napiTopik

A flottaeladásokkal erősíthet a SEAT

Magyarországon is jó esélyt lát a SEAT márka flottaeladásainak  bővítésére a forgalmazó Porsche Hungaria (PH).

Papp Zoltán, a Volkswagen konszern márkájának importjával foglalkozó cég SEAT márkaigazgatója csütörtökön Budapesten elmondta: a spanyol gyártó tavaly Spanyolországban már 11 százalékos bővülésről tudott számot adni az értékesítésben, különösen a flottaeladások nőttek - 40 százalékkal -, és úgy vélik, ez a lehetőség a magyar piacon is adott. Ezt arra alapozzák, hogy a modellpaletta tavaly elkezdődött teljes átalakítása az idén is folytatódik, ezúttal a Leon kifejezetten flottacélokra alkalmas csúcsváltozatával.
   
Papp Zoltán jelezte: az idén mintegy 2300 SEAT értékesítésével számolnak Magyarországon. A márkánál egyébként a piaci átlagnak megfelelő, mintegy 70 százalékos a flottaeladások aránya.
   
Tavaly 2000 új SEAT kelt el Magyarországon, ez a Datahouse forgalomba helyezési rangsorában 1 százalékos részesedést biztosított a márkák között, ám a reexporttól megtisztított listán már 3 százalékos részesedést ér, és 25 százalékkal haladta meg a 2012. évi 1600 eladott darabot.
   
A spanyol márka tavaly összesen 355 000 járművet adott el, 10,6 százalékkal többet a 2012. évi 321 000-nél, ez az utóbbi öt év legmagasabb értékesítési eredménye volt. A SEAT legfőbb piaca Nyugat-Európa.
   
Papp Zoltán az MTI kérdésére elmondta: noha a SEAT egy tavaly ősszel indított együttműködési projektje keretében már két olyan modellel rendelkezik, amelyek sűrített földgáz (CNG) üzemanyagot alkalmaznak, Magyarországon egyelőre nem látják a piaci esélyét, hogy a környezetvédelmi és gazdasági előnyöket is kínáló alternatív üzemanyagot használó járművekkel álljanak elő. Úgy vélte, amíg rendkívül alacsony a CNG-üzemanyagtöltő állomások száma, nincs perspektívájuk a CNG-járműveknek a magyar piacon.
   
Egy energetikai konferencián csütörtökön Budapesten elhangzott, hogy Magyarországon mindössze 4 CNG-töltőállomás van, kettő Budapesten, egy-egy Szegeden és Győrben. A magyarországi utakon futó mintegy 4 millió gépjárműből 400 CNG-üzemű, ugyanakkor tavaly 10 százalékkal nőtt a piac.
forrás: MTI

Százéves az Astoria Szálló

Száz éve, 1914. március 14-én nyitotta meg a kapuit a budapesti Astoria Szálló, amely a centenáriumi évben kiállításokkal, kulturális és gasztronómiai programokkal és nyitott napokkal várja a látogatókat.

Az elmúlt száz évben az épületben működött az őszirózsás forradalom idején a Magyar Nemzeti Tanács, 1944-ben a Gestapo főparancsnoksága, de helyt adott a szálloda például a Csodálatos Júlia, a Rokonok vagy a Miniszter félrelép című filmek egyes jeleneteinek is. A centenáriumi évben gazdag programkínálattal várják a látogatókat, és kiállításokkal idézik fel az épület száz évének legfontosabb eseményeit - közölte a szállodát üzemeltető vállalat az MTI-vel.
   
A jelenleg hatemeletes, 138 szobás és négycsillagos szálloda a róla elnevezett közlekedési csomópontban, az Astoriánál, Budapest belvárosában található.
   
Az Astoria helyén, a Hatvani kapu szomszédságában egykor Unger Benedek kovácsmester műhelye működött. Amikor Nádasdy Ferenc királyi biztos 1808-ban lebontatta a kaput és a városfal egy részét, a megürült térre kávéházat, fogadót, istállót, kocsiszínt építettek - olvasható a közleményben.
   
A mai szálloda elődje, a Zrínyi Kávéház és Vendégfogadó a pesti irodalmi élet egyik központja, politikusok, művészek találkozóhelye lett. Állandó vendég volt Petőfi Sándor is, aki itt írta meg János vitéz találkozását az óriásokkal, amelyről az Astoria falán ma is emléktábla tanúskodik.
   
A Zrínyi Kávéház lebontása után az Unger, Elek és Takács családok három telken álló szállót terveztettek, amelyet az amerikai Waldorf Astoriát megjárt kiváló vendéglős, az építményt kibérlő Gellér Mihály tanácsát követve Astoriának neveztek el.
   
