Folytatódik az M60-as autópálya építése

Folytatódik az M60-as autópálya építése Barcs irányába: az újabb, 1,8 kilométeres szakasz még idén elkészül - jelentette be Pécs alpolgármestere kedden a baranyai megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.

Csizi Péter hangsúlyozta: a mintegy 3,3 milliárd forintos beruházás célja, hogy csökkentse Pécs kertvárosi részén az M6/M60-as sztráda 2010-es átadása óta megnövekedett járműforgalmat.
   
Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a 85 százalékban európai uniós forrásból megvalósuló projekt részeként az 58. számú főútnál véget érő gyorsforgalmi utat összekötik a Kökényi úttal, ahol körforgalmi csomópontot is kialakítanak.
   
Hozzátette: az új szakasz egy kilométer hosszan kétszer két, 800 méteren kétszer egy sávos lesz, előbbin 130, utóbbin 110 kilométer lesz az óránkénti megengedett legnagyobb sebesség.
   
Loppert Dániel kitért rá, hogy a kivitelező EuroAszfalt Kft. és Soltút Kft. alkotta konzorcium februárban megkezdi az előkészítő munkálatokat, a járművek áprilistól forgalomelterelésre számíthatnak a Kökényi úton.
   
Csizi Péter megjegyezte, a kormány és a városvezetés célja, hogy az M60-as gyorsforgalmi út építése ezt követően is folytatódjon Szigetvár és Barcs felé a horvát határig, de a beruházás részleteiről csak a most készülő megvalósíthatósági tanulmány tartalmának ismeretében születik döntés.
   
Az M6/M60-as autópálya Pécset terhelő járműforgalmának mérséklése érdekében tervezett új, 1,8 kilométeres útszakasz már a kormány tavaly áprilisi, kémesi kormányülésén is téma volt. Orbán Viktor kormányfő pedig egy lapinterjúban ígéretet tett rá: az építkezés 2014-ben befejeződik.
forrás: MTI - kép: pecsma.hu