napiTopik

Kamion Eb - Kiss Norbert megnyerte a sorozatot

Kiss Norbert, az Oxxo Energy Truck Race Team pilótája nyerte a kamion Európa-bajnokság idei szezonját, mivel két futamgyőzelmet aratott, egyszer pedig harmadik lett a franciaországi Le Mans-ban még zajló, idényzáró hétvégén.
    

A magyar csapat tájékoztatása szerint a szombathelyi versenyzőt sem a szombati, sem a vasárnapi időmérőn nem tudta legyőzni egyik riválisa sem. Szombaton Kiss Norbert megnyerte az első futamot, a másodikon pedig a nyolcadik helyről rajtolva harmadik lett.
    
A 29 éves pilótát vasárnap az első futamon ismét nem tudták megszorítani riválisai, így az idény utolsó - vasárnap késő délutáni - versenyének eredményétől függetlenül megnyerte az Eb-t. A nap második futamán később a hatodik helyen ért célba.
    
"Nagyon boldog vagyok, bár még csak négy éve vagyok a csapatnál, de az idén végre sikerült megnyerni az Eb-t. Természetesen sok munka van ebben az eredményeben, az idei szezon pedig tökéletesen alakult a számunkra" - mondta az MTI-nek Kiss Norbert.
    
A szombathelyi versenyző a magyar kamionsport eddigi legnagyobb sikerét érte el.

forrás: MTI
kép:  hungarokamion.hu

Beszélő cigarettás doboz segíthet a leszokásban

Hangüzenetet játszanak le kinyitáskor a cigarettás dobozok - a Stirlingi Egyetem kutatóinak találmánya ily módon igyekszik lebeszélni a dohányzókat a rágyújtásról.  


A dobozok hangüzenete a dohányzás veszélyeire int, felhívja a figyelmet a cigaretta és a meddőség közti összefüggésre, és közli a leszokást segítő segélyvonal számát is.

A kutatók szerint az üzenet működött a tesztek során, amikor 16-24 éves nők egy csoportja kipróbálta az új csomagolást. További vizsgálatok kezdődnek hamarosan 16 év feletti női és férfi tesztelők bevonásával - tudósít a BBC hírszolgálata a skót tudósok találmányáról.

"A beszélő dobozt a dohánygyárak marketingjük részeként használhatják. Itt a jó módszer, hogy az egészséget reklámozzák a dohányzóknak" - hangoztatta Crawford Moodie, a sterlingi kutatócsoport egyik tagja.

"Örülök minden új ötletnek, amely segít átadni az egészség és a függőségtől való szabadulás üzenetét. Ám a kreatív csomagolási módok értékeléséhez először pontos, minden korosztályra kiterjedő kutatási adatokra van szükségünk" - magyarázta Sheila Duffy, az Ash Scotland dohányzásellenes karitatív szervezet képviselője.

Alison Cox, a Brit Rákkutató Intézet orvosa elmondta, jótékonysági alapítványa finanszírozta a Stirlingi Egyetem kutatómunkáját, hogy megtudják, a dohányipar marketingeszközei felhasználhatók-e a leszoktatásra.

A skót kormány idén a cigarettacsomagolás egységesítésére tett ígéretet, hogy ezzel is tegyen a dohányzás ellen. A közegészségügyi miniszter céljai közt szerepel, hogy a skót dohányzók 23 százalékos arányát 2034-re 5 százalékra csökkentse.

http://www.bbc.co.uk/news/uk-scotland-tayside-central-23128001
forrás: MTI

Budapesti kerületi polgármesterek - RÉSZEREDMÉNY

Budapest XVII. kerület (30,67 százalék)


    1. Riz Levente Konrád (FIDESZ-KDNP) - 64,43 százalék (5.368 szavazat)
    2. Gy. Németh Erzsébet (DK) - 19,31 százalék (1.609 szavazat)
    3. Nótin Tamás (JOBBIK) - 7,23 százalék (602 szavazat)


forrás: MTI

Hamilton nyert Szocsiban, világbajnok a Mercedes

A világbajnoki pontversenyben vezető Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte vasárnapi Forma-1-es Orosz Nagydíjat, így megerősítette éllovas pozícióját összetettben. A német istálló ezzel bebiztosította története első vb-címét a csapatok versenyében.
    

A sorozatban negyedszer diadalmaskodó, 29 éves Hamilton idei kilencedik, pályafutását tekintve pedig 31. futamgyőzelmét aratta, s előnye immár 17 pont csapattársával, az ezúttal másodikként célba érkező német Nico Rosberggel szemben. A harmadik a Williams finn pilótája, Valtteri Bottas lett.
    
