napiTopik

Nemzetközivé válik a budapesti kerekes székes szépségverseny

Nemzetközi keretek között rendezik meg idén a budapesti kerekes székes szépségversenyt, amelyre keddtől február 15-ig egész Európából várják kerekes székhez kötött nők jelentkezését.

A verseny révén fel akarják hívni a figyelmet a kerekes székben ülőkre, valamint az akadálymentesítés, a munkahelyteremtés és az oktatás jelentőségére - hangsúlyozták a Miss Colours International Kerekesszékes Szépségverseny szervezői a program keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
   
A 2012-ben Miss Colours Hungary néven indult kezdeményezés célja, hogy rámutasson: a kerekes székhez kötött nők nehezebben tudnak ugyan érvényesülni az élet különböző területein, pedig a szépség és a nőiesség számukra is ugyanolyan fontos, mint ép társaiknak.
   
A korábbi Miss Colours kerekes székes szépségverseny a Budapest-Center Rotary Club jószolgálati szervezetnek köszönhetően emelkedett nemzetközi szintre. A szervezők elsősorban a határon túli területekről, de Európa más országaiból is várják a 18. életévüket betöltött nevezőket.
   
A középdöntőre február 22-én kerül sor, innen jut tovább a döntőbe a zsűri által legszebbnek ítélt nyolc versenyző. A döntőt a felkészítő tábor után, március 22-én rendezik meg a Larus Étterem és Rendezvényközpontban Budapesten.
   
Kazány Tibor, a verseny alapítója a tájékoztatón hangsúlyozta: a környezet védelme is kiemelt hangsúlyt kap az esemény szervezése során, így a program lebonyolításához szükséges energiaszükséglet, károsanyag-kibocsátás kompenzálására azzal egyenértékű zöld projekteket is elindítanak a szervezők.
forrás: MTI

Épül a második Gyurcsány-korszak

Minden idők legkorruptabb kormányzásának nevezte a Gyurcsány-kabinet időszakát kedden a Fidesz szóvivője, aki szerint ma "épül a második Gyurcsány-korszak", amelynek programja, szereplői és korrupciós érdekei is ugyanazok, mint korábban.

Zsigó Róbert, a kormánypárt szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a Fővárosi Törvényszék hétfőn első fokon négy év börtönnel, 2 millió 200 ezer forint vagyonelkobzással és félmilliós pénzbüntetéssel sújtotta vesztegetés miatt Wieszt János volt szocialista politikust, az MSZP korábbi újbudai frakcióvezetőjét.
   
"Ez az ítélet is emlékeztet mindannyiunkat arra, hogy a Gyurcsány-korszak volt minden idők legkorruptabb kormányzása" - mondta Zsigó Róbert, úgy fogalmazva: "hazudtak és loptak, bűnszervezetekben és futószalagon pumpálták ki a közpénzeket". "Hagyó, Zuschlag, Szilvásy, Wieszt, Molnár Gyula, Hunvald, Portik, a moszkvai kereskedelmi épület, a Magyar Posta eladása, honvédelmi ingatlanok átjátszása, ingatlanpanamák" - sorolta a "közismert" neveket és példákat. Megjegyezte, a Gyurcsány-korszak még baloldali politikusok szerint is a korrupció időszaka volt.
   
A Fidesz-szóvivő a baloldali együttműködésről szóló egyeztetésekre utalva kijelentette: ma újra Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök akarata érvényesül a baloldalon, "épül a második Gyurcsány-korszak", amelynek nemcsak a programja, a szereplői, hanem a korrupciós érdekei is ugyanazok, mint korábban.
   
Az MSZP-s Gurmai Zitának a gyed extra megszüntetéséről szóló nyilatkozatával kapcsolatos kérdésre Zsigó Róbert azt mondta: akik egyszer már tönkretették az országot, most újra azon mesterkednek, hogyan lehetne elvenni a magyar családoktól az őket segítő intézkedéseket. Bár Gurmai Zita később cáfolta, hogy kormányon eltörölnék a gyed extrát, a kormánypárt szóvivője szerint a szocialista politikus szavait nehéz félreértelmezni, nincs mit magyarázni rajtuk.
   