A Belváros szívében működő szálloda főbejárata a mai Kossuth Lajos utcára nyílt, mellette az étterem, a Magyar utcai bejáratnál pedig kávéház üzemelt. A kor minden vívmánya megtalálható volt a szállóban: felvonó és központi fűtés, zajmentes porelszívó rendszer és sok fürdőszoba. Az Astoria a kényes ízlésű Krúdy Gyula igényeit is kielégítette, de hírességekben soha nem volt hiány a vendégkönyv lapjai szerint.
   
A főváros ostromakor huszonnégy belövés és két bombatalálat érte az épületet, és az 1956-os forradalom is nyomot hagyott rajta. A hatvanas években már ismét a város legelőkelőbb szállodája lett, valamint új szárnnyal bővült a Magyar utcai oldalon. Legutóbb 2007-ben újították fel az épületet.
forrás: MTI - kép: fugaradio.net

Részlet két hazafi beszélgetéséből...

Részlet két hazafi beszélgetéséből, amit sajnos hallanom kellett: 




- Kitartás- mondja a Jobbikos! 
- Tudod mit jelent ez a szó?- kérdezi a Fideszes. 
- Azt, hogy éljen szálasi!- jő a frappáns felelet. 
- No- no, csak vigyázz vele, mert ez sok embernek nem tetszik! 
- Mondja a Fideszes. Tudom! 
- A kommunistáknak- vágja rá a Jobbikos. 
- Nem- nem! A zsidóknak! Mondja a tutit a Fideszes. 
- Elérték agyi kapacitásuk csúcsát! Innen hanyatlás!

forrás: Magyar László

A légszennyezettség miatt ingyenes a tömegközlekedés Párizsban

A tömegközlekedési eszközök és a bérbicikli-hálózat mindenki számára, az elektromosautó-kölcsönző rendszer pedig az előfizetőknek csütörtöktől ingyenes Párizsban a szálló por magas koncentrációja miatt.

Az intézkedés a légszennyezettség csökkenéséig, várhatóan szombatig van érvényben.
   
A párizsi Városháza számos intézkedést jelentett be a légszennyezettség csökkentése érdekében, amely múlt péntek óta sújtja Franciaország egy részét.
   
Szerdán Franciaország területének egyharmadán, a főváros környékén kívül az északi területen, a nyugati megyékben és az ország középső részén rendeltek el riasztást a szálló por (PM10) miatt. A légszennyezettség oka az anticiklonális helyzet: a hideg éjszakákat napos, meleg idő követi. Csütörtökön 20 fokot mértek a francia fővárosban, ahol az Airparis ügynökség adatai szerint a szálló por koncentrációja meghaladta a légköbméteremként 80 mikrogrammos szintet.
   
A hatóságok ezért sebességkorlátozásra kérték az autósokat, s azt javasolták a párizsiaknak, hogy halasszák el a csütörtökre tervezett intenzív sport- vagy egyéb fizikai tevékenységeket.
   
Az Autolib elektromosautó-kölcsönző rendszert az éves előfizetéssel rendelkezők csütörtöktől egy órán át ingyen használhatják. A környezetbarát szolgáltatás lényege, hogy a felhasználó a számára legközelebbi Autolib-ponton kiváltja a gépkocsit, s azt használat után egy másik kölcsönzőhelyen adhatja le.
   
A bérbiciklik elvileg 1,70 eurós (530 forintos) napijegye és az első félóra pedig mindenki számára ingyenes. A 30 eurós (9300 forintos) éves bérlettel rendelkező kerékpározók azonban ezzel a lehetőséggel nem spórolnak, hiszen ők egyébként is félórára ingyen vehetik igénybe a bérbicikliket.
   
Az ingyenesség miatti költségeket a fővárosi önkormányzat állja - közölte a városháza. Az önkormányzat egyébként azt is bejelentette, hogy a hivatali gépkocsikat a dolgozók nem használják, csak elengedhetetlen esetben.
forrás: MTI

Harmincöt magyar fürdőben ünneplik a víz világnapját

A korábbi évekhez hasonlóan idén is különböző programokkal várják a vendégeket március 22-én, a víz világnapján a hazai fürdők - közölte a Magyar Fürdőszövetség az MTI-vel.

Ezen a napon sok fürdő 50 százalékos kedvezményt ad a jegy árából. Mások a vízzel és a fürdőzéssel kapcsolatos, ingyenes oktatóprogramokat is beépítettek a vizet és a fürdőzést népszerűsítő kampányukba - hívta fel a figyelmet Vancsura Miklós, a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnöke a szervezet közleményében.
   
