napiTopik

A McLaren nyitva hagyta az ajtót a Honda számára

A McLaren Mercedes csapatfőnöke, Martin Whitmarsh nyitva hagyta az ajtót korábbi motorpartnere, a Honda számára, nem erősítette ugyanis meg, hogy a következő szezont követően is jelenlegi beszállítójuk, a Mercedes erőforrásait használják majd a Forma-1-ben. 


 Múlt héten a német sajtóban ütötte fel fejét a pletyka, miszerint a Honda a Forma-1-be való visszatérést fontolgatja: az Auto Motor und Sport című szaklap jelentése szerint a japán vállalat mérnökei már a McLaren wokingi központjában is jártak, ahol egyeztetéseket folytattak az angol istálló szakembereivel.
Néhány nappal később a Sky Sports F1 televíziónak nyilatkozva Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke úgy nyilatkozott, harmonikus kapcsolatot ápolnak a Mercedesszel, így nem fontolgatják, hogy motorbeszállítót váltanak.

„Amit mondhatok önöknek, az az, hogy szerződésünk van egy hosszú távú partnerrel, a Mercedes-Benzzel 2013-ra, 2014-re, illetve 2015-re is” – mondta akkor a szakember. „Tehát élő kontraktusunk van, ők a partnereink, és megpróbáljuk velük megnyerni a világbajnoki címeket, illetve a versenyeket.”

Az AUTOSPORT című angol szaklap azonban hétfőn arról számolt be, a Honda gyakorlatilag eldöntötte, hogy motorszállítóként hamarosan visszatér a Forma-1-be. A médiumnak nyilatkozva Martin Whitmarsh nem kívánta megerősíteni, hogy 2015-ben is a Mercedes partnereként folytatják a királykategóriában.

Mint ismert, jövőre új motorformula lép életbe a Forma-1-ben: a jelenlegi 2,4 literes V8-as erőforrásokat 1,6 literes V6-os turbófeltöltésű aggregátok váltják majd.

Az AUTOSPORT szerint a McLarennek egy szerződésbe foglalt záradéknak köszönhetően lehetősége van arra, hogy 2015 végéig a Mercedes motorjait használja, ha azonban nem kíván élni ezzel az opcióval, már a következő szezont követően Hondára válthat.

Amikor az angol lap munkatársa Martin Whitmarsh csapatfőnököt a minap arról kérdezte, meg tudja-e erősíteni, hogy 2014-ben és 2015-ben is a Mercedes motorjait használják majd, a szakember így felelt: „Határozottan elmondhatom, hogy velük leszünk egy ideig, szerződésünk van, és már tárgyalunk erről egy ideje. De jelenleg nincs semmi, amit bejelenthetnénk. Ennél többet nem mondhatok.”

„Van egy kontraktusunk, mely lefedi a következő három szezont, és a jövő évet biztosan a Mercedes-Benzzel kezdjük majd meg. Hosszú és eredményes partnerkapcsolatot ápolunk velük.”


Whitmarsh kifejtette, az, ha egy újabb motorszállító csatlakozna a Forma-1-be, mindenképp jót tenne a sportnak.

„Hallottunk híreket a Porschéről, a Hyundairól és a Hondáról is, és azt hiszem, csak ösztönözni kell őket. A sportnak szüksége van arra, hogy új autógyártók jöjjenek, ha pedig segíteni tudunk nekik ebben valahogy, akkor megtesszük. 

Jelenleg viszont kizárólag aktuális partnerségünkre fókuszálunk, ami egy igazán remek partnerkapcsolat. Megpróbálunk velük világbajnoki címeket nyerni a jövőben.” 

forrás: hírado.hu

Csak a hivatalos magyar zászlót engedik bevinni

Keddtől kaphatók a jegyek a törökökországi labdarúgó világbajnoki selejtezőre. 



Kedden 9 órától kezdődik a jegyárusítás a magyar labdarúgó-válogatott törökök elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésére, amelyet március 26-án Isztambulban rendeznek. 

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hivatalos honlapjának beszámolója szerint a vendég szektorba szóló belépők egységesen 3000 forintba kerülnek.
A jegyvásárlásra jövő vasárnapig van lehetőség a Ticket Express három fővárosi irodájában, valamint interneten a tex.hu és az mlsz.hu oldalakon. 

Az MLSZ közleménye szerint a helyszínen nem lehet jegyet vásárolni a találkozóra. A mérkőzésre csak a hivatalos magyar zászlót engedi bevinni a Török Labdarúgó Szövetség, semmilyen drapéria, felirat vagy egyéb jelkép nem engedélyezett a stadionban.