A budapesti Lehel utcai bankfiókoknál történt hétfői robbantás ügyében úgy nyilatkozott: a bűncselekmény "kiderítését bízzuk a rendőrségre, és ne csináljunk ebből politikai ügyet". A közbiztonság helyzetét kritizáló baloldali kijelentésekre azt válaszolta: "a helyükben meghúznám magam (...), mert minden idők legkorruptabb kormányzása alatt, a Gyurcsány-korszakban robbantás nélkül talicskázták ki a közpénzeket".
   
Az ingyenes készpénzfelvétel ügyében a szóvivő azt mondta, reméli, a jegybank határozott fellépése visszatartja majd a bankokat attól, hogy áthárítsák a költségeket az ügyfelekre.
   
Végül megkérdezték a feltétel nélküli alapjövedelemről is Zsigó Róbertet, aki közölte: a Fidesz nem tárgyal erről az elképzelésről, amelyet egyébként megdöbbentőnek tart. Mint fogalmazott, "az MSZP azt szeretné, hogy mindenki, anyagi helyzetétől és attól függetlenül, hogy dolgozik-e vagy sem, egységes alapjövedelmet kapjon". Hozzátette, nem csodálkozna, ha Gyurcsány Ferenc keze is benne lenne ebben az ötletben, amelyet közgazdászok úgy értékeltek, hogy a költsége teljes egészében elvihetné a nyugdíjkasszát.
forrás: MTI - kép: parameter.sk

Ronaldóé a FIFA-Aranylabda, Ibrahimovicé a Puskás-díj

Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál válogatott futballistája nyerte el 2013-as teljesítménye alapján a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), valamint a France Football magazin által közösen odaítélt FIFA-Aranylabda díjat, amelyet a FIFA zürichi gáláján adtak át hétfőn. A legszebb gólért járó Puskás-díj a svéd Zlatan Ibrahimovicé lett.

A 28 éves Ronaldo 2008 után második alkalommal érdemelte ki az elismerést, amelyet korábban csak két portugál, a nemrég elhunyt Eusébio, valamint Luis Figo kapott meg. A királyi gárda világklasszis futballistája, aki a 2013-as naptári évben összesen 69-szer volt eredményes, szoros küzdelemben előzte meg két riválisát: ő a voksok 27,99 százalékát kapta, míg az FC Barcelona elmúlt négy alkalommal aranylabdás argentin játékosa, Lionel Messi 24,72 százalékkal lett második, a Bajnokok Ligája-győztes Bayern München francia szélsője, Franck Ribéry pedig 23,36 százalékkal a harmadik.
   
A FIFA szóvivője, Walter De Gregorio elárulta, a végső sorrend nem változott azáltal, hogy a FIFA meghosszabbította a szavazási határidőt, ráadásul így a voksolásra jogosultak 50 százaléka helyett 88 százaléka nyilvánított véleményt.
   
"Nincsenek szavak, amelyekkel leírhatnám ezt a pillanatot" - mondta meghatódva a győztes Ronaldo.
   
A nőknél az Európa-bajnoki címet nyert német válogatott kapusát, Nadine Angerert választották a legjobbnak.
    Az ötödik alkalommal kiírt Puskás-díjat, vagyis az év legszebb góljáért járó elismerést Ibrahimovic kapta. A Paris Saint-Germain svéd csatára 2012 novemberében az angolok elleni barátságos válogatott mérkőzésen csaknem 30 méterről, fantasztikus mozdulattal ollózott a kapuba. A díjat - amelyet korábban Cristiano Ronaldo, a török Hamit Altintop, a brazil Neymar és tavaly a szlovák Miroslav Stoch érdemelt ki - Orbán Viktor miniszterelnök adta át.
   
A legjobb tréner Jupp Heynckes, a Bajnokok Ligája-győztes, német bajnok és kupagyőztes Bayern München nyáron távozott vezetőedzője lett. A legjobb női csapatot irányító szakembernek a német válogatottat ismét Eb-sikerre vezető Silvia Neidet választották, ő 2010 után másodszor részesült ebben az elismerésben.
   
A FIFA tiszteletbeli Aranylabdával jutalmazta minden idők egyik legjobb labdarúgóját, a brazilok háromszoros világbajnok élő legendáját, Pelét. Az indoklás szerint azért vehette át a díjat, mert az ő idejében még csak Európában futballozó játékos kaphatta az elismerést, így neki soha nem volt esélye elnyerni azt, hiába tartották kora legjobbjának.
   