A víz világnapjának megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiró-i környezetvédelmi világkonferencián kezdeményezték a szakemberek. A kezdeményezés célja, hogy az emberek óvják, védjék környezetüket, s ezen belül a Föld vízkészletét. Az ENSZ március 22-ét a víz világnapjává nyilvánította, hogy a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét legalább évente egyszer ráirányítsa a víznek az életben betöltött rendkívül fontos szerepére.
forrás: MTI

Szombaton életbe lép az új polgári törvénykönyv

Március 15-én, szombaton lép életbe az új Polgári törvénykönyv (Ptk.), a kódex a magánjogi jogviszonyok lehető legteljesebb körét öleli fel nyolc könyvében: ezek a bevezető rendelkezések, az ember mint jogalany, a jogi személy, a családjog, a dologi jog, a kötelmi jog - azaz a szerződésekre vonatkozó szabályozás -, az öröklési jog és a záró rendelkezések.

Az új kódex csaknem kétszerese a hatályosnak, 1596 paragrafus, ami javarészt abból fakad, hogy a korábban külön törvényben szabályozott családjog és társasági jog is a Ptk. része lett.
   
A közelmúltban Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára arról beszélt: az új kódex életszerűbb szabályokkal erősíti a jogbiztonságot, a szabályozás mintegy fele változik részben vagy teljesen. A változások javarészt a bírói gyakorlatban kialakított és bevált megoldásokon alapulnak, ami megkönnyíti majd a jogalkalmazók munkáját.
   
Székely László, a kodifikációt koordináló miniszteri biztos korábban elmondta: a Ptk.-t előkészítő jogtudósok alapvetően azzal a szemlélettel végezték munkájukat, hogy a bírói gyakorlatban jól működő rendelkezéseket nem szükséges változtatni. Nem változtak az évszázados alapelvek sem, továbbra is a jóhiszeműség és a tisztesség a jogok gyakorlásának alapja.
   
A kódex megalkotói szerint az egyén autonómiáján alapul, egészére a megengedő szabályozás jellemző, mely szerint amit a törvény nem tilt, azt szabad, a rendelkezések többségétől pedig a felek közös megegyezéssel eltérhetnek. A kötelező szabályokat többnyire a gyengébbik fél védelme indokolja, például a fogyasztóvédelemben.
   
A családjogban az élettársak jogviszonya rendezettebbé válik, az élettársak és házastársak jogai közelednek egymáshoz, a házassági vagyonjog szabályozása pedig bővül, a házassági vagyonjogi szerződések segítségével a házastársak maguk dönthetik el, hogyan rendezik vagyoni viszonyaikat. Ennek különösen nagy jelentősége lehet a vállalkozói és a családi vagyon elkülönítésénél.
   
Kőrös András kúrai bíró korábban egy szakmai rendezvényen arról beszélt: az új Ptk. családjogi könyvének alkalmazásakor a családi és az egyéni érdekek összhangjára kell törekedni. A családjogi bíró feladata a méltányos rendezés, a felek érdekeinek jóakaratú mérlegelése, és ebben nem lehet csupán az a szempont, hogy ki volt a hibás, illetve, hogy a konfliktusban ki legyen a nyertes és vesztes.
   
Hozzátette: a házassági vagyonjogra vonatkozó paragrafusok száma 7-ről 51-re nőtt, a joggyakorlatból kerültek a törvénybe a szerződésben rögzíthető házassági vagyonjogi rendszerek. A közszerzeményi rendszerben önálló a házastársak vagyonszerzése, de ha az életközösség megszűnik, a vagyongyarapodás felére igényt tarthat bármelyik fél. A vagyonelkülönítő rendszerben külön gazdálkodnak a házastársak, nem kell egymással elszámolniuk, egymás tartozásaiért nem felelnek, kivéve a gyermeknevelés és a háztartás költségeit. Az ettől eltérő megállapodás a gyengébb félnek, illetve a családnak a védelmében semmis.
   
A házassági vagyonjognál fontos cél a házasság védelme a házastárs eladósodásával szemben, a harmadik személyek, például hitelezők védelme a házastársak egymás közti csalárd vagyonmozgatásával szemben, továbbá, hogy a házastárs vagyona ne tűnjön el gazdasági társaságokban. A házassági vagyonjogi szerződéseknek lesz országos nyilvántartása éppen azért, hogy az üzleti életben is lehessen erről tájékozódni - mondta korábban Kőrös András, aki szerint az élettársi kapcsolat jogi védelme gyengül, különösen a hosszabb időtartamú, ám gyermektelen kapcsolatok esetében.
   
