napiTopik

(OS) - Az MSZP Országos Központ közleménye



Kérdések a honvédelmi miniszterhez és a belügyminiszterhez

 
A sajtóban megjelent hírek és fotók alapján az MSZP felszólítja a honvédelmi minisztert, adjon magyarázatot arra, hogy milyen felhatalmazás alapján, mit keresnek fegyveres katonák a magyar-szerb határon?
  
A belügyminiszter pedig arra adjon magyarázatot, hogy a szolgálatot teljesítő rend őreiről miért nem képes megfelelően gondoskodni és legfőképpen, hogy milyen lépéseket szándékozik tenni a munkakörülményük javítása érdekében?
  
Már a keddi, röszkei helyszínbejárást követően a belügyi kormányzattól kértem, hogy minden segítséget adjon meg a rendőrség és a bevándorlási hivatal helyszínen dolgozó munkatársainak, majd szerdán a Honvédelmi és rendészeti bizottság ülésén ígéretet tettek a körülmények javítására, Simicskó István pedig még kinevezése előtt azt mondta, hogy a honvédség ugyan segít a rendőrségnek, de éles lőszer használata nélkül.
  
Az MSZP nem fideszes panelmondatokat vár, hanem, hogy mind a Belügyminisztérium, mind pedig a Honvédelmi Minisztérium érdemi választ adjon a kérdésekre.

Harangozó Tamás
a Honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke

    Kiadó: MSZP Országos Központ

Újpest-Ferencváros - Nyolc szurkolót állított elő a rendőrség



Nyolc embert állított elő a rendőrség az Újpest-Ferencváros labdarúgó-mérkőzés, valamint az ennek kapcsán meghirdetett szurkolói demonstráció rendőri biztosítása során vasárnapra virradó éjszaka - közölte az ORFK Kommunikációs Szolgálata a police.hu oldalon.

 
Hét embert garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, egy embert pedig pirotechnikai eszközzel való visszaélés szabálysértés elkövetése miatt állítottak elő a rendőrök.
 
Két sérült férfihez mentőt hívtak a Készenléti Rendőrség munkatársai - olvasható a közleményben.

Ma van a magyar dal napja



Ma van a magyar dal napja: kilenc vidéki településen és a főváros négy helyszínén rendeznek koncerteket, immár nyolcadik alkalommal. Idén először nincs központi irányítás, mivel megszűnt a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft.

   
A magyar dal idei fővárosa Bük, amely a pénteken kezdődött hétvégére a szintén Vas megyei Szombathellyel (a 2012-es fővárossal), valamint a Győr-Moson-Sopron megyei Zsirával közösen szervezte meg programját. Az Összefogás a magyar dalért című rendezvény helyszínei között külön buszjárat közlekedik. Szombathelyen pénteken és szombaton voltak koncertek.
   
Az ünnepi megnyitó ma 10 órakor lesz a Büki Művelődési és Sportközpontban, ahol Presser Gábor, a rendezvénysorozat megálmodója, valamint Németh Sándor polgármester is köszöntőt mond. A Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum parkolójában a nap folyamán fellép például az Express, a Bin Jip, a Pál Utcai Fiúk, a Kowalsky meg a Vega, a 30Y és lesz Zenevonat LGT-dalokkal, Somló Tamás, Karácsony János, Solti János, Heincz Gábor Biga és az Abrakazabra zenekar közreműködésével.
   
Zsirán a Fogyatékosok Otthonában a 13 óra 30 perctől 22 óráig tartó műsorban látható és hallható mások mellett Delhusa Gjon, a Fiesta, az Art Líra Zenekar, a Cirákulum együttes és Dudás András harmonikaművész.
   
Martonvásáron másodszor rendezik meg a magyar népdal napját, a programok csütörtöktől zajlanak. Vasárnap lesz dalárdatalálkozó, koncertet ad mások mellett Kacsó Hanga, a Csík Zenekar és Presser Gábor, fellép a Fitos Dezső Társulat és Rendhagyó Prímástalálkozót is rendeznek.
   
