napiTopik

Hivatalos Európa-bajnokság lett a magyar Suzuki Kupa

A magyar nemzeti bajnokság mellett az idén már a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) égisze alatt futó Európa-bajnokság lesz a 2006-ban indult Suzuki Swift autós gyorsasági kupa.

A sorozat keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, tavaly, a kupa átszervezésével és a szabályrendszer átalakításával kezdődött meg az a folyamat, amelynek eredményeként az idén Magyarország mellett Ausztriában és Szlovákiában is versenyez majd a mezőny.
  
Burkus Egon, az immár Suzuki Cup Europe néven futó sorozat promótere emlékeztetett rá, a kupa célja eredetileg is a magyar autósport utánpótlás-nevelésének segítése volt, 2010 óta azonban még nagyobb szerepet kapott a tehetséggondozás. Kiemelte, hogy a bajnokság az elmúlt nyolc év alatt olyan versenyzőket nevelt ki, akik azóta már rangos nemzetközi versenysorozatokban szerepelnek. Példaként említette többek között a túraautó-világbajnokság (WTCC) mezőnyének egyetlen magyar pilótáját, Michelisz Norbertet, valamint a kamion Európa-bajnokságon tavaly összetettben negyedik Kiss Norbertet, ők ugyanis egyaránt a Suzuki Swift Kupában kezdték pályafutásukat.
  
Újdonság még, hogy az idén már a magyar Suzuki gyár biztosítja a sorozat technikai hátterét, így az eddig megszokott 1,3 literes motorral ellátott autók mellett már az 1,6-os, 150 lóerős Sport Swifttel is indulhatnak pilóták.
  
A hét futamból álló Suzuki Cup Europe versenyeit az idén a Hungaroringen, a Pannóniaringen, a Slovakiaringen, a Salzburgringen és a Forma-1-es pályaként az elitkategóriába ebben az évben visszatérő spielbergi Red Bull Ringen bonyolítják le.
forrás: MTI

Újabb 127 trafik nyílhat

Újabb 127 üzlettel bővülhet a tarfikok száma, miután hétfőtől írhatják alá a koncessziós szerződést azok, akik a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. negyedik pályázatán nyertek.

Légrádi Petra, a társaság marketing és kommunikációs vezetője az MTI érdeklődésére elmondta: március 14-én hirdetett legutóbb eredményt a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt., a pályázaton 127-en nyertek. Ők március 24-étől írhatják alá a koncessziós szerződést trafikok üzemeltetésére.
   
Az ND Zrt. márciusban a negyedik pályázat eredményeit hirdette ki. A nyertesek akkor kezdhetik meg a működésüket, ha a koncessziós szerződés aláírását követően megkapják a vámhatósági engedélyt is.
   
Elenyésző számban fordul csak elő, hogy győztes pályázó végül nem köti meg a koncessziós szerződést, ennek oka általában az, hogy nem sikerül határidőre beszereznie az aláíráshoz szükséges valamennyi dokumentumot, engedélyt - mondta Légrádi Petra. Hozzátette, hogy nem jellemző ugyan, de az is előfordul, hogy a trafikosok visszaadnak koncessziós jogot, az új értékesítési rendszer működése azonban folyamatos.
   
Jelenleg mintegy 5800 koncessziós joggal rendelkező trafik működik az országban, az ideiglenesen kijelöltekkel együtt több mint 6300 helyen árulnak dohányterméket.
   
A legutóbbi pályázatot figyelembe véve több mint 800 koncesszió vár még gazdára az országban. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ennyi településen nem lehet cigarettához jutni. Ahol nincs élő koncessziós szerződés, ott a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. ideiglenesen kijelöl üzleteket a zavartalan dohánytermék-ellátás érdekében. Ez az intézkedés túlnyomórészt aprófalvakat és kistelepüléseket érint.
   
A trafiktörvény szerint ahol a dohányboltok működési joga nem rendes megszűnéssel szűnik meg, ott a megszűnéstől számított 45 napon belül új pályázatot kell kiírni. Az ND Zrt. tehát folyamatosan írja ki a pályázatokat.
   
A parlament 2012. szeptemberében fogadta el a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényt (trafiktörvény), melynek értelmében 2013. júliusától csak az állami pályázaton koncessziót, vagyis működési jogot nyert vállalkozások árulhatnak dohányterméket Magyarországon meghatározott feltételek mellett. A jogot húsz évre nyerik el.

