomány szerint Jézus Krisztus teste volt. A feltárást dokumentálják, és eredményeiről a közeljövőben beszámolnak majd.
  
A restaurálási munkálatok május végén kezdődtek meg, miután történelmi egyezség született a görög ortodoxok, az örmény egyház, és a római katolikus ferences rend között a közösen elvégzendő helyreállításról, amelyet a görög kormány és magánadományok, köztük Jordánia királya is pénzzel támogatott.
  
A márványszentélyt legutóbb 1947-ben erősítették meg kívülről vasgerendákkal, mert több kisebb földrengés nyomán már akkor olyan rossz állapotban volt, hogy összedőlésétől tartottak, de a belsejében akkor nem végeztek felújítást.
  
A szentély mostanára annyira veszélyessé vált, hogy másfél évvel ezelőtt a rendőrség néhány órára lezárta a zarándokok elől, ami hatalmas felháborodást okozott a keresztény egyházak körében, mert a rendőrség előzetes értesítés és tanácskozás nélkül döntött a szerinte látogathatatlanná vált építmény lezárása mellett. Azonban ez az esemény fél évvel ezelőtt létrehozta az összefogást a felújításról a különböző keresztény egyházak között.
  
Az egyezmény értelmében az athéni Nemzeti Műszaki Egyetem felelős a munkálatokért, amelyeket a görög ortodox pátriárka és a római katolikus egyházhoz tartozó Szentföld őrzői rend képviselői felügyelnek.
  
A restaurálás során felújítanak minden vascsövet, titánrudakat helyeznek a kövekbe és különleges anyagokat fecskendeznek a sziklába megerősítése érdekében. A szentély egyes részeit elszállítják, majd felújítva építik vissza.

forrás: MTI

Schumacher sosem fogja föladni!


Csodálja Michael Schumacher családjának erejét a Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo. Az olasz a német labdarúgó, Miroslav Klose társaságában méltatta a hétszeres bajnokot egy olaszországi díjátadón.

A Scuderia korábbi vezére és a német labdarúgó-válogatott világbajnok csatárát a római Tor Vergata Egyetemen tüntették ki a sporttevékenységük erkölcsi értékének elismeréseként. A Ferrarit 1991-től 2014 őszéig irányító Luca di Montezemolo a díjátadón ezúttal sem feledkezett meg a versenyzőről, akinek a márka is köszönheti sikereit.

„Michael Schumacher egy nagy bajnok, egy harcos, aki sosem fogja föladni, és aki emiatt élete legnehezebb kihívását is sikerrel fogja teljesíteni. Látom az embert, aki a sérülései után vissza akar térni az életbe, és meggyőződésem, hogy az önök tapsa neki is jól esne” – mondta az ünnepségen a Ferrari korábbi elnöke. Az Olaszországban futballozó Miroslav Klose Schumachernek ajánlotta díját. „

Én több alkalommal is találkoztam Michael Schumacherrel. Gyakran látogatott el a német válogatott edzőtáborába. Öt perc is elég volt vele ahhoz, hogy lássuk, mennyire nagyszerű ember. Nem találom a szavakat annak kapcsán, ami vele történt, és csak annyit mondhatok: légy erős, ne add fel, Michael!”


Montezemolo szinte minden nyilvános fellépése során tesz említést egykori versenyzőjéről (igaz legutóbbi kijelentése kisebb hullámot kavart…), és mindig elmondja, mennyire fontos szerepet játszott a német az ő sikereiben is.

A német RTL televíziónak nemrég ismét ezt hangsúlyozta. „Michael a Ferrari számára és számomra, a mi életünk szempontjából is alapvető fontosságú személy volt. Hihetetlen személyiség, aki mindig a csapatért dolgozott, egy olyan ember, aki még a legnehezebb pillanatokban is igazi csapatjátékos volt. A Ferrari történetében több versenyt senki sem tudott nyerni nála. Egyszerűen egyedülálló volt.”