A fővárosban a JazzDal színpad idén a Budapest Jazz Clubban lesz, koncertet ad a Halper Experiment és Pocsai Kriszta, az Emilióval és Rontó Kittyvel felálló Finucci Bros, a Szőke Nikolettával és Szakonyi Milánnal zenélő Balázs Elemér Group, a Studio 11 Malek Andreával és Éliás Gyula Jr.-ral, illetve a hondurasi énekessel, Mario Ochoával kiegészülő Révész Richárd Latin Trio.
   
Az óbudai Kobuci Kertben délelőtt a gyerekeknek a Kolompos együttes zenél, délután és este Ágoston Béla és a Gauditórium, a Tárkány Művek, a Dresch Quartet, Ferenczi György és a Rackajam, a Besh o droM, a Kerekes Band, valamint a Parno Graszt lép színpadra. A Budavári Művelődési Házban, a Rockparton Török Ádám és a Mini lesz a főszereplő, de játszik a Blues Rádió Budapest és a Capriccio is. Az Artisjus Színháztermében este magyar klasszikus zeneszerzők dalai szólnak.
   
Lesznek koncertek Hévízen (Tankcsapda-koncerttel), Egerben a városi könyvtárban (fellép a Colorado Maffia, Turpi és barátai Cseh Tamás-dalokat is játszanak), Székesfehérvárott és Nagyatádon pedig helyi fellépőkkel.
   
A magyar dal napját Presser Gábor kezdeményezésére először a 2008-as Sziget fesztivál mínusz egyedik napján rendezték meg. A következő esztendőtől szeptember második vasárnapján tartják és országos rendezvénnyé vált az esemény.

Dominika - Saona


A kialvatlanság krízishelyzetben megnehezíti a döntéshozatalt

Élet és halál kérdése lehet a műtőben, a harctéren vagy egy rendőrségi akció során a váratlan körülményekre való helyes reagálás, a döntéshozatalt azonban jelentős mértékben megnehezíti a kialvatlanság, a krónikus alváshiány - ezt laboratóriumi vizsgálatokkal is igazolták amerikai pszichológusok, akik eredményeiket a Sleep szakfolyóirat májusi számában tették közzé.



A döntéshozatal egy dinamikus folyamat, amelynek során az érintett személy a változó körülmények állandó figyelembevételével cselekszik - olvasható a ScienceDaily hírportálon.

A Washingtoni Állami Egyetem (WSU) kutatói első ízben terveztek meg egy olyan laboratóriumi vizsgálatot, amelynek során szimulálni lehet, hogy a felhalmozott alvásadósság éles helyzetekben miként befolyásolja a döntéshozatalt, katasztrofális következményeket eredményezve.

Az alvásdeficit fizikai és mentális hatásait elemző korábbi kutatások kimutatták, hogy a krónikus kialvatlanság ugyan koncentrációs zavarokat okozhat, ám laboratóriumi körülmények között úgy tűnt, hogy csak viszonylag kis mértékben befolyásolja a döntéshozatali képességeket.

"Jelentős azonban az eltérés a laboratóriumi eredmények és a való élet között, ahol katasztrofális következményekkel járhatnak a kialvatlanság okozta rossz döntések" - magyarázta Paul Whitney, a WSY pszichológiaprofesszora.

A kialvatlan kezelők számlájára írják egyebek között a csernobili atomerőmű 1986-os katasztrófáját vagy a Challenger űrhajó szintén 1986-ban bekövetkezett tragédiáját.

"Az volt a célunk, hogy laboratóriumi körülmények között vizsgáljuk a valós döntéshozatali mechanizmus főbb elemeit" - fogalmazott Paul Whitney.