A rajt előtt a 21 pilóta közös akcióval üzent az egy hete, Szuzukában súlyos balesetet szenvedett versenyzőtársának, Jules Bianchinak. Összekapaszkodva egy kört alkottak a rajtrácson, amelyen a "Jules, mindannyian drukkolunk neked" felirat volt olvasható. A 25 éves francia versenyző a Japán Nagydíj hajrájában egy másik autót mentő darunak ütközött, kórházba vitték, és életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Keddre kiderült, hogy súlyos agysérülést szenvedett. Azóta is a jokkaicsi Mie kórházban fekszik, az állapota kritikus, de stabil.
    
A rajt után a második helyről rajtoló Rosberg megelőzte Hamiltont, de utána nagyot fékezett, emiatt a boxba kellett hajtania kerékcserére, s a mezőny végére tért vissza, ezzel gyakorlatilag el is szálltak győzelmi reményei. A 2008-ban világbajnok Hamilton ezek után szinte zavartalanul száguldott az élen, nem kellett kockázatot vállalnia, s ugyan Rosberg az 53 körös verseny végére felzárkózott mögé a második helyre, a győzelmét nem veszélyeztette.
    
A szocsi téli olimpia központi létesítményei között rendezett viadal - amelyet a helyszínen tekintett meg Vlagyimir Putyin orosz elnök is - a Forma-1 történetének első Orosz Nagydíja volt.
    
Az autós gyorsasági világbajnokság három hét múlva, az austini Egyesült Államok Nagydíjával folytatódik. Az idei sorozatból még három verseny van hátra, ezeken összesen maximum száz pontot lehet gyűjteni.

forrás: MTI
kép:  www.metropol.hu

Hungarikummá nyilvánították az akácfát és az akácmézet

Hungarikum lett a magyar akácfa és a magyar akácméz – a Hungarikum Bizottság döntését Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter jelentette be pénteken, a testület kihelyezett ülését követő sajtótájékoztatón.


A bizottság Szarvason ülésezett, Tessedik Sámuel lelkész, a felvilágosodás korának pedagógusa, gazdasági szakíró szülővárosában, aki sokat tett az akác meghonosításáért Magyarországon.
 
A vidékfejlesztési miniszter, a Hungarikum Bizottság elnöke elmondta: az akác és az akácméz hungarikummá nyilvánításában a bizottság pénteken egyhangú döntést hozott, valamennyien támogatták, hogy bekerüljön az egyedüli értékek közé, amit az utókornak is meg kell őriznie generációkon át.
 
A magyar akác az alföldi és a vidéki táj elengedhetetlen része, kiváló magyar fa, a világon egyetlen ország sem ért el Magyarországhoz hasonló eredményeket az akácgazdálkodásban - érvelt a bizottság döntése mellett a miniszter. Hozzátette: az akácméz pedig kiváló és egyedülállóan népszerű terméke a hazai méhészetnek.
 
Fazekas Sándor tájékoztatott arról is, hogy a bizottság hungarikummá nyilvánította a Zsolnay Kulturális Negyedet, a Herz téliszalámit, az Ilcsi szépítő füveket, a makói hagymát, a klasszikus magyar nótát. A Magyar Értéktár a Teodora Kékkúti és a Kereki ásványvizekkel, a kizárólag itthon működő magyar védőnői szolgálattal, a vizsolyi bibliával és a református templommal, valamint nemzeti fegyverünkkel, a honfoglalás kori nyíllal bővült a bizottság döntésének köszönhetően.
 
Fazekas Sándor szólt arról, hogy a nemzeti értékeket és a hungarikumokat népszerűsítő kommunikációs kampányt tartanak május 15-től június 15-ig. Ennek keretében bemutatják a Hungarikum Bizottság tevékenységét, a hungarikumok legszélesebb körét. A cél, hogy felhívják az emberek figyelmet a nemzeti értékekre, valamint arra, hogy közkincseinket kötelességünk óvni és továbbadni a fiataloknak - hangsúlyozta a miniszter.
 
A sajtótájékoztatót követően Fazekas Sándor miniszter, Babák Mihály Szarvas polgármestere és a bizottság tagjai elültettek egy nemesített gömbakácot a több mint kétszáz éves Tessedik fa közelében, a Szabadság úton.

forrás: MTI

Kína tulajdonába került a Waldorf Astoria

Egy kínai biztosítónak adták el 1,95 milliárd dollárért New York egyik legpatinásabb szállodáját, a 27 Hilton-luxushotel zászlóshajójának tekintett Waldorf Astoriát.