„Borzalmas a jelenlegi helyzetében látni őt. Már nem tudod, mit kéne tenned. Én próbálok a számtalan nagyszerű pillanatra gondolni, amit együtt éltünk át. Mindig egy kivételes versenyzőként, emberként és barátként gondolok rá. Csodálom a családja erejét és bátorságát, Corinna és a gyerekek mindenben segítik Michaelt. Szívemből remélem, hogy hamarosan újra jó híreket hallhatunk róla” – fogalmazott az olasz.

forrás:  http://www.m4sport.hu/

Csülkös bableves

Hozzávalók:

• 50 dkg száraz tarkabab
• 1 nagy vöröshagyma
• olaj
• 50 dkg csont nélküli csülök
• 10 dkg csont nélküli füstölt csülök
• 2 nagyobb sárgarépa
• 2 nagyobb petrezselyemgyökér
• 1 csokor petrezselyem
• 1-2 zeller zöld
• 1 közepes zeller
• 3-4 gerezd fokhagyma
• 5 db szemes fekete bors
• őrölt fekete bors
• só
• 2 ek. pirospaprika
• 1-2 ek. liszt + 1 ek. zsír
• 2 kisebb egész babérlevél
• tejföl a tálaláshoz
• szárított, csípős cseresznye paprika


Elkészítése:
 
1. A babot átválogattam, megmostam, egy éjszakára bő hideg vízbe áztattam.
2. Másnap a babot leszűrtem, a csülköt kisebb darabokra vágtam, a hagymát apróra, a zöldségeket kockákra szeltem.
3. A hagymát olajon üvegesre pároltam, félrehúztam a tűzről, majd - állandó kevergetés mellett - hozzáadtam a pirospaprikát és a lisztet.
4. A fazekat visszatettem a tűzre, pár percig kevergettem, majd felöntöttem kb. 2 liter vízzel (zöldségalaplevet is használhatunk).
5. Beletettem a húst, a zöldségeket, a babot, ízesítettem a fűszerekkel, hozzátettem az összekötözött 2-2 szál petrezselyem és zeller zöldet (ezektől a legvégén megszabadultam).
6.Közepes lángon fedő alatt addig főztem - 15 percenként megkevergettem-, amíg a hús, a zöldségek és a bab meg nem puhultak. A szokásos módon - lisztből és zsírból - rántást készítettem, majd berántottam vele a levest.
7.Beledobtam az apróra vágott petrezselymet és még kb. 10 percig hagytam egy kicsit főni.

Még több infót az elkészítéséről itt találtok!: http://mezesfinomsagok.blogspot.hu/2010/11/csulkos-bableves-fustolt-sajtos.html


forrás: http://mezesfinomsagok.blogspot.hu/2010/11/csulkos-bableves-fustolt-sajtos.html
kép: http://mezesfinomsagok.blogspot.hu/

Rhian Sugden


Emelkedett a benzin ára

Emelte bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott.

   

Az emeléssel a benzin átlagára 367 forint lesz. A gázolajé 379 forint marad.
   
Legutóbb múlt szerdán emelkedett az üzemanyagok ára, akkor a 95-ös benzin és a gázolaj ára is bruttó 4 forinttal emelkedett.
   
A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.
   
Az autósok 15-25 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.

forrás: MTI

Újabb leépítések lesznek az Alitaliánál

Újabb leépítések várhatók az olasz Alitalia légitársaságnál a cég átszervezésének részeként, mértékéről már tárgyalnak a szakszervezetekkel.

 

Az Alitalia a honlapján közölte, hogy az igazgatóság jóváhagyta az átszervezések második fázisát, amelynek keretében létszám- és költségcsökkentést, hatékonyságnövelést és a hosszútávú járathálózat bővítését végzik el.
   
A lépések között szerepel még az európai és olaszországi belföldi üzemelés, valamint a meglévő kereskedelmi kapcsolatok átdolgozása, a már meglévő légitársasági partneri viszonyokat (elsősorban codeshare megállapodásokat) pedig tovább kívánják mélyíteni.
   
Cramer Ball vezérigazgató szerint a részvényesek hatvan napot adtak a légitársaságnak, hogy a következő lépések végrehajtása érdekében lefolytassa az egyeztetéseket a szakszervezetekkel, illetve a hitelezőkkel. A terveket januárban közlik a munkavállalókkal.
   
Az Etihad tavaly augusztusban jelentette be, hogy 560 millió eurót ruház be a veszteséget termelő Alitaliába, és 387 millió euróért az öbölmenti légitársaság 49 százalék részesedést szerzett. Emellett hitelező bankok hozzájárultak 598 millió euró rövid és közepes futamidejű hitel átütemezéséhez, és további 300 milliós hitelkeretet is biztosítottak
   
Az akkori tervek szerint az Alitalia 2017-re nyereséget termelt volna. Luca Cordero di Montezemolo elnök szerint a cég naponta félmillió euró veszteséget termel.
   
Korábban az Alitalia jelentős veszteségeket halmozott fel, 2014 nyarán 250 millió eurós, 2013 októberében pedig 300 millió eurós tőkeemelésre szorult a társaság.

forrás: MTI

Friss / Extra