Ez az Audi, iPhone-nal is leparkol

Az amerikai „Popular Science" magazin a „Jövő termékének" választotta az Audi parkolóházakba kifejlesztett önműködő manőverező rendszerét 


A rendszert már tesztelik, az Audi jelenleg szereli fel az egyik ingolstadti parkolóházat a szükséges műszaki berendezésekkel 

Az új technika segítségével az autók önállóan állhatnak be- illetve ki a parkolóházak helyeiről, amit a vezető a megfelelő okostelefon-alkalmazás útján aktiválhat. A parkolóház központi számítógépe részben átveszi az irányítás feladatát, s WLAN-hálózat segítségével vezeti az autót a legközelebbi szabad parkolóhelyre.




A járművek mozgását a parkolóház lézeres érzékelő-rendszere követi, amelyeket a központi számítógép a pontos helymeghatározás érdekében további mozgásparaméterekkel együtt értékel ki. 

Ezen információk alapján határozza meg végül az útvonalat, a kiindulási ponttól egészen a célig biztosítva az adott jármű szabad útját. Az autó menet közben összesen 12 ultrahangos érzékelővel felügyeli környezetét, amelyekhez a jövőben négy videokamera is társul majd.




Az Audi az autók önálló közlekedésének számos technológiáján dolgozik teljes gőzzel, amelyek már nem csupán a parkolóházakban, hanem a közlekedési torlódások során, illetve a kültéri pakolóhelyeken és az otthoni garázsokban is hatékonyan segíthetik a vezetőt

forrás: BLIKK.hu

Megkerült az elveszett teknős - 30 év múlva

Harminc év elteltével került meg egy család elveszett teknőse Brazíliában. Az állat végig házuk egy tárolóhelyiségében tanyázott: egy régi magnó társaságában bukkantak rá, mindkettő egy dobozban volt. 

A teknős még 1982-ben tűnt el. A család hosszan keresgélte, de hiába. Végül feladta a kutatást abban a hiszemben, hogy bizonyára nyitva feledték egyszer a bejárati ajtót, a teknős meg elszökött.
 
Igencsak megdöbbentek, amikor a minap a raktárszobában pakolgatva felfedezték a dobozban. Hogy miként élte túl az állat 30 évnyi koplalást, rejtély. Jeferson Pires Rio de Janeiró-i állatorvos a sajtónak azt mondta, hogy Manuela - ez a nagy túlélő neve - olyan vöröslábú teknősfajtához tartozik, amelynek egyedei akár két-három évig is bírják étel nélkül.
 
Az állatorvos szerint a teknős feltehetően hangyákon élt, amelyek a tárolóhelyiség fapadlójából másztak elő - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.


forrás: MTI

Közlekedjünk drágán és koszosan!

Utazás BKV autóbusszal,  198 -as autóbusz, Dél-pesti autóbuszgarázs-tól Rákoscsaba-Újtelep Tóalmás utcáig!

Az élmény megfizethetetlen ezekkel az alacsony padlós romokkal.

Egy kis szösszenet a BKK részére:

A BKK létrehozására azon felismerés nyomán került sor, hogy a budapesti közlekedés jelentős problémái, a BKV műszaki állapotának leromlása, a tömegközlekedés versenyképességének csökkenése, az uniós források rendelkezésre állása is nehézkes közlekedésfejlesztés nem csak egy-egy szakmai problémára, hanem a teljes intézményrendszer átalakításának szükségességére is visszavezethetők. - részlet a Mi a BKK?  -ból.

>> A teljes marketingjüket itt tekinthetitek meg!






Most írtunk egy kis szösszenetet a képekhez, de az továbbiakban csak a bekűldők észrevételeit, véleményeit közöljük a képek alatt!
forrás: Dr.Ganyé
kép: mobil közlekedők

Folytatódik a budapesti Ferihegyi út meghosszabbítása

Befejeződött a budapesti XVII. kerületi Ferihegyi út meghosszabbításának első üteme, és tavasszal elkezdődhet a második ütem - jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Riz Levente, a kerület polgármestere a helyszínen tartott keddi átadáson.

A központi költségvetésből első lépésben 630 millió forint támogatást biztosítottak az út meghosszabbításához, a hamarosan induló második ütemhez pedig 670 millió forintot - közölte Németh Lászlóné.
  
A miniszter kiemelte: a cél az volt, hogy javítsák a Rákoshegyen és környékén élők életminőségét, illetve a jelentős észak-déli irányú közúti forgalmat el tudják terelni a sűrűn lakott területekről.
  