Az elnöki különdíjat Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábbi belga elnöke vehette át, míg a FIFA Fair Play Díját az Afgán Labdarúgó Szövetség érdemelte ki.
   
A labdarúgókat képviselő érdekvédelmi szervezet (FIFPro) által megválasztott álomcsapatba a spanyol bajnok Barcelonából négyen kerültek be, míg a BL-győztes Bayern Münchenből hárman. Az együttes még a Real Madrid és a Paris Saint-Germain két-két játékosával egészül ki.
   
A zürichi díjátadó gálán jelen volt Puskás Ferenc özvegye.
forrás: MTI

Folytatódik az M60-as autópálya építése

Folytatódik az M60-as autópálya építése Barcs irányába: az újabb, 1,8 kilométeres szakasz még idén elkészül - jelentette be Pécs alpolgármestere kedden a baranyai megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.

Csizi Péter hangsúlyozta: a mintegy 3,3 milliárd forintos beruházás célja, hogy csökkentse Pécs kertvárosi részén az M6/M60-as sztráda 2010-es átadása óta megnövekedett járműforgalmat.
   
Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a 85 százalékban európai uniós forrásból megvalósuló projekt részeként az 58. számú főútnál véget érő gyorsforgalmi utat összekötik a Kökényi úttal, ahol körforgalmi csomópontot is kialakítanak.
   
Hozzátette: az új szakasz egy kilométer hosszan kétszer két, 800 méteren kétszer egy sávos lesz, előbbin 130, utóbbin 110 kilométer lesz az óránkénti megengedett legnagyobb sebesség.
   
Loppert Dániel kitért rá, hogy a kivitelező EuroAszfalt Kft. és Soltút Kft. alkotta konzorcium februárban megkezdi az előkészítő munkálatokat, a járművek áprilistól forgalomelterelésre számíthatnak a Kökényi úton.
   
Csizi Péter megjegyezte, a kormány és a városvezetés célja, hogy az M60-as gyorsforgalmi út építése ezt követően is folytatódjon Szigetvár és Barcs felé a horvát határig, de a beruházás részleteiről csak a most készülő megvalósíthatósági tanulmány tartalmának ismeretében születik döntés.
   
Az M6/M60-as autópálya Pécset terhelő járműforgalmának mérséklése érdekében tervezett új, 1,8 kilométeres útszakasz már a kormány tavaly áprilisi, kémesi kormányülésén is téma volt. Orbán Viktor kormányfő pedig egy lapinterjúban ígéretet tett rá: az építkezés 2014-ben befejeződik.
forrás: MTI - kép: pecsma.hu

Jo Nesbo újraírja a Macbeth-et

Jo Nesbo világhírű norvég krimiíró egy nemzetközi projekt keretében újraírja Shakespeare Macbeth című tragédiáját.

A skandináv krimiirodalom kiemelkedő alakját a Penguin Random House nemzetközi kiadóvállalat Hogarth Shakespeare projektje kérte fel a Macbeth feldolgozására. Nesbo illusztris alkotótársakhoz csatlakozik: Margaret Atwood A vihar, Howard Jacobson A velencei kalmár, Jeanette Winterson pedig a Téli rege újraírásán dolgozik - írta kedden a The Daily Telegraph online kiadása.
   
Nesbo könyveit világszerte több mint negyven országban adták ki, és több mint húszmillió példányban adták el. Legutóbb megjelent, Police című bűnügyi regényében Harry Hole tizedszer tér vissza főhősként.
   
"A Macbeth története közel áll a szívemhez, mert olyan témákat érint, amelyekkel azóta foglalkozom, amióta elkezdtem írni. Egy főhős, akiben van erkölcsi tartás és a romlott elme, a személyes erő és az érzelmi gyöngeség, az ambíciók és megbéklyózó kétségek. Thriller a hatalomért folyó harcról, homályos, viharos bűnügyi környezetbe és egy sötét, paranoiás emberi elmébe ágyazva" - fogalmazott Nesbo.
   