Pirotechnikai eszközök használatáért súlyos büntetés jár, a beléptetésnél az agresszív magatartást tanúsító, vagy bódító szerek hatása alatt álló szurkolókat nem engedik be a mérkőzésre.

forrás: MTI

Douchev-Janics: Azt kérem, értsenek meg

A magyarországi versenyszellemet dicséri, és az ebből eredő kihívásokra hivatkozva jelentette be Douchev-Janics Natasa, hogy mégis Magyarországon folytatná pályafutását. 



A londoni olimpián K-2 500 méteren Kovács Katalinnal ezüst-, K-1 200 méteren bronzérmes versenyző szeptemberben jelentette be, hogy szülőhazájában, Szerbiában kívánja folytatni a pályafutását.

A magyar szövetségnek írt - és az MTI-nek is eljuttatott - mostani levelében jelezte: még októberben kapott egy "utolsó" lehetőséget, hogy végiggondolja távozásának indokait, de akkor nem élt vele. Ahogy fogalmazott: az új lehetőség, a családi béke iránti szándék és a szülőhazája iránti szeretet hajtotta. 

Az elmúlt négy hónap Douchev-Janicsot megerősítette abban, hogy nem lehet szétválasztani élete két felét, a sportolást és a családot. 

"El kell ismernem, a magyar kajak-kenu sport és különösen a női kajak a legerősebb a világon. Ahhoz, hogy felkészülésem eredményes legyen, szükségem van arra a kihívásra, azokra a feltételekre, amelyeket a magyar versenyrendszer jelent a számomra" - írta a jelenleg Portugáliában edzőtáborozó versenyző, aki a 2004-es athéni olimpián K-1 500 méter egyesben, valamint K-2 500 méteren Athénban és 2008-ban Pekingben is aranyérmes volt Kovács Katalinnal. 

Levelében kitért rá, hogy megértette a közvélemény egy részének elutasítását, megértette a neki sokat adó Szeged városa és egyesülete ellenérzéseit. Most azt kéri, őt is értsék meg. Hangsúlyozza: nem kívánt trükköket alkalmazni, hogy versenyengedélyt kapjon, és nem hiszi, hogy hűtlenség lett volna visszatérnie szülőhazájába. 

Hozzáteszi: természetesnek veszi, hogy ott folytathassa pályafutását, ahol a legjobb eredményeit elérte. Mint jelzi: Szerbiában kiváló fiatal kajakosok vannak, "de az a versenyszellem, az a lehetőség, ami Magyarországon várhat, az a sportban mindenek előtt való." 

A kajakos a döntését megbeszélte családjával, és jelzi: "egyetértenek szándékommal, miszerint Magyarországon szeretném folytatni pályafutásomat." Ehhez kéri a magyar szövetség (MKKSZ) és Baráth Etele elnök támogatását. Douchev-Janics bejelentette azt is, hogy visszavonja a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetséghez (ICF) benyújtott versenyzésiengedély-kérelmét. 

Az MKKSZ korábban 150 ezer eurót kér versenyzői engedélyének kiadásához felkészülési hozzájárulás címén. A pénz nem érkezett meg időre, 2012. november 30-ra, a magyarok nem adták ki az engedélyt, és így az ICF is elutasította a benyújtott kérelmet. 

Farkas Dávid, a kajakos sajtófelelőse az MTI-nek hétfőn elmondta: a legfontosabb, hogy Douchev-Janics mielőbb klubot találjon, erre heteken belül sor kerülhet. Hozzátette: a versenyző a tervek szerint április elején tér vissza Magyarországra, most Portugáliában edzőtáborozik, és szeretne sikeresen felkészülni a május 10. és 12. közötti szegedi Világkupa-verseny válogatójára. 

forrás: MTI

Elek: Nem adjuk fel!

Elek Gábor vezetőedző szerint nem adja fel elődöntőbe jutási álmait a Ferencváros a női kézilabda Bajnokok Ligájában, noha sérülések miatt nagyon tartalékos a csapat. 


A zöld-fehéreknél Zácsik, Pena és Deáki eleve hiányzott szombaton a román Valcea elleni, dabasi mérkőzésről, ráadásul Tomori is betegen vállalta a játékot. 

Az első három középdöntős forduló után még százszázalékos, ám azóta két vereséget begyűjtött FTC abban az esetben jut tovább, ha a záró fordulóban több pontot szerez Zvenyigorodban, mint amennyit a Valcea otthon a Krim Ljubljana ellen, illetve ha nyer Oroszországban, és a Valcea legalább 15 góllal bizonyul jobbnak a Ljubljanánál. 


