napiTopik

Hillary Clinton már 45 millió dollárt gyűjtött kampányára

Hillary Clinton amerikai demokrata párti elnökjelölt-aspiráns április óta több mint 45 millió dollárt (12,8 milliárd forint) gyűjtött össze adományokból kampányára – közölte a politikus Twitter-mikroblogján helyi idő szerint szerdán.


    Ez a legnagyobb összeg, amit egy elnökjelölt-aspiráns az előválasztási kampány alatti első adománygyűjtési bevallásában közzétett, és meghaladja a Barack Obama elnök négy évvel ezelőtti – és minden idők legdrágább - újraválasztási kampányának hasonló időszakában összekalapozott összeget is.
 
 Bár az amerikai választási hivatal csak július 15-én hozza nyilvánosságra a jelöltaspiránsok kötelezően benyújtandó első kampányfinanszírozási jelentését, megfigyelők szerint a Clinton által közölt számok alapján egyértelmű a volt first lady és külügyminiszter pénzügyi dominanciája a demokrata párti mezőnyben, ahogy az is, hogy az idei elnökválasztási csatározásokra költött összegek ismét túlszárnyalnak majd minden korábbi rekordot.
  
A 2016-os elnökválasztás első számú esélyesének tartott Clinton az adományok pontos számát és lebontását nem hozta nyilvánosságra, de kampánya hangsúlyozta, hogy a beérkezett összeg 91 százaléka 100 dollárnál kisebb felajánlásokból jött össze, ami szerintük annak a jele, hogy a politikust az átlagemberek támogatják. Clinton úgy tervezte, hogy az év végéig 100 millió dollárt gyűjt össze, de ilyen tempóban várhatóan jóval hamarabb eléri majd ezt az összeget.
  
Ugyanakkor NPR amerikai közszolgálati rádió megjegyezte: Hillary Clinton 2007-ben, legutóbbi, sikertelen fehér házi kampánya elején is jelentős adományokat kapott, de Barack Obama végül mind az összegyűjtött pénz, mind a megszerzett demokrata voksok számát illetően legyőzte őt.
 
 A The New York Times napilap pedig arra is kitért: az elvileg pártoktól és jelöltektől független, de a gyakorlatban hatalmas összegek fölött diszponáló és a közvéleményre nagyon jelentős hatást gyakorló úgynevezett „super PAC”-ek (politikai szuper-akcióbizottságok) adománygyűjtési versenyében a republikánusok messze megelőzik a demokratákat. Míg a legnagyobb, Clinton mellett álló super PAC várhatóan kevesebb mint 15 millió dollárt lesz képes összegyűjteni az előválasztási kampány első felében, addig a Jeb Bush és Ted Cruz republikánus jelöltek mellett álló akcióbizottságok ennek egyenként a háromszorosát szedhetik össze.

Tükörtojás (kicsit másképp)

Ez egy hihetetlenül egyszerű, gyors és laktató reggeli vagy vacsora, jól jöhet nyaraláskor, vagy hónap végén, amikor már szűkösen állnak rendelkezésre a források.

 Igazából nem is recept, de gyors és egyszerű, pont annyira, hogy már-már zseniális.

- 2 szelet kenyér
- vaj
- felvágott (el is hagyható)
- 2 tojás
- 2 szelet sajt (ez is elhagyható)
 só

 Egy tepsit kivajazunk és előmelegítjük a sütőt.
 A kenyeret megkenjük vajjal, úgy, hogy a széleire is jusson.
A kenyér közepébe egy mélyedést készítünk (ez lehet kocka, ovális stb.), figyeljünk, hogy ne szakadjon át a kenyér csak jól le legyen lapogatva a kenyér belseje, majd belehelyezzük a felvágottat és jöhet rá a tojás, beboríthatjuk sajttal is, majd megsózzuk és mehet a sütőbe, amíg a kenyér szépen megpirul a tojás pedig tükörtojás állagúra meg nem sül.

 forrás: krisztinakonyhaja.cafeblog.hu

A keresztények üldözése mindenkinek a szeme előtt zajlik

Embertelennek és megmagyarázhatatlannak nevezte a keresztények mai üldözését Ferenc pápa a Szent Péter és Szent Pál ünnepnapi szentmisén, amelyet az újonnan kinevezett érsek metropolitákkal mutatott be, közöttük Kocsis Fülöppel, a görögkatolikus Hajdúdorogi Metropólia vezetőjével.



    Ferenc pápa úgy fogalmazott, hogy a keresztények üldözése "borzalmas, embertelen és megmagyarázhatatlan, és sajnos ma is a világ számos részén megtörténik mindenki szeme láttára és mindenki hallgatása közepette".
  
A Szent Péter és Szent Pál apostol ünnepnapján a Szent Péter-bazilikában bemutatott ünnepi misén Ferenc pápa megáldotta és átadta a palliumot az utóbbi egy évben kinevezett 46 új érsek-metropolitának. A palliumot személyesen vette át a pápától Kocsis Fülöp is, a Ferenc pápa által alapított görögkatolikus Hajdúdorogi Metropólia vezetője, akit június 12-én iktattak be tisztségébe.
  
A palliumok átadására minden évben Szent Péter és Szent Pál június 29-i ünnepén kerül sor. A pallium a Szent Ágnes napján megáldott bárányok gyapjából készült, hat kis fekete selyemkereszttel díszített, stólaszerű gyapjúszalag.
  
A korábbi hagyománnyal ellentétben Ferenc pápa a palliumot nem helyezte rá az érsek-metropoliták vállára, erre minden érsek saját székhelyén kerítenek majd sort.
  
A mise végén Ferenc pápa Szent Péternek a bazilika főoltára alatt levő sírjánál Johannis Zizioulas pergamoni metropolitával közösen imádkozott, aki az I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka által az ünnepre Rómába küldött delegációt vezette.

Együttműködik a NAV és a BKK a taxis jogsértések megelőzésében

A fővárosi taxiszolgáltatási szektorban tapasztalható jogsértések megelőzésére, felderítésére és visszaszorítására kötött megállapodást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a szervezetek célja az engedély nélkül működő kontár vállalkozók kiszűrése, az utasok, és a tisztességesen működő taxisok érdekeinek védelme - közölte az adóhatóság az MTI-vel csütörtökön.


Közölték: a taxiszolgáltatások színvonalának emelését, a jogszerű működést elősegítő megállapodást írt alá a BKK , a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága.
  
Az együttműködő felek vállalták a jogsértők elleni fellépést rendszeres közös ellenőrzésekkel és a szakmai munka, valamint munkatársaik oktatásának összehangolásával.

Étrenddel csökkenthető az Alzheimer-kór kockázata

A megfelelő étrend szignifikánsan csökkenti az Alzheimer-kór kockázatát - állítják egy tízéves kutatás alapján amerikai tudósok.


A chicagói Rush Egyetem kutatói eredményeiket az Alzheimer's & Dementia című folyóirat márciusi számában tették közzé.

Az Alzheimer kór az időskori elbutulás, a demencia leggyakoribb formája. A Nemzetközi Alzheimer Társaság adatai szerint bolygónkon 40 millió ember szenved e súlyos kórban, a fejlett világban, Észak-Amerikában és az észak-európai államokban a legmagasabb a megbetegedési ráta, a legalacsonyabb pedig a mediterrán térségben és Ázsiában. Különösen kedvező a megbetegedési statisztika Olaszországban és Japánban - olvasható a LiveScience hírei között.

  A feltételezések szerint az Alzheimer-kór kialakulását genetikai, környezeti, valamint életmódbeli tényezők összessége segíti elő. Korábbi kutatások kimutatták, hogy rizikófaktort jelent az elhízás, a hipertónia, a magas koleszterinszint, a szív és érrendszeri betegségek, valamint a cukorbaj.

  A Rush Egyetem kutatói által végzett vizsgálat során a mediterrán étrendet és a magas vérnyomás megelőzését szolgáló DASH-diétát (Dietary Approaches to Stop Hypertension) ötvözték.  Az így kialakított MIND (Mediterranean-DASH Intervention for Neurodegenerative Delay) elnevezésű étrend 10 ajánlott és 5 tiltott ételféleséget kínál. Az előbbiekhez a zöld leveles zöldségeket és egyéb zöldségféléket, az olajos magvakat, a bogyós gyümölcsöket, a hüvelyeseket, a teljes kiőrlésű gabonaféléket, a halat és a baromfihúst, az olívaolajat, valamint a bort sorolták a kutatók. A szellemi leépülést elősegítő élelmiszerek lajstromában pedig a vörös húsok, a vaj és a margarin, továbbá a sajt, a sütemények és az édességek, a sültek és a gyorséttermi fogások szerepelnek.

 A tízéves követéses vizsgálatban 923 önkéntes vett részt. Mint kiderült, azoknál a résztvevőknél, akik a MIND-étrend szerint táplálkoztak, 53 százalékkal csökkent az Alzheimer-kór kialakulásának kockázata, ám a rizikó azoknál az önkénteseknél is 35 százalékkal alacsonyabb volt, akik csak részlegesen tartották be a diétát.

 "Sokkal jobb egészségnek örvendenek mindazok, akik hosszú időn át megfelelően étkeznek" - mutatott rá a táplálkozás-epidemiológiai kutatást irányító Martha Clare Morris, a Rush Egyetem docense.

http://www.livescience.com/50239-mind-diet-protect-against-alzheimers.html

Friss / Extra