A szülői felügyelet szabályai terjedelmileg és tartalmilag is változnak, az új Ptk. a szülők felelősségét helyezi a középpontba és elsődleges szerepet szán a szülők megállapodásának.
   
A személyiségi jogok alapját az egyenlő emberi méltóság alkotja. Az új kódex lehetőséget ad a közösség méltóságának védelmére a gyűlöletbeszéddel szemben a perindítás lehetőségének megteremtésével.
   
Újdonság a személyiségi jogok terén a nem vagyoni kártérítés helyébe lépő sérelemdíj, amelynek megítéléséhez azonban már nem szükséges a konkrét hátrány, kár - esetenként nehézkes - bizonyítása a perekben.
   
A dologi jog újdonságai közé tartozik az ingó zálogjog internetes nyilvántartása, illetve a telekkönyvi rendszer anyagi jogi szabályainak a Ptk.-ba helyezése.
   
A kötelmi jogi - szerződésekre vonatkozó - könyvben a kódex több, a bírói gyakorlatban bevált szerződéstípust rögzít, így például a lízinget és a faktoringot.
   
Az öröklési jogban változik az özvegyi jog: a túlélő házastárs haszonélvezeti joga már nem terjed ki mindenre, csupán az általa lakott ingatlanra, és az általa használt berendezési tárgyakra, ezenfelül egy gyermekrésznyi tulajdon illeti meg az örökségből.
   
Nő a végintézkedést hagyó szabadsága. A köteles rész - mely végrendeleti öröklésnél is kötelezően jár az örökösnek - az örökség feléről harmadára csökken.
   
Az új Ptk.-t az Országgyűlés 99 százalékban a jogtudósok által megalkotott tartalommal fogadta el, csak néhány olyan terület van, ahol a parlament változtatott a tervezeten, köztük a házassági és az öröklési jog.
   
A régi Ptk. még akár egy emberöltőn át is tovább élhet bizonyos területeken, hiszen az új magánjogi kódex az életbelépése után létrejött jogviszonyokra vonatkozik.
   
Az új Ptk.-hoz kapcsolódóan mintegy 180 törvény módosításáról döntött az Országgyűlés tavaly év végén. A 2013 februárjában elfogadott új Ptk. idén március 15-ei hatálybalépése egyéves felkészülési időt biztosított a jogalkalmazóknak.
   
Az Alkotmánybíróság néhány napja megsemmisítette a még hatályba sem lépett kódex azon rendelkezését, amely méltányolható közérdekhez köti a közszereplők bírálhatóságát, mert az a testület szerint sérti a szólás- és sajtószabadságot.
forrás: MTI

A PIM-ben látható lesz a Nemzeti dal kézirata

A Nemzeti dal eredeti kézirata mellett a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) koszorúzással, ünnepi megemlékezéssel, tárlatvezetésekkel és családi programokkal várja az érdeklődőket a szombati nemzeti ünnepen, március 15-én.

A múzeum MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 1848. március 15. délelőttjén Petőfi Sándor, Jókai Mór és Vasvári Pál elindultak Landerer és Heckenast nyomdájába, hogy kinyomtattassák a Nemzeti dalt és a költő csak a helyszínen vette észre, hogy otthon hagyta a verset, ezért azt fejből újra le kellett írnia. A kéziratnak ez a példánya került a Petőfi Társaság tulajdonába és onnan az 1954-ben létrejött PIM gyűjteményébe.
  
Műtárgyvédelmi okok miatt év közben ennek a példánynak csupán a másolata látható a PIM állandó Petőfi-kiállításán, de március 15-én napközben az eredeti kézirat is megtekinthető lesz.
  
A kézirat bemutatása mellett a múzeum számos más programmal is készül az ünnepre: a Petőfiben Petőfivel című vetélkedőn 12 pontos játékos feladat vár a család minden tagjára. Beindul a sajtógép is, Landerer és Heckenast nyomdagépét - amelyen a forradalom 12 pontját is nyomtathatták - bárki kipróbálhatja. Továbbá a Petőfi-kiállításon Varga Katalin és Kalla Zsuzsa irodalomtörténészek tartanak tárlatvezetést.
  
A múzeum udvarán álló Petőfi-szobornál a koszorúzással egybekötött ünnepi megemlékezésen Iancu Laura író, költő mond ünnepi beszédet Szokolay Dongó Balázs közreműködésével.
forrás: MTI

Friss / Extra