A kormány Magyarország megújítása kapcsán arról is döntött, hogy a nagy strukturális átalakítások mellett a mindennapokat megkönnyítő lépéseket is tesz - fogalmazott.
  
A miniszter emlékezetett, hogy tavaly a rossz állapotban lévő, kátyús utak felújítására 33 milliárd forintot csoportosítottak át, ebből összesen 565 kilométernyi útszakaszt javítanak ki. Mellékutak teljes körű útburkolatcseréjére 82 milliárd forintot különítettek el.
  
Az autópályák és gyorsforgalmi utak szükséges karbantartási munkáit 49 milliárd forintból végzik el, 134 kilométeren pedig kijavítják azokat a legfontosabb főútvonalakat, ahol a legnagyobb tranzitforgalom halad át - ismertette Németh Lászlóné.
  
Az új út összesen 2,3 kilométeres, ebből eddig egy csaknem egy kilométer hosszú szakasz készült el, a második ütem a tervek szerint ősszel fejeződik be. A beruházás összköltsége 1,5 milliárd forint, az 1,3 milliárd forintos állami támogatás mellett az önkormányzat saját forrással is hozzájárul a fejlesztéshez - mondta el a polgármester.
  
Riz Levente hangsúlyozta: Rákosmente a fejlesztések kerülete, tavaly ősszel adták át a 2,8 milliárd forintos beruházással megújult rákoskeresztúri városközpontot.
  
A kerület számára kiemelten fontos elkerülő út építése során egyebek mellett új vízelvezető rendszert, valamint vízvezetékeket alakítottak ki, kiépítették a közvilágítást, járdákat építettek, emellett az önkormányzat összesen 21 500 új fát is ültet, csaknem a harmincszorosát annak, amit az útépítés miatt ki kellett vágni - közölte a polgármester.

Hillary Clinton tovább lebegtette estleges elnökjelöltségének kérdését

Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter közölte, hogy "nyilvánvalóan gondolkodik mindenfajta döntéseken", ám azt egyelőre nem döntötte el, hogy indulni kíván-e a 2016-os amerikai elnökválasztáson - közölte híroldalán vasárnap a Fox News televízió.

A volt politikust, aki az eddigi közvélemény-kutatások szerint jó eséllyel szállhatna harcba a Demokrata Párt hivatalos elnökjelölti címének megszerzéséért, a Clinton Globális Kezdeményezés elnevezésű nonprofit alapítvány egy arizonai rendezvényén kérdezték a szándékai felől. Az alapítványt a sajtóban potenciális kampány-előkészítő apparátusként is szokták emelgetni.
   
"Ha ön nem fogja leendő elnökként képviselni a nőket Amerikában, akkor ki fogja?" - faggatta Clintont egy diáklány.
   
"Nagyon aggaszt, hogy az országunk milyen irányba halad. Nemcsak arról van szó, hogy ki száll versenybe egy hivatalért, hanem arról is, hogy mit tesznek akkor, amikor ezt elérik, hogyan hozza össze az embereket és hogyan hozza helyzetbe a fiatalokat, hogy meg tudjuk hozni ezeket a nehéz döntéseket" - válaszolt a szombati rendezvényen Clinton.
   
"Ő választ akar!" - vetette közbe a fórumot moderáló Jimmy Kimmel humorista.
   
Noha konkrétan ekkor sem válaszolt a kérdésre, Clinton, aki férjével és lányával együtt vett részt a rendezvényen, az állhatatosság fontosságáról beszélt az életben és a politikában egyaránt. Kitért rá, hogy a később elnökké vált Bill Clinton vesztett az első politikai megmérettetésén, majd magáról szólva elmondta: nem gondolta volna, hogy választáson fog indulni, aztán New York állam szenátora lett.
   
"Aztán nagy veszteséget szenvedtem, amire mindannyian emlékszünk. Az embernek el kell döntenie, hogy valójában mivel is törődjön" - tette hozzá.
   
A volt külügyminiszter arra utalt, hogy 2008-ban, a demokraták előválasztási küzdelmében alul marad Amerika jelenlegi elnökével, Barack Obamával szemben, holott akkor is ő számított nagy esélyesnek.
   
Az Egyesült Államokban eddig a két nagy párt egyetlen politikusa sem jelentette be konkrétan, hogy 2016-ban versenybe kívánna szállni a Fehér Házért.

Friss / Extra