Az író hangsúlyozta, hogy nagyszerű darabnak tartja a Macbeth-et. Hozzáfűzte, hogy nem akar igazságot tenni sem Shakespeare, sem a történet szempontjából, a saját történetét akarja megírni, és lesz bátorsága hozzá, hogy megtartsa a Macbeth címet.
   
A Hogarth Shakespeare projekt 2016-ban, Shakespeare halálának 400. évfordulójára akarja megjelentetni a brit drámaíró művei nyomán készülő új könyveket.
   
"Kezdettől az volt a szándékunk, hogy a Hogarth Shakespeare meglepje és felcsigázza az olvasókat a világ minden táján. Jo Nesbovel, a nemzetközi hírű bűnügyi regényíróval a fedélzeten tökéletesen érvényesül ez a kívánalom. Alig várjuk, hogy megtudjuk, mit művel Jo Shakespeare vérengző színművével" - mondta Becky Hardie, a projektet irányító Hogarth UK igazgatóhelyettese.

http://www.telegraph.co.uk/culture/books/booknews/10568820/Jo-Nesbo-to-retell-Macbeth.html
forrás: MTI - kép: http://mikalzia.blogspot.hu

Felébresztették a Jáde nyulat a Holdon

Magához tért "mesterséges álmából" a Holdon két hétre ideiglenesen forgalomból kivont Jáde nyúl nevű holdjáró - jelentette a kínai központi televízió vasárnap.

A Csang'o-3 kínai űrszonda december közepén landolt a Holdon, s nem sokkal később a - kínai nevén - Jütu nevű holdjáró is kigördült a felszínre. A leszállóegység és a holdjáró technikai tesztjét követően, csaknem két héttel később az eszközöket a holdi éjszaka idejére hibernálták.
   
Ebben az időszakban a hőmérséklet mínusz 180 Celsius fok alá is lehűl, s mivel a területet nem érte napfény, a berendezések energiaellátása is szünetelt. A két hét során a Földdel is megszüntették a kapcsolatot.
   
A pekingi űrhajózási központ parancsai szerint a Jáde nyulat normális üzemmódba kapcsolták, s - a kiadott közlemény szerint - a Hold felszínén közlekedve folytatja tudományos küldetését.
   
Az űrszondát vasárnap reggel szintén "magához térítették"; a fejleményeket sikerként könyvelték el az irányító központban. Közölték, a munkát az eredeti programnak megfelelően folytatják.
   
A holdjáró három hónaposra tervezett küldetése során körülbelül három négyzetkilométeres területen fog kutatást végezni. Műszaki berendezéseivel száz méteres mélységig lesz képes a felszín alatti geológiai alakzatokat feltérképezni, továbbá a kőzetek és a talaj kémiai összetételét is vizsgálni fogja. Kamerái révén tevékenysége jól követhető és dokumentálható.
   
A Szovjetunió és az Egyesült Államok után Kína a harmadik ország, amelyik sikeres sima leszállást hajtott végre a Holdon.
forrás: MTI - kép: nol.hu

Elhunyt Török Gyula olimpiai bajnok ökölvívó

Hetvenöt éves korában elhunyt Török Gyula ökölvívó, a római olimpia légsúlyú bajnoka. Haláláról családja értesítette vasárnap az MTI-t.

A mindössze 161 centiméter magas, "Béka" becenévre hallgató öklöző nagy sikereit a Vörös Lobogó, majd az MTK színeiben aratta. Lég- és harmatsúlyban ötször nyert magyar bajnokságot. Kedvenc, eredményes harcmodorával, a villámgyors beugrások utáni csapott horgokkal 1959-ben Luzernben Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett, majd 1960-ban, Rómában az olimpián nem talált legyőzőre. Négy évvel később, Tokióban nem tudott ismételni, harmatsúlyban az első fordulóban vereséget szenvedett.
   
Visszavonulása után az Építők SC (1976-1978), majd a Csepel SC (1978-1981) ökölvívó-szakosztályának edzője volt, rövid ideig a válogatott mellett is segédkezett.
   
Kiemelkedő sportolói és edzői pályafutása elismeréseként 2008-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét (polgári tagozat).
   
Egy évtizede szélütés érte, s részlegesen lebénult. Január 24-én lett volna 76 éves.
forrás: MTI - kép: romnet.hu

Friss / Extra