"Nem adjuk fel! Győzni szeretnénk szombaton Zvenyigorodban, és majd meglátjuk, ez mire elegendő" - mondta a tréner a klub honlapján. Hozzátette: amit csapata eddig elért, arra nagyon büszke. 

A másik magyar BL-érdekelt, a tavaly finalista Győr a címvédő Buducsnoszt Podgoricának sem kegyelmezett, a montenegrói fővárosban is győzött, így az egyik legnagyobb ellenfél már biztosan nem juthat négy közé. 


A női BL-középdöntő záróforulójának programja: 

I. csoport:
Győri Audi ETO KC-Randers (dán), szombat 16.00
Larvik (norvég)-Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), szombat 17.45 


Az állás:
1. Győr 10 pont
2. Larvik 6
---------------------
3. Podgorica 3
4. Randers 1 


II. csoport:
Zvezda Zvenyigorod (orosz) - FTC-Rail Cargo Hungaria, szombat 14.00
Oltchim Valcea (román)-Krim Ljubljana (szlovén), vasárnap 18.00 


Az állás:
1. Ljubljana 8 pont
2. Valcea 6 (131-122)
3. FTC 6 (136-143)
4. Zvenyigorod 0 


A csoportok első és második helyezettjei jutnak az áprilisi elődöntőbe, ahol az I. csoport 2. helyezettje a II. csoport 1. helyezettjével és I. jelű kvartett győztese a II. csoport másodikjával találkozik. 

forrás: MTI

Storcz Botond örül Janics döntésének, Szeged kivár

A magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya pozitívan fogadta a hírt, miszerint Janics Natasa Magyarországon maradna.

Ahogyan arról írtunk, hétfőn Douchev-Janics Natasa levélben jelezte, hogy mégis Magyarországon szeretné folytatni pályafutását.

Úgy érzem, Natasa mostani lépésével is nyilvánvalóvá vált, hogy nem akar trükközni" - mondta Ábrahám Attila, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség főtitkára. Hozzátette: talán ennyi idő kellett neki, hogy lehiggadjon és rádöbbenjen, hogy Szerbiában ugyan könnyedén bekerülne a válogatottba, ám nem biztos, hogy éremesély lenne egy világversenyen, míg a magyar csapat - ahová nehéz bekerülni - minden tagja dobogóesélyes.

"Vannak még nyitott kérdések: melyik klub fogadja őt, és mikor tudja lezárni ezt a sok érzelmet kiváltó ügyet, hogy tudja rendezni viszonyát a versenyzőtársaival" - fogalmazott Ábrahám.

Storcz Botond szövetségi kapitány örül annak, hogy Douchev-Janics Natasa a magyar válogatottban szeretne szerepelni, és nem a magyar válogatott ellen.

"Ez örömteli lépés a részéről, örülök neki, hogy meggondolta magát. Most már beindultak az edzések, remélem, ő is maximálisan készül a szezonra" - tette hozzá Storcz.


Kérdés, melyik klubban versenyezne további a korábban Szegeden kajakozó Janics Natasa. Petrovics Kálmán, a szegedi klub ügyvezetője a Délmagyarországnak nyilatkozott, és elmondta, őt még senki sem kereste az ügyben.

"Engem, illetve a klubot nem értesítette még senki ez ügyben, vele személyesen pedig valamikor az ősszel beszéltem utoljára. Bármi szóba kerülhet, mi annyit mondtunk még a távozása előtt, hogy ha el akar menni, nem akadályozzuk meg, hiszen csak köszönettel tartozunk neki, és ha a család így dönt, az a legfontosabb. 

Az EDF DÉMÁSZ-Szeged maximálisan együttműködve viselkedett vele, és elfogadta az ő döntését. Azt tartottuk és most is így van, hogy ő bármikor visszajöhet Szegedre, a klubunkhoz. Mindaddig azonban, amíg hivatalos megkeresés nem érkezik, nem is tudok érdemben reagálni erre a hírre.

A másik oldal, azaz az egyesület is mindent teljesített, amiben megegyeztünk, ez azért hozzátartozik a teljes képhez" – mondta Petrovics Kálmán a delmagyar.hu-nak.

forrás: MTI/Sport24/delmagyar.hu

 

 

MotoGP: Bautistáék bizakodóak

A legutóbbi sepangi teszten Alvaro Bautista, a Gresini Honda csapat versenyzője, több mint a felével csökkentette a különbséget az első helyezetthez képest – a február eleji teszten még 1,4 másodperc volt a hátránya.