A vizsgálatban 26 egészséges felnőtt önkéntes vett részt, akik hat napot töltöttek a hotelszerűen kialakított laboratóriumban.

A csoport egyik fele 62 órán át nem alhatott, míg a többiek pihenhettek, miközben viszonylag egyszerű kognitív feladatokat végeztettek velük. Számok sorozatát mutatták a résztvevőknek, akiknek 1 másodperc leforgása kellett eldönteniük, hogy azokat a pszichológusok előzetesen az "elfogadható", vagy a "nem elfogadható" kategóriába sorolták.

A "jó" számok megjelenésekor meg kellett nyomniuk a gombot, és a helyes válaszokért virtuális pénzjutalom járt, míg a helyteleneket veszteségként könyvelték el. Egy idő után mind a két csoport tagjai megtanulták a helyes válaszokat.

Amikor viszont megfordították a feladatot, és az önkénteseknek a "rossz" számokra kellett reagálniuk, a kialvatlan önkéntesek minden igyekezetük ellenére igen gyengén teljesítettek.
   
"Adataink azt mutatják, hogy bármennyire is küzd valaki, hogy jó döntést hozzon, az alvásdeficit olyan változásokat idéz elő az agyában, amelyek lehetetlenné teszik, hogy helyesen reagáljon a változó körülményekre" - hangsúlyozzák a tanulmány szerzői.

http://www.sciencedaily.com/releases/2015/05/150507165432.htm

Medvehagyma krémleves

Hozzávalók 4 főre:


  • 15-20 dkg medvehagyma
  • 2-3 db zöldhagyma
  • 3 gerezd zúzott fokhagyma
  • 2 db közepes burgonya
  • 1,7 liter húsleves (vagy alaplé, lehet zöldséges is)
  • 1,5 dl tejszín
  • 1 ek liszt
  • 5 dkg vaj
  • frissen őrölt bors
Elkészítés:

  1. A megtisztított medvehagymát, zöldhagymát felszeleteljük és a felhevített vajon elkezdjük párolni.
  2. Hozzáadjuk a megtisztított, felkockázott burgonyát, a zúzott fokhagymát, 2-3 percig pároljuk fedő alatt, majd rászórjuk a lisztet, elkeverjük és felöntjük a levessel/ alaplével.
  3. Addig főzzük, amíg a burgonya megpuhul. Ekkor hozzá adjuk a tejszínt és botmixer segítségével összeturmixoljuk. Sózzuk, borsozzuk, ha szükséges és összefőzzük, de nem forraljuk a levest. Ha túl sűrű lesz, adhatunk hozzá kevés vizet.
  4. 10-15 perc pihentetés után tetszés szerint tálaljuk.

Idén először lehet pályázni a Kincses Kultúróvoda címre


Idén első alkalommal hirdeti meg a Kincses Kultúróvoda pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a felhívás célja az óvodai és a kulturális intézményrendszer együttműködésének erősítése, illetve a két terület értékeinek elismerése.

A jelentkezéseket október 15-ig várják.

 
 A köznevelési államtitkárság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a pályázattal szeretnék elősegíteni, hogy az óvodák egyre tudatosabban vegyék igénybe a kulturális intézmények nevelést támogató programjait, és a kulturális tartalmak minél sokrétűbben épüljenek be az óvodák pedagógiai programjába.
 
A "Kincses Kultúróvoda 2016" címet 10 intézmény nyerheti el.
 
A pályázó intézménynek be kell mutatnia, hogy pedagógiai programjában kiemelt szerepet játszanak a kulturális tartalmak, s hogy tevékenysége során igénybe vette az intézményen kívüli kultúra-közvetítő lehetőségeket.
 
A díjazott intézmény az óvodával együttműködő kulturális intézmények, illetve civil szervezetek szolgáltatásait integráló, komplex kulturális programcsomagot nyer a 2016-2017-es tanévre - olvasható a közleményben.

Friss / Extra