 A 83 éve, art deco stílusban épült luxushotel, amelyet 65 esztendeje vásárolt meg Conrad N. Hilton, a pekingi székhelyű Anbang Insurance Group kezére került. A 47 szintes, 1232 szobával rendelkező manhattani szálloda üzemeltetését ugyanakkor "stratégiai partnerségben" további 100 éven át a Hilton Worldwide látja el. A Hilton és a mindössze tíz éve alapított, de több mint 30 ezer alkalmazottat foglalkoztató és 20 millió ügyféllel rendelkező Angbang közös közleménye szerint a megkopott fényű Waldorf Astorián jelentős felújítást fognak végrehajtani, korábbi pompájának helyreállítása érdekében. Az "eredeti" szálloda 1893-ban nyílt meg William Waldorf Astor milliárdos Ötödik sugárúti palotájának helyén. Waldorf unokatestvére, John Jacob Astor IV. néhány évvel később a közelben egy újabb hotelt építtetett, amely azonban az alkoholtilalom idén tönkrement és 1929-ben lebontották. A helyén húzták fel az Empire State Buildinget, amely a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokban lerombolt Világkereskedelmi Központ (WTC) megépítése előtt, majd a leomlott ikertornyok helyén emelt One World Trade Center megépítéséig átmenetileg újra New York legmagasabb épülete volt. A hotel, amelynek éttermei ma is a New York-i elit kedvenc vacsorázó helyei közé tartoznak, 1931 óta működik jelenlegi helyén, a Park Avenue-n. A legenda szerint 1896-ban itt találták fel a Waldorf-salátát, s a külföldi államfők által preferált szállodában forgatták le Ginger Roberts főszereplésével a mozikban 1945-ben bemutatott Hétvége a Waldorfban című filmet. A Hilton Worldwide egyébként - amelynek tavaly decemberi, kezdeti nyilvános részvénykibocsátása a szállodaiparban példátlan, 2,35 milliárd dolláros tőkebeáramlást eredményezett - azt tervezi, hogy Bangkoktól Balin át Beverly Hillsig kilenc új luxusszállodát nyit, aminek költségeihez a Waldorf Astoria eladása is hozzájárul.

Elégedettek az egy ponttal a magyarok

A Dárdai Pál szövetségi kapitány által a mezőny legjobbjának nevezett Gera Zoltán szerint is megérdemelten szerzett pontot szombaton a magyar labdarúgó-válogatott a bukaresti Nemzeti Stadionban 1-1-re végződött Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.

 
"Romániában, egy ilyen közegben döntetlent elérni, embert próbáló nagyon nagy eredmény. Főleg annak tekintetében, hogy az első félidő utolsó percében, lélektanilag a legrosszabbkor kaptuk a gólt" - nyilatkozta a Ferencváros veterán támadója a találkozót követően hozzátéve, nem okozott számára gondot, hogy pályafutása során először védekező középpályást kellett játszania. Gera szerint a románok az első félidőben komoly tempót diktáltak, de a másodikban már feljebb kezdték a védekezést, riválisuk pedig el is fáradt.
   
"Különösen örülök a szurkolók miatt, akik otthon drukkoltak értünk, és akik elutaztak ide, hogy végre nem zakóval kell távoznunk" - mondta Gera.
   
Az egyenlítő gólt szerző Dzsudzsák Balázs szerint a játékosoknak sikerült átvenniük azt a mentalitást, amelyet Dárdai Pál próbált meg átadni nekik, igaz, szerinte negyvenöt perc kellett ehhez, ugyanis az első félidőben kissé megilletődöttek voltak.
   
"A második félidőben megnyugodtunk, keményebbek lettünk, letámadtunk és labdákat szereztünk" - mondta a Dinamo Moszkva szélsője, aki a 82. percben egy gyönyörű szabadrúgásgóllal egyenlített. "Ha úgy éreztem volna, hogy nem tudok hozzátenni, akkor átadtam volna a lehetőséget Tőzsér Daninak, de lehet, ha nem jön oda, nem is így rúgtam volna".
   
Dzsudzsák kiemelte, a találatban szerepet játszott a válogatott stábjához csatlakozott Nyilasi Tibor is, mivel az ezüstcipős ferencvárosi legenda "nyakon vágta", amiért csak két méterről fut neki a szabadrúgásoknak, így ennek köszönhetően most változtatott ezen a szokáson.
   
Juhász Roland szerint ez a megszerzett egy pont csak akkor ér valamit, ha a gárda kedden győz a feröeriek vendégeként:
   
"Ott majd nekünk kell dominálnunk és a saját játékunkat kell majd játszanunk. Ebből a mérkőzésből kell erőt merítenünk".
   
A magyar csapat ugyan továbbra is, immár 33 éve nem tudja legyőzni riválisát, azonban 1981 után először nem kapott ki idegenben, ráadásul Dzsudzsák révén 1972 után szerzett újra gólt Románia vendégeként.
   
A magyar válogatott két mérkőzés után egy ponttal áll csoportjában, kedden a Feröer-szigetek vendégeként folytatja szereplését a sorozatban.

Friss / Extra