A spanyol, szemben a mezőny többi tagjával, továbbra is a Showa felfüggesztéseit használja, és sokáig úgy tűnt, hogy lagymatag közeljövő elé néz, de nem így lett, hiszen az eredmények nagyon bíztatóak. Ha a két teszt kombinált eredményeit nézzük, még akkor is jól csengő kimutatásokhoz jutunk. Az abszolút legjobb időhöz (2’00.100) képest is – amit a márkatársa, Dani Pedrosa ért el még február elején – csak 796 ezred a hátránya, ami nagy öröm a csapat számára. Eközben a Honda másik szatellit versenyzője, Stefan Bradl 231 ezredet kapott tőle.

„A dolgok nem is mehettek volna sokkal jobban, mint ahogy valójában megtörténtek,” – kezdte Alvaro, aki tavaly a Gresini Racing színeiben szerezte meg az első pole-ját és dobogós helyezését. „A második malajziai teszt rendkívül hasznos és pozitív volt a számunkra. Most már tudjuk, hogy a kezünkben vannak azok az eszközök, amik ahhoz szükségesek, hogy felvegyük a harcot az elejével, de ami még ennél is fontosabb, hogy mit eredményeznek az egyes változtatások, így pedig gyors ütemben tudtunk javítani a beállításokon. Az az érzésem, hogy a motor nagyon jó. Már korábban is volt néhány pozitív eredményünk, de most ezeket sikerült megerősíteni. Alig várom, hogy újra a pályán lehessek, mert jelenleg rengeteg örömömet lelem a motorozásban.”


A csapat tulajdonosa, Fausto Gresini szerint a javulás a Nissin fékek valamint Showa felfüggesztéseinek számlájára írható.

„Én is boldogan és elégedetten tértem haza, látva, hogy Alvaro a legjobb srácokkal is tartotta a tempót, és jelentős előrelépéseket tett a felfüggesztések és a fékek terén,” – nyilatkozta az olasz a crash.netnek.

„A Showa is remek munkát végzett, és velük együtt most a csapatnak is sokkal több adata, amiket most további elemzésnek vetünk alá a további javulások érdekében. Bautistának most már sokkal jobb érzése van a motoron, szemben a február eleji teszten tapasztaltakkal, és most már inkább ő határozza meg, hogy milyen jó eredményeket ér el.”

Az újonc csapattag, Bryan Starring volt a leglassabb CRT-s az ő FTR-Hondája nyergében.

„Bryan szintén jó haladást ért el, ő még mindig izgatott a MotoGP miatt. Továbbra is küzd egy kicsit, de biztos vagyok benne, hogy további előrelépésekre lehet képes a következő teszten, és tovább javulhat.”

forrás: P1Race.hu

WTCC: Újabb két SEAT a mezőnyben

Újabb két autóval bővül a túraautó-világbajnokság 2013-as mezőnye: Adrián Campos és Joan Orús spanyol csapatai egyesítik erőiket, és két SEAT Leónnal indulnak az idei szezonban.



Már csak két hét van hátra a szezonnyitóig, de még mindig bővül a rajtrács: ezúttal Adrián Campos és Joan Orús fogott össze, így idén Campos Racing név alatt két, 1,6 literes turbómotorral meghajtott SEAT Leónt indítanak majd a WTCC-ben, valamint egy 2 literes turbóval ellátott SEAT Leónt az ETCC-ben. A világbajnokságon induló versenyzőik kilétét egyelőre még homály fedi, de hamarosan az is kiderül, kik ülhetnek ezekbe az autókba.

„Nagyon örülök, hogy egybeolvaszthatom a csapatomat a Campos Racinggel” – idézi Orús szavait az fiawtcc.com. „Együtt talán egy erősebb csapatot alapíthatunk, amely képes lesz ambiciózus célokat kitűzni maga elé. Az én feladatom, hogy a Campos Racingen belül időben létrehozzak egy túraautós részleget a WTCC és az ETCC számára.”

Az egykori Forma-1-es versenyző Adrián Campos, aki 1994-ben megnyerte a Spanyol Super Túraautó Bajnokságot az Alfa Romeo számára, így nyilatkozott: 

„Nagyon boldog vagyok, mert ez az első fontos lépés egy félelmetes csapat létrehozásához. Joan Orús egyike azoknak, akik jobban értenek hozzá, hogyan kell egy profi túraautós csapatot irányítani. Remélem, ez az együttműködés legalább annyi címet eredményez a Campos Racing számára, mint amennyit az együléses bajnokságokban szereztünk az elmúlt tizenöt évben.”

forrás: P1Race.hu

